Délmagyarország, 1916. július (5. évfolyam, 151-176. szám)

1916-07-30 / 176. szám

% r BÉLMÁGYARöRSZÁG Szege3y19il6. julius 30. A városi tisztviselők. A közgyűlés tudvalévőleg még 1913-ban rendezte a tisztviselőik fizetését. Akkor a béke boldogabb éveit éltük és a mostani há­borús sz:emhatárról visszatekintve a városi tisztviselők helyzete abban az időben való­ságos eldorádcnak tűnik fel. A. közgyűlés mégis méltányosnak találta, hogy addig is, amig a belügyminiszter jóváhagyása meg­érkezik, az uj fizetés rendezés alapián fölyó­isitsa a tisztviselők fizetését. A közgyűlési határozatot azonban a belügyminiszter, mint ismeretes, nem hagyta jóvá és több lénye­ges módosítást kívánt. .A belügyiminiszter leiratára a közgyűlés 1915-ben ujabb hatá­rozatot hozott, amelyet jóváhagyás végett fölterjesztett a belügyminiszterhez. A mó­dosított fizetésrendezésre vonatkozólag ezen. a héten érkezett meg a belügyminiszter le­irata, amely a városi tisztviselők fizetésren­dezését eziuttal sem hagyta jóvá a maga egészében, amennyiben több városi tisztvi­selőt alacsonyabb fizetési osztályba soro­zott. A belügyminiszter döntése folytán, a mely a városi tisztviselők fizetését véglege­sen rendezte, egyes tisztviselőknek fizetését 'le kellett volna szállítani, ami azt az abnor­mis helyzetet idézte volna elő, hogy több városi tisztviselő kevesebb fizetést 'kapott volna, mint 1913-tól kezdve, amikor a köz­gyűlés aa uj — de még jóvá nem hagyott — fizetésrendezés alapján utaltatta ki a tiszt­viselők fizetését. A szombati közgyűlés^ a melynek el kellett ismernie, hogy a belügy-, miniszter döntése jogi szempontból és a tárgyi igazság szerint korrekt, mégis érezte, hogy a mostani súlyos 'megélhetési viszo­nyok között nem szabad napirendre térnie a belügyminiszter leiratának kínos konzek­venciáival szemben és a humánus gondol-, kodás nem engedi meg azt, hogy a háboru harmadik esztendejében a tisztviselőknek kevesebb javadalmazást adjunk, mint ami­nőt már 1913-ban élveztek. A szombati köz­gyűlés az emberiesség álláspontjára helyez-, kedett akkor, amidőn elhatározta, hogy azt a különbözetet, amely a belügyminiszterileg jóváhagyott végleges fizetésrendezés és az, 1913-ban megállapított fizetésrendezés kö­zött fennáll, mindaddig segélyképen utaltat­ja ki a tisztviselőknek, amig ezt a differen­ciát magasabb fizetési osztályba való elő­lépés utján el nem érik. A közgyűlésnek ez a humánus határo­zata méltó a mai idők belátóibb és áldozat­készebb szelleméhez és dokumentálja azt, hogy a tisztviselőik sorsát a városi hatóság­és .közgyűlés szivén viseli, amiért a tisztvi­selők igazán hálásak lehetnek. A közgyűlés és a hatóság nem első izben bizonyítja be jóindulatát a tisztviselőkkel szemben, de a közgyűlésnek ez a legutóbbi nobilis eljárása fokozottabb mértékben hárítja a városi tisztviselőkre azt a kötelességet, Ihogy a ha­tóságnak és a város közönségének odaadó buzgalommal, szorgalmas munkával és ud­varias szolgálatkészséggel legyenek segítsé­gére ezekben a nehéz időkben, amikor min­den téren hatványozottabb erőkifejtésre van szükség. A közönség joggal elvárhatja — íbiszen elvégre a tisztviselők ellátása végeredményben az adófizető polgárságot terheli, — hogy a tisztviselők fokozott buz­galommal teljesítsék kötelességüket. És ez alkalommal nem tartózkodunk annak a megállapításától, Ihogy a városi tisztviselők ellen a közönség részéről sok panasz merül fel. A felekkel való érintke­zésben bizony igen gyakran durva, türel­metlen bánásmód jut kifejezésre, nem ritkán napokig, hetekig kell várni egy-egy akta elintézésére és ez azi állapot a városi tiszt­viselőket népszerűtlenné teszi a közönség előtt, amelynek pedig segítő támaszt és jó tanálcsadóját kellene a tisztviselőkben föl­találnia. A városi tisztviselők egy részének I városi tisztviselők igazán érdemessé kiván­indolenciáját és udvariatlan érintkezési mód- ják magukat tenni arra a jóindulatra, a ját föltétlenül meg kell változtatni, ha a tisztviselők és a városi lakosság közötti jó viszonyt nem akarjuk kockáztatni és ha a sxa.iaaesiBaBBaEBuai^HHHBH;iHua«ra£aeíí«asaEssHBBűssHEaaBssnBaBea SESB«3E9EE»iaBBBBBaaBsBBBBSBBaBBaB!SBi!aB»BBHSi5H melynek a fizetésrendezés ügyében a szom­bati közgyűlés oly dicséretes példáját adta. A szerb Suoiada-hadoszfály támadása a bolgárok ellen. Szófia, julius 29. A bolgár vezérkar je­lenti: A macedónla harcvonal mentén a gyenge ágyútűz és járörharook a mi ja­vunkra kedvezően folynak le. Egy gépfegy­verrel felszerelt ellenséges haderő, hegyi és taraokütegek támogatásával megkísérelte, hogy előretörjön. Osztagainkat Fehovánál megtámadták. Valamennyi támadást vissza­vertünk. Csapataink ezután ellentámadást kezdtek és hatalmukba kerítettek ellensé­ges lövészárkokat. 26-ikán és 27-ikén a szerb Suniada­hadosztály több százada megkísérel te, hogy elfoglalja a Bojár falutól északra levő ma­gaslatokat és azokon megvesse a lábait. Azonban idejekorán intézett ellentámadás­sal visszaveteítiiik a síkságra, mintán jelen­tékeny veszteséget szenvedett. Csapataink | 85 ellenséges bolttestet szedtek össze. Egy 1 századost és három közembert elfogtunk. A mi veszteségeink csekélyek. BUDAPEST, julius 29. (Közli a minisz­terelnöki sajtóosztály.) A Vojusa alsó fo­lyásánál fokozott harci tevékenység. HÖFER altábornagy, a vezérkari főnök helyettese. BERLIN, julius 29. A nagy főhadiszál­lás jelenti: A balkáni harctéren a helyzu változatlan Julius 26-án egy ellenséges repülő a Doirán-tó felett vívott légi harcban lezuhant. LEGFŐBB HADVEZETŐSÉG. (Közli a miniszterelnöki sajtóosztály.) A gránáteső tömör fala állitja meg a nyugati offenzívát. Bem, julius 29. Marcel Hátin irja az Echo-ban: Bizonyos, hogy az ellenség két­ségbeesett erőfeszítéssel akarja megbéníta­ni az angol-francia offenzívát, de bár szer­vezeté tagadhatatlanul zseniális és katonai vakmerően bátruk, a túlerő folytán mégis kénytelen lesz területét átengedni nekünk. Bern, julius 29. A Times irja: Talán sohasem voltak a katonák olyan nehéz meg­próbáltatások közt, mint most a mieink. Zászlóaljnaik zászlóalj után lövedékesőbeti kell előrenyomulnia, amely sokiszor olyan sürü, hogy szinte tömör falat állit eléjük. Emellett utjukat kartáccsal söprik végig és puskagolyók szakadnak rájuik minden oldal­ról. Ennek dacára rendületlenül megy az egyik a másik után, de az ellenséges kar­tácstüz megötödöli az embereinket. A leg­súlyosabb veszteséget az ulsteri, a lancas­teri és a middesexi ezredek szenvedték. A staiffordshirai cserepesek, a lancashirei ta­kácsok, a welsi bányászok, a skót hegy­lakók és a londoni üzletemberek egyforma bátorsággal harcoltak. Bizonyos, hogy 'ké­sőbb majd a kákán csomót keresők csapa­taink egyik vagy másik mozdulatát szigorú kritikákkal fogják illetni, de azt senki nem mondhatja majd, hogy tisztjeink és kato­náink nem voltak hősök. Semleges lap a sommei offenziva kudarcáról. Amsterdam, julius 29. A Handelsblaáed irja a háborús szemléjében: Hogy a Somme­fronton heves harcok vannak, azt ama kis epizódok nélkül is tudjuk, amelyeket a fran­cia és angol jelentések közölnek a harcok­ról s amiiikből csak az tűnik ki, hogy bármily energikusan is viszik ki a támadásokat, a németek ríttál megszállott térületek védelme nem kevésbbé hősies. Különben egyáltalá­ban megfoghatatlan; volna, hogy a terület­nyereség csupán néhány kilométert tesz ki annak ellenére, hogy öt millió gránátot lőt­tek ezekre az állásokra. A lap igy folytatja: Franciaországnak és Belgiumnak eme területeinek teljesen el kell-e tehát pusztulnia, mielőtt az elkesere­dett küzdelem véget ér? Ebben az esetben a győzelem is óriási vereség lenne, mert a győző egy teljesen elpusztult vidék előte állana, egjr megmüvel'hetetlen pusztulás előtt, amely csak évek multán véhetné fel egy lakott vidék képét. (M. T. I.) Három hét alatt 340.000 uj német katona. Bern, julius 29. A Daily Telegraph je­lenti Rotterdamból: A német hadvezetőség három hét alatt 340.000 embert küldött a nyugati frontija. Ezek közül százezer friss tartalék, o többi pedig felgyógyult sebesült. Albánia osztrák-magyar kormányzója. Lugano, julius 29. Athénből érkezett je­lentés szerint Ausztria-Magyarország Albá­nia kormányzójává Král Ágostont nevezte ki, aki azelőtt Skutariban volt konzul, al­kormányzóvá pedig Kard Szaid török tá­bornokot. A macedóniai görög helyzet. Bern, julius 29. Athénből táviratozzák az Edho-nak: A görög hadügyminiszter Athénbe rendelte Moszkopouloszt, Szaloniki parancsnokát, hogy a macedóniai görög helyzetről tanácskozzék vele. Moszkopou­losz tábornok egy görög torpedózuzón ment 'Pireuszba.

Next

/
Thumbnails
Contents