Délmagyarország, 1915. május (4. évfolyam, 103-128. szám)
1915-05-01 / 103. szám
4 DÉLMAG YÁRORSZ ÁG. Szeged, 1915. május 1. jat, sonkát, bort s pezsgőt találtak. Először is jól belakmároztak, majd egy kis itóka után néztek. Felbontottak egy üveg francia pezsgőt, de mivel nagyot durrant, megijedtek, azt hitték, hogy robbanó anyag van benne, nem merték meginni. Ehelyett azonban bárom másik üveget bontottak fel, amelyen Hunyadi János képe volt és ezeknek (meglehetősen keserű tartalmát fogyasztották. A következmények 'gyorsan és teljes (szomorúságukban mutatkoztak. A vége az lett a históriának, hogy a három1 jómadárat elfogták. A törvényszék Doktor Sándort 6 hónapi börtönre, egyik társát pedig, aki! fiatalkorú, javitónevelésre Ítélte. A harmadik ellen felfüggesztették az eljárást, mert katona. ; SZÍNHÁZ MŰVÉSZET 0000 MŰSOR: ISZOMÍBÍAiTON: Berky Lili, a népopera primadonnájának vendégfellép téve], bérletben, leszállított hely áraikkal Mozitündér, operett. (Páratlan 2/a-os.) Berky Lili vendégszereplése A vidéki közönség mjndig sokra taksálta a fővárosi színjátszók vendégszereplését. Manapság jobban, mint valaha. A lényeg ma nem a,z, hogy kit predesztinál a tehetsége vendégszereplésre, de az, hogy a vendégszereplő fővárosi szinháznak legyen a tagja. Ez a magatartás a multakból ered, amikor még az operettszinpadnak olyan kiválóságai voltak, mint Blaha Lujza, Pálmay Ilka, Hegyi Aranka, majd Küry Klára és kevéssel utána a Magyar Színháznak két énekesnő kitűnősége: Smrrí'osy Elza és Szoyer Ilonka. Amikor az operettnek ezek a csillagai művészetük delelőjén voltak, a vidéki színpadoknak is; jeles énekesnői voltak, ihogy többet ne említsünk: Krecsányi Sarolta, Rónaszékyné, Enyvári Sarolta, Nikó Liba, Halmayné, majd később Vadnay Vilma, Spányi Lenke, Hentallerhé, Pauli Mariska és Anday Blanka. (A múltban a tehetség adta meg a módot és lehetőséget a vendégszereplésre, ma elegendő 'az, hogy valaki valamelyik fővárosi .színháznak legyen a tagja. Ismerjük a vidéki szinészet erőit és minden gáncsoskodási szándék nélküi mondhatjuk, hogy néhányan nagyobb joggál vendégszerepelhetnének a nagyobb vidéki színpadokon, mint azok, akiknek csak az ad jogcímet a vendégszereplésre, hogy valamelyik fővárosi szinháznak tartoznak a kötelékébe. így vagyunk a darabokkal is. A vidéki közönség manapság csak azokat a színpadi müveket akceptálja, amelyek valamelyik fővárosi szinháznak a márkájával érkeznek a vidékre. A főváros irányitja szülészeti dolgokban a vidéket. A külföldön, hogy egy kis példát ernlitsünk: iNémet- vagy Olaszországban, nem a 'főváros az. irányadó, vagy irányító színpadi dolgokban. Minden nagyobb város színhelye a nagyobb — színpaddal kapcsolatos — művészi eseményeknek. így villamos- csillárok minden áremelés nélkül óriási választékban, Ullágltisl beuezetéseheí a legolcsóbban eszközli Fnniin Snma világítási vállalata, Kölcseyrunyu dumd ufca 4. sz<> Wagner-palota fejlődhet ki a szinpadi irodalom, és; szinpadi művészet. Ma este egyik fővárosi szinháznak: a 'Népoperának tagja vendégszerepeli nálunk. Berky Lili. Nem kutatjuk, jhogy a színésznő, ha történetesen még mindig vidéki társulatnak lenne a tagja, kapott volna-e alkalmat a vendégszereplésre? Ám fővárosi színésznő, igy tehát az alkalom lehetséges. Szép szinpadi alak, megnyerő külsővel. Ez manapság fontos, sőt majdnem első kellék a magyar színészetben. Berky Lili a szépségén kivül rendelkezik más kellékekkel is. A beszélő organuma igen kellemes, a iszóejtése tiszta, a beszédének lendülete, változatossága van. A játéka is jó, kifejező,, mozdulatai plasztikusak, ám az énekhangja egy kicsit szegényes és az éneklési módja nem vall iskolázottságra. Azt hisszük, hogy mint drámai színésznő jelentősebb sikerekben lenne része, mint aminőben mint énekesnőnek van része. Ez azonban csak hivés, bebizonyitani nem igen lehet. Az (énekes szubretti szerepkör azonban kiadósabb, mint a drámai, innen van, hogy mostanában a vidéki színpadokon nagyobb átváltó,zási művelet észlelhető. A drámai színésznők egyre-másra áttérnek az énekesnői szakra és ennek folytán előáll a helyzet, hogy a közönség a hang nélküli énekesnők produkcióját kénytelen élvezni. A vendégszereplő Berky Lili telt nézőtér előtt produkálta magát az Éva operett címszerepében és a közönség kedvezően fogadta és több izben tapsolta szereplését. Az előadásban részt vettek még: Déry Rózsi, Sümegi Ödön, Ocs'kay Kornél, Solymossy .Sándor és M'atány Antal. A vezető szereplöknék sok tapsban és ujráztatásban volt részük. Szeged jövedelme 1915. első negyedében. — A javadalmi bizottság ülése. — (Saját tudósítónktól.) A jávadalmi bizottság .pénteken délután négy órakor ülést tartott Balogh Károly pénzügyi tanácsos elnöklésével. Az ülésen a javadalmi hiVatal ügyvezetője beterjesztette az 1914. év első negyedének eredményét, amelyből kitűnik, hogy a háború dacára, nagyobb összeggel nem csappant meg a város jövedelme. A differencia a múlt év első negyedével szemben, — amikor még nem volt háború, — élig háromezer korona. A jövedelmek részletezését az ügyvezető előterjesztése szerint itt közöljük: Az összes javadalmi ágakban 1914. év első negyedében befolyt: állami ital- és fogyasztási, adóban 154.946 K 28 f., városi fogyasztási adópótlékban 43.153 K 5 f, városi fogyasztási illetékben 20.034 K .28f, kövezetvámdijban 62.559 K 57 f, partjavadalmi díjban 1211 K 66f, hidvámdijban 13.095 K 14 if, helypénzdijban 22.546 K 82 f, suly- és ürmlértékdijban 1542 K 72 f, vágóhidldijban 40.386 K 32 f, föld- és vályogdijban 358 |K 70 f, csónakátkelési dijban 80 K 22 f, vámbirságdijban 56 K 03 f, tápéi révvá'mdijban 489 K 18 f, vízvezetéki dijban 39.985 K 06 í, vízvezeték utáni behajtási költségekben 245 IK 29 if, városi gőzfürdő használati dijban 16.199 K, fübérdijban 14.718 K 20 f, kutköltségdijban 349 K 06 f, folyatási dijban 70 K 08 f. A folyó év első negyedében befolyt: állami fogyasztási adóban 163.436 K .68 f, több 8490 K 40 f-rel, városi fogyasztási adópótlékban 46.105 K 60 f, több 2952,K-val, városi fogyasztási illetékben 21. 445 K 43 if, több -1411 K-val, kövezetvámdijban 54.825 K 26 f, kevesebb 7734 K-val partjavadalmi dijban 985 K, kevesebb 226 K-val, hidvámdijban 13.186 K, több 91 K-val, helypénzdijban 20.527 IK, keve® [ijgBaaiiialUBHB® ®@®®® 0®®®®®®®®®®®®!®®®® s E Igazgató: jg fj^ fW H HfHwi Telefon: ® ® VAS sa"POR MAML "-M. ® ® fi] Szombaton és vasárnap, május 1. és 2-án fi] ® A szezon legna- Franceska Berlini S @ gyobb szenációja. — — a főszerepben. — — Ü ® ® E - @ E Za la Morte ia iiiuriKi [aj Bünügyi dráma 5 felvonásban. ® ® _____ @ E — @ | jjjjjl | Melyik a kettő közül. § B Vígjáték 2 felvonásban. ® ® E E E E E | Legújabb harctéri felvételek. | ® - ® E •• Előadások: Szombaton 5, 7 $ Katona-, diák- és gyermek- ® E és 9 órakor. Vasárnap d. u. 2 órától X jegyek vasárnap csak a 2 E jg éjjel 12 óráig. Rendes helqáraklf órai előadásra adatnak ki. ® ®S0®®®®®®®BSB00@0®0®®BSSS®B®S®@@BSB