Délmagyarország, 1916. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1916-02-20 / 43. szám

6 jjj£ látaü i' aiiüicöziáu Szeged, 1916. február 20. anya tévútja it, az iskola mai, rossz rendszerét. Ezeket az érveket és liatóokokat nem kell újra bizonyítanom. Egy hivatásos pedagógus megtisztelt azzal, elolvasott. Figyelméért hálás köszönetet mondok neki. A pedagógus ur azonban nem csak olvasta a cikkemet, hanem 'abban a bitben, hogy: felel rá — ugy látszik: .egyéb téma liijján — cikket ifit a cikkemről. Ekkora kitüntetésre aztán már igazán nem számította m. egész életemen át büszke leszek reá. A tétel ez volt: Verjük-e a gyermekeket. De a pedagógus ur, aki — mint „szerényen" be,vallja — tanulni akart az én pedagógiai cikkemből; nem azt olvasta ki, hogy: — ne verjük őket, nem azt olvasta ki belőle, amiért Írtam és ami egyedül volt benne megírva, hanem: feltette a professzori páp®.szemét és — korrigálta az én Írásbeli dolgozatomat. Ugy tett, mint az a bizonyos katonaszaktársa, _pki — minthogy nihilista életében a magyar nyelV tanára volt és ennek alapján a cenzori hivatalban alkalmazták — a cenzúra céljából eíébetett levelekben aláhúzta a — helyesírási hibákat. Még egészen jól jártam, hogy a cikkem sajtóhibáit nem az én szegény, bünö,s fejemre wzórta. A professzor ur ugy találta, hogy Írásom logikai kapcsolatok nélkül szűkölködik, ugy találta, hogy — 'fogalomzavarban szenvedek, mert cikkemben arasznyi távolságokban, egymással még c.sa'k nem is kapcsolatosan előfordultak ezek a szavak: töme'gtanitás, individuálpszic.hológia, erkölcsi törvény, nemi képzet és mert — horribile diktu! — még a tízparancsolat is. A dolgozatom tehát: — én vonom le a klassz ifikációt: — négyes. Ugy-e, tanár ur? Nem, nem haragszom a .szégyenért, tanár ur, bár necn sok négyest kaptam még életemben és sohasem a magyar nyelvből de mégsem liairagszum érte, legalább tudni fogom ezentúl még inkább, mint eddig, hogyan kell cikket irni, hogy még: — ellencikket is kapjak érte.... Érteni: valakinek csak kell lennie, aki jobban is tud irni az embernél, logikusabb is, fogalomzavarban ,seni szenved: jó azoktól tanul ni néha. És lám: ha én nem ilyen mityául-rossz cikket írok, hanem olyant, amelyre a profeszszor ur egyest irt Volna a kék pdajbásszal, soha sem tudtam volna meg, mi is az én tényleges betegségem. MegáLlapithatom, hogy a hivatásos pedagógus ur cikkének olvasása után csakugyan fogalomzavarban kezdtek szenvedni: öszszezavarom a pedagógus és a pedagógia fogalmát. Azonban. /Egynémely észrevételem volna a pedagógus ur korrekciójára. A baj tehát az, hogy egy nem-pedagógus mert pedagógiai cikket irni. Higyje meg, uram, az a szegény cikk nem tehet róla, hogy pedagógiai cikknek nevezték ki. Esze ágában sem volt szegénynékj belekontárkodni a legkevéshbó exakt-tudoíűónyba, melynek tételei sincsenek, amelyhez az a bizonyos: gondos megfigyelés és hosszú tapasztalás szükségeltetik. Én teliát csakugyan tévedtem, amikor azt hittem, hogy elég lesz: Spencert, Rousseaut, Wundtot, Bulenburgot, Forelt, Hengert, Mayredert, Pihlert; Stuart Mii t és egyéb urakat olvasni, liogy az ember a gyermekneveléshez szükséges ismereteket elsajátítsa, mert ime: kiderül, hogy amit ezek az urak az emberi lélekről, az emberi gondolkodás és akarás törvényeiről mondottak, egyszerire semmivé lesz, ha egy hivatásos pedagógus — pedagógiát gyakorol. íMert a pedagógus ur szerint: a pedagógiában azonos jelenségekből nem lelhet ugyanazon következtetéseket vonni le, vagyis: nem lehet törvényszerűségeket állapítani meg és Lgy: a pedagógia nem is — tudomány... Bocsánatot kérek a pedagógus úrtól, a miért idáig tudósoknak mertem tartani a — pedagógusokat. Kifogásolja a pedagógus ur, hogy nem tudott tanulni semmit sem a cikkemből. Pedagógus ur: én csak egy dologra akartam megtanítani a verekedő (pedagógusokat, hogy: — ne verekedjenek. (Érdekes, hogy ezen is épen olyan .pedagógus akadt még, aki ugy sem verekszik soha...) Hogy én aztán erre a célra elavult közhelyeket és tájékozatlanságból eredő tévedéseket áll itattam gl ódába: mellékes. Még ha igaz ,is, amit a pedagógus ur állit (bár nem tudom: a freudizmus-e az elavult, közhely, vagy a biblia, vagy az, amait a történqlemtanitásról irtani...) nekem egyetlen célúm volt: ne verjük a gyermekeket. Annak (pedig szivemből örülök,, hogy a pedagógus ur elfogadhatónak véleményezi az átöröklés tanát. Köszönöm. La.march, Darwin, Haeckel és Weissmann nevében. — A szülök rosszak, urain? El méltóztatott felejteni, hogy a szülőket is — pedagógusok nevelték... Miért nevelték őket elavult közhelyekre és miért nem az exakt életre, az emberi hivatására? De most baj lesz megint: elvesztettem a logikai kapcsot. Az iskola idáig sem nevelt. Ma sem nevel. Mert a tanítás és a nevelésnek csak egy eszköze. És ezért bizony (helyesen nem liisai a pedagógus ur: ellensége vagyok az iskolának: a mai iskolának. Mert nem ugy áll uram, ahogy ön hiszi, jiogy nem ismerem helyesen a körülményeket és kritika nélkül vetek oda kijelentéseket, liánéin: komoly kritikával és tárgyismerettel lettem a mai iskola — ellenségévé. Mert tény az, hogy a gyermek belátó képességét meghaladó dogmákkal tömik meg a ö—8 éves gyermek fejét. Mert tény az, hogy az emherteremtés biblikus tanát össze kell egyeztetni — tudnia' az evolúció tanával (ami ugyan -még 30 éves embereknek sem sikerült.) És a történelem? Hagyjuk urain. Amikor Voltairt 20 sorban intézik el és X LVII. Lajost 14 lapon keresztül tárgyalják (Itt van előttem a legújabb kiadású história-tankönyv.) Azt az egyet azonban szívesen koncedálom, hogy ma kissé időszerűtlen volt a történelemtanítás hibáit emlegetnem. Ma a rheinisi székesegyház a franciák tüzérségi megfigyelő állomása. Majd erről máskor. Aztán. Csak imég annyit, hogy a kikp-t Hőfer a jelentésekben annyira magasztal, egészen bizonyos, hogy nem a történelemtanítás hatása alatt kerültek bele Ilőfer jelentéseibe. Hanem belevitte őket oda a magyar faj ifaji pszichológiája és az — „ugarimádás. j A történelmi matériái izmus alapján pedig csakugyan ne méltóztassék történelmet tanitani: a .történeinitt materiálizmus ma már tényleg elavu't. Jobb lesz: a történelmi realizmus helyette. Ejnye, hol is van niár megint az a logikai kapocs? A feleségem — sajnos, —már felvarrta a kis fiam nadrágjára. Hát kételkedni méltóztat labban, hogy a verés nemi aberrációkra vezethet? Nem, uram, nem óhajtón önt a kételkedéséből kimozdítani. Még azt mondhatna valami rosszmájú c-mvber hogy: tanítani akarom a — pedagógusokat. De utalhatok Foreh Freud, Kraft Ebing báró, iBtoch, Bölsche munkáira és Eousse.an vallomásaira. Néhány évnyi türelem kell csak hozzá. Érdekes: és az ne lííne helytálló érv a verés ellen, ha a veréssel nemi aberrációt nevelünk? Pedagógus ur, tudja ön, mi az a nemi aberráció? Tudja ön. hogy az egész pedlagógiának abban az egy irányban kellene hatnia, hogy egészséges -nemiségii emberüket neveljen? Sók le (cnb.lan; a szeretet rövidlátó s bár tud áldozni, da amikor ia. legnagyobb áldozatot kivárják tőle, a fiát, szemle elhomályosul, nem látja, liiogy az ő fiát akarják elvenni s olyan átdkszerü fogadás tör ki WétóélgPréeaeltt .sgivHéöőil, miikor fia hazaküldi többi fiai nevelésére: ,,'Nom megyék kedves fiiam, ,nam, nevelek .több árvát, Ferenc József, mánjeit császár ne 'találjon katonát." A kétségbeesésig gyötört szeretet. ez, meni önző iniegrendüilés a Vészeik .ptira'be.n ,s azután síró őszinteség, a maigyar anyák szénit ikaraikiterisztikuma, mleilylbőll hiányzik még az a diszkrét póz Is, amellyel a itómlot anyák büfszkfc'lk, hogy egy fiút. .szülllhetnék hazájuknak. Azért nöm baz!aárulás, ha az anya .átkot. .szór. „GaLioia h-eigyes-völjgyies határára" s ,/a boszniai mélységles itemetőkj«e" s csak azt kivárja, hogy 'az ő fia szabadulj on iki (belőle. Az arnyai szeretet >egy l'cissé önző és miindjemJki a saját fájdalmát tjairtija legsúlyosabbnak. A háború cóalk testileg választja él laz anyát a fiától. A nagy szeretet látlhlatatlan szálai azoulbatn, anéjg isirősebbeík lesznek s miimdkicttőjiilk árva napjait átiazlörviilk egymáson vlaló .gondolatdkikal. Ezdkmlclk külső jelei a rózsaszínűi kártyák, mjellyék ezekben a Ikato•lanótákban nagy jelen.tőségre jiutniak. S máir élőire sejthetjük, hogy a rémes iképzelőd'sek, melyék a liáboru nyugtalan Olgán dölálsából születnék ® a bizonyba lantsáig őrzésiéből táplálkoznak, isötót balladákat izgatnak ki a féléikből: Edets anyai Levelet Lr ikatonia tiáinalk, •Gye/re haza édes fiaim halálomra várlak. .Nemi .mtsflietek édes anyám, ha mehetnék mennék, Vanmák otthon, alkiik ndked gctnldodait viseljék. Azt üzente édes any áin, gyere fiiam; haza, Nincsen hozzám senkinek se vigasztaló szarva. — Mégsem megyek édes anyám, jöttöm me is várjla. Veszélyben van, a imolgyarnaik Idrálga szép hazája. Máskor azt dalolja, — mintha laizt liininléí, hegy dala haza ér ,— hogy a ti lapucH 'elvitte jolbb kezét s lijgy nem iirlhat több kl velet: „Sirolimiab a erapnell éles vágása, sir az anyám ide hallik a zokogása"; vagy pedig 'arra kéri kapitányát, liogy engedje megíratni bajtársával a levelet. A legfájdalmasabb azonban iaz, hogy (miikor |metg|h'al, nincs roleillete az édes anyja, alkiiro még leigyszer rátekintenie s alki szemeit lecsókéin á örök álomra; ezéirt ia halott katona nem rvuigbat. a siiriáhan, még ©gy utolsót sóhajt anyja falé, talán a szellő elviszi fülébe: Nyugszom anyám, giyugiszom Galíciában, Jöjj el hozzám fekete gyász ruháiban. Megismered síromat a tiearózsúról, A fejlfáiniait fekete pántlikájáról. A halott katona, szól anyjához, kirí, látogassa fineg; nielki könnyebb lesz a föld, ő pádig kisírhatja magát; még azt is .megmondja, hiclgy siirját könnyén megtalálhatja az olasz harctéren „egy o-.iipkiebolkc.rfa alatt." — Miikor a katona ,megsebesül s eloszlik lelkéről a bár mámora, laz öntudlat egy péronyii hideg tisztaságában átnyiilalililc rajta az elhagyatottság s akikor ömilik ki telkéből ilyen dal: (Ellőtték ai jóbb karomat, hullik .püT08 vére'11' Hej <d!e nincsen nékem édes anyám, lkli ibekösste néketa Gyere kis angyalom kösd ,he sébeimet Gyógyítsd meg a bánatos sziveimet. Hideg szél fuj édes ajnyám, hozza ki 8 lideindőo1' 'Még az éjjel felkeresem a, régii szeretőV" iKiiálilok a kapujába, Kib-cszélgetem magamat véle utoljáraIA Prutli-nuelletti lövlászáraklból került L5 nóta haza s érzdík' rajta a lövészárok nyinkK* pzotmianuisága. 'Ki tudja, hány hősnelk a® .niJ' kán fagyott meg e nóta ? Anva gyieireik 'téltó iődlilk .benne a keldMeEe után sóhajt, a saeff^ zavaros víziókkal v'álaszol s odahány a-t tó ke(ívtets.o 'emléke mellé. (A kedves, akit otthon (kellett líAigy11^' ntógliuzófliik az arnya niclllett a Ikatananótá ban. Együtt jelennék meg s e két szívtől 8 lagmkhezebb elválni. A különbség csak á2' líOgy az édes .anya előtt, ellágyul a lcg0Ciel _ eabb l>átorsáig .is, kedveséivel szemben líl'Ií] _ ben pajlkios, kötődő,, daoos fájdalom szo1"0;-1 gátja s bizonyos nemtörődöm filozófiával lendül az elválás peieein; miig édes • jg szemben vigasiztalan s lia inalgába gyüro • kínját, iolthatala.nu'1 égeti s kitör belőle. 111 kor a v'ésZdk halálosain tornyosulnak lie ] ^ áddig kedveste elvesztésében nem lát tó óri.ási tragikuimlot, kanyon feldlerül a jőh ^ eslhetőiségélcen. De ez korántsem 'láhaisialgv