Délmagyarország, 1915. november (4. évfolyam, 264-286. szám)

1915-11-07 / 269. szám

4 DÉLMAGYARÖRSZÁG Szeged, 1915. november 10. Indul a mars. Déli hadszíntér, november 1. (Saját tudósítónktól.) A nem is szürke, de fekete égből már két hete hull siu-ii cseppekben a hideg és piszkos őszi eső, mintha özönvíz készülne, olyan már az egész tájék. Ha valakit megelégedéssel tölthet el némileg ez a gyilkos időjárás, ugy azok csak a katonák lehetnek, akik .a nedves időjárásra való tekintettel ,az eső-s napokban nem rukkolnak. Benn a kaszárnyát pótló házakban — ,a katonák itt házakba vannak beszállásolva — azonban igenigen nagyon nyomottak a kedélyek, olyan az idő, hogy az udvarra sem valami nagy kedvvel megy ki az ember. A kedélyek igy borongósakká, az arcok komorakká váltak a hosszú napok alatt és most itt is, ott is felhangzik a foj tott káromkodás: — Az istenit!,.. Hát sohase' lesz már vége ennek? . . . Néhéz, hosszú szünet után más hang hallik. Még kelletlen, félő egy kicsit, de aztán megerősödik és határozottá válik: — Inkább... rukkolnánk, csak már lenne egyszer vége! Ezt nem lehet igy soká kibírni! Nagy csend fogadja az elkeseredett szavakát , a fiuk még küzdenek és az érzelmeiket osztályozzák, az eshetőségeiket és lehetőségéket:: mi volna jobb, a rukkol ás a szép idővel, vagy ez igy? Végre is — és itt ütközik ki a maga teljességében a jelennel mindig elégedetlen ember — mégis a rukkolás mellett történik imeg a döntés. — Igaz is! Legalább este sétálhatnánk egy kicsit. He így!... — Disznóság! — Az. — Rettenetes. — Hogy meddig fog még tartani? Megöli az embert. Mindig a szobában!.... Nem hiába van háború és nem hiába van mindenütt nagy becsülete a katonának, a magas mennyországba is csak elhallanak ezek a nem éppen istenes hangon kiejtett panaszok, mert november elsejére régen látott aranyos fényű napsugár teszi könnyebbé és vidámabbá az ébredést. — Hó! — hangzik a diadalmas kiállás a kora reggel világosságában — mára nem lesz eső! Az öröm kétszeres .most, hiszen ünnep van és igy rufckolásról szó sem lehet. Azaz, liogy szó éppen lehetne, de az előző napon parancsban jött, bogy csak foglalkozás lesz, honn a szobában, vagy az udvaron. Két heti gyötrelem után rukkolás nélküli szép idő! Osak a katonák tudják teljességgel méltányolni, hogy mit jelent ez! A délelőtti kisebb munkálkodásnak, gya korlátozásnak hamar vége van az aranyos ragyogásban. Most hirtelen ínég nagyobb lesz az öröm: délután dinsitfrei. Hanem, hát mégis igaz, hogy nincsen rózsa tövis nélkül; pár perc mtátáu jön a parancs, liogy délután 2 órakor koleraoltás. Ez fájdalmas, — a katonák fáznak is tőle előre. De mégis csak balenyugosznak lassan, csak egyik-másik jár még mindig busán leeresztett fejjel. Az ebéd kitűnő. Ez a tény felhaiigolja a pár buslakodőt is, aztán még hangosahbá válik a jókedv. A eugsführer — aki a délutáni iskolák tanításai szerint a civilélethez hasonlítva olyan nagy ur, mint a király hadsegéde, jön a jelentéssel: — Egy órakor indul a mars. Az önkéntesek mehetnek búcsúzkodni. Az önkéntes abteilungban vidáman készülődnek a jókedvű kaitonafiuk a távozó bajtársakhoz, — örülnek nagyon az ujabb hiruek — már éppen elindult egy pár, amikor betoppan az abteilungbá ,a kadét, a fiuk réme: — Hova. menteik? — A hadnagy ur engedelmével... — De nem ugy van ám! Mehettek, csakhogy nem egyenkint, hanem doppelreienben. Ki fogtok menni a marshoz és felálltok a balszárnyra. Hadd lássák, hogy tényleg hucsuzni mentek és mindannyian. (A katonák öröme mindig igy szenved csorbulást. A felsőbb engedélyt elrontja az alsóbb f-elsőség parancsa. Apelláta persze nincs és az előző öröm után csak jobban érzik a csalódást. Talán ez is hozzátartozik a katonai neveléshez, haszna is van, hiszen igy hozzászoknak a lemondáshoz, amely egészen kön* nyű lesz a végén. Csak persze gyakorlat kell éhhez is és igy — bizony — 'keserves egy kicsit.) Parancs: parancs, — a fiuk felkészülnek lassan — ha nincs kedv, lanyhul a gyorsaság — aztán felállnak szépen négyes sorokba és indulnak hucsuzni a távozó bajtársakhoz És ahogy elnézi az ember ezt a másirozást, ezt a búcsúzást, maga sem tudja miért, de valami végtelenül szomorú, könnyes fájdalom szorítja. össze a. szivét. A hatalmas Szabadság-téren már áll a mars. A virágok itt is ott vannak a távozók sapkái mellett, csak éppen a zászló kevesebb, mint máshol, — itt sok szerb lakik, akik — érthetőleg — nem tudnak annyira lelkesedni, mint a szivig-vérig magyarok. Most katonazenekar jön, zengve száll az induló itüzes és vidám hangja, a sapkákon megrezzennek a virágok az enyhe szél érintésétől; vagy talán a fiatal szivek forró dobogása hozta ritmikus ingásba a halk illatú krizaiitheumokat? . . . . Most csend lesz egy pillanatra, mélységes, nagy osend, amelyben csak a napsugarak zenélnek, aztán újra zenekar szól. Könnyes szomorúsága hangok borongnunk elő a rézliangszerekből, mélyek és sziveit remegtetők. Valami mélységes ellentétet érzünk mindannyian a bus, zokogó hangok hallatára, — isteneim most temetés közéig, egy katonát, egy elvérzett hőst temetnek, — most, mindenszentek napján, — most, -amikor vidám, nótás fiatalok indulnak el a piros mezőkre... Fekete gyászkocsi tűnik elő, — az előbb még bugó zenekar riadt hangot hallatva hallgat el, — istenem, most. indul a mars! A virágos, vidám legények keményen néznek maguk elé, aztán — a vezényszót, megelőzve tisztelgésre csapódnak kemény katonakezek, — az utolsó útjára indult bajtársnak tiszteleg most a sok ezer katona, akik maguk is most indulnak. A menet elvonul lassan, — a koporsót nem követi senki, nincs aki végigsirassa, — aztán hátranézünk. A búcsúzásra jött fiuk egy része éppen akkor tűnik el a legközelebbi sarkon. Most nem beszélnek, — egy szót sem szól egyik sem, csak a szemek csillannak meg könnyes fénnyel. ... Öt perc multán, mikor magam is viszszatértem, mind ott volt a. szobájában és leveleket irt. És délután — isten tudja, miért — alig egy-két ember ment ki a városba. A legelső szabad napon egyiknek sem kellett a szabadság. Akik szeretik a problémákat, tűnődhettek rajta, miért? Vagy nem is olyan nehéz a probléma? Sípos János. Hogyan jegyezzünk hadikölcsönt. A „Szeged és Vidéke" pénteki számában egy cikk jelent meg „Egészségtelen lombardi rozás" cinimel, amelyben a cikkíró azt fejtegeti, liogy mily káros és hazafiatlaii cselekedet hadikölcsönt jegyezni, ha a jegyzőnek nincs üreg saját tulajdonában azon ősszeg, amelyet a hadikölesön jegyzése utján az államnak szánlt, hanem ezt a kötvényekre felveendő lomha rd-tólesön utján kívánja megszerezni. Miután e cikk a laikus közönség körében azt a hitet keltheti, mintha tényleg hazafiatlan dolgot cselekedne az ily .módon való hadikölesön jegyzéssel, — amelyet a kérdéses cikk egyszerűen nyerészkedésnek minősít — szükségesnek s a legmagasabb közérdek szempontjából kötelességünknek véljük e cikk hamis gondolatmenetével foglalkozni s felvilágositani mindenkit arról, hogy a honvédelem szent ügyét és nemzetünk sok évtizedre kiható haladását szolgálja akkor, amidőn ia| hadikölesön jegyzéséiben mi,né}! nagyobb i})sszeiggel részt vesz, akár megvan hozzá a szükséges készpénze, akár pedig lombardirozás utján kívánja azt igénybe venni. Elsősorban hamis a cikk gondolatmenete, amidőn a jegyzés kérdését összekapcsolja a kötvények lomíbardirozásával. A jegyzés révén az államkincstár tényleg megkapja azon összegeket, amelyeket a jegyzett kötvények értéke képvisel. Az állam — vagyis a honvédelem érdeke szempofltjából — teljesen közölmbös, vájjon a rendelkezésére bocsátott pénzösszegek a jegyzők takarék betétjéből, vagy a kötvényekre felvett lorahard-k'ölcsönökbö! kerültek-e elő. A fődolog az, liogy az államnak oly összegek bocsáttassanak rendelkezésére, amelyek elegendőek ahhoz, hogy a háborút végső győzelmünkig sikerrel folytathassuk. Ez most mindnyájunk legfontosabb érdeke, szinte életkérdése ,s emellett eltörpül minden egyéb szempont. Ez — azt hisszük — minden vitán felül áll. Már most vizsgáljuk meg azt, hogy menynyiben érinti a köz érdekeit az, ha a jegyzők kötvényeiket lombardirozzák. A cikk azt mondja, hogy « hadikölesön kötivények tömeges lom- • bardirozása a forgalomban levő bankjegyek mennyiségét szaporítja s igy azok vásárlási képességét csökkenti. Ez az állítás merőben téves. A forgalomban lévő bankjegyek összegét mindenkor a szükséglet állapit ja meg. Békeidőben osak a gazdasági szükséglet, most pedig ezenkívül és túlnyomó méntékben a hadviselés iszüiksélglete. Maga! azon ; körülmény, liogy az Osztrák-Magyar Banknál hadikölesön kötvények lombardiroztatnak, a forgalomban lévő bankjegyek összegét néni (szaporíthatja, mert e bankjegyek az állampénztáron s az innen szerteözönlő forgalomban kereskedőkön, iparosokon, munkásokon sltib. keresztül a bankokba s onnan, ha a forgalomban azokra fl Szegi Hitt l-l, SZEGED, Kölcsey-utca 11. sz., mint hivatalos aláírási hely elfogad jegyzéseket a lll-ik kibocsátású GVDS hi Hssnre eredeti feltételek mellett, és a jegyzések megkönnyítésére igen előnyös előleget f oly ősit.