Délmagyarország, 1915. október (4. évfolyam, 237-263. szám)

1915-10-03 / 239. szám

10 bÉLMAGYARORSZÁG Szeged, 1915. október 3. — Meghalok... érzem. De- győztünk ... És most már győzni fogunk... Kikergetjük őket innen... Tegnap este megtudtam... Kevesen vannak, öljék, öljék... őket főhadnagy ur!... kergessék ki innen!... Ezek voltak az utolsó szavai, önkívületbe esett és egy óra multán halott volt. ... Az ilyen hősökkel, az ilyen katonákkal lehetett megcsinálni Gorlicét és a többit. A gépmadár. Prédikáció, mondotta: Löw Immánuel. Fény fellegeidből szőttél nekik szárnyat Ötalmukra nyújtott dicsőséged sátrát, Zengik egységedet, hullámon kik jártak, Neved dicsőitik hősei az árnak: Ez segélyünk szirtje, ajkink kit imádnak, Isten az Ur, nincsen vége országának. Köpülni — az ember hő vágya. A szárnyaszegett, lezuhant röpülő a hitrege ősi alakja. Az ősidők királyát, aki ellen Ábrahám hadat viselt, Seméver-nek hívták, a régi iráselem zök e névből szom-évert olvastak ki: Szárnyat öltött, hogy Isten ellen támadjon röpülve, vagy szárnyat öltött, hogy röptében idegen vagyoni ragadjon el. Salamon király dus mondakör színezte képéből sem hiányzik a röpülés vonása (IMT. 915. 61). Ösi irodalmunk ritkán olvasott könyvében, amelyet Salamon bölcseségének neveztek el (5,9—13), a röpülés és nyomtalansága köti le a költő figyelmét. Minden eltűnt mint az árnyék, mint a hirtelen muló szállóhir, mint a hajó, amely a hullámzó vizet szeli, ha tova. futott, nem találod nyomdokát, sem ösvényét orrának a habokban. Vagy mint a leget szelő madár röptének henyomása nem található: a szárnyak csattogása csapdosta a könnyű léget s átszelte zúgásának erejével, mozgó rögük vonultak rajta át, de nem maradt benne a fölszállás nyoma. Vagy mint a cél felé lőtt nyil mögött a szétszelt lég legott egybefoly, hogy nem venni észre a röpülés nyomát; ezenlép mi is születvén elfogyatkozánk, •nincs derékvoltunk jele fölmutatható, hanem elenyésztünk viselkedésünk gonosz voltában. Az ünnep bibliai könyvének, Kdhéletnek, borongós, őszi hangulata ömlik el eme későbbi kelésu elmélkedéseken. De maga Kehelet könyve is belevonja töprengő elmélkedéseibe' a röpülés csodáját: Mert az ég madara is elviszi o, szót és a szárnyas röpülő hirül adja a beszédet. (10 20). Nézte, látta, csodálta mindig a földhöz ragadt ember, amint szállott tépett felhők fodra, vagy könnyű füst ha szállott bodorodva, amint fölfelé gomolygott, majd ereszkedett a füst, a kéken felszökellő, ereszkedett, csalóka színben ott lebegvén a hegynek lábján, vizne'k mentén. Nézte, látta, irigyelve nézve a földhöz tapadt ember méhnek röptét, fecske szárnyalását, gólya uszó lebegését, sasnak lecsapását; a szárnyas madarat, amely égnek röpül. Ha lehetetlent akart kifejezni, szálló emberrel, röpülő tevével, légbe emelkedő toronynyal példálózott. A látó szem száll, a bölcs király példabeszédében, ha a vagyoifról szól intő szava (23, 5.): Amint rászállatod szemed, tovatűnt, mert szárnyat szerez, mint a saskeselyű, amely égnek röpül. Lemondás hangzik Jób költőjének ajkáról: Mert az ember földi vesződésre születik, mint a szikra arra, hogy röpüljön. Nem szikra az ember, nem röpül. Csak a szövetséges törzsek hadseregéről, amely nem várt, meglepő gyors rohammal lep el ellenséges országrészeket, mindja a prófétai ige: És röpülnek a filisztensok lankájára napnyugat félé, együtt vetnek zsákmányt napkelet fiaiban, Edóm s Moáb kezük alá kerülnek, Ammón fiai meghódolnak nekik. Mintha szövetséges seregeink nyugat, kelet és dél félé folyó előnyomulásáról szólna a próféta! Nézte, látta, irigyelve nézte és elégedetlenül a földhöz tapadt ember a léglakó madár sebes röptét és az elégedetlenség megtenné gyümölcsét. Mert a feltétlen elégedettség a tunyaság erénye, az elégedetlenség az erők fokozó rugója. És kísérletezett az ember a görög hitrege őskorától napjainkig. Megnagyobbított madárszárnyon eredménytelenül folyt a próbálkozás, nem egy újkori Ikarus szegte nyakát. Majd meleg levegő felhajtó erejével, kötonyü légnemek feszülő gömbjeivel folyt a próbálkozás. De nem a próba véletlene és nem a lángész ötlete oldotta meg a kérdést, hanem a tudomány számító, szerkesztő formulái. Nem a lángész megfigyeléséből eredt, mint a leeső alma, a lengő csillár megfigyeléséből ismeretlen törvények felfedezése, hanem a tudós számító, kísérletező, sikertelenségtől vissza nem riadó munkájának biztos eredménye volt a közelmúltban elhunyt nagy hitsorsosunknak gyógyító szere, amely -az élő vegytanának biztos eéilövését irányítja a betegség eredő pontjához. Nem találmány, hanem a lövészek nyelvén találat, a fegyelmezett, tudós képzelet következtetésének hajszálra irányított találata. A gépmadár sem a véletlen találmánya. Mikor a hajóhajtó csavar megszületett, mikor a ritka lég körén a viz .sűrűjében bevált csavar küllői keringeni kezdettek, a mérnöki tudomány akkor triumfált és az ember, a földhöz tapadt ember, versenyre kelt <a iégszelö szárnyassal. Alig öt éve, hogy a röpülőihéten először verseuytszállott a gépmadár, és ime fegyver lett belőle, amelytől megremegnek az angol bank pincéinek aranyrudjai. Uj fegyver sze gődött a többi fegyvernemhez. A hajszál-pontosságú, látatlanban célt nem tévesztő, hihetetlen távolba ható tarack, a parancsvivő huzal, a huzaltaian szálló szi'krahir, a mérföidnyeiő, száguldó gépszekér .mellé szegődött a romboló röpülőgép. Haladnak az irtóeszközök és az ősi idő az ujjal kezet fog, amikor a barlanglakó ősember példájára lövészárkot búvó harcos fegyverét a légszárnyán járó földerítés irányitja. A kezdet és vég itt is egymást éri! Morgadozva kering, dong-bug fölöttünk a 1 Igaszó gépmadár; kétkedve olvassuk ma Koíhélet könyvében: és semmi uj nincs a nap alatt! (1, 9.). A merüljhajó s a repüljgép a merész képzelet alkotásait túlszárnyaló: villámok közé repül, hullámok .alá merül az ember. Teljesül a zsoltár igéje: Akik tengerbe merülnek hajókon, munkát cselekszenek a vizek tömegében, ők látták ctz Ur tetteit és csodáit a mélységben. (107, 23, 24.) Megértjük, ha a vizén járó ember, istenfélelmével imádkoznak merüljhajóink derék vitézei s fölhangzik ajakukról a zsoloasmás könyörgés: Mélységbe dobtál, tenger szivébe, hogy áram kering körülem, Minden hömpölygő hullámod átözönlik rajtam. Már azt hivém: eltaszíttat ám szemed elől! Vaj' látom-e még szent pitvaridf Körülfogtak vizek lelkemig hatolva, körülfogott az ár, Hínár szövé körül fejem. A hegyfenékig szállottam alá, A föld reteszei rekesztenek el örökre! De fölszeded a veremből éltemet, Istenem, Uram, Hogy lelkem bennem elepedt, reád emlékezem, Uram, S imám hozzád hatolt szent pitvarid felé. Lesülyedek a mélység iszapjába és nincs megállhatásom, Lekerülök a vizek mélyeibe s áradat fog el... Ments ki a hínárból s ne engedj elsülyednem Hadd menekülök meg elleneimtől s a vizek örvénylésétől! Ne sodorjon el a viz áradata és ne nyeljen el a mélység, Ne zárja reám szódát az örvény! (69, 3. 15. 16.) Akikre reá zárta szádát az örvény, akiknek imája, reménye nem teljesült, akik lezuhantak szárnyas gépeikről és elmerültek menthetetlenül búvárba jóinkon, a hálás haza kegyelettel emlékezik róluk, hős fiairól, uj fegyvernemeinek bátor vértanúiról. De akiket ezer veszély között, felhők között és tengernek ölén megsegít az Ur, azokat büszke örömmel köszönti hálás szivünk, szólván a mai üunepest költői imájával: Fényfellegeidből szőttél nekik szárnyat, Ötalmukra nyújtott dicsőséged sátrát, Zengik egységedet, hullámon kik jártak, Neved dicsőilik hősei az árnak: Ez segélyünk szirtje, ajkink kit imádnak: Isten az Ur, nincsen vége országának! Beszélgessünk. Én: Nem leszek alkalmatlan? Ő: Hát magát mi szél hozta? Talán beteg? Én: A szivem fáj. És azért is .fáj, ha látom, hogy közéletünk jelesei tétlenül ülnek. Ö: Én ugyan mo.st ülök, de tétlen nem vagyok. Hisz' tudja, a cselekvés az elsmentumom. És mostanában ugyancsak dolgoznom kell, hogy a hibát reparáljam. Mert hiba történt. Tudja, ugy-e, hogy a rokont nem választották meg. Ezt pedig válasz nélkül nem lehet hagyni. Én: És mi lesz a válasz? Ő: Ne legyen kíváncsi. Valami lesz, minlenesetre olyan, hogy inajd megtanulják belőle, hogy velem nem lehet kikezdeni. Érti. nem lehet! Majd megmutatom. Azok közé tartc-om, akik nem tartoznak és nem maradnak adósok Én: Ugy látszik, haragszik, már pedg aki haragszik, annak nincs igaza. Ö: De nek ;m igazam van. Akkor is az volt, amikor a rokont megválasztatni akartam és most is igazam van, amikor a bukást szó, válasz nélkül nem hagyom. Vannak embereim, van befolyásom, vannak gondolataim és van akaratom, hogy keresztül vigyem a szándékomat. Az a nézetem, hogy bizonyos dolgok elintézésében csak azok vehetnek részt, akikre az a bizonyos dolog tartozik. Ha beteg vagyok, én választom az orvosomat, ha peres ügyem akad, magam választom a fiskálist, ha fürdőbe akarok menni, magam választom meg a fürdőhelyet és ha közéleti tényező akarok lenni, magam választom meg azt a munkát, amelynek keretében érvényesülni akarok. Miért ne választhassák meg azok a rokont, akikre az ő megválasztása kizárólag tartozik. Én: Mit akar tenni az istenért? Ő: Mindazt, .ami a célomhoz vezethet. Első sorban szervezkedünk. A szervezkedés mindig szükséges. Ma jobban, mint valaha. Megalakítjuk a Feketesas-kört, ha kell, a Turul-kört, a Kómai-kört, hogy kiragadjuk az irányítást A Szss^cli tCereskecfoliiii és értesiti a nagyközönséget, hogy a folyó hó 18-án hivatalosan kezdődő 0 os in* magyar hadi kölcsönre már most elfogad előjegyzéseket K 97iO árfolyam mellett és mindennemű felvilágosítást készséggel megad a bank vezetősége.