Délmagyarország, 1916. december (5. évfolyam, 282-311. szám)

1916-12-24 / 306. szám

Szeged, .1016. december 24. Apró történetek. — Régi idők emlékei. — A napákban elhunyt Koczor szenátor, mielőtt tanácsnoknak magválasztották, a kihágási bíróság vezetője volt. Húsz esztendeig vezette a tudást és fizikumot igénylő hivatalt és noha előírás szerint hozta meg a szigorú Ítéleteket, a tanyai magyarok nem nehezteltek rá, mert tudott a nép nyelvén beszélni és -a fájó sebre irt ragasztani. Ám a tanyai 'magyarok és amunkásnép között megerősödött az a hit, hogy Koczor János •azért büntet irgalmatlanul, mert a büntetéspénzek az ő zsebére vándorolnak. Erre vonatkozólag két esetet mondunk el. Koczor János fát vágatott otthon, a lakásán. A m-unksá amikor elkészült a vágásán), jelentkezett Koczorné előtt: — Megvolnék a munkával, fizessen ki a tekintetes asszony, — Szívesen, itt a nyolc korona. — Kilenc jár érte, tekintetes asszony. — Mindig nyolcat kapott, most is annyit kap. Itt a pénze. — ÉsKoczornó átadta a nyolc koronát. — Ugyan ne sajnálja tőlem azt az egy koronát. Hiiszen ezt a nyolc koronát, arn.it most a tekintetes asszony átadott, tegnap ón adtam az urának, mert megbüntetett. Hát mán mondok, egy korona föle lehetne annak, amit én sömmié fizettem . . . * . Bérkocsis került a Koczor-biróság elé. Amikor rákerült a sor, hangosan mondta: — Be vagyok röndölve, de hogy miért, nem tudom. Majd megmondja tán a főkapitány ur. —Nagyon. Hát mért hajtott kend jobbra, amikor halra kell hajtani? — De hiszen a mult hétöm büntetett mög a tekintetes főkapitány ur két forintra, merthogy balra hajtottam. — Nem ugy van az, Péter. Jól tudja azt kend, hogy azóta az országos rendeletet kihirdettük, hagy ezentúl Szegeden is balra kell hajtani. — Itt á két. pengő főkapitány ur, hanem volna egy kérésem. — Mondja csak, mondja. — Az vóna a kérésöm tekintetös ur, hogy kérjön a váróstul fizetség javítást, mert én nem győzöm, hogy jobbra-balra hajtsak, ahogy a főkapitány urnák szüksége van a két. forintokra ... * A tanyai nép nagyon szerette dr. BabO Emilt, akit tudvalevőleg ama hires téli választás alkalmával rendkivüli nagy többséggel választottak meg a II. kerület képviselőjének. Babó, amikor csak szerét tehette, fölkereste iaz ő hűséges tanyai magyarjait és ugyancsak tartotta őket szóvial. Amikor a korona rendszerről törvény hozták, Babó kiment Alsótanyára és a Lengyel-kápolna mellett beszámolót tartott. Beszédében kiterjeszkedett az uj adótörvényre és megmagynráza a népnek, hogy moötmár annyit ér a pénz, amennyi rá van irva. A nép közül egyszerer csak megszólalt az öreg Selymös Mártom: < • ; í — No a fene ögye -mög, -akkó azé av-anesirozott a 25 krajcáros 50 krajcárra, Igy csinálta mög az uj törvény. Magén csak •paüak buktunk mög. , .. délma gyairország De erre már Babó sem tudott mit válaszólni ... * Amikor a tanyai nép között hire terjedt Babó Emil nagy port fölvert kártyaátférjenek, depiítációba jöttek a magyarok dr. Kószó Istvánhoz, aki akkor iroda társa volt a kivándorolt képviselőnek. Megkérdezték Kószót: — Hát csakugyan paklizott. a képviselő ur? — Azt mondják — válaszolta dr. Kószó. De mért is ültek le vele? — háborgott egy őszbe csavarodott fejii magyar. — Lássa tekintetös ur, ott van a Barna Pista, azza nem ül le -a fene sé, mer -mindönki tudja, hogy nem birja mügállni, hogy ne paklizzon. Arra kérnénk a tekintetös urat, írjon a képviselő urnák, hogy vonja vissza ,a lemondását. Ha mög mán nem lőhetne, lépj ön -föl újra, mögént mögválasszuk, mert azt gondoljuk, liogy -azza a kis hibával lőhet ü képviselő . . . Álmatlan éjszakák.*) Éjszaka árnya suhanva alászáll... S nem tod aludni a római császár. Hentereg ágyán fáradt ideggel, S ébren találja másnap a reggel... Igy telik egy nap -s múlik a másik, A császár mindegyre aludni vágyik. Hasztalan orvosok bölcs tudománya, Hasztalan szent papok jámbor imája, -Mit ér a hatalma, kincs sokasága, Minden öv-é, a-mi szép, ami dárga; — Izma h-a rándul, ajka ha mozzan, Nagy birodalmiak dőlve romokban, Mert övé népek élte, halála... övé a rét s a fű kicsi szála, Övé a tenger, övé -az erdő S benne a dal, a játszi csicsergő ... Földi javakból van neki minden — Csak éppen álma, nyugalma sosiucsen. Szivében iszonyú irdulat tombol, Részt követel, kiesi részt nyugalomból. Jussa neki, hisz balzsamos álom Ráborul mindre mi él a. világon; Mégse ráeja, iki retegett s oly dús... Alszik a szolga é.s alszik a koldus, Alszik a völgy, f-a virág a ligetben, Alszik a vad, a madárka se rebben, Alszik a féreg, a ronda ki-s állat, Lezárja szemét az enyhe varázslat. S az, -aki űzi a földi uralmat, A császár, a császár, ő sose alhat. Hogy lelne nyugalmat a lázas idegzet, Megpróbált mindent, mit agy kieszelhet; Folyt a tivornya heteken által, Szállt a fülébe elaltató lánydal; Kéjbe merni ve a teste vonaglott, Hasztalan, nem lelt mégse nyugalmot. 5. > ..ne. ' Bajnoki tornát rendezett aztán, Foszladó izmait edzze meg az tán; V.adra leselg-ett és leste a tengert, — Ez se hozott rá jóleső szendert. Végre bősz indulat tört ki .belőle Vérre sóvárgott, véres esőre, Emberi vérre, pirosra, -melegre, — Tőle borul tán köd a szem-eke. S népeit öldöklő hadba vezette, Vérzápor csapzott előtte, .megette. Aztán, hogy vérittas szomja beteljen, Vér bugyogott az arén-a-fövenyben; Leste a vad hogy ítépi az embert... Éji nyugalmat még erre sem nyert. Nép leteperve, préd-a ezernyi . . . Ámde magát nem tudta leverni. Kőrös Mihály. ..." *) Egy készülő nagyobb költői mü bevezető része, 17 cMese egy fiafal királyról. Akkor egy templomi kép volt az ideálom, amelyet -a decemberi rórátékon láttam hajnali lámpa fényben és esténkint meséket mondattam magamnak a dédapáimmal. a dédapám fehér szakállú és délceg öregúr volt, fiatalkorában a szabadságért har-colt Bem apóval, a legendás hirü vörössipkások élén, később pedig halálra lovagolta a legjobb lovakat, hogy újra, meg újra fülébe súgja egy komoly nézésű és fenségesen szép asszonynak szereti és szeretni fogja örökké. a gyakori lovaglások azonban nemcsak a lovakat pusztították ki a nagy istállókból, de az ősi kúriát is idegen kézre juttatták. Az öreg — ötven év súlya nyomta már á vállait, de még nem tudta meghajlítani — ekkor sem esett kétségbe. Tiszttartója lett az egyik leggazdagabb magyar főúrnak; a cselédek nagyságos urnák szólították*"és pertu barátja volt a birtok tulajdonosa. a változás mindössze annyi volt, bogy nem lovagolt olyan sokat, mint azelőtt és a szép asszony helyett a parasztnők fülébe suttogott... Tiz év múlva visszaszerezte a birtoka nagyobiik felét, akokr bucsut mondott méltóságos gazdájának és volt tovább nagyságos nr — a maga birtokán. Most már egyáltalán nem lovagolt; kéthavonkint valamilyen kis csitri primadonna látogatta; máskor meg tüzes tokaji borokat ivott, csendes pipaszó mellett. Nagyon szép és furcsa meséket mondott, az öreg kandalló előtt tőle hallottam ezt is egy havas téli estén, amikor kint a szél fujt és farkasok ordítottak. Egy mesebeli királyról szól és máig sem tudom, mért gondolok' mindig, valahányszor csak ez a mese eszembe jut, arra a szelíd arcú aggastyánra, aki a Scbönbrunn termében feküdt, kilenc napon át halottféhéren, haloványan. Megpróbálom elmondani, ugy, ahogy tőle hallottam, régen, nagyon régen: „Nagyon, nagyon messzi innen, ólt egyszer egy király. Hatalmas, nagy ur volt. birodalma annyi, hogy maga sem tudta a •számát. Királyi és császári cime; sok koronája és pénze is: töméntelen. Amikor az országok élére került, még egész fiatal volt, csaknem gyermek. A színarany korona nagyon nehéz volt a fejének, hát mindig kalapban járt, ezért a népei ugy hívták: kalapos király. De nem haragudtak rá, inkább sajnálták. Gyermek volt még; néha métáznj szereteti volna; de nem lehetett; neki komolynak kellett lenni: király volt. Nemzetek, népek sorsát, intézte; amikor más, hasonló korú fiuk még vidám diákosinyeket követnek el, ő már háborúba küldött hadseregeket országai oltalmára. És a királyfi boldogtalan volt. nagyon, a miniszterei bába próbálták megvigasztalni. Szomorúan járt-kelt kastélyainak aranyszobáiban, -amikor az ideje hagyta, inert, a sok ország sok gondot is adott. És egyszer azt mondták neki, meg kell nősülnie. A trónnak ugyanis örökösre van szüksége; azért csak utazzék el a nagybátyja kastélyába. Ott már várja a menyasszonya, akit feleségül kell vennie. Mert a királyok, fiam ,nem vehetik el azt, a-kit szeretnek; nekik más választja ki a menyasszonyukat, ugy, ahogy az ország érdeke kívánja. A boldogtalan, szegény fiatal király még jóban elbúsult. Mindig egy kedves, fehérarcú lányról álmodott, aki szép és szomorú szemű. Egy ilyet -akart már gyermekkorában is feleségének és most szinte sirt a fájdalomtól. Hiszen király: neki nem szabad álm-ok után futkosni. Amint, igy járt, elbusultan a narancsfák alatt, hát egyszerre egy tündér libbent eléje. Olyan volt a tündér, mint amilyennek ő álmodta azt, akit feleségül akart régen. És a tündér megszólalt. — No, szegény kis király, ón eljöttem hozzád, hogy segítsek rajtad nagy bánatodban. Te mindig jó fiu voltál, megérdemled,