Délmagyarország, 1915. augusztus (4. évfolyam, 183-211. szám)

1915-08-12 / 193. szám

12 délmagyarország. Szeged, 1915, augusztus 11. vesáett, !bár a csendőrség' minden; intézkedést megtett a borzalmas bűntett tettesének kéz­rékeritéséért. A deszki rablógyilkost azóta állitólag látták néhányan, de a csendőrségi nyomozás eddig minden esetben kétséget ki­záró módon megállapította, hogy a nyomok tévesek voltak. Valószínű, (hogy a rabló a kukoricásban bujdosik s gyümölccsel tartja fenn magát. A csendőrség a nyomozást to­vább folytatja a bestiális ember kézrekerité­séért. — Kitüntetett újságíró. Illés István, a „Győri Hírlap" munkatársa, már a háború kezdetékor a harctérre került s több izben kitűnt vitézségével. Ezredparancsnoka több izben fejterjesztette kitüntetésre, A hős új­ságírót zászlóssá léptették elő vitézségeért s veszedelmes járőrszolgálatok sikeres meg­oldásáért az- I. és II. osztályú ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. — Mennyit vesztettek a hadviselő ál­lamok a háború alatt. Milánóból jelentik: Cantone tanár az Itália cimü lapban összegezi azt a veszteséget, amelyet a háborút viselő ál­lamok nemzeti vagyonban és bevétel csökke­nésben vesztettek. Eszerint az összes veszteség 223.5 miliárd, ebből az ententere 114 milliárd, a központi hatalmakra pedig 109 milliárd esik. A számítás Itáliát nem veszi figyelembe. — Terjed a délolaszországi kolerajár­vány. Krisztiániábő! jelentik: AzAftenposztennak jelentik Rómáb'l, hogy Délolaszországban a kolera járványszerüen terjed. A kormány erélyes rendszabályokkal igyekszik clfo tani a veszed I­mes epidémiát. — Hadihajók megvédése a tengeralatt­járóktól Kopenhágából jelentik: Egy newyorki távirat szerint az amerikai kormány felszólí­totta Nicls Christensent, a siiritett levegőt előállító gépeik (feltalálóját, hogy Edisonnal és Orville Wright-tel együtt alakítsanak 'bizott­ságot, amelynek az lesz a feladata, hogy had technikái találmányokat létesítsen, és hogy olyan készüléket vagy berendezést találjon fel, amely a hadihajókat megvédje a tenger­alattjáró naszádok támadásától. Ghristensen elfogadta az amerikai kormány meghívását. — Álhírt terjeszt a debreceni polgár­mester. Egynémdy városban, igy Debrecenbei is, megvan az a rossz szokása a városvezető u nak nak, liogy a harctéri hírekről plakátokon értesitik -a közönséget, talán éppen azzal a. cél­zattal, hogy konkurrenoiát csináljanak a la­poknak. Igy történt ez Varsó és Ivangorod el­este alkalmával is, amikor a debreceni polgár­mester „megbízható értesülései alapján" miég Riga elestét is tudatta a jó debreceniekkel. Eb­ből az alkalomból irja az ott megjelenő „A TliHap" a következő okos, helyénvaló érvekkel érvelő cikkét a polgármester ur és a hozzá ha­sonló urak felvilágosítása s a további ilyen Íz­léstelen ténykedések megszüntetése érdekében. Márk Endre polgármester, aki bét hónapos hivatali működése alatt számos esetben adta jelét a balkezü intézkedéseik körül való készsé­geinek, tegnap álhír terjesztőnek csapott fel. Kiadott egy nemzeti színekben pompázó plaká­tot és röpcédulát, amelyen tudatta a város kö­zönsége által az újságokból jól ismert két nagy diadalunkat: Varsó és Ivangorod elfoglalását és hozzátette, hogy megbízható értesülése sze­rint Riga is elesett. A polgármester által fel­lovalf közönség ujjongott a himek s várta az újságoktól is, hogy a dicső hadseregnek orosz kikötővárosba való bevonulását olvashassa, de bizony Riga, elfoglalásáról egyáltalán nincsen még szó. Scon az arra i'letókes német nagy­vezérkar, sem Höfer jelentése nem számolt be. A polgármester tehát elkövette azt a nagy hi­bát, hogy valótlan hirt terjesztett, amiért min­den más közönséges halandót a rendőrbiróság pénz esetleg fogság büntetéssel sujt, álhirt köz­KÖRZŐ-MOZI Igazgató VAS SÁNDOR Telefon nyári 13-96. % Telefon téli 11-85. nyári helyisége & Csütörtökön, augusztus hő 12-én Nagy szenzáció! A legszebb sláger! Életkép 4 felvonásban. Főszerepben: i • Valamint az uj kisérő műsor. Előadás este 9 órakor a nyári helyiségben. Rendes helyárak. Ultiul e10adasok nincsenek. lő hírlapot pedig elkoboztat maga a polgármes­ter ur, laki tudvalevően a sajtó rendészet őre a városban. A polgármester ugylátszi'k nincsen tisztában azzal, bogy a mai háborús időkben csak azok a hírek publikálhatók, amelyek hi­vatalos helyről megerősítést nyernek, nem tud­ja azt, hogy a háború alatt kiadott rendelke­zések szerint cisak a miniszterelnökség siajtó­osztályától továbbított vagy iá Biiaclfelügyeleti albizottság által jóváhagyott hirek közlése van megenged,ve, azok kinyomatása csak igy lehet­séges. A mende-mondákoin alapuló s az ő for­rásaiból származó liireik álhírek, még akkor is, ha taxizott győzelmi eseményekről szólnak, ame­lyek legfeljebb arra alkalmasok, bogy ideig­óráig illúzióban ringassák a közönséget és ok­talan izgatottságot keltsenek. - Bebreczen, la­kossága. a polgármester ájhirón alaposan csa­lódott s megtanulta, liogy csak azoknak a je­lentéseknek adhat hitelt, amelyeket az újságok közölnek. A lapok hírszolgálata ina annyira fejlett és nagyszerű, liogy nincsen szüksége a közönségnek megbízhatatlan forrásból szárma­zó birekre, még akkor sem, ha azokat Márk Endre polgármester publikálja. Egyszer már tudomást kell venni a közönségnek arról, bogy se a német császár, se Hindenburg nem küld külön táviratot a dicső hadseregnek diadalai­ról, még Márk Endre polgármesternek sean. — Az eperjesi jogakadémián az 1915 -16. tanév első felére a beiratások 1915. szeptember l-jétől 12-ig tartanak. Utólagos felvételinek szeptember 13—15-ik napjain dékáni-, azután pedig tanári-kari engedélyivel — legkésőbb ok­tóber 14-ig — lehet helye. Jelentkezéseket il­letve előjegyzés iránti kérvényt a jogakadémia dékáni hivatala már junius 10-től kezdve elfo­gad. Az előadások szeptember 16-án kezdődnek. Az első félév december 20-ikán végződik. A bc­iratás érettségi bizonyítvány avagy leckekönyv alapján történik. Azok az egyéves önkéntesek, akik tényleges katonai szolgálatukat f. évi szep­tember hó végén fejezik be, október 1—8. nap­jain iratkozhatnak be. Az alapvizsgálatok ha­tárideje szept. 1-től 15-ig terjed. Államtudomá­nyi ós jogtudományi államvizsgálat a tanév folyamán bármikor tartható. A félévi tandíj 50 korona. Méltánylást érdemlő esetben a tandíj a félév folyamán is befizethető. Evang. lelkészek, tanárok és tanítók fiai — tekintet nélkül va­gyoni viszonyaikra — minden további folya­modás nélkül a tandíj felét fizetik. A jogaka­démiai hallgatók vallásfelekezeti különbség nél­kül részesülhetnek a Collegium kebellében fenn­álló újonnan épített s kényelmesen felszerelt tápintézet kedvezményeiben; ebéd- ós vacso­ráért az egész tanévpe 180 kor. fizetendő. Jo,g­hallgatók havonként is beiratkozhatnak, mely esetben ebéd- és vacsoráért 19 kor., a reggeliért 3 kor. fizetendő. Az arra érdemesek igényt tart­hatnak a Collegium által óvenkint kiosztatni szokott ösztöndíjakra, valamint a szegénysor­suak tandíjmentességre, tápintézieti-dij-elenge­désre s a jelentékeny alaptőkével rendelkező „Jogász segély-egylet" támogatásába. Részletes felvilágosításokat ad a Collégiuni „Értesitő"-je, melyet a jogakadémia dékáni hivatala bárki­nek készséggel ós díjtalanul megküld. Dr. Mik­ler Károly, egyetemi m.-tanár, az eperjesi jog­akadémia dékánja. kávéházi helyiségében és a Barban (Kis Kass helyi­ség), délben és este hideg és meleg ételek, étlap sze­rint, úgyszintén amerikai hűsítő italok kaphatók.

Next

/
Thumbnails
Contents