Délmagyarország, 1915. december (4. évfolyam, 287-311. szám)
1915-12-25 / 307. szám
20 DÉLMAGYARORSZÁG Szeged, 1915. december 25. Munkásházak Szegeden. (Saját tudósítónktól.) A Felebaráti Szeretet Szövetség akciója a munkásházaik nagyjelentőségű kérdését ismét a város szociális kötelességeinek homlokterébe állitotta. Önként adódott tehát a feladat, hogy .a Szegeden eddig épült munkásház-telepek egyikét bemutassuk. Az Újszegeden, épült és Szász Ernő igazgatása alatt nagy lendületnek indult Magyar Kender és Fémipar r.-t. gyártelepének közvetlen szomszédságában van. az a munkásház-telep, amelyet ez a vállalat legutóbb épített. A sáros töltésen kövezett ut vezet a kerítéshez. Az egyszerű és anégis csinos hat épület, a tiszta udvar, ;a tágas területen játszadozó gyermekek mind hozzájárulnak a'hoz, bogy az ember első impreszsziői a legkellemesebbek legyenek. Bemegyünk a telep hatalmas udvarára, amelyen most is szorgoskodik a (házmester. Két sorban állnak egymás mögött az épületek, tehát három-három egy sorban. .Mindegyik épület emeletes, a felső lakásokhoz tiszta kőlépcsőik vezetnek. A lakások egy, vagy két szobából, konyhából és éléskamrából álianaik. Szolid, szorgos és munkás emberek tiszta otthonai ezek a lakások. Az egyikben munka mellől Ikef fel az asszony, amikor meglátogatjuk. A gyárból kap haza munkát, hogy amig segiit az urának az élet szükségleteinek megszerzésében, addig a gyerekeire is felügyelhessen. A másik lakásban házi dolgát végzi az asszony, a harmadikban pedig a betegeskedő anya az ajtóban. iil, néz ki az udvarra, ahol a csipős téli időben kicsattanó arcú gyerekek vigadoznak. Tiszta, egészséges lakások ezek mindi, a nedvességet ihÍrből sem ismerik. A tágas udvarban megtalálunk praktikusan elhelyezve és tisztán minden mellékhelyiséget: a közös imosókonylhát, a csirke és .sertésólokat és a klozetteket. Ezen a telepen 184 munkás lakik. Erről a telepről van a három fényképfelvételünk is, Ezen Ikjivül még ihárjom .munkástelepe van a Kender és Lenipar ir.t.-nak. A gyártelep végén Szőreg irányában nyolc földszintes épülettel1 210, két katonai előirásos barakk 176 munkás és egy orosz .munkástelep 210 fogoly számára. A lakásokat és a tüzelő anyagot teljesen díjtalanul kapják a munkások. • 9 • Felvételek a Kender- és Lenipar R.-T. ujszegedi munkásház-telepéről. Brenner Testvérek felvételei.