Délmagyarország, 1915. szeptember (4. évfolyam, 212-236. szám)

1915-09-26 / 233. szám

Szeged, 1915. szeptember 26. DULMAGYAÍÍÜJ&8ZA0. 5 Á kegyúri jogok. (Saját tudósítónktól.) 1914. szeptember 24én délután négy órakor Szeged szervező bizottsága összeült, liogy a város kegyúri jogainak miként való. gyakorlásáról tanácskozzék. Hogy ez az állitásom mennyire komoly, azt bizonyítják a szombati helyi lapok részletes tudósításai, de azokon kivül — ha valaki a lapoknak nem liinne — a város polgármestere, aki ezt a dolgot most felszínre vetette, az egyik tanácsnoka, aki a háborús élelmezéshez méltó alapossággal adta elő a kegyúri jogok szegedi történetét, és az ülésen megjelent bizottsági tagok, akik ugyancsak háborús ügyek hatása alatt jobbnak látták a kegyúri jogok rendezését más időkre halasztani. Véghetetlen türelemmel és buzgósággal kutatva sem tudjuk az okát találni annak, ami Somogyi Szilveszter polgármestert vezette, a mikor a kegyúri jogok rendezését most kívánta napirendre tűzni. A kegyúri jogok ügye Szegeden évtizedek óta alszik a — jogügyi bizottságnál. Más bizottságoknál bizonyára más ügyek alszanak. Helyesen teszi a polgármester, ha ezeket a múmiákat előszedegeti, de talán most, a háború tizennegyedik hónapjában tekintettel lehetne azokra a kívánalmakra, amelyeket a háború országos és helyi viszonylatokban támaszt. Példákat nem akarunk felsorolni, .mert az könnyen kelthetné azt a látszatot, íhogy a polgármester ur eddigi működése felett kívánunk kritikát, mondani. Ettől pedig ép a háború miatt óvakodunk. Szeretettel fogadtuk a polgármester urat, amikor a főkapitányi székből a polgármesteri állás magasságáig emelkedett. Buzgóságától, alaposságától, puritánságától eredményeket, alkotásokat vártunk. Ebben a reményünkben nem érezzük magunkat csalódottaknak, mert a háború idején megválasztott Somogyinak nem nyílhatott még tere az alkotásokra. Nem tudhatjuk még, hogy reális munkák felé forditja-e tekintetét és valóra váltja-e azokat az ígéreteket, amelyeket eddigi közszolgálata alapján Gyuszi szerencséje. Irta: Sipos János. A tiszaparti platánok alatt abban az évben nem énekeltek bűbájos dalokat tarka tollú madárkák és ritkábban hangzott fel a titkos éjszakákon a szerelmes balászlegények búsongó éneke. Az emberek megtanultak Imádkozni, sírni és a platánok sűrű lombjai alatt csak könnyes, szomorú szerelmek fakadtak. Mert — abban az évben — hajnali harmat helyett is vér hullott a földre ós a levegőben ágyuk golyói dúdolták erőszakosan véres dalukat, — akkor háborút irtak a történetírók; háborút, amilyen még nem volt. I. Bánd Gyula szerencséjéről akkor kezdtek először suttogni az emberek, mikor a folytonos sorozások dacára is civil maradt és mint éppen nem szomorú untauglich itta meg délutánonkint a feketéjét a rendőrségi törzsasztalnál. A szerény kis tisztviselőből egyszerre nagy ember lett, — pár nap multán mindenki tudta róla, hogy valami hallatlanul nagy protektora van. Csendes békében teltek el a napjai ettől kezdve. A háború őt csak távolról érintette; istenem, mért busuljon egy ember, Iha buszonnégy éves és a világháború dacára sem vették be katonának? Bánd Gyulát, a lányok Gyusziját bizony jobban érdekelte egy csinos női boka az egész világháborúnál. Járt is utánuk annyit,, amennyire az ideje engedte. A ihivatatápláltunk vele szemben és amelyek hatása alatt a közgyűlés többsége polgármesterré választotta, Nem tudjuk még — de ugy szeretnők, ha a város egész polgársága bizalommal és szeretettel várhatná be azt az időt, amikor munkássága fölött az érdemleges kritika súlyos szavaival mond/hatja el tárgyilagos bírálatát. Ma délután egyik -kávéházban egy, találó megjegyzéseiről ismeretes ur ezeket mondta: — Mit akar most Somogyi, hiszen ba a természet rendje — amitől Isten óvjon — még nem zavar tátik, a közel jövőben nem lesz Szegedien plébánosválasztás. — Az egyházi autonómia ügye rendezésre vár — mondta egy másik, — mit szólnának, ha most állna elő a kormány ezzel a törvényjavaslattal. A legkellemetlenebb dolog lenne, ami e sorok iróját érheti, ha abba a gyanúba keverednék, hogy felekezeti szempontok vezetik. Vallási kérdések egyébként is hidegen hagynaik, az egyházakról és 'felekezeti törvényekről megvan a véleményem, mindenki bitót meghagyom, a klerikalizmust — iha katolikus, ba zsidó — utálom. A katolikus egyháznak bizonyára megvannak a jogai, ami ezek körében rendezésre vár, az csak késik, de nem múlik. A kegyúri jogokról egyház- és jogtörténeti előadást megint a háború miatt nem tarthatok. De miért akart Somogyi Szilveszter abba a gyanúba keveredni, hogy előtte ez a legsürgősebb teendő, hogy ő ezt halaszthatatlannak vagy csakaktuálisnak tartja, hogy nem háborús alkotásai között a legelsők közé kívánja sorolni? Hát olyan nagy kérdés ez? Megoldása anynyira égető? Ép a háború idején kell napirendre tűzni olyan bizottság megalkotását, amelynél a vallási különbségeket. — helyesen, vagy helytelenül, az most nem kérdés — mérlegelni kell? A kegyúri jogok rendezése Szegeden nem várhat jobb időkre, békésebb napokra, nyugalmasabb órákra, amikor már a nemzet teljes sikerrel vivta meg élethalállos órákon kivül mindig magán-nyomozásokkal töltötte az idejét és sikerült is annyira vinni a dolgot nagy buzgólkodásában, hogy pár bét multán már nem volt asszony és leány a városban, akinek erényéről ne tudott volna felvilágosításokkal szolgálni. Igy telt, múlt az idő lassan és talán sohasem történt volna semmi baj, ha időközben meg nem ismerkedik Bánóti Eszterrel, ott a platánfák alatt. Bánóti Eszter nem volt túlságosan szép, de Gyuszi mégis ugy érezte, valahányszor látta, liogy ahány csillaga van az égnek, annak minden fényessége az Eszter szemeiben vari. Bizony, sok estén, éjszakán át nem hagyták ezek a szemek Gyuszit aludni és sok csinos bokát nem tudott meglátni attól a nagynaigy fényességtől. És [amikorra észrevette mindezt, már madárdalt hallott akkor is, amikor csak az eziisttes'tü halacskák ficánkoltak a szőke Tisza hátán. Gyuszi szerelmes lett nagyon és most még kevesebbet hallott az ágyuk dörgéséből, mint valaha. Pedig — bizony — jobb lett volna inkább ezeket figyelni az Eszter szemei helyett, mert a platánok haragos-zöldben virultak ebben az évben és a lombjaik alatt csak könnyes, szomorú szerelmek fakadtak. De Gyuszi nem tudott erről; Gyuszi csak arról tudott, hogy huszonnégyéves és szereti Bánóti Észtert. Még azt sem tudta, liogy a „kis Esztike", ahogy ő nevezte Esztert, viszontszerethe? Csak élt félig boldog öntudatlanságban, csak sétált a csendes augusztusi délutánokon a tiszaparti haragoszöld platánok alatt és nem szólalt meg soká: — Szeretlek. Szeretsz-e? harcát, amikor élvezi ti tárni küzdelme drága gyümölcseit, amikor nem foly a vér, mint must, patakokban, tekintet nélkül a felekezeti különbségekre? Nem akarunk a dolognak nagy feneket keríteni, hiszen a polgármester urat bizonyára becsületes szándék vezette. De mint a közügyek szerény szolgálóinak szót -kellett emelnünk, mert óva akarjuk inteni a polgármester urat, akihez a nagyrabecsülés sok szála fűz, hogy ilyen kezdeményezésekkel egyengesse iaz útját oda, ahova el kiváu jutni, de ahova igy solia el nem ér. A közszeretet az övé lesz, ha meg tudja őrizi.i egyensúlyát és ba azok reményeit váltja valóra, akik szavazatukkal a közélet liberális, elfogulatlan, sohasem lankadó, mindig buzgó és törhetétlenül igazságos munkását tisztelték meg benne. Legyen most tűrhetetlenül igazságos ónmagával szemben és tegye fel a kérdést: nem várliat-e a kegyúri jogok rendezése a habom utánig, akkor is arra az időre, amikor elvégeztük mindazt a sürgős munkát, ami majd épen a háború nyomán lesz elvégzendő? Nem gondolja-e, hogy nem lesz akkor egyetlen ember, aki ellenezné a kegyúri jogok rendezését? Most kár volt ezt a kérdést előcibálni és ildomos is, meg hasznos is a szervező-bizottságnál -- r-mentetni. HÍREK oooo A török Vörös Félhold képeslevelezöiapjalt 20 fillérért árusitia az Országos Bizottság, (Budapest, képviselőház.) A cenzúra túlkapásai ellen. (Saját tudósítónktól.) A vidéki városokban, ugy látszik, napirenden van a cenzúra túlkapása. Szegeden is sokat beszélnek újságírói körökben a cenzúra legutóbbi botlásáról, Hos-szu hetek, hosszú hónapok multán mégis bátorságot vett magának és amikor a nap éppen beleszédült véresen a Tiszába, megfogta Eszter keskeny kis kezét: — Esztike, kicsi Esztike, talán megérezte már régen azt, amit most mondani akarok magának, — szeretem magát huszonnégyéves fiatal szivem minden hevével. Szeretem magát Esztike; — ugy érzem, az élet örömei mind csak magán keresztül juthatnak hozzám. A szemeinek fényessége az én napom és' az ajka az Élet. A ihaja, ez az ójsötét Ihajauhatag az éjszakám, amely iha rámborulna, beboritna egyszer, szivesen szédülnék el az örök álomba és ha érezhetném egyszer a teste melegét, lemondanék érte a túlvilág örömeiről is. Mondom, maga az élet és ebben a keskeny kis kézben, amelyet remegő kezekkel fogok, van a sorsom, az Élet, vagy a Halál. ítéljen, melyiket érdemlem? Meghajolt mélyen és alázattal megcsókolta azt a kis kezet. Nem mert volna egy világért a szemeibe nézni annak a leánynak, aki pedig vágyva nyújtotta feléje vérpiros ajkát ott a haragoszöld platánok alatt. A lány nem szólt, csókolni akart válasz helyett, hosszan, forrón, boldogan és várta, hogy felnézzen Gyuszi és lássa a vágyódó, lázas ajkait. De Gyuszi a földre szegte a szemeit és hallgatott. Eltelt egy perc, két perc és ahogy nézte a szótlan, csendes fiút ott, aki nem érezte meg azt, amit ugy várt, hirtelen ellenséges indulattal kirántotta a kezét a Gyuszi kezéből és élesen, hidegen szólt: — Kisérjen haza!