Délmagyarország, 1917. április (6. évfolyam, 79-102. szám)

1917-04-08 / 85. szám

8 DÉLMAG Y ARORSZÁG Szeged, 1917. április 8. h Balkán-Akadémia igazi hivatása. foan vagyunk tengeralattjáróink harcképessé­gével', amely minden kétségen ! felül áll. Mindez a tudat azt a reményteljes meggyő­ződést érleli meg bennünk, hogy a közeli győzelem előtt állunk. Amerika állásfoglalása alig Változtat­hat ezen a helyzeten. Akár részt vesz 'aktive a háborúban Amerikával, akár nem, Németor­szág végső győzelmét ez nem fogja megaka­dályozni, fia föltételezzük, hogy az ameri­kai Egyesült Államok behozzák az általános védkötelezettséget és sikerülnie egymilliós óadsereget felállítani, még mindig nincs meg a lehetősége hogy ezt a hadsereget Európába hozzák. Másrészt már százezeres ! hadsereg •felállítása is szükségessé tenné, hogy az Ame­rikából való mnnició és élelmiszerkivitel ímegtiltassék. Mert Amerika kénytelen volna saját készleteiből a hadsereget eltartani. A hadsereg kiképzése hónapokat venne igénybe ® ha már ez is megtörténnék és ha elegen­dő hajó is rendelkezésre állna még mindig kétséges volna tengeralattjáróink sikerei után hogy ezek a hajók átjuthatnának-e Európába? 1 — Természetesen nem szabad lebecsül­ni azokat a nehézségeket sem, amelyek az Amerikával való ellenséges viszonyból ránk származhatnak. De egész Németország azon •az állásponton van, amelyet a hamburgi ke­reskedelmi kamara igazi tíansa-szellemtől áthatva a császárhoz intézett sürgönyében kifejtett: Mindazok a károk veszteségek, akár katasztrófák, amelyek a német keres­kedelmet bánmely uj ellenséggel való kon­fliktusból érhetik, semmit, sem jelentenek szemben a nagyszerű lehetőséggel: legyűrni Angliát. Vécsei Miklós. H Déiisunzás na: n. szerint, még kapupénzre is kevés. Szerette volna mindjárt megolvasni, de nem lehetett, inert az asszonynak a szoknyáját is ki kel­lett. kapcsolni. A fekete selyem testhez álló szoknya érzékies suhogással csusszant le az asszonyról és mikor földre ért, két ' lalkkto­B>ánká.s, gömbölyű láb lépett ki belőle,, azsu­ros harisnyától és fehér csipkés holmiktól határolva. Dániel nem bírta, (tovább. Ráborult ia szoknyáira és átkarolta az asszony mene­külő lábait. —- Hagyj most, Dániel, — mentegetőd­BÖtt az asszony. — Hiszen úgyis a tieid va­gyok, a tied is maradok, de most sietni kell az öltözködéssé], mert szeretném,, ha szinház előtt a vendéglőbe is eljutnánk vacsorázni. Dániel megnyugtatókig (mormogott, el­tökélte azonban egy pillanat alatt, hogy ő Biein vár tovább. Nem is várhat! Vendéglőre nincsen pénze, színházra nincsen pénze, más­napra nincsen pénze, szerelemre nincsen pén­ze, tehát rabolni kényszerült. Akinek pedig rabol ni, 'kell, az nem várhat. Nagyon gyaláza­tosnak, nagyon gazembernek épeate .magát, tsimi szeretett volna. Elsiratni köznapi nyo­anoriiságos életét, amely ba célhoz is ér, me­nekülni kénytelen a cél elől. Elsiratni nyo­morúságos pályáiét, amely örök szegénység­re. kárhoztat .és igy nőtlenságre is. Sókkal in­kább nőtlen-égre, mint a .papot esküje. Sirat­ni szerette volna a fájó szívót, túlérzékeny lelkületét, feladott becsületét, szentimentális elveit. De erőt vett magán. Ha a sors kegyet­ion, — gondolta, — én i - 'kegyetlen leszek. É« tovább nem tanakodott 'Megragadta az asz­szonyt, belecsókolta minden fájdalmát, az ,©1­Mint a gyakorlat embere, ugy vélem, szerénytelenség nélkül vindikálhatom magam­nak azt a jogot, hogy a Balkáni Akadémia nagy kérdéséhez én is hozzászóljak­Mindenekelőtt ki kell jelentenem, hogy az Akadémiának Szegeden való létesítését a legszerencsésebb gondolatnak tartom és csak gratulálhatok a város vezetőségének, áldozat­kész intelligenciájának, hogy a nagy jövőjű intézmény anyagi fettételeit, a dúló világ­háború közepette is, annyi energiával és di­cséretre méltó kitartással elő tudta teremteni. Más kérdés azonban az, hogy a kivitel meg fog-e felelni mindenben a kezdeményezés len­dületének? És, Ihogy a főiskola valóban az lesz-e, aminek! tervezik, és a 'már címében .is kifejezésre jutott alapgondolata, nem fog-e elmerülni és a felismerhetetlenségig átalakulni a szabályzatok, a tantervek és pillanatnyi opportunitás sugalta rendelkezé­sek és, kontra intézkedések útvesztőjében. Sajnos, hazánk talán az egyedüli országa Európának, ahol az iskolák cirne a legkevésb­bé fedi működési és. nevelési körük lényegét. Igen sokszor a cim csak arra való, hogy nem mindig megfelelő képet nyújtson a laikusnak, az iskola munkásságának igazi irányáról. Igy a polgári iskola például, Csengerinek ez. a nagyszerű koncepciója, amely a magyar pol­gárság nevelését tűzte ki feladatául, a ma­gyar társadalom gerincének nevelését, vájjon megfelel-e eredeti rendeltetésének és az idők múlása és az egymást követő felfogások vál­tozása nem-e forgatták ki teljesen eredeti mivoltából, az arisztokrata iskolák kanálisá­vá, a napidi.iasök és Írnokok meleg­ágyává tevén, a polgári iskolát. És hogy a kereskedelmi iskolák mennyiben felelnek meg, avagy nem felelnek meg a elmükben is impe­nnvlt évek bus iszer'élmetlenségét, átsült éjsza­kák iforró vágyait. Ölelte és szorította, mintha soha el nem akarná engedni. (Lebontotta fe­kete, nagy, omló fürtéit .és bele temette arcát. Feledni akarta az időt, a közelgő vacsorát, a szinházat és mindent. Az asszony először vonakodott, azután kacagott és tetszelegve dobta magát (Dániel karjaiba. — Ne csókolj ugy, mert (megfulladok. — mondta nevetve — de erotikus erővel szorí­totta melléhez Dániel forró fejét . . . IH. Nagyon besötétedett a szolba. A kályhá­iban alig .pislogott a itiiz ós lomhán lőbogtak a. lángok. Dánielt bántotta .a lelkiismeret ós azon törte a fejét, hogy lehetne egy kis őszin­teséggel mindent helyrehozni. Szeretett, vol­na hirtelen az asszony lábaihoz borulni és ugy ismerni be nyomorúságát, hazug Ígére­teinek fantasztikus távlatát. De nem volt ereje megalázkodni. Az élet egyszeri ajándé­kát nem hinta egy energikus gesztussal fél­relökni; eddig olyan el légyott, olyan meg­lajándé.kozaflan volt ... Piroska felgyújtotta a függőlámpást és ikedveskedőn szólott: — Most már késő van. Ittlion fogunk vacsorázni, aztán -megyünk színháziba. .Eredj el fiam és hozzál valami harapni valót, mert nagyon éhes vagyok. Dániel még egyszer megcsókolta az asz­szonyt, azután megsemmisülten, szégyen­kezve hagyta, el a lakást. Mikor a kapun ki­.rative kifejezett rendeltetésüknek, annak el­bírálását, a magyar kereskedő világ pártatlan Ítéletére bízom. t E sajnálatos körülményeknek oka az, hogy .a -nevezett iskolák mindinkább eltérnek, eredeti hivatásuktól és- hogy a tévfelfogúsok, sokszor kicsinyes1 elméletek tömkelegében, nem találják meg azt az utat, amely a legke­vesebb -energia pazarlással és a legtöbb derű­vel vezethetné őket kitűzött céljuk felé. Az iskolai tanulást, a praktikumhoz való viszonylatában, nálunk olyannak tapasztal­tam, mint annak a vivni tanulónak a munká­ját, akit heteken, hónapokon át a legnagyobb jóhiszeműséggel tanítottak a vivás szabá­lyaira és a szent teória nevében kitűnő vívó­nak is nyilvánítottak, anélkül, hogy egyetlen egyszer is kardot adtak volna a kezébe . . . Majd az élet! . • . Majd az élet! . . . Igen, az -élet előbb-utóbb mindenre megtanít, de mennyi fájdalom, mennyi elkerülhető csaló­dás árán! . . . Ép ezért a hatóság és a magánosok di­cséretes felbuzdulását látva, fájlalnám, ha a hazai, szakiskolák szinte közös fátuma, -a lé­tesítendő Balkán Akadémiát is az imprakti­kusság mesgyéjére terelné. Ennek lehető el­kerülése végett, szabad legyen az illetékes faktorok szíves sziv-es figyelmébe ajánlom a következőket: Az Akadémia virágzásának kritériuma­ként ne tekintsük a hallgatók nagy számát, hanem azok kvalitását- Csak az Akadémia céljainak megfelelő és természetes disposici­ókkal biró ifjak lehessenek a főiskola hallga­tói. E végből célszerű volna a külföldi főisko­lákon oly kitűnően bevált szelikciós rendszer behozatala, amelynek lényege az, hogy bizo­lépett, (tanakodni kezdett, hogyan szerezhetne vacsorát. Először is egy főpincérr© gondolt, talán attól kaphatna hitelbe felvágottat. Az­után a hentes jutott eszébe, aki a szomszéd­ban lakott. Lassan megindult az üzlet felé, de nem bírta rászánni magát, hogy bemenjen. Hirtelen egy mentő ötlete támadt. Elhatározta, hogy nem megy haza, tud­ta, hogy a nyomor elleni küzdelme hiábavaló; egy, esetleg két napig igyőzedelmeskedketik, azután minden hasztalan. Szomorúan balla­gott egy sötét utca felé és egyhangúan haj­togatta : — Nem megyek haza, nem megyek baza. Sokálg kószált az utcán, azután tiz óra felé bevonaglott egy kávéházba. Leült a sa­rokba és keserű könnyeket sírt egy hatalmas újságlepedő mögött. Hajnalig sanyargatta magát, szomorú átkokat szórva tehetetlen életére. Mikor világosodni kezdett és a kávé­háziban már a reggeli fizető civakodott: a ka­szimővel, Dániel ismét az utcára (ment és di­deregve [botorkált a 'gőzfürdő felé. Talán öngyilkosságra is vetemedett vol­na, de eszébe jutott, hogy valaki várja, aki az ő áldozatai aki ő miatta éhezik és akit neki kell kiengesztelni. A hazamenést mindennek dacára másnapra halasztotta. IV. Nagyon fáradtan, nagyon összetörten, nagyon álmosan érkezett vissza a hetedik nap -reggelén lakására Dániel. Két nap óta sem­mit sem aludt. Újságíró lévén, elég nagy gyakorlata volt a netnalvásbau, dle egy heti

Next

/
Thumbnails
Contents