Délmagyarország, 1915. december (4. évfolyam, 287-311. szám)

1915-12-25 / 307. szám

Szeged, 1915. december 25. DÉLMAGY ARORSZÁG sereg, mint fiaink, akik most mérkőznek köröskörül félvad hordákkal, áruló talján csordákkal. Hatalmas szövetségünkkel kezetfogva, a bolgárnak is ébredését várva, vállvetett együttesben tiporjuk el Belgrád felfuvalkodott udvarát. « kormányát, kivesszük a Balkán méregfogát, meghódítjuk a békés munka, javára a cinkosok fészkét. Büszke csodálattal tekintünk szövetségesünkre. Művelődésünk főforrásait nála keressük. A nagy német nemzet az emberiségnek tudásban, tetterőbtn vezérhajtása. A német tudomány vezére az ember tudásának, a német ipar versenyre serkenti az ember erejét, a német kereskedelem világot felölelő szárnybontása elkeseríti az irigykedő Albiont, A néniét műveltség vívmányait saját művelődésünkbe átültettük eddig is. Hazafias cselekvés lesz, ha nagy szövetségesünk nyelvét, ezt a gazdag világnyelvet, a világirodalom kincses letéteményesét, iskoláink hatósága ifjúságunk körében terjesztetni fogja. Ez ,a nyelv társországunk hozzánk szitó törzseinek és a köztünk élő nemzetiségek értékes és velünk érző egy részének anyanyelve. Tanuljuk ezt a nyelvet, hogy megértsük szövetségesünk szellemi életét, kimeríthetetlen értékű irodalmát, hogy tolmács nélkül megértsük vezérlő szellemeit, emelkedett erős közszellemét, .tiszta, ragyoglatos közéletét. Vezér faj a német, Európa gerince. Az egy séges német állam s a meghódítóit tartományok németei, Ausztria német törzsei, hazánk német telepesei s a távol külföld német gyarmatosai a német művelődés fényes képviselői. Maga az egységes német állam, velünk, szövetségeseivel, immár Európa tengelye. Most lett a germán azzá, aminőnek a régi Róma képzelte. Kétezer éve, ihogy északról megindult a germán fajok áramlása dél felé. Régi hagyományaink már az írás ősnépei közt keresték a germánt, Gómer és Askenáz ősnépében ezt akarva fölismerni. 1600 esztendeje már, hogy a szent föld jámbor Írástudója igy imádkozott: „Világ Urat Vess zablát Edómra!" — Edém volt akkor rejtő elnevezése Rómának. — „És mi zabolát vetett reá az Ur? Germánia fiait, akiktől Róma retteg." Amitől Róma már akkor rettegett, későn, csak most teljesül. Tudományban s tudománytáplálta iparban, kereskedésben, földmivelésben túlszárnyalt a német minden népet. Függetlenedik a külföld nyersanyagától. Vegyi tudománya előállította a mesterséges rugógyantát. Kimeríthetetlen gazdasági ereje, ellenállhatatlan katonai hatalma. A gazdaság terén bámulatba ejtő csodákat művel. Olvusatlan milliárdokat szór kormányának táraiba. Megszégyenülve nézik, akik eddig a világ aranyának urai és őrei voltak. Hatalmas államot teremtett az egyesült német nemzet. Elüljár a társadalmi föladatok megoldásában. Mindenrendti hozzátartozóinak védelmét, aggkori ellátását, munkaigényét, munkabírásának érvényesülését gondjaiba fogadta. Meg tudja védeni polgárait a föld urai ellen, a nagy urak s ia kis urak ellen. Ott az állam árszabó akarata ura termelőnek, iizérnek egyaránt. Ott a szeretet adományainak számi állhatatla n sokasága száll a t áborozók után, nálunk az itthon maradtak szájából, gyermekek, betegek szájából veszik ki a falat kenyeret, a szeletke húst, a tejelő állatokéból a takarmányt, az élet és a szűleség urai és egyedárnsai: a nagy urak s a kis urak, a nagy üzérek s a kicsinyek. Az államhatalom erejének és bölcseségének és a hazafias önfegyelmezésnek összehasonlító fokmérője a berlini első vendéglő árjegyzéke, ha egybevetjük a mi külvárosi kifőzünk árszabásával. Ott a nehéz időik természetes, de korlátolt áremelkedése, nálunk az egyptomi sovány esztendők szipolyozó drágasága. Árhajtó termelők, árverő kufárok, árdagasztó kofák, már az ókor megbélyegezte őket az „ámöktetők" elnevezésével. Az illendő 19 árat kináló vásárlót az árából kitartó eladóval szemben osalc kivételesen tudjuk céljához juttatni. Mint a tavaszi hóolvadás folyamárja, ugy száll följebb az ártéri mérce legfelső rovátkán tul az árfolyam rohamos emelkedése. Nem is árvíz, hanem a tengerpart hirtelen betörő, vészes szökőárja. És az áradtan-áradó árak elgátolásához későn láttunk: akkorára a termelő s a kufár kézfogó, sokszorosító árverése ocla csúcsosodott, hogy az árszál:litó parancs maga is romboló hatású árakat volt kénytelen szabni. Akkorára oly áros volt gabona, jószág, hogy a szédületes ártöbbletnek apasztó visszakoztatása, lehetetlenné vált. Valamikor régen a háború nyomában fosztogatók keltek, a belső közbiztonság megszűnt, a vagyon az erősebbé lett. Az ököljog virágzott. Ma az állani szervezett hatalma ily kísérletet csirájában elfojtana. I)e az ököljog helyébe a hallatlan árat igénylő nyilt tenyér erőszakos követelése lépett. A pusztító munkát átvették a drágító termelők s kalmárok. Élelmes a gazdia, élelmes a kufár. Az éhes gyermekszájat, a szomjas betegajkat adóval, zsaroló adóval sújtja. Kiéli a városlakó népet, pusztítja a közszolgálat tisztjeit, elpusztítja a paraszti sorban lévő termelőnek s a közvetitő árusnak tisztességébe vetett bitet, a hatóság védelmébe, hatalmába vetett bizodalmat, végül rengeteg áldozatokra kényszeríti az államot, amely tisztviselőit nem engedheti elveszni .a lét mesterségesen meguehez itel t k ti zdel méhen. A mindenható termelő ás a nagyhatalmú szedő és kofa ellenséges tábor lelketlenségóvel fosztja ki a városlakó embert. Telhetetlen kapzsisággal űzi uzsorás zsarolását. Telhetetlen, mint az őszi sáros vetés éhes varja. Nem a nagy idők megértő sejtelme, nem a hazaszeretet szent önkívülete, nem a lelkesülés ihevülése vezérli, hanem az önzés állati szimatja irányítja, a szerzés eltorzitó dühe ösztökéli. Erőpróba a háború, vészes tfőpróbája népeknek, álladalinaknak, népcsoportoknak — — de sajnos nálunk erőpróbája egyugyanazon haza fiainak egymással szembeu. Próbálják a termelők, a nagyok s a kicsinyek, próbálják a kufárok, a. nagyok és a kicsinyek, mennyivel erősebbok ia védtelen városlakónál, zsellérnél, házigazdánál. Az ő harcterük itt van a vásártéren, a kenyérmezőn, nem ott, ahol vérveritékfcel harcolnak fiaink ia vérmezőn. Nem a lelkesedés emelkedik náluk, hanem a burgonya ár,a, nem a szárnyaló buzgóság öregbül, csak a szárnyasnak borsós értékelése. Mérőónt dob a háború iá néplélek mélyébe: mélységét akarja kitapasztalni. Sekély a mi népünk érzelme: az önzés sekélyes, zátonyos gázlóiban megfeneklik a mérőón. Pedig keresnünk kell a néplélek mélyét, lakik-e benne szeretetébresztő melegség, léleknevelő erő, eszménykeltő hatás, erőlehelő tudat, hősies erőfeszítés, kitürő vitézség, áldozatos odaadás, zabolás fegyelmezettség? Keresi a mérőón e komor napokban a néplélek mélyét, lakik-e benne istenkereső indulat reménykedő bizalma, amely nem csügged veszteséges hirek hallatára, nem sekélyesedik el hosszú próbák aggodalmaiban, nem retten vissza ujabb-ujabb áldozatoktól, vagyon s véráldozatok tömeges voltától; lakik-e benne istenkereső indulat, amely nem esik kétségbe, ha honfitársai rohanják meg a szigorgót, éhezőt ,a féktelen önzés kö veteléseivel. A német nemzet minden rétegében ott lakik ez az istenkereső indulat. Ott tudják: közös sebből vérzik az élet, Legyünk egyek a közös szenvedés idején. Vesszen el az osztálygőg, a pártos szenvedély, az egymásra törés. A nemzettördelő vihar pusztítását ne tetézzük beüsö versengéssel, engedjünk az önösség tulságaiból, a túlsúlyos érdekhajszából, a szerzés megvadult, falánk éhéből. A nemzet jövőjének, becsületének kérdése ez: ,a kétségbeejtő közveszélyt ne tetézze egységbontó közviszály! Amen.