Délmagyarország, 1915. október (4. évfolyam, 237-263. szám)

1915-10-13 / 247. szám

4 v DÉLMAGYARORSZAG Szeged, 1915. október 13. Felvidéki községekben. ahol oroszok duííak. (Saját tudósítónktól) Messzi, észak felé visz a vonat. Zugnak, zakatolnak, kattognak a kerekek, — az ablakot piszkos őszi eső mossa és ázott földek nehéz illata csap be a kocsi egy nyitott ablakán. Szeged már messzi maradt mögöttem kupolás, tornyos házaival, korzójával, — erre hullámosodul kezd la föld; szelid hajlású hegyek jelzik, hogy Északmagyarország már uincs nagyon messzi. A kép, ami a néző elé tárul, nyugodt és csendes. Épen csak, hogy sűrűbbek a katonavonatok és a lefelé törekvő, nyögő, fujtató vonatok utasainak háromnegyede katona. Az állomásokon is mindenütt csak őket látni, erős, egészséges, pirosareu katonákat. És ,a vonat haragosan fújva zakatol tovább; mintha sóhajtozva nyögne a nagy erőfeszítéstől. Vörösen izzó lámpáival, gőzölgő testével sóhajtva fúrja miagát az éjszakába, — a szelid hajlású hegyek nőnek, növekednek, ez a föld itt már hallotta .az ágyuk bömbölő hangját. Piszkos kis felvidéki állomás. A várótermek zsúfoltak, — esőtől ázott ruhák gőzölgése, .szivarfüst és párás emberi lehelletek teszik kiállhatatlanná, fojtóvá a nyirkos, nedves levegőt, A váróterem utasai is jórészt katonák,-—* álmosan, el-elbóbiskolva beszélgetnek halkan. Ezek mind megtértek már a Végtelenből, iaz útról, amely .az ismeretlen, néma tartományba visz. Van köztük, aki egy .év előtt is itt volt, ezen a kis állomáson, ebben a néma ás csendes falucskában és hallgatta fájdalomtól összeszoruló torokkal, feldobogó szívvel az orosz ágyuk messzi hangzó bömbölését. Most csend van, — akik elmenekültek régien, visszatértek már és nyugodtan élnek, — tudják mind, hogy soha többé be nem teszi fegyveres ellenség a lábát erre az ezer év előtt szerzett szent földre, amelyet nem hiába táplállak vérrel, mert roskadozik a terméstől... A katonák, a .megtért utasok is erről beszélgetnek tompa, halk hangon, az egy év előtti időről. Lejegyzem a beszélgetésüket, — talán érdekes lesz: — A kozákok... Most is velük harcoltunk egy hete. Pedig .már azt hittük, hogy nincsenek ... Utoljára Mánamarossziget előtt találkoztunk velük... Azután hallottuk, hogy feloszlatták őket. — Most is olyanok, mint régen? — Most is. Aki megadja magát, felkoncolják. Mind. De mink sem irgalmazunk a kozákoknak. Legutóbb hetet fogtunk. Egy óra múlva lógtak. — Utálatos nép nagyon. — Az. Piszkos, ronda, rablóbandia. Mikor benn voltak Szigeten, a férfiakat összefogdosták mind. Aztán levetkőztették őket. Mezítelenre. Aztán kihajtották őket a hat,árba. Aztán kényszeritették őket, hogy rágják a füvet, mint az állatok. — Igen, én is tudom. A többiek ezalatt .a nőkkel erőszakoskodtak. A piszkok. Meg raboltak. Csend. A katonák belebámulnak a sötét homályba elgondolkodva: — De most megtanítottuk őket!.., — De meg ám! A hideg rázza Őket, ha azt hallják, hogy honvéddel kerülnek Össze. — Hát félnek nagyon. — Bizony... Most hosszabb szünet következik. A harcedzett derék fiuk merengve néznek maguk elé, ngy tetszik, .mintha az otthonukra gondolnának. Mikor megszólalnak, tényleg arról is beszélgetnek, a régen elhagyott otthonról. — A feleségem... A fiam — hangzik megilletődött gyöngédséggel ,a Szó. De a téma újra fordul, — soká jön a vonat, — késik. Van idő mindenre gondolni, mindenről beszélni. — A gyalogos katonák jók. — Igen. — Húsvétkor átjött egy pár hozzánk, — ajándékot hoztak. Nagyon összebarátkoztunk. Vittek is el benni'inket pár nap múlva, meg azokat is. Nem tetszett a barátság. A fiuk nevetnek halkan, kuncogó nevetéssel. Szerdái?, csütörtökön, 13., 14-án A Norúí szenzáeiőia I 9 a 9 9 9 anya Kalvariaja. Nagy dráma 3 felvonásban. iz első Te-tiim Vigjáfék 2 felvonásban. ! B Valamint az uj' p ! a p rr [Előadások 5, 7 és 9 órakor. — Azt hitték, baj lesz belőle. — Hát lett is. Az oroszoknak. Csapatostul megadták magukat azután. — Újból nevetnek. — Aliim' értenek. — Az ám. Csend. Most megszólal az egyik: — Na ka vége lesz... — Az jó lesz nagyon. — Hm. Milyen sokan voltak. Jöttek, mint a legyek. Máma alig lehet .annyit látni, ahányan mink vagyunk. — Hát, — jól elfogytak. — Jól. Legyőztük őket. Nem is tudom, márt háborúznak tovább. — Mer'az angol akiarja, — Hát, ha akarja, háborúzzon ő.> — Igen, csakhogy tudja, hogy vele hamar el'bánn ánk. — Igy is elbánunk. Most meg mán mellénk, állt Bulgária is. — Azok pedig derék katonák! — Bizony — derék fink. Hogy győzték a törökkel! — Hm. Én azt mondom, most nem állunk meg, amig egész Oroszországot el nem foglaltuk . . . — De bizony ne is álljunk. A fene a maszkáját, többet ne Csinálhasson itt galibát. — Nem is fog... Elfoglaljuk egészen!... A fene a. fajzattyát! A szernek kigyúlnak, az arcok felragyognak a gondolatra, hogy az egész Oroszországot elfoglaljuk. Tetszik az eszme nagyon. — Tyhii, .akkor jó világ lesz! — De az ám. — Vájjon, hogy .fogják felosztani iá muszkákat? Mennyi lesz a mienk? — Az az urak dóga. Mink akkor kapunk földet. — Abhizony jó lenne. — De ugy is lesz! Ne;m fogjuk engedni, hogy még egyszer összeszedje magát a muszka! — Hát... nem is lenne igazság. — Igy tavaszra végzünk is vele. — Persze, hogy igen. — Hazajöhetünk. — Haza... — bólintgatnak csendesen egy páran. — És a miénk lesz Oroszország. — Az! A tűz újra felcsillámlik >a szemekben, — a hatalom boldog tudatának tüze. Most dübörgés hangzik távolról, — a vonat dübörög. A beszéd megszakad, — a katonák felcihelődnek és boldogan tartanák a homályos kocsik felé. Sipos János. férfi és rsöi divatcikkek legnagyobb raktára. — ceg. :: Legolcsóbb beszerzési forrás. Csekonics-u. 6. Széchenyi-tér 17. Telefon 854. Telefon 855. in üli lílllil is Éli jutányos áron eladó ÜOÍIOOIIi Üli OS asztalosmesternél SZEGED, TISZA LAjOS-KÖRUT 79. g Ugyanott Vojtovits-féle Idoselülödeszka kapható.