Délmagyarország, 1916. december (5. évfolyam, 282-311. szám)

1916-12-10 / 292. szám

2 dblmagyamxsszaö Szeged, 1916. december 10. 2000-3600. A iháboru-okozta rendkivüli terhek fe­dezhetése céljából 1917 január 1-én öt uj adótörvény*lép életbe, amelyeknek az a ren­deltetése, hogy azt a sok milliárdot, melyet a hosszú hadviselés kiszámithatlan esemé­nyei igényeltek, az ország lakosságának tel­jesitőképes gazdasági életéből kimerítsék. Ama sokféle intézkedés között, amelyek mind arra valók, hogy az államkormányzat alapját biztossá tegyék, mindenesetre legna­gyobb fontosságú az az öt törvény, amely most végrehajtásra vár. Minthogy azonban eme törvények mi­kénti végrehajtása és az előmunkálatok meg­kezdése iránt való miniszteri intézkedés — annak ellenére, .hogy az életbelépés időpont­jától már alig három hét választ el — még mindig késik, kevés kilátás van arra, hogy ezek a törvények — legalább is egyelőre, — a kívánatos eredményt szolgálhassák. Nem célunk ez alkalommal a törvények helyes­ságének, célszerűségének, a viszonyokhoz való mértékük teljességéniek bírálatát adni, a közvéleményt most csak az érdekli, vájjon miképen óhajtja az államkormányzat ezek­nek a törvényeknek végrehajtását megvaló­sítani. Erre pedig megadja a feleletet az a körrendelet, melyet a pénzügyminiszter leg­utóbb valamennyi pénzügyi hatósáíghoz és hivatalhoz intézett. Ez a körrendelet az uj egyenes adótör­vényeik vélgrelhajtásához szükséges ideigle­nes személyzetről szól és e szerint a végre­hajtási munkálatok ellátására biztosok fog­nak alkalmaztatni. A rendelet az adótörvények végrehajtói­ként olyan munkaerőket kontemplál, akik rendelkeznek minden olyan irányú szakkép­zettséggel, amely az uj törvényekben le­fektetett elvek gyakorlati keresztülviteléhez szükséges. Három csoportba osztja őket. Az első csoportba tartozóknál a követ­kező előképzettség szükséges: a) ügyvédi oklevél, vagy b) gimnáziumi, reáliskolai, vagy felsőkereskedelmi iskolai (kereskedel­mi akadémiai) tanulmányoknak a bevégzése és az érettségi vizsgálatnak sikeres letétele és ezek mindegyikén felül legalább öt év! gyakorlat a kereskedelmi könyvvitel terén. A második csoportba tartozó állásoknál: a) a tudományegyetemi, műegyetemi, vagy jogakadémiai tanulmányoknak szabályszerű bevégzése (absólutorium), vagy b) a keleti kereskedelmi akadémiának, vagy a keres­kedelmi akadémia tanfolyamának szabály­szerű bevégzése, vagy c) a Selmecbányái bányászati és erdészeti főiskola négy évi tanfolyamának elvégzése, vagy d) a gazda­sági akadémia, illetőleg a gazdasági akadé­miával egyenrendü gazdasági tanintézeti tanulmányoknak szabályszerű bevégzése és ezenfelül legalább két évi gazdasági gyakor­lati alkalmazás. A harmadik csoportba tartozó állások­nál: a) a községi, köziigazgatási vizsgálat­nak sikeres letétele, vagy b) felsőkereske­delmi iskolai (kereskedelmi akadémiai) ta­nulmányok bevégzése és az érettségi vizs­gálatnak sikeres letétele és ezen felül leg­alább két évi pénzintézeti, vagy kereskedel­mi gyakorlat #szükéges. Az első csoportbelieknek 3600. a máso­dik csoportbelieknek 2600, a harmadik cso­portbelieknek 2000 korona fizetést, illetve átalányt; 30%-os háborús segélyt és a fize­tési átalánnyal arányos lakpénzt biztosit a rendelet azzal a megjegyzéssel, hogy az alkalmazás két évre szól. iHa figyelemmel elolvastuk a rendeletet és jól átgondoltuk az elérendő cél fontos­ságát, lehetetlen, hogy el ne mosolyogjunk rajta és ne azt az érzést váltsa ki belőlünk, liogy minden ötletszerű és rendszertelen háborús közigazgatási intézkedéseink között ezt nevezhetjük az, ötletek koronájának. Nem akarunk e rendelkezés bírálatába bocsátkoz­ni, csupán reflexiókat akarunk papírra vet­ni, melyeket a rendelkezés vált ki belőlünk. Az emiitett törvények végrehajtásához komoly szákemberekre van szükség. A ren­delet is ebből indul ki, azért szabja -meg a minősítést a célnak megfelelőleg, de arra már nem nyújt felvilágosítást, hogy a mai viszonyok között, midőn az ország lakos­ságának java része háborúban van. honnan lehet ezeket az adóbiztosokat előteremteni, kik lesznek azok az emberek, akik a felso­rolt éhbérért vállalkoznak a reájuk váró nagy munkára és akik sikerrel fogják tudni a tőlük várt eredményt elérni. Talán elaggott, gyakorlatukat már nem folytató ügyvédekkel, munkában, kifáradt nyugdijasokkal, elcsapott könyvelőkkel, le­tört gazdászokkal, vagy egyéb megbízhatat­lan, megszorult egzisztenciákkal óhajtja a pénzügyi kormányzat e nagyfontosságú adó­reformot végrehajtani? Hol kapunk ma olyan minősítésű korrekt, munkaképes elemeket, akik 3600, 2600, vagy 2000 koronáért ko­moly munkára, két évre lekössék magukat, mikor a mai nagy munkáskereslet arannyal fizet a jó munkáért, mikor a napszámos 10— 16 koronát keres testi munkájával és ezen­felül ellátást is kap. Ez az intézkedés könnyen csődjét je­lentheti az uj adótörvények végrehajtásá­nak és egy korszakalkotó reformnak nem méltó bevezetése. Nagy kárára lehet az országnak, mé­lyen érintheti a közgazdasági életet, meg­rontja a közerkölcsöket, egész megfojthatja az amúgy is csirájában levő adómorált. Most, mikor jövendő állam és közgazda­sági életünk uj alapokra való fektetéséről van szó, most, mikor egy ádáz, hosszan­tartó 'háborútól megviselt közgazdasági életünk anyagi eszközeinek biztosítását óhajtjuk elérni és a felgyülemlett terhek jö­vendő fedezéséről akarunk gondoskodni, ezt az intézkedést nem véljük megfelelőnek ' és célirányosnak. A pénzügyi hatóságok megfogyatkozott munkaerejük mellett, sok-sok megszaporo­dott teendőjük közben az adóbiztosok mű­ködésének irányításával egymagukban nem lesznek képesek biztosítékot nyújtani a tör­vények iielyes végrehajtása tekintetében. Heves ágyuharc a Somme-ferületen. BERLIN, december 9. A nagy főhadi­szállás jelenti: Rupprecht trónörökös had­csoportja: A Somine területen egyes órák­ban heves ágyuharc folyt. Éjjel Le Transloi melletti állásaink ellen előrenyomuló erös járőröket tüzeléssel ós közelharcban vissza­űztük. Ez alkalommal számos ausztráliait elfogtunk. LUDENDORFF, első föszállásmester. (Közli a miniszterelnöki sajtóosztály.) „A román visszavonulás példát­lan a világtörténelemben." Hága, december 9. A Times legújabb száma irja: Románia egyike a leghatáro­zatlanabb és legkönnyelmübb államoknak, a melyekkel a történelem folyamán érintkezé­sünk volt. Hogy a német invázió tervszerűen menetelő oszlopai román földre érkeztek, a román ' tábornokok primitív módon, balkáni hős-époszokat akartak irni : saját katonáik vérével és ezzel azt érték el, bogy sereg­testeik 'között megszakadt a harci össze­függés és a védekező hadmozdulatok egy­szerű verekedéssé fajultak, amelyeket az ellenséges ágyutorkok és szuronyok hama­rosan vérbcfojtottaik. A román visszavonulás, amely a targu­jiui csata után kezdett fejvesztetté válni és amely Bukarest feladására vezetett, példát­lan a világhistóriában. Az orosz tisztek haj­meresztő dolgokat beszélnek a targu-jiui ütközetről, amelyben föláldozták a legjobb hadsereget, továbbá az általános visszavonu­lás kapkodásairól és borzalmairól. Megállapíthatjuk, hogy a román hábo­rúban a vezetés teljesen rossz volt, az az elv, amely szerint harcoltak, elavult, a ka­tonaanyag selejtes, tehát .a gyászos ered­mény sem lehetett kétséges. Ez jórészt a román politikusok bűne, akik görcsösen ra­gaszkodtak ahoz, hogy a román hadsereg önálló vezetés alatt harcoljon, ne pedig a francia-orosz tapasztalt tábornokok irányí­tása szerint. Ahol a román hadsereg önálló műveletekre vállalkozott, kudarc kudarc után érte és csupán mint az orosz hadsereg mellé­rendelt erői állották meg a helyüket az oláh katonák. Kapkodásukkal nemcsak saját fő­városukat vesztették el, hanem fejvesztett futásukkal még orosz szövetségesünk állá­sait is kockára fogják vetni. Amilyen hanyag a román hadvezetés, olyan hanyag a közigazgatás is, amely a fenyegetett vidékeket nem ürítette ki és a felhalmozott és elszállításra váró készleté­ket nem semmisítették meg, ugy hogy ezek a készletek hosszú időre biztosítják az ellen­ség ellátását. A könnyelműségnek ezzel az egymásrahalmozásával acélossá tették a köz­ponti hatalmak csapatait, amelyek egy­másután kíméletlenül ragadták el a rengeteg kincscsel teli román földterületeket. Itt az idő végre, liogy véglegesen az oroszok ve­gyék át a vezetést Romániában, mert erre Románia képtelennek bizonyult. A román király és udvar Jassyban. Genf, december 9. A Temps-n&k jelen­tik Jassyból, hogy a román kormány már november 28-án elhagyta Bukarestet. Jassy­ban az egyetem épületében székel. Ferdinánd király november 30-án érkezett Jassyba. Az antant-diplomaták szintén ott vannak s egy­előre ők is az egyetemi épületben laknak. Helyreállott az összeköttetés Konstantinápoly és Athén között Konstantinápoly, december 9. A radio­telegraíikus összeköttetés Konstantinápoly és Athén között ismét helyreállt. Török hivatalos jelentés iA Magyar Távirati Iroda jelenti Kon­stantinápolyból: A főhadiszállás jelenti december 8-án: A Kaukázus-fronton széles fronton fel­derítő támadást hajtottunk végre és az előre­tolt orosz csapatokat főállásukba vetettük vissza. A tobib arcvonalon nem volt jelentős ese­mény.

Next

/
Thumbnails
Contents