Délmagyarország, 1915. július (4. évfolyam, 156-182. szám)

1915-07-20 / 172. szám

»l6LMAGYÁJ£03t8Xi"@f Szeged, 1915. julius 00. KORZO-MOZB Igazgató VAS SÁNDOR Telefon nyári 13-96. @ Telefon téli 11-85. Kedden, julius hó 20-án. Szenzációs műsor. Két nagy sláger! A robbanás dráma 4 felvonásban. ' f f • Tábori posta II. Vígjáték 2 felvonásban. Valamint az uj kisérő műsor. Előadás este 9 órakor a nyári helyiségben. Rendes helyárak. Szegedi honvédtiszt a háború borzalmairól. Aki tudni akarja, mi a borzalom, az menjen a háborúiba. A ma poaociós harca a sötétben való földerítéseivel és éjjelli harcaival inkább az idegek harca mint a fegyvereké bármily borzalmasak legyenek is ez utóbbiak. Bendlkivül csodálkoztam, — beszéli egy a harctérről haza jött szegedi honvédtiszt — amikor, haza jöttem a háborúból ós a folyóiratokban háborús elbeszéléseket olvastam olyanoktól, akik egy gránát robbanását sem hallották. A háború oly rettenetes!, nagy és szent valiami, hogy papírra sem vethető. Ezt magamon is; tapasztaltam és olyan iróemberek is állították, akik napnap mellett aiz első tűzvonalban állottak. Abban ,a borzasztó, úgyszólván egy. pillanatra sem szűnő idegfeszültségben mindenre inkább gondol! az ember, mint élményeinek a leírására. Háborús naplókban és tábori levelekben ugyan papírra kerülnek az élmények, de a háborúnak a legbensőbb lényege, ugy mint az legmélyebb bensőnkre hat, megiratlanul marad. Az ember érzi aiz Isten csodálatos hatalmát, amely sohasem válik máskor 'és másutt annyira érezhetővé, mint a háború borzalmai közepette. A háború még ia léébitetíenebb embert is megtanítja imádkozni. Nem szóba fűzött imádság az, hanem alázatos és magameigadió, hangtalan dadogás és rettegés. Aki megismerte a háború borzalmait az hallgatag ós szerény. Azok az irótk és írónők, lakik most a háborúról Írtnak, mert most ez a téma aktuális 'éfe ez az irodalmi iráiny ia divatos, esaik menjenek ki előbb a lövészárokba és feküdjenek bár csak öt percig és nehéz gránáttűzben — biztos vagyok fel öléi a legtöbbnek a tolla kiesik a kezéből, miikor a háború igazi lényegét meg alkarja irni. A háború nem csatahelyek sorozata percek, órák és éjszakák, amikor szinte eláll az ember szívverésé, tamilkor idegeink ugy felkorbácsolódinak, hogy akaraterőnk legvégső megfeszítésére van szükségünk, hogy .megálljuk a helyünket, legbensőbb lényegei .a háborúnak. A háború nem 'csatahelyek soroztiata, foglyok, halottak és sebesülteik tömege és nem is híres hadvezérek fényes nevei, hanem a b ábórü borzalom, és millió meg millió férlfi rettenetes' és illái efkltiszti tó szenvedése,. És nemcsak fiaink, testvéreink, atyáink és férjeink hanem — az ellenség szenvedései is. ösak azok tudják hőseink nagyszerű tetteit értékellni ós méltányolni, tafcik .a háború lényegét fel tudják fogni. Tehát csakis iaaok, akik miaguk is küzdöttek, harcoltak és véreztek. Álljon itt csak egy-két halavány képe a háború borzalmainak: Erdő szélén állottam szakaszommal. Besáneoltuk magunkat és egész éjjel 'dcilgozitiUnk állásaink megerősítésén. Nógatom aiz embereimet mert sejtem, mi vár reánk. Ködös reggelre virradunk és egész délelőtt is szakadatlanul folytattuk munkánkat. A közeli kastélyból 'elhoztuk az összes matracokat, mert kitűnő védelmet nyújtanak még .a gránát tűz ellen is. Dél felé áttörtük a. napsugarak a sűrű ködöt, mely oszlopokban emelkedik az ég felé. Csöndesen fekszünk fedezékeinkben és várjuk .az elmaradhatnia nt, amit semikis'em kerül ki, akinek erdőszélen kéli állást foglalnia. Pont tizenkét órakor jön az ellső ellenséges gránát. Nem messze az én fedezékemtől fúródik a feneketlen agyagtaliajba. A légnyomás 'Odacsap engeim fedezékem oldalaihoz. És aztán egyszerre három oldalról is jő az üteg?őrtűz. Hihetetlenül heves gráuáttűzbe kerülünk. Sokszor kiilömiböző irányokból jövő öt-hat gránát egyszerre rohan S'zét fül-szaggató dörejjel A légnyomásoktól ide-oda repülünk és itántorgunk fedezélkeinlkban,, amelyek meginognak és megremegnek. Fatörzsek és ágaik czafatokban röpködnek a levegőben, háznyi magas földtöltésiek! röpülnek a magasba, ahonüaln aztán visszazubognak állásainkra. Igy tart az -ggy örökkévalóságig. És az 'örökkévalóság: két óra. Négyszáz gránátot olvastam meg, amelyet az ellenség nékem ós ötvennégy emberből álló szakaszomnak szánt. Ennek a két órának a lelki hangulatát cisak jelezni lehet, de leirni nem. A pokol kínjainál! is több volt ez. iMikor aztán ,a;z ellenség abban a hiszeimben,, ho'gy végzett velünk, beszüntette a tüzellást akkor fedezékünkről fedezékre megyek — halottkómlésr-e És csodák csodája: nincs egy hallottam de még egy sebesültem sem. De örömöm mögött ott lappang a borzalom. Embereim ott feküszniek mint a hullák mozdulatlanul és — alszanak. Minden percben minden pillanatban tehetetlenül, védtelenül ós emberfölötti idegfeszültség közepette mindannyian vártuk a halált. És mintán a halál nem jött, jelentkezett édes testvére — az álom. Megrendültem megyek tovább, de iá borzalom a futóárokba is utánam sompolyog és köny pereg le arcomon. Néhány nappal későbben. Az ellenség előtt fekszünk, habár tartalékban is. A legénység a szabadba, heverészik egy nehéz üteg mögött. Alusznak és talán az édies otthonról álmodnák az én derék honvédéira. Előttünk körtefával koszorúzott magaslat. Messziről ágyndörgéls hangzik át az égen. Talpra ngrom és egy-kettőre fent vagyok a magaslaton. iFélholdfényben terül ol lábaimnál a vidék. Bal felé kisértetiesen izzanak egy szétlőtt kastély romjai, aimelyinék tulajdonosa pincéjébe vezetett telefon utján árulta el állásainlkiat, Égo falvak lemosódó pirjia festi meg a látóhatárt. Nehéz mozsaraink feketén és fenyegetőlieg emelkednek a fakó égboltozat felé. A távolból tábori konyhák, szekerek és ágyúik kerekei nyikorognak, lovak nyihognak. Titokzatosan lopódzik megint belém: a nagy,, iaz ismeretlen, a borzalom . . . Egyszerre csak tul a hegyoldalból! mégy tüzes villám cikázik fel négy fénylő ív hasítja az éjszakai eget, négy tűzköve oldódik e izét egy hegykúp fölött és kétszer négy tompa dübörgés robog át az éjszakán. És aztán innien is, onnan is szüntelenül cikáznak fel a tüzesóváik. Á levegő csak uigy reszket. Lángok lobbannak fel, égő udvarházak tűnnek fel a fényszórók sugárkévéjében, gépfegyverek kattognak, gyalogsági puskák ropognak. Hurrá-kiáltások hallatszanak, alakok ugráltnak fel és buknak el, embertelen orditást hallok, olyant, amilyent még sohasem hallottam, egy, két, három óriahcisszat. Mikor a látóhatáron a hajnal eliso sugarai egybeolvadnak a itüzokoztia pírral, vége. Csák kocsik ínyikorognak mind közelebb és közelebb. Már itt vannak a. háto-m mögött és amint megfordulok, ott látom rajtuk a vörös keresztet. A kocsikból a súlyos sebesülteik nyöszörgése, jajgatása, hörgése hallik. Akik még a miaguk lábán tudnak járni, gyalog követik a kocsikat. Véres a ruhájúk,, a csizmájuk a kezük, ia z arcuk . . . — Még sokan fekszenek elül! — mondja egy hang. És akkor ismét -beleim furakodik a borzalom és fojtogat bogy még a ilélelkzet is eláll bennem. Csáknem egy év óta ,na!p-níáp mellett éltem át ilyen borzalmákiat. A sebesültek zavart, önkívületi éls sokszor földöntúli tekintetéből a háború borzalma néz a szemlélőre. De ezeket a borzalmakat csak az érti, aki maga is átélte azokat. És ialki átélte, annalk megtisztul a lelke . . .