Délmagyarország, 1917. február (6. évfolyam, 25-49. szám)

1917-02-21 / 43. szám

4 leitfftS, 1Ü7. feEralr Sít. vízügyi hatóságok, az ármentesitő társulatok azok a tényezők, amelyekre jogos várako­zással és ez évben fokozottabb igényekkel kell tekinteni. Ezeknek a társulatoknak a főispánok és más hatóságok segítségével mindig módjukban lesz a lehetőség korlá­tain belül legyőzni a szénszáílitási nehéz­ségeket és gondoskodjanak sárról, . (hogy szivattyútelepeik az elkövetkező veszély esetére előre el legyenek látva tüzelőanyag gal. Ha a megyei és városi hatóságok, ugy mint eddig, a jövőben is. csak az itt vázolt keretekben a kellő gondossággal fognak el­járni, kimerült azi a tér, aho;l valamit a tü­zelőa/nyagsziikségleit ellátása .érdekében meg­tehetnének. Korlátokat szabni ezekre a ter­mékekre nem szabad és nem is lehet, hiszen Szeged több mint 100.000 polgárának sclha sem kellett tartania attól1, hogy hatósági beavatkozás nélkül ki lesz szolgáltatva egye . lelkiismeretlen kereskedőknek: tisztessége elem mindenütt, itt is van, ezek ugy látszik — mint Szeged közszükséglefeinek ellátás:; fényesen igazolja — tudták a múltban éi tudni fogják a jövőben is kötelességeiket. Már pedig :a jó példa csak ut mutatásul fog szolgálni azoknak — ha lennének ilyenek — akik kevésbe önérzetesen szeretnének elljár. i VéMes Miksa. &z&g*d «®énellátásának m)ai krómkájá­lioa tartozik még, hogy a Back-malom kedd reggel óta .kénytelen üzemét szüneteltetni. Tekintettel arra, hogy a Máv. igazgatóságé­eddig is onindent elkövetett, hegy a közellá­tás és a hadsereg számára dolgozó válla­latot kisegítse, ihogy a szénszállítások — ér­tesülésünk szerint — nagyobb mérvben meg­indultak, remélni lehet, hogy a Back-malom üzemszünete egy-két napig fog csak tartani. A1 Lloyd kereskedelmi bizottsága kenden délutáu értekezletre hívta össze & szén- és fakeTesked'öket, amelyen Balogh Károly, iá közélelmezési hivatal. elnöke is megjeleni. A szén keres ke dók szerint ia porosz szén Sze­getten alacsonyra, a magyar szén pedig túl­ságosan magasra van makszimálva. Az ez­után Szegedre érkező porosz szén beszerzési ára ugyanis oly nagy ár, hogy a Szegeden onegaiiapuott 9 korona 60 filléres makszima­lis arert nem árusítható, viszont a magyai szenek kozul például a tatai hét koronóért is forgalomba hozható, /hosszas tárgyalások után Balogh Károly kijelentette, (hogy a közzétett armakszimálások az ez időszerinti ratt taron ievö szémnennyiségekre vonatkoz­nak. Amennyiben a kereskedők igazolják, hogy a porosz szén beszerzési óra az eddigi­nél nagyoub, hajlandó előterjesztést tenni •olyan irányban, hogy a métennázsáukénti ár egy koronával felemeltessék. Ezzel szemben a magyar szén makszimális árát leszállitanák. Kijelentették a szén kereskedők, hogy március végéig, esetleg április közepéig minden Sze­gedre érkező szénmennyiséget itten árusít­ják el és azokat nem továbbítják. Viszont Balogh Károly már szerdán sürgönyileg fordul (Szeged szónollátásának érdekében az Országos Közélelmezési Hivatalhoz és a Szén Bizottsághoz és kérni fogja különösen a pirosz szénnél jóval olcsóbb tatai szenet, A koksz és a tűzifa makszimális ára a régi marad. A Délm>ig^ai ország1 telefonja? S* rki sztftség 305. Kiadóhivatal 81. A képviselőház ülése. (fíiiéapésti tudósítónk telefonjelentése.) A .képviselőház keddi ii lésén folytatta a mi-' niszterelnöki jelentés tárgyalását. A 'munka­párt és az ellenzék részéről is többen szó­m laltalk fel és főleg; a .gazdasági aktuális két­diéseket vitatták. Az ülés lefolyásáról az alábbi részletes tudósításban számolunk be; A képviselőház ülését délután félnégy­kor nyitotta meg Szász Károly alelnök. A miniszterelnöki jelentést tárgyalták a kivé­teles .hatalom kiegészítéséről. Beliczay Géza munkapárti képviselő volt az első felszó­laló. A kormány kivételes intézkedéseit he­lyesli. Sajnos azonban, hogy több intézke­dés ,nem vált be, aminek az oka a közönség fegyelmezetlenségében rejlik. Miután az ál­lattenyésztésben visszaesés nem állott be, •szerinte a hústalan napokat meg lehetne szüntetni. A jelentést tudomásul veszi. Botlik István a közéleimezés mizériái­ról beszél. Ugyanilyen állapotok vannak a •termelés terén is. Németországból 500 vető­gépet lehetett volna behozni, de á kormány financiális okokból visszautasította az aján­latot. Kifogásolja, ho-gy a kormány a há­ború alatt politikai ellenfeleit nem részesí­tette a hatalomban. Mikor szóvátette, hogy a földmiveüésíügyii miniszter nincsen jelen az ülésen, nagy lárma keletkezett az ellenzé­ken. Soha sincs itit — kiáltották, — még az államtitkárja sem. Botlik beszéde további folyamán a köz­pontokat támadja. Ételolayat akartak Török­őr, szagból beszerezni, de a miniszter a zsír­központ előterjesztésére nem engedélyezte. A jelentést nem veszi tudomásul. Iklődi Szabó János munkapárti képvi­selő a dunai hajózás jövő szerepéről beszél. Sulináig hajózhatóvá kelll tenni a Dunát, mert ezáltal összeköthetjük a Balkánt Euró­pa szivével. • őrgróf Paüavicmi György szóváteszi, hogy múltkori beszédében, amikor a serté­sek rekvirálását sürgette, kijelentette a, mi­niszterelnök, hogy ez a 20-ik század legme­részebb gondolata. És ugyanazon a napon megjelent az első sertésrekviráló rendelet. A miniszterelnök tehát nem ismerte a saját rendeletét. A gazdasági téren tényileg be­következett az a nyomorúság, amelyet min­den gazda előre látott. Rátért ezután Erdély evakuálására. Tiszát tartja a szerencsétlen­ség okozójának. A jelentést nem veszi tu­domásul. Báró Ghillány Imre földmfveléls'i mi­niszter azt válaszolja Botliknak, hogy az ételzsir behozatalát Törökországból azért nem engedélyezte, mert Németországból és Bulgáriából olcsóbban kaphatunk. Pallavi­oininek a sertés-rekvirálásra vonatkozólag azt válaszolja, hoigy a hadseregnek .szük­sége. volt zsirra. Egyszerre nem lehetett rekvirálni, hanem a hadsereg részére a szükséglet szerint fokozatosan rekviráltak. Ezután Rakovszky Iván szólalt fel. Vé­di a kormány háborús politikáját. Kijelenti, ihogy a háború időtartamának 'megítélésé­ben nemcsak a kormány, hanem a német császár és a világ is tévedett. A választó­jogot lassan ölő méregnek mondja. Magasz­talja Tiszát, aki megtestesítője a monarchia harckészségének. Távozása, melyet az el­lenzék követel, nagy csapás lenne nemcsak a monarchiára, hanem a központi hatal­makra is. Az elnök a vitát ezután megszakította. Felolvasták a bejegyzett interpellációkat. Szmrecsányi György arról fog interpellál­ni, hogy miért nem llelhet betekinteni az anyakönyvekbe, Szentiványi Árpád a gö­niöri főispán ügyében fog interpellálni. Az ülés negyedtiizkor véget ért. BSBcasasBBBBaBaaaaaaBBBBaaaaaBBaaaaBaassaaaBBaaBaaB Nagyszámú ellenséges hajó elsülyeszfése a Földközi-tengeren. fíert£n, február 20. A Wolff-ügynök­ség jelenti: A Földközi-tenger tiltott te­rületér. a legutóbbi .napokban bu'várhajók nagyobbszámu értékes ellenséges hajót elsülyes'zíettek, köztük egy zsúfolt, nagy olasz csapatszállító gőzöst, két felfegy­verzett gőzöst 3000, illetve 4500 tonna­tartalommal, amelyek szalonikli rendelte­téssel fontos rakományt vittek, az Ócea­nia 'nevü 4217 bruttotonnás gőzöst, a Mon t Ventoux nevü 3233 bruttotonnás gőzöst és az Aphrodité nevü 600 bruttotonnás fran­cia vitorlást, amelly 735 tonna vasút vitt Olaszországba. < Nőmet repülők sikeres támadása Osel sziget ellen. Berlin, február 20. A Wolff-ügynökség a következő hivatalos jelentést közli: . Tengerészeti repülőgépeink egyike e hó­nap 18-án robbantó és gyújtó bombával megtámadta az. Ösel szigetén levő Arens­burg kikötőjét és katonai telepeit. Jó ered­meny(t figyelt meg. Az ellenség elhárító tü­zelése hatástalan maradt. , A tqngenészeii vezérkap törtöké, Norvégia-Amerika közt megszűnt a szemeiyszaiiitas. Krisztiánét, február 20. A Norska Ame­rika Linkien beszünteti a további személy­szállító járatokat, , 'mert Halifax átkutatási hellyé valló minősítése még nem végle­ges. (M. T. I.) Kevés az ércpénz Francia­országban Bern, február 20. A Temps az uj költ­ségvetésről megjegyzi, sajnálatos, hogy j. kiadások egyre növekednek. Ennek leg­főbb oka az általános drágulás. Arra kell törekedni, hogy a kincstári jegyek és más papirosok kiadását lehetően mérsékeljük. A kormány adópolitikája jelenleg abban feje­ződik k:i, hogy lehetően sok pénzt igyek­szik szerezni s az adófizetőket a léhető leg­nagyobb teherrel sújtja. A Rappel jelentése szerint egész Franciaország szűkében van éropénznek, amin segíteni keli mivel na­gyon meggátolja az egész forgalmat. A kormánynak intézkednie kell, hogy (az érc­pénz, amelyet elrejtettek, ismét forgalomba jusson.

Next

/
Thumbnails
Contents