Délmagyarország, 1917. április (6. évfolyam, 79-102. szám)

1917-04-29 / 102. szám

Sereged, 1917. április 29. DÉLMAG YARÖR3ZAG 5 jfi nénjei hadvezetőség háborús reformjai. — A Délmagyarország tudósítójától. — Berlin, április 28. .Most, amikor még tulajdouképen nem is látjuk igazán a maga teljes valóságában azt a hallatlan munkát, amit a német ipar végzett a háboru alatt, már most is sokat irtaik árról, hogy minő nagy része volt a német iparnak azokban a katonai győzelmekben, amelyeket Németország a háborúban aratott. Sokat írtak és sokat beszéltek a háboru alatt a német ipar Aupassun gsfáhigkeitjéről és valóban a legérdekesebb gazdasági folyamatok egyike az, amellyel a német ipar átalakult hadiiparrá. Viszont a német könnyű iparnak egy ik ága sem mutatja olyan élesen ezt az Anpassungsfáhigkeitet a hadiiparrá való átalakulásnak ezt az annyira érdekes folyamatát, mint épen a német fémipar. Ma tulajdonképen nem is lehet fémiparról beszélni Németországban; ma már nincs par excellen©e fémipar, ma már csak hadiiparrá átalakult fémipar van, amely szinte megmérheT tetlen arányokban ontja a hadsereg számára a muníciót, a felszerelési" cikkeket és mindent, ami csak a hadseregnek kell. Hogyan és miképpen alakult át a német fémipar hadiiparrá, hogyan és miképpen dolgozik a háború alatt — erről igen érdekesen nyilatkoztak nekem a német hadügyminisztériumban. — Ma a háboru harmincharmadik hónapjában — magyarázta nekem a német hadügyminisztérium egyik osztályfőnöke — a német fémipar helyzete kitűnőnek mondható. Azelőtt is a legjobban prosperáló könnyű iparok egyike volt és nem érezte meg a háborút, nem szenvedett a háboru gazdasági nyomása alatt. Azt, hogy a fémPista .. , Irta: Cserzy Mihály. Ugy vagyunk rveled édes Tömörkény Pista "barátom, mint az őszi melankjóLiával. Nem keressük, nem menekülünk előle, mégis érezzük, (hogy körülfolyja a lelkünket, hogy szomorúan bágyadtá teszi a hangul altunkat, s hogy ez a melankólia az ö ólmos zsibbadságáival az elmúlást, az enyészetet hirdeti. Téged sem keresünk már, viszont szabadul ni sem akarunk kedves emlékedtől, mégis ugy érezzük, hogy állandóan itt vagy velünk, elszállt lelkednek árnya bevonja minden gondol atnnkait, mely mögött a her.vadás, az örök tél ijesztő képe kietlenkedik... Itt vagy és a lelkünk a régi, benső barátság ki a kő zsarátnoka a mellett melegszik... Az idő hamut von úgyis a hamvadó zsarátnokra, bár föl fog éledni az, az emlékezés fiuvollatától még évek multán is ezért ez a megelégedés oly kimondhatatlanul jól esik most a megsebzett sziivnek. Sok szépet, sok magasztaló! intak rólad az újságok mint íróról. Minden soruk igaz gyöngy. Mozaikok, melyekből fényes lelkednek örökéletű szobrot emelt az elösmerés... Hadd emlékezzem meg én most ezekben a szürke sorokban Rólad, mint emberről. Arról az igaz emberről, aki valóságos krisztusi életet élt. Amilyen nagy, nem is nagy, oly óriás voltál Te az átlag fölÖt mint ember. Utad mindenben és mindenkor a legtisztább mezőkön haladt, ott, ahol csak (fehér szekfük és fehér liliomok fakadnak. Talán ezért szertted önkénytelenül is ezt a két szép virágot valamennyi között a legjobban. Soha még tévedésből sem (tudtál arra tévedni, ahol elhajlik az egyéni puritánság és pedantéria. Különös gonddal figyeltél j ipar ilyen könnyen átsiklott a háborús ráz| kódtatásokon, annak a magas nívónak köszönheti, amelyen a háboru előtt is állott. Átalakultunk hadiiparrá, ma már majdnem kizárólag minden ipar a hadsereg céljaira dolgozik. •— Két dolognak köszönheti a német fémipar ezt a háborús időkben elért sikerét. Az egyik az, hogy a technikai újítások az utóbbi időben rendkívüli haladást mutatatk, a gépgyár fejlődése olyan hatalmas volt, hogy lehetővé tette a fémiparnak a gyors ráz kódtatás nélküli metamorfózisát is. A másik szerencséje ennek az iparágnak; az volt, hogy olyan kiváló szakemberek kezében van a német fémipar, akik szakképzettségük és kitűnő tapasztalataik alapján okosan és megfelelően tudták vezetni ezt a gyakorlati szempontból igen nagyfontosságú átalakulást. — Az első hetekben, helyesebben a háború legelső hetében természetesen érezni lehetett némi rázkódtatást. Az első napok nagy gazdasági izgalmai, a világkatasztrófa, amely egyszerre ós váratlanul következett be, zavart és izgalmat keltett a német fémiparban is. Egyébként az, hogy a német ipar körében ekkora izgalom és egy pillanatig tartó tanácstalanság következett be a háboru kitörésekor, a legjobban bizonyítja azt. a tényt, hogy Németország mennyire nem készült a háborúra. De szerencsére ez a zavar valóban csak egy pillanatig tartott, A másik héten már megkezdődött a hadiiparrá való átalakulás, amely gyors lépésekkel haladt előre. A fémipar kezdett kizárólag a hadsereg száaz utolsó szalmaszálra is, amit reád bíztak. Sokszor mosolyogtam magamban, mikor elhazta hozzám a „pagoda" szolgája a negyedévi kimutatást, hogy mint könyvtár-bizottsági tag hitelesítsem azt, vele küldted a postakönyvet, hogy igazold az utolsó fillérig a bélyegköltségeket is. Hát én nem néztem meg soha, sem a. postakönyvet, sem a kézbesítő könyvet, sem a kimutatáshoz mellékelt nyugtákat, magam magam előtt resteltem volna, hogy én Tömörkény Istvánt ellenőrizzem. Hiszen miről volt szó egy-egy kimutatásban? Legfeljebb 8—10 koronáról. És hát mi ez? Te pedig édes, felejthetetlen jó Pistám öt, hat pénztárt kezeltél és pedig olyan mintaszerűen, hogy szinte a naivitásig mentél vele. Boldog és büszke volt arra, bogy vasárés ünnepnapokon a nép a reábízott kincsekben, képekben gyönyörködni bejárt a „pántlikamérés"-be — mint ő nevezte a kultúrpalotát. Ilyenkor, mint a jó boltos, nekikészülődött, felvette barna munkás-zubbonyát és 'bement az emberek közé. Megmutogatot nekik mindent, ha kellett magyarázgatott is nekik erről-arról, figyelte az eszük-járását s ezeket nagy lelki gyönyörűséggel beleillesztette az Írásaiba. Általában nézve összenőt a szivével a kultúrpalota. Wnevezte ugyan sok mindennek az ő szelid humorával: ,,bót"-nak, „pagodá"-nak, „müilicly"nek ,,pántlikamérés"nek, ám azért" valósággal féltékeny volt az ellenvetésekre s kritikára. Legfeljebb ekkor jött indulatba, a másik percben azonban már szelid, mosolygó lett. Ez a védekezése csak olyan volt, mint az anyamadáré, mely a fiókáit védi. — Jó van Jóska, fügyön neköd igazad, de azért entézkedünk!... És pajkosan kivette mellényzsebéből a lioszinára dolgozni. Legelőször természetesen arról volt szó, hogy uj, megfelelő gépeket kell beszerezni Ez minden rázkódtat ás nélkül meg történt, inert szerencsére a gépiparunk is annyira fejlett, hogy minden zökkenő nélkül meg tudta oldani azokat a nagy és újszerű feladatokat, amelyek a háboru kitörésekor rá hárultak. A gépipar vezetői fölisV merték a való helyzetet és feladatukat teljes mértékben oldották meg. — De az uj megfelelő gépekkel még nem volt megoldva az átalakulás nagy kérdése. Ezer meg ezer dolog állott ínég előttünk, ezer meg ezer uj feladat. Itt mutatkozott meg igazán a német népben és a német iparban az igazi Wille zum Sieg. Mindenki érezte, bogy a munkájára mennyire szükség van az összeségnek, a nemzetnek és minden erejét megfeszítve igyekezett néhé* feladatának eleget tenni. A munkások nagy része bevonult ós a dolgok természetének megfelelően épen a tanult és a leginkább szakképzett munkásokat vitték el. Ezeket az embereket pótolni kellett legtöbbnyire nőkkel, inert a férfiúkban, a férfimunkásokban minden téren hiány mutatkozott. Ezeket az uj női munkásokat be is kellett tanítani, ami annyira sikerült, hogy a női munkások teljes mértékiben tudják pótolni a férfiakat. Az üzemek vezetésében is átalakulásoknak kellett történnie, mert hiszen most egészen más feladatok előtt állott a fémipar, mint azelőtt. Ez is kitűnően és zökkenő nélkül sikerült, két hónap alatt az átalakulás teljes és tökéletes volt és ma már mi sem mutat arra, hogy a német fémipar nem mindig muníciót és hadifelszerelési cikkeket gyártott, — Mivel foglalkozik ma a német fémipar? Gyártunk mindenekelőtt muníciót. •szu bicskát, hogy szemléltetően jelezze: mi az az „entézkedés." Soha még felindulásban sem mondott Tömörkény István rosszat senkiről. Viszont a tömjénezésnek sem volt barátja. Jót csak azokkal szemben gyakorolt, akik erre méltók voltak, mert az ő filozófiája ugy tartotta, hogy mindent munkával kell kiérdemelni. Csakis igy felelhet meg igazi hivatásának az ember. Ezért dolgozott ő sokat, még pedig nagyon sokat (amiről csak a legmeghittebb barátai tudnak leginkább). Megbántani vagy szóval megsérteni valakit pedig talán még gyermekkorában sem tudott ez a valóban krisztusi életet élő nagy ember. Ott, ahol vita támadt, egyszerűen begombolkozott és hallgatott. Legfeljebb magában szűrte le az igazságot, A duzzogást vagy a kötődést csak barátai körében cselekedte meg néha, ekkor is azért, hogy élénküljön a társaság. Pompás derűvel tette ekkor hozzá: — Nonó, csak azért mondom, hogy a szó né égyezön. És ő nevetett a legjobb izüt hozzá. Nagyszerű beosztása volt mindenben. Tú karékos volt, anélkül, hogy a fösvénységet megközelítette volna. Az elveihez és az akaratához feltétlenül hü maradt minden esetben. mit ő magában elhatározott, attól még a legjobb barátai sem tudták volna eltéríteni. — Ebadta helyén, hát nem muszáj az embernek mindig ott maradni, ahová a ba-j rátság vagy a bizalom teszi — mondta, — Csinálja más! Azért nem elül össze a ráctorony! . . . Vagy ha össze is dűl, először ide esik a mi udvarunkba. A könnyelműséget utálta teljes lelkéből. Nem volt megrovó szava ugyan ezzel -errg legfeljebb szánalma, melyet azonban az ő