Délmagyarország, 1916. július (5. évfolyam, 151-176. szám)

1916-07-30 / 176. szám

iSzeged, 1916. julius 30. DÉLMAGYAROESZÁG 7 HÍREK oooo Szükségpénzek. A háború alatt mar több izben tett a kormány intézkedést -az iránt, hogy a köz-őrség ne dugjá el az aprópénzt, de bizony ezek a felhívások rendre sikertelenek maradtak, ugy, hogy az .aprópénzszükséglet kielégítésére vas 20 és 10 filléresek kerülnek forgalomba augusztus 1-én. A szükségipénz nem újdonság, aki csak kevéssé foglalkozott a pónztannai (numizmatikáival), az tudni fogja, hogy már az ó-koriban is verettek államok és fejedelmek szükségpénzeket. Aki Flaubert Salambóját olvasta, az emlékezhet, liogy a karthagóiak a barbár .zsoldosokat bőrlemezekkel akarták kifizetni, amiket szükségpénz gyanánt' hoztak forgalomba. A mostani -háború is félelemmel töltötte el a lakosságot, s az a köznép, amely amúgy .is idegenkedik a papirospénztől, most ércpénzben kezdte dugdosni vagyonkáját. Sokan fjedig a nézgálíic hiánya folytán 1 és 2* .filléresekből készített oldattal permetezték .szellőjüket. További oka az aprópénzlbiány•nak az is, bogy a katonai legénységi zsold.fizetésék állandóan nagymennyiségű aprópénzt. vonnak ki a közforgalomból. tNem óp.pen -utolsó oka az aprópénz hiánynak az sem, liogy az ellenségtől elfoglalt területek .lakosságához is sok aprópénz elvándorol, most hkzen a győző országok lakosai a győ•zött államok pénzeit devalválják és sokszor .még fémtartalmúk értékét sem akarják érte adni. Persze vannak még más okai is az aprópclnzhiánynak, de ezek a legfőbb és áldandó okok, amelyek majd minden egyes .háború alkalmával visszatérnek. Éppen ezért .mlár az ó-korí népek is belátták a-zt, hogy az aprópénzhiányon csak szükségpénzzel tudnak segíteni. A szükségpénz anyaga .változó. Az ókorban, amikor az aranypénz járta, -még az tezüstből vert érmeket is sziikségpénznek tárhatták. .Később azonban, már az ezüstpénzek trendszeres forgalmában a rézpénz lett a (szükségpénz. Később pedig ólomból, vagy az ólom és iáin vegyüléteéből, < vadból vertek .pénzt, vagy pedig papirospénzt bocsa jtottak forgalomba. Azon lám a szükségpénzeknek nemcsak az anyaga, hane'm a kivitele is silányabb, mint a forgalomban lövő pénzeké. •Ennek természetes okfa, a szükség enyhít éOén ivaló sietséglben rejlik. A préseléshez •szükséges véseteket (stancnikat) nincs idő 'gondosan kidolgozni; a veretés alá kerülő fémlemezeket nem toldják kiművelni. A középkorban sokszor előfordult, bogy a szükségpénzeket a fémlemezeidből ollóval nyirták ki sokszögletű ábrákba. Ez a forma a csegely, vagy németül Klippé. A nagy sietség folytán sokszor a szükségpénzekn.ek csak •egyik oldalán -alkalniazt/ak ver etet. Ezt a •fajtát hívják lemezpénzeknek vagy -latinul' Ibraikteat-nak. Ugyanazok a körülmények, (amik a fém-szüfeségpénaek előállításánál a kivitel rovására értek, a papiros-sziiikség'•pénzeknél is fennállanak. Rossz papirosmnyagon rossz véset (kliséi)., vagy kőrajz dlitagráífia) éktelenkedik. Ezek a szükségpénzek épp ugy kerülnek forgalomba, mint a többi -pénzek, sokszor ndm is tudiják, bogy a kihocsájtott pénz nu(mizmatikai különlegesség. 'Az Árpádházi és a vegyeslliázi királyaink alatt ezüst pénzeket, vertek, a tatárjárás alatt azonban megjelent az első magyar •rézpénz, melyen Béla király látszik az ifjú -királlyal: Istvánnal. Dacára, hogy a pénz •byzanti stilusu, igen kezdetleges, még a bedűli is egészen kuszáltak. V. László királyunk uralkodása ala'tti pénzekről a szakkönyvek, mint forgalmi pénzekről emlékeznek meg, gyűjteményekben azonban van egy példány rézpénz, melyet minden valószínűség szerint szükségpénz gyanánt hozhattak 'forgalomba, mert (a szakkönyvek szerint V. Augusztus. Irigyeltem őket. Vendégük voltam; az irántuk való rokoni szeretetem mindig erős volt, mind a kettőjüket nagyrabecsültem és bámultam; mégis irigyeltem őket. Keserű, dühös, haragos irigység kelt fel a szivemben ellenük. Olyan szépek voltak, olyan erősek, olyan okosak. Amikor ebéd után és vacsora után szivarfüstben beszélgetni kezdtek és amikor apróságokról, semmiségekről, mindennapi dőreségekről- siklott vitára a beszélgetés: egyszerre két lángelme villogott előttem. Ugy éreztem ilyenkor, bogy egyszerre a földre zökkenek, tehetetlen voltam és sírni tudtam volna dühömben, hogy ezek ketten mért szökkennek el mellettem könnyedén és miért pattannak egyszerre — ebéd után, szivarfüst mellett, az elme renyheségének az órájában — olyan vidékekre, ahová én a legébereibb akarattal és megfeszített elmeerővel se tudóin követni őket. Apor János, áz apa ekkor ötvenöt éves volt. Kálmán, .a fia harminc. Az a.pa ekkor mondott le a miniszterségről: ugy rúgta el magától, mint ahogy egy megunt csizmát rug le az ember a lábáró-l. Kálmán ekkortájt írta meg a matematikai munkáját, amely ugy elragadta a németeket. És ezt is ugy csinálta, mint az apja mindent csinált: könnyedén, elegánsan, megerőltetés nélkül. És hasonlítottak egymásra. Szépek voltak. Erősek. Szálasak. Gazdag-ok, gazdagok . . . nagyon irigyeltem őket. . . ' Néha dühödten kiáltottam magamban: — Miért nem vagyok én is ilyen? Hiszen az én vérem az ő vérük. Én is Apor vr.gyok. A nagyapánk közös. Miért kell nekem vánszorogni, mikor ezek repülni tudnak? Miért kell nelcem keservesen tanulni, dolgozni, talpalni, verekedni minden lépésért, amelyet előretehetek? ... És miért vagyok szegény, amikor ők gazdagok? Majdnem meggyülöltem az anyámat és a nagyanyámat. Az ő vérük, a csendes, lomha, polgári vér, az rontotta meg az Apor-vért bennem. Azért vagyok én lassú gondolkozású, hizásrahajló, rövidorru, barna és a legsiralmasabban középtermetű, amig ezek villogó gondolkozásnak, karcsúak, magasak, remegően finom orrnak és szőkék, szőkék . . . . . . Lassan hozzászoktam a felsőségükhöz, a magasa,bbrendüségiikhöz. Belenyugodtam. És akkor azután jól éreztem magamat náluk. A kertjük, az egész nagy birtokuk szép volt és a házuk fejedelmi kényelmik Olvasgattam, dolgozgattam és csendesen, szépen telt a nyár. Egy pokolian forró augusztusi délután a kertben sétáltam. Az istállók felől égő vörös arccal jött Apor János. — Mi baj, János bátyám? — kérdeztem tőle. Remegő torokhangon felelt: — Kilovagoltam Szaffiánon. A dög makrancos volt. Hazahoztam, az istállóban megkötöztettem és addig ütöttem, mig vérben nem fürdött. Lásztó (pcstumi) rézből nem veretett. Hoszszai ideig nem találkozunk a magyar ériné•szetben szükségpénzekkel, de később pestisek, várostromok idejében, különösen a felsőmagyarországi és erdélyi városok bocsátottak ki oly szükségpénzekét, melyeknek •latin 'feliratából is kibiint, hogy csak szükséghői (ex neoessiSate) bocsátották forgalomba. II. Rákóczi' Ferenc libertas-ait mindenki ismeri. Ezek is csak szükségpéuzek •voltak. Szükségpénznek kell tekintenünk az I. Ferenc uralkodása alatt kihocsájtott 30 és 15 krajcáros pénzeket, melyeket a devalvációkor hozták forgalomba. Az első magyar szükségpénzt Kossuth Lajos készíttette Amerikában és Angliában. Sokan a többi u. n. Kossutikiban kót is szükségpénzeknek tartják. 1849. óta csak egyszer volt szerencsénk még szüikségpénzhez. Az öregek biztosan1 e'mlékezni fognak még a régi1 papiros 10 kűajcárcisra, melyet az aprópénz hiányában ínég szétvagdalva is forgalomba hoztak, akár a mostani papír két koronás szükségpénz linket, —• addig, ameddig erélyesenmeg nemi gátolták üi további pénzcsonki,tást. • Néni nagy örömmel •üdvözölhetjük az n|j vasból készült szükségpénzeket, habár onybitenek az aprápénzhiá'nyon, Minthogy a háihonuk alatt vert szükségpénzeket a béke beálltával beszedi az állam, azt hiszem (mindenki azzal az óhajjal veszi kezébe, — ibár már beváltanák! Dr. Lugosi Döme. — Részletek a miniszterelnöknek a fronton való látogatásáról. Besztercéről jelentik gróf Tisza István miniszterelnök minapi úrázásáról még a következőket: Kőrösmezőn Nyegre László kormánybiztos fogadta a miniszterelnököt, aki tovább utazott Kirlibabára. Itt Máramaros kormánybiztosa gróf Bethlen Balázs fogadta gróf Tiszát, aki az éjszakát kirlibabárr töltötte és korán reggel kíséretével a frontra ment. Áz állások köKánéztem. A szeme zavaros volt, a fenekén a düh csillogott és a pupillája szélesre kitágult. — No, János bátyám . . . Elhallgattam. Azt akartam mondani, bogy egy jó lóval nem szabad igy bánni, de ugy nézett rám, bogy elhallgattam. Ijedten kérdeztem: — Valami baja van, János bátyám? A vékony, fehér ujjaival végigsimogatta a homlokát és azt mondta: — A fejem fáj. Azután otthagyott. Tudtam, bogy a minisztersége utolsó idejében gyötrelmes íejgbVcsei voltak. Az idegessége tette ilyen bőszültté gondoltam és nem törődtem vele. Másnap délután puskaöurranást hallottam a gyümölcsös felől. Arra mentem. Apor János állott ott füstölgő puskával a kezében és amikor meglátott, mosolyog-va intett egy bokor felé. — Nézz oda. Odanéztem. Egy parasztgyerek feküdt a bokorban, a combjából ömlött a vér. Egy csnmó alma és körte feküdt mellette; nyilván lopni jött be a szerencsétlen. — De János bátyám . . . — Hallgass. Majd megmutatom én ezeknek a disznóknak. Kálmán jött oda. — Nézd, — mondtam neki felháborodva, Kálmán rögtön megértette a dolgot, vonogatta a vállát, azután megnézte a kapálózó