Délmagyarország, 1915. szeptember (4. évfolyam, 212-236. szám)
1915-09-01 / 212. szám
6 IMLMAÖYARÖRS2AG. Szeged, 1915. szeptember 1 ban ós igy helyettük vesz részt Balogh Károly pénzügyii tanácsos és dr. Szalag Jtózseí rendőrfőkapitány a küldöttségben. — Budapestről jelentik: A törvényhatóság-dk kiküldötteinek nagy része kedden délelőtt érkezett Budapestre, ahol a rendezőbizottságnak Budapesten (maradt (csoportja gondoskodott fogadásukról és elszállásolásukról. (E bizottság a budapesti program lebonyolításán fáradozik, inig a béosl rendezést Bárczy polgármester és- dr. Miklós Elemér tanácsjegyző intézik. lA magyar főváros 'vendégednek tiszteletére kedden este meggyújtotta ivlálmpáit, alinire a háború tartama alatt eddig csak nagy győzelmek hírére került a sor. Ezenkívül az Auguszta hajók járatai közé külön járatot iktattak be, amely a vendégeket sétáltatta meg a Dunán. — Szegedi tisztek kinevezése. A hivatalos lap legutóbbi száma közli, hogy a király századossá nevezte ki Wojacsek fSzaniszlót a 7. árkász-zászlóaljnál, Hollósy Sándort, Kosztolányi Pétert és Türk Károlyt a 46. gyalogezredben. Főhadnagyokká Lastovica Tivadart a 7. árkász-zászlóaljíbÓl, Fuohs Istvánt a 45. gyalogezredből, Walter Ferencet a 7. árkászzászlóaljiból. — Kitüntetett szegedi vasutasok. A hivatalos lap keddi szánna közli, hogy Gábor Györgyöt, szegedi ál 1-omáef-önököt, Svpicza Ottót, a sze-ged-rókusi állomás volt -főnökét, valamint Breuer Adolf fütőházi főnököt Lipót Szalvátor főherceg a Vöröskereszt- II. osztályú tisztelet jelvényével tüntette ki. — Szeged lisz< szükséglete 1160 vaggon gabona Szeged lisztellátása ügyében az iparkamarában értekezlet volt, amelyen megjelent dr. Somogyi Szilveszter polgármester, Weiner M lik-a, Wimmer Fülöp, Back Bernát, Aczél Géza, valamint a kereskedelmi és iparkamara részéről Szabó Gyula kamarai titkár. Megállapították az értekezleten, hogy a megejtett: összeírás szerint -Szeged évi lisztszükséglete ezeregyszáz vaggon gabonával -fedezhető. Elhatározta az értekezlet, bogy a várds engedélyt kér a kormánytól arra, hagy szükségletét részletekben vásárolhassa be. Erre azért van szükség, mert esetleges- árcsökkenés esetén a város elesne a kedvezőbb áralakulástól. — Csányi János temetése. Megemlékeztünk Csányi Jánosnak, a Szegedi Kereskedelmi és Ipa-rbank vezérigazgatójának haláláról. A halál-eset egész Szegeiden mióly és őszinte részvétet keltett. ,A gyálszbaborult családihoz tömegesen érkeznek -a részvéttáv-iratok és leveleik. Szállitásá akadály miatt a holttestet nem lehetett a megállapított időre Szegedre szállítani és igy a temetés idejét a család keddről szerda délután 4 órára 'halasztotta-. A holttestet a zsidó temető cin terméből temetik. — A vándorló szobor. Stockholmból jelentik: A ,yRjeics"-nek jelen-tiki Rigából, hogy Nagy Péter rigai hatalmas emlékszobrát a városból vasúton elszállították. A szobor részére óriási Ifaalkotmányt készítettek, amely elé tizenhat loivat (fogtak. A villamos városi vasút felsővezetékét az egész útvonalon le kelleti bontani, mert alatta a láda nem mehetett volna keresztiül. — A felsővárosi mínoritarenoház uj házfőnöke. Somogyi Gusztáv, a mino-itarend szeged-felsővárosi társházána-k főnökét a lugcsi társház főnökévé nevezték ki. (Az, uj (házfőnök Szikra Lénárd Antal lelkész, a kózdiiivásá-rhelyi rend házifőnök-e lett. Az uj házfőnök dr. Somogyi Szilveszter polgármesternél kedden látogatást tett. — C endőrök a hadbíróság előd. A szegedi hadbíróság kedden két csendőr fölött mondott Ítéletet. Kovács István és Nagy Imre mezőtelegdi csendőreik juniinsban két katonaszökevény -cigányt fogtak el, akiket -egymáshoz -bilincselték. Az egyik cigánynak sikerült egy őrizet-len pillanatban- kirántania a Igazgató: VAS SÁNDOR KORZO MOZI nyári helyiségében TS&SFDH: MARI13-96. TÉLI 11-85. Péntek szeptember 3. Szombat szeptember 4. Szenzációk szenzációja ! A jelenkor legnagyobb filmalkotása ! Excels Ballettdráma 6 felvonásban. A Világosság küzdelme a SötétséggelBemutatja a budapesti filmtulajdonos vállalat — a Korzó mozi nyári helyiségében. — Naponta két előadás: 7 és 9 órai kezdettel. Helyárak: Zsöllye 1 kor. 60 fillér, I. hely 1 kor. 20 fillér, II. hely 80 fillér, III. hely 50 fillér, állóhely 50 fillér. • • Jegyek előre válthatók a Korzó-mozi téli helyiségében délelőtt 10—12-ig, délután 3—5-ig. karját a bilincsből és nekiiramodva eltűnt a csendőrök elől. /Máig sem .sikerült uijra kiázrekeriteni. A cigány vallomása szerint a csendőrök beszélgettek -egymással és el-elmaradoztak. A hadbíróság Nagy Imre és Kovács István csendőröket (a kellő, gondosság és óvatosság elmulasztása miatt három havi börtönre, hetenikint kétszer kenyér és vizem való böjttel -és kemény fekhelylyel szigorítva ítélte el, az enyhítő körülményék figyelembe vételével. — Népünnepély a kisszegedi iskola javát a, A szegedi Szabadok'atási Egyesület szeptember 5-én. vasárnap délután. 3 órakor az újszeged! , ,E r ziséíbe t" -nópl igetben a honvédés a 28-ik gyalogezred zenekarainak közreműködésével nagyszabású népünnepélyt rendez a kisszegedi iskola javára. Belépődíj személyenkint 20 fillér. A jegvek az alkalmi pénztáraknál kaphatok. Rossz idő esetén az élőadást szeptember 8-án tartják meg. — Beiratások a városi nyelviskolában. Szeged szab. k-ir. vámos felügyelete -alatt álló Nyelviskolában (városi felső kereskedelmi iskoláiban) -a .beiratkozások szeptember -elsején (délelőtt és- -délután) -kezdődnek. Niéim-et, francia, angol és olasz nyelvek társalgási alapon. Kezdők és hala-dók, tanulók és felnőttek külön-külön nyolcas csoportokban. Telefon (1411. Igazgató: Jakab Dávid. — Adományok. A „Cipő. Csizma és Papucs Termelő Szövetkezet" ketőszáz koronát adományozott a Szegedi .Zsidó [Nőegylet által fenntartott kórhá-z -céljaira. A -nemes adományért ez uton is imond köszönetet a kórház vezetősége. — A „Szegedi Lloyd-Társu1-at koszorú-megváltás cilmón 50 koronát adott a vak katonák javára. — Iskolai értesítés. Az állami felsőbb leányiskolával kapcsolatos előkészítő, elemi iskolában a behatások szeptember 2., 3. és 4-én délelőtt 9—12-ig lesznek megtartva a Jernei-házban (I. emelet, jobbra). — A Belvárosi kávéházat szerdán, szeptember 1-én Radó Ignác veszi át. Szegednek ez a néhány év előtt -kivételesen u-a-gy fc-rgalmu kávéháza -az utóbbi időkben kétségtelenül sokat hanyatlott. Radó kitűnő -neve ős eddigi működése garancia arra, bogy a belvárosi kiiszolgáláls, szolidság, ételek, italok -és bizonyára -forgalom, tekintetében is -a -fénykorára -emlékeztető színvonalig fog emelkedni. - Pénteken és szombaton Excelsior. Az első hírre, bogy az lExieelsior országos dia-dalutj-álban Szegedre érkezett, órá-ási érdeklődés támadt (a- közönség körében, iMinldenk-i látni akarja -a filmek csodáját, amelynél nagyöbbszaibásut ez-en a téren még nem produkáltak. Az E-xeelsior a hi-res- Iball-ettnék Ihü ,reprodukciója -a világ legnagyobb szinházán-ak előadá férfi és reői divatcikkek legnagyobb raktára. — :: Legmegbízhatóbb cég. :: Legolcsóbb beszerzési forrás. Csekonics-u. 6. Telefon 854. Széchenyi-tér 17. Telefon 855.