Délmagyarország, 1916. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1916-01-18 / 15. szám

6 Szeged, 1916. január 18. kormányhoz. Ennék megtétele előtt azonban szükségesnek tartja, bogy a nemes célú intéz­mény keresztülvitelének leglényegesebb kér­déseit az ügy iránt érdeklődőkkel ós az Uri­nők Otthonaiba belépni óhajtókkal előzetesen megbeszélje. A Szövetség vezetősége ennél­fogva felkéri mindazokat az urinőlket, aikik a létesítendő otthonnak majdan a tagjai óhaj­tanaik lenni, ugy azdkat is, akik az ügy iránt bárimi tekintet/ben is é-rdelklődnek s arra vo­natkozóan bárminő felvilágosítást, útbaiga­zítást kívánnak nyerni, hogy akár e hó 18-án kedden, akár pedig 21-én pénteken, minden­kor délutáni 4 és 7 óra (között, a Szegedi Uri Kaszinó hölgy termében szíveskedjenek meg­jelenni. — Aki nem szereti Ferenc Jóskát. A szegedi törvényszék He vessy Kálmán elnök­lésé vei működő tanácsa hétfőn egy kasalhidi vagyonos parasztasszony felségsértési ügyé­ben Ítélkezett. Az asszony: Feldbáhó Bog­dáni lét azzal vádolta meg az ügyész-ég, hegy 1915. december hetedikén Hasaibidon, a nyílt utcán azt kiabálta: a királyt, ezt a sváb Ferenc Jóskát. Felségsértés és nemzeti gyűlöletre való izgatás miatt vonták felelős­ségre. Eelbálbóué tagadta á bűncselekmény elkövetését, de a kihallgatott tanuk ellene vallottak. Dr. Sztachó ügyész vádbeszéde után a biróság egy havi fogházra és ötven korona pénzbüntetésre ítélte a királyiséritö asszonyt, az izgatás vádja alól azonban -r bizonyiték-ck hiányában — felmentette. — Orosz fogságban. Csiki Csikasz Lászl é Csiky Lászlónak a nyugalomba vonult sze­gedi színművésznek a fia, a pozsonyi 13-ik honvéd gyalogezred önkéntes szakaszvezetője Toporouc és Rarance között egy előőrs szol­gálat alkalmával hadifogságba esett. — Aki tyúklopásból élt. Szabó Vince és Pap Mihály rókusi rendőrök elfogták Kási Károly volt szállodai portást, akiről a valla­fáis során kiderült, hogy rendszeresen űzte a tyrik lopást. Kási hat hónapja lézeng minik a­nélkiil a városban és csak ilyen módon tudta magát fenntartani. — A felsőtanyai vadvizek levezetése. Hétfőn délelőtt dr. Somogyi Szilveszter pol­gármester Katona Béla műszaki tanácsos, az aradi kulturmérnükség főnökének társaságá­ban kiutazott Sádorfalrára. bogy a felsőbá­nyái vadvizek levezetését a helyszinén tanul­mányozzák. Az a vélemény szakemberek kö­rében, hogy a felsőtanyai Vadvizek idegen törvényhatóság területéről folynak át. Az esetben, ha ez megállapítást nyer, a föld­művelésügyi miniszterhez tesz a -város felter­jesztést. — Működtek a tolvaiok vasárnat) éjjel. A [Bocskai-utca 9. számú háziban, özvegy Flaschner Lajosré lakásának padlásáról hét­főre virradóra -kétszáz (korona értékű szap­pant loptak el, eddig ismeretlen tettesek. A Csongrádi-sugárut 52. szám alól pedig faj­tyukokat tulajdonítottak el — Valószínüleg ugyanazok — a tolvajck. A rendőrség meg­indította a nyomozást. — Vigyázatlan villamos kocsivezető. Va­sárnap délelőtt a Szege dallom ás 'felé baladó 20. számú villamos kocsüból kiesett fíáez István kocsivezető. Eejón súlyos sérüléseket sze.n vedett, a mentők a városi közkórházija szállították. — Adományok. Az alábbi sorok közlését kérték: A Szeged-pályaudvar beteguyugvó ál­lomás vezetősége 1915. V.. hó 1-től 1915. XII. hó 31-ig történt alanti adományokért bálás köszönetét nyilvánítja: Bálint' Jáuos 2, Ben­kő József 30, Benedikt Ferencné 5. Ragii An­drás persely.gyűjt és 5.60, iBalasa Jáncsné 16, iBoihn étterem persely gyűjtés 7.10, Ghilko Rózsi 4, Deutsöh Bernát persely gyűjtés 7.20, Englánder József 14.31, Dr. Eisenstein Ja­kabbá 5, Kónya Ferenc 10, Kotányi Max 100, Koszorú megváltások 250, Kiss iMórné 8.30. Kendergyári munkások 199.28, Kroo Adolf persélvgyüjtés 22.22, (Merc ,T. p-ers-elygyüjtés 10 80, dr. Onkonyi Edóné 2, Poliák Nándor 40, Panal Pál 20, dr. Rattmann 6.90, Szieil J. per­selygyűjtés 13.58, Szvcboda Károlyué 4, dr. TELEFON: 11-85. Igazgató: VAS SÁNDOR TELEFON 11-85. Kedden, Rudolf Schildkraut legszebb alakítása. Dráma 4 felvonásban. Életkép 2 felvonásban. Valamint az uj kisérő műsor. Előadások: 5, 7 és 9 órakor. Tóth Lajosné 10, Tóth Péter persely gyűjtés 132.(25, Templomi perselyek 5C0, Vajda iSán­dor 10 korona, Természetbeni adományokért: Árva.y Sándor és Fia, Aigner József if., Englánder József. Sohweiger S„ Márton István, Bol-aivári József, Bagi András, Vá­rosi rendőrség, Wagner Gusztáv. — Slemil. Egy kevéske túlzással állandó üztomü ifilmlakamához lehet (hasonlítani a Korzó-mozit, miért az igazgatóság minden al­kalmat -megragad, hogy a fővárosi 'mozikkal egyidejűleg mutassa be a film,technika leg­újabb alkotásait is igy a közönség valósággal lakmározhat az uj műsorokban. Tegnap este is egy kitűnő (képet mutatott he a. Korzó­imozi. Rudolf iSdhildlkraut já-tsza benine a ifő­szerept, a. tőle sokszor 'megcsodált művészet­tel. A darab cirne ,miamii" négy ifölvonásos életképnek van jelezve, de taunyi a humor benne, hogy vígjátéknak is megfelelne. Még kedden marad műsoron a -remek kép. (Szerdán és csütörtökön „A fattyú" cimü nagyhatású kép kerül bemutatásra. — A városi nyelviskolában uj francia, német, angol és török tanfolyamok nyilnak meg jannár 1-én. Beiratkozni lehet, naponkét a Városi Felsőkereskedelmi iskolában földszint jobbra, délelőtt és délután. Telefon 14—11. Igazgató, Jakab Dávid. FR0MMER, BROWNING. 1914. modelu steyer pisztolyok Sebők Mihálynál Szeged, Valéria tér kaphatók. Erna Moréna! Erna Moréna ! I euajow eujg ; euajofi; euurj Az Unió és Mexikó összeütközése. El Paso, január 17. (Reuter.) Huerfa meg­halt. Kihirdették az ostromállapotot. A rend­őrség, amerikai katonák és polgárok meg­támadták a mexikóiakat, hogy őket elűzzék. Heves harc van folyamatban, amelynek ed­dig sok sebesültje van. Berlin, január 17. A Wolff-ügynökség szikratávíró utján jelenti Washingtonból: Pali republikánus- szenátor a szenátusban beszédet tartott Wilson elnök mexikói poli­tikájának irányáról és kifejtette, hogy az el­nök azzal a szerencsétlen eljárásával, amely szerint elismerte Ca-ranza kormányát és azt fegyverek küldésével támogatta, felelős a Chiuhua hunban megölt 17 amerikai halálá­ért. Stone szenátor, a külügyi bizottsági ei­nök, egy intervjuban kijelentette, hogy na­gyon kellemetlen volna -az -Egyesiilt-Álla­mokra, ha ilyen időkben háborúba bocsát­koznék Mexikóval. Azon a -nézeten vagyok, hogy oly -amerikaiak, akik hasonló helyekre merészkednek menni és azok, akik a hadvi­selők hajóin a haditeriileíre merészkednek, bünt követnek el a kormány ellen, amelynek védelmét követelik. Én egyáltalában nem vagyok meggyőződve, liogy valamikor nem lesz szükséges az, hogy Mexikóba vonuljunk, de most nincs itt az ideje annak, hogy hábo­rúról beszéljünk. India uj alkirálya. London, január 17. Lord Clielmsfordot kinevezték India aiki-rályává. Hivatalát már­cius végén fogja elfoglalni. (M. T. I.)

Next

/
Thumbnails
Contents