Délmagyarország, 1916. október (5. évfolyam, 230-256. szám)

1916-10-29 / 255. szám

Vasárnap, 1916. október 29. még mindig késett. Már azt .hitte, ihogy valaki elrekv.irálía a postán a 'menekülteiknek száffi pénzt, amikor végre ma, 1916 október 28-án, szombaton megérkezett a várva-várt válasz. Miért kellett éhhez nyolc hét?! bbabbbi3baba)iaagababea»b»i»bbaabbbbsaaba«ababbabb DRPLÓ. 0000 Cenzúra nélkül... (A magyar iparaszt előtt gyakran megjelenik a népmesék tündére, vagy valamilyen királyfi, kii arról biztositj.a, kívánjon Ibármát is, három .kívánságát okvetlenül teljesíti. Nem tudom, ihogy fogadnók mi ezt a tündért, most. Azt se tudom, hogy három .millió kívánságunk közül mellyik hármat póeéznénlk ki, a számára. Egy azonban (bizonyos. Az iró kivánsági lajstromában okvetlenül ott szerepelne e.z: hadd Írhasson úgy, mint régen, szűnjön mog, legalább huszonnégy órára a. cenzúra, pusztám játékból, hogy ínég egyszer kipróbálhassa a tollát, tud-e futni oly rakoncátlan kedv vél a fehér papiron, mint annak előtte? Kedves cenzor úr, ki e soroka't olvassa, kérem, ne Ítélje el az lirót ezért az álmáért. Hiszen csak álom az egész. Álmodni is csak azért akar, hogy lássa, milyen változást okozott benne a két év megszorítása és még egyszer érezze régi erejét. .Bevalljulk, hogy nekünk általában kevés hadakozásunk volt a cenzúrával. A cenzorok már félig-meddig miunjkatársaink és társ-szerzőinlk. 'Értelmes1, fniss, ötletes emberek, kik közül sokan a barátaink (is. Mosolygunk egykori képzeld diésünkön, mely jórészt poros könyvek és regényes emlékek hatása alatt, holmi agg, pápaszemes urat láttatott velünk, ki egy lámpa alatt vékony-epés ajakkal olvassa, sorainkat és kezében villámgyorsan mozog a vörös plajbász. -Hiszen önök együtt vacsoráznak velünk .a fehér asztalnál. .Munkát is keveset adunk. Bevallhatják önök is, hogy az idők során, mii írók is a munka társaikká és társszerzőikké váltunk. Az .az elképzelés, liogy a cenzúra megszűnnék — mondjuk próbalkép és huszonnégy órára — csak látszatra, is az első pillanatra izgató. .Erősen hiszem, hogy a lapok cenzúra nélkül is csak úgy* jelennének meg, mint ma. Ment a cenzúra nem pusztán afféle ellenőrző intézmény. iHa eltörölnék, akkor is élne. Cenzúra ma vau bennünk, mindnyájunkban, kik beleszülettüulk ezekbe az időkbe. Én, ki ezekét a sorokat rovom, a saját írásom cenzora vagyok, anélkül, liogy tudnám. Valaha, a békében szabadon arjhatta.ni. Akkor nem. éreztem a szadiadságom. Ma egyben ós másban meg vagyok kötve. Őszintén megírom, hogy már nem érzem a irahságom. Valahogy teljesen átalakultam. Átalakult az óriási amerikai töltőtolllam is, régi szerszámom, mellyel annyi betűt vetek évek óta ós lia. rátekintek néha irásközbén, el se hiszem, liOgy ezzel a tollat irtaim meg régi dolgaim. Talán van is már benne egy kis, alig észrevehető csavar, amely/kellően szabályozza ós nem engedi ki azokat .a sorokat, mely éket ném kell leírni. Egyszer, valamikor, — béke után minden esetre elkövetkezik majd; az lidő, mélyről most álmodozom. Biztos vagyok abi>ÉLM AG YABORSZáÖ bán, hogy a felszabadult sajtó sokáig nem találja meg a hangját, valamint a cenzúra -első .napjaiban is tapogatózott, és hetekig, hónapokig tartott, miig beleszokott az uj rendbe. Lesznek olyanok, kik akkor nagyon .is magas hangon kezdik és olyanok is, kik nagyon alacsonyan. Szabadságot kapnak, mellyel eleinte nem tudnak mit csinálni. Mert e hosszú idő alatt mi magunk- alakultunk át. Közben el is imúlt kicsit a fiatalságunk. ,A lelkünkből sok gondolatot és lehetőséget gyomláltunk ki. Azután iís puszta lesz. Most, hogy dolgozunk, állandóan magunk előtt látjuk a cenzor plajbászát, melyet — él kell ismernünk — többnyire szabadoUSBB6au»BBB»e.3B»»üaH9BBBBH»KffiB8Mfc«BBaESaSiCBSiSB.;SBBa Bécs, október 27. Csengetek, az előszobában félrelibbentik a .függönyt, a résen kutató, szigorú szempár csillan elő, a következő pillanatban nyílik az ajtó és fényes tábornoki uniformisban előttem áll báró Auffenberg Móric. Része volt a legnagyobb dicsőségben és a legfájóbb vesszőfutásban. A világháborúban ő aratta az első nagy diadalt és ő lett az első, akinek a neve alábukott. Ma királyi kéziratot kap, a legfelsőbb hadúr magasztalja fényes haditetteit, a komarovi győző neve bejárja az egész világot, holnap már rendelkezési állományba keriil és holnapután a katonai fogházba. Miiszabályos dráma bárom felvonásban. lAuitlfenberg tábornok a nagylelkű emberiek erejével állja ezt a mélységes emberi tragédiát, tenyerébe vájt körmökkel áll bírái előtt, védekezik és végül kristálytisztán kerül ki a vádak örvényéből. A komarovi győző ügye ismeretes. Vázsonyi Vilmos lepte meg tavaly a képviselőházat azzal, hogy meginterpellálta a miniszerelnököt a letartóztatott Auffenbcrg Móric ügyében.. Azóta két kommüniké jelent meg: az egyik arról szólt, hogy a katonai bíróság a vád alól fölmentette; a másik néhány nap előtt jelent meg és azt adta hiriil, hogy őfelsége lovag Auffenbcrg Móric gyalogsági tábornokot komarovi predikátummal báréi rangba emel te. —i Aki az előszoba ajtaját kinyitotta előttem, nem volt más, mint báró Auffcnberg Móric gyalogsági tábornok. Üdvözlöm, — jó katonásan megrázza a kezemet, gyöngén összeüti a bokáját és mosolyogva tessékel be a dolgozószobájába. Itt vagyok tehát, azon a helyen, ahol házkutatást tartott a katonai bíróság és ahol tudtára adták a volt hadügyminiszternek, hogy a legfelsőbb hadúr nevében letartóztatják. A terem intim, rendkivül meleg és előkelő Ízléssel van berendezve. Az évszázados antik bútorok stílusos elhelyezése megkapó. A szoba egyik részét a kemény katona rendezte be, másik részét a gyöngédkezü nő. Itt két remekmívű alabárd pompás színezésű selyemszőnyeget feszit ki. Vagyont érő fegyverek vannak a szőnyegen: puskák, kardok, pisztolyok, karabélyok, tőrök, szuronyok. Amott a másik sarokban, az íróasztal környékén remek kézimunkák, gobelinek, az ötvösművészet remekei, szobrok, vázák, portrék láthatók. s — o ••- • , elvű belátással használ a magyar cenzor, de itt van, nem tudunk menekülni előle, összemérjük vele tollúnkat és vívunk, inkább előre kivédjük — jó vivők — az ütését, semhogy harcra kényszerüljünk. Ezt a plajhászt hiába tüntetik el. Évek múltén is látjuk r— vízióként — a levegőben, mint Maidbeth a tőrt. Akkor is vivivnk vele. Az iró .nyugodtan felelhet most a cenzúra idején is a hozzá intézett kérdésre, hogy mi történne akkor, Iba hirtelen eltűnne minden korlát és szabadon irliatna, ugy, mint egykor? Kissé zavarban lenne. Kosztolányi Dezső. I Családi képek, női fotográfiák tömegszámra. Diszes keretben ott függ a falon nemesi címer, amelyen még nincs rajta a bárói korona. A tábornok széket mutat és maga is helyet foglal. jAuffenberg tábornoki egyenruhát visel, de mellére egyetlen rendjel sincs kitűzve. A volt hadügyminiszter (— istenem, milyen fürgén futott fel annakidején a képviselőház lépcsőjén!) a fogságban nagyon megöregedett. Annyiszor gúnyolt parókája kifogástalanul áll a helyén, őszülő bajusza kackiásan ki van .pederve, de a járása roskadt és a háta erősen görnyedt. A sok lelki tusa mély ráncokkal szántotta be az arcát, homloka barázdával van teli, és amikor elgondolkozik, alső ajka fájdalmasan esik előre. A szemüveg mögül előcsillannak a kék szemek, amelyek olykor mosolyognak, olykor elborulnak. Hangja lágy, kellemes, csak akkor emelkedik akcentusában, csak akkor lendül a kéz, amikor katonai dolgokról van szó. Mennyi melegséggel beszél a komarovi csatáról: — Öt hadtestei vezettem a komarovi csata alkalmával, száznyolcvanezer embert. Hatvanezer magyar, ötvenezer osztrák és hetvenezer cseh katonám volt. Ragyogó dolgokat miveltek. Ismeretes, hogy a komarovi csatában százötven orosz ágyút zsákmányoltunk és húszezer ellenséges katonát fogtunk el. — Hogy harcoltak a magyarok? — .Minden elismerés .megilleti őket. Teljesítményeik oly nagyok, vitézségük oly rendkivüli, .hogy csak a legnagyobb dicsérettel lehet róluk beszélni. De ugyanezt elmondhatom. az osztrák harcosokról is. Szinte maga elé mereng, amikor a komarovi, illetőleg a ravaruskai csatáról beszél. Az arcán tüzrózsák gyulladnak ki, szemei fénylenek, ennél a pontnál egészen vervvel diskurál. ; — Egyetlenegy országút állt rendelkezésünkre az óriási sereg visszavonulásánál — mondta sóhajtva. De sok volt eltemetve ebben a sóhajtásban! — A komarovi és ravaruskai csaták lefolyását — mondta később Auffenberg — megírták a Kriegsarchivum számára. Á história megismerheti ebből a tényállást, mert a leírás hiven adja vissza a történteket. — .Kegyelmes uramat — jegyeztem meg — tökéletesen rehabilitálták, főimenXátogatas a re/jabiíitó/f jfiufferjbergnéi