Délmagyarország, 1916. március (5. évfolyam, 51-76. szám)

1916-03-09 / 58. szám

SXCHÁGYIR0BSSÁ9 " vidéki lap szerkesztőségéhez, amelyben köz­lik aggályaikat. lEIbből a felhívásból is meg fogja látni a T. iH., hogy a szegedi újságíróik nem akar­nak égő szurkot dobni és vitriolozni. Először, az az impressziónk, hogy a T. H. azért is dü­hös, ímert titokban azt hiszi, hogy a szegedi ujságirókait csak szegedi érdekeik vezették. Most imi háborodhatnánk fel a T. II. harc­modora felett, de nem tesszük, mert tetszik nekünk az a kedves látvány, amikor a világ­háború második esztendejének végefelé ilyen dolog miatt is egyszerre el tud önteni valakit az epe. Hát nem, kedves T. H., a szegedi új­ságírók — és ezt tessék megérteni, ha tud­ja — amellett foglaltak állást, hegy a V. H. O. Sz. központja ne /Budapesten, hanem a vi­déken legyen. IAZ mondják, hogy most világ­háború van, alapszabálymódositásokkal vár­ni kell, mig béke, mig a V. II. O. Sz. minden tagja itlilion lesz. Azt mosdják, hogy nagyon tisztelik Szávay Gyula urat, de a vidéki zsurnalisztika még hathatós védelemre és erősítésre szoruló érdekeiből egy szemernyit sem hajlandók feláldozni annak a teljesen privát dolognak, hogy .Szávay ur Budapestre költözik. lAzt kérdezik: hogy mi történik, ha Szávay ur egyszer .majd nyugalomba vonul? Nem egyik tekintélyes és pezicióha jutott vi­déki újságíró lesz majd a V.'H. 0. Sz. elnöke? A vidéki hírlapi lók egyetlen egyesületének vezetését kiveszik majd a vidéki hLrlapircík •kezéből? -Vagy ahoz, hogy valaki a V. H. Ö. Sz. elnöke lehessen, a jövőben föltétlenül az kell, hogy ne legyen újságíró, különösen ne legyen vidéki újságíró és IBiudatpesten lakjék? Vagy akkor njíból alapszabályt módosítanak és az egyesület központját leviszik — Temes­várra? Mi akikor som leszünk dühösek, addig is kivárniuk szép húsvétot, jó egészséget, nyugalmat és erőt ahhoz, hogy elhatározásu­kat alaposan megfontolni tudják. — A Zsidó Nőegyesület csütörtökön dél­után 4 órakor a hitközség tanácstermében Szeged, 1916, március 9, rendkívüli közgyűlést tart. Tárgy: az anya és esecseniővédelom ügye. — Vojiha Antal nem lehet önkéntes. A Haverda-pör ideijéből még élénk emlékezetben van Vojthi Antalnak a neve, aki nemrégiben szabadult ki a fegyházból. Kiszabadulása után az egyik fővárosi kávéházban primás­kodott. 'Az egykori főhadnagynak most 'be kellett vonulnia Szabadkára, ahol mint köz­legény került kiképzés alá. Vejthának azt a kérését, hogy az önikéntesi karpaszományt vi­selhesse, el ut asi tották. — Iskolai értesítés. A zsidó népiskola ka­nyarójárvány miatt néhány nap óta be van zárva. Az iskola március huszonegyedikén újból megnyílik. — Két makói ügyvéd jubile ma. Makóról jelentik: A szegedi ügyvédi kamara a követ­kező jegyzőkönyvi kivonatot küldte Tóth Lajosnak, az Arad-Csanádi Takarékpénztár ügyészének és IVizinger .Károly dr. városi főügyésznek: Jegyzőkönyvi kironut. .A szegedi ügyvédi kamara — Tóth La­jos (illetve Wisinger .Károly) makói lakos ügyvéd urat, az ügyvédi gyakorlatában folyó év folyamán betöltött 40 éves működése al­kalmából szívélyesen üdvözli és az igazság­szolgáltatás terén, nemes hivatásának meg­felelő fedhettem működésének elismeréseként ebbeli érdemeit jegyzőkönyvben örökíti meg. Kelt Szegeden, az Ügyvédi kamara választ­mányának 1916. év február hó 27-én tartott ülésében Dr. Rósa elnök, Dr. Végmcn Ferenc titkár. Az ügyvédi kamara jegyzőkönyvben örökítette meg a két érdemes minden tiszte­letet és megbecsülést- megérdemlő makói fis­kálist, s ehhez az elismeréshez csatlakozik Makó város egész közönsége, mely a két ki­váló jubilánst régóta számítja a város legér­demesebb polgárai közé. — Ujabb rendelet a hadisegélyröl. Elő­fordult. liogy a segélyezettek oly esetben is kaptáik huzamosabb ideig hadisegélyt, ami­KORZÓ MOZI Igazgató: VAS SÁNDOR. •••• Telefon 11-85. Csütörtökön A világháború története III. A népek csatája. A mozgósítás története filmen. IV. Belgium bukása. Eredeti felvételek német szövetségeseink első nagg és diadalmas offenzivájáról. Á milliomos találmány dráma 3 felvonásban. Előadások 5, 7 és 9 órakor. Számozott helyek. kor az illető, aki után a hadisegélyt folyósi­tották, meghalt. A honvédőim! miniszter most rendeletet intézett az illetékes hatósá­gokhoz, hogy abban az esetben, ha a segélye­tettek a halálesetről nem értesültek, a már folyósított segélyeket levonni nem szabad. Ha ellenben a segélye élvezők a halálesetet vagy eltűnést szándékosan nem jelentették 'be és a hatóságot megtévesztették, a segélyt le kell vonni. A honvédelmi miniszter rendelete fel­jogosítja a hatóságokat, hegy .a végleg** nyugdíj folyósítása előtt annyi előleget ad­hassanak a segélyezendőnek, hogy abból " végleges nyugdíj megállapításáig megélheté­sük biztcsittassék. Ezt az előleget azonban annak idején a nyugdijiból le kell vonni. — Példás büntetéssel sújtott árdrágító kofaasszony. Egri Árpád polgárőr szerdán délelőtt tetten érte Uverik Sándorné gyálai kofaasszonyt, aki a hatóságikig megállapí­tott árnál drágábban kínált csirkét és libát megvételre. A polgárőr dr. Temesváry Clóza főkapitány-helyettes, kihágási biró elé állí­totta az asszonyt. Dr. Temesváry megálla­pította, hogy Uverikné száz százalékkal drá­gábban akarta eladni az áruját, mint 3 makszimális ár. Egy pár csirkéért tizenhat s egy sovány libáért pedig huszonkét koro­nát kért. Ezenkívül a piaci szabályrendelet ellen is vétett az árdrágító kofaasszony, inert sorra járta a Széchenyi-téri üzleteket és ifí/ akarta eladni a sovány libát, meg a csirké­ket. A kihágási biró nyolc napi elzárásra & három napi elzárásra átváltoztatható öt ve" korona pénzbüntetésre itélte Uverik Sándor­nét. A piaci szabályrendelet elleni kihágás miatt kiilön tiz korona pénzbüntetést kapott a kofaasszony, akj megnyugodott az Ítélet­ben. — Szivenszurta a katonafiát. Annak idején részletesen foglalkoztunk, — a rendőri nyo­mozás és a törvényszéki tárgyalás kapcsán — Fehér András szegedi napszámos ügyé' vei, aki szóváltás közben szivenszurta kato­na fiát: Fehér István utászt. A törvényszé­ken a kihallgatott tanuk igazolták, Ihogv öreg Fehér ittas volt, amikor a gyilkosságot elkövette; az is bebizonyult, hogy először 3 fia ütötte meg, mert azt hitte, hogy az any­ját bántalmazni akarja. A fin a földre teperte az apját, ököllel verte a fejlet, fojtogatta, mj' re Fehér András végső kétségbeesésében elő­vette a zsebkését és megszúrta a fiát. A sze­gedi törvényszék erős felindulásba elkövető* szándékos emberölés bűntettében mondta tó bűnösnek és hat havi börtönre itélte. A sze­gedi ítélőtábla Ritighoffer-tanácsa szerda" foglalkozott a fclebbezésekkel és a törvény szék ítéletét liely'benhagyta. A vádba tósága' dr. Harsányi Elemér vezető-ügyész képvisel te, a vádlottat dr. Kállai Emil küzvédő védtó Az itélet jogerős. — Öngyilkos szabadkai önkéntes. Sz<T tunikáról jelentik: Este fél (kilenc órakor !'r talmas .révolverdörrenés zavarta meg a "j! kei-iit végén levő haraik'kRszáruya esőn Ü' Rövid keresés után az első .század udvar3" meg is találták az öngyilkost Hajdú Gy"1" húsz éves, egy éves önkéntes személyébe11, Hajd u Gyulát 1915 februárjában sorozták katonának, mint a nagyk'őrö-.i főginniá'/h11! nyolcadik osztályú tanulóját. Epileptikus, fej­letlen testű fin volt, alki nehezen bírta akih'j' náskodással együtt járó nehéz fáradalmak^ A mult óv május 15-én vonult ÍM: .toatoná1)'1 a 19 évesekkel. Sem a 'kiképzést, sem az "" kéntes iskolát nem végezte d, mert az ezl'e'z orvos, mint szívbajost a lábadozó osztag'1!', küldte. Itt volt már hónapok óta H Gyula és várta azt az időt, amikor felüK'^, gálatra viszik és mint alkalmatlant, esátják a hadseregből. Hajdú hétfőn déh,t!lJ engedély nélkül eltávozott a reconvaleso1'" I abtelungjból ós bent sétált a korzón. Véh''1' niil találkozott a lábadozó osztag parane-1' kával, a nemrégiben idehelyezett Szepesh Ferenc őrnaggyal. Hajdú Gyula azt lm hogy Szepesházy őrnagy szigorúan meg ja büntetni azért, mert engedély nélkül foF tá^'!

Next

/
Thumbnails
Contents