Délmagyarország, 1915. február (4. évfolyam, 29-52. szám)

1915-02-12 / 38. szám

i DÉLMAGYARORSZAG. Szeged, 1915, ifebruár 10. támadást. A szerbek elhagyják iőhadállásukat is. Reggel nyolckor kezdődött az ütközet, délelőtt 11 órára befejeződött. Véres mise volt ez őfelsége tiszteletére. * * József főherceg a Kárpátokban most küzdő csapatairól igv nyilatkozott egy harctéri tudósító előtt: — Milyenek az én csapataim? Hát amint látja és haltja, dalolva. Éljen! és Zsivió! kiáltásokkal mennek a tűzbe. Azt tudom, hogy embereimben: a legsúlyosabb körülmények között is megbízhatom. Örömmel indultam 'velük a harctérre és ez az örömöm hat hónap .'multán csak fokozódott, habár sok kedves emberemtől kellett örökre is bucsut vennem. Ilyen csapatokkal 'ki kell vívnunk a végleges, nagy győzelmet. Van a hadtestemben egy horvát ezred is. Minden ütközetben, amelyet megvívtunk, u horvátok ép oly bátran viselkedtek, mint a magyarok. Egyik csapattest méltó a másikhoz. Minden egyes ember maga a vitézség tetőtől talpig. József királyi herceg. — Roda Roda jellemzése. — A főherceg legföljebb középtermetű, tehát nem olyan szálas, mint a Habsburgok általában. Arcán sem mutatkozik a Habsburgtipus. Homloka magas, szeme élénk és okos, orcái a havas levegőtől pirosak, orra és álla keskeny. Keze feltűnően kicsiny. Hogy lassan és megfontoltan beszél, ilyen magasrangu urnái magától értetődik. Hiszen megszokta, hogy nyugodtan végig hallgassák, másrészt mieg tisztában van azzal, hogy minden szavának súlya van. Érdekes azonban egész lényének a szelídsége, csaknem azt 'mondanám: gyöngédsége. Valósággal látszik rajta az a törekvése, hogy mindenkinek csak kellemeset mondjon, 'hogy senkit érdemén alul ne helyezzen, Ihogy senkit még a legcsekélyebbe! is megbántson. Tisztjei a legtöbbször és legszívesebben róla beszélnek. Milyen barátságos az érintkezése, milyen bajtársias a gondolkodása, milyen okos és határozott az intézkedéseiben. Csak egyet vesznek csaknem rossz néven tőle a tüzérei: ha a fegyverek pihennek, éjijei példának okáért, az oroszok csak egyes embereket hagynak elül a lövészárkokban őrségen, a többiek visszavonulnak a közeli 'falvakba és ott melegszenek és lustálkodnak, .a jó, meleg lakásokban. Tüzéreink ugy szeretnék ezeket a falvakat lövegeikkel fölgyújtani és romba lőni.. De a 'főherceg nem engedi és mindig azt mondja: — Hiszen az a saját országunk és remélhetőleg holnap magunk fogunk ezekben a falvakban lakni. Nekik a főherceg túlságosan humánus. Olyan embereket enged szabadon, akik a kémkedés legalaposabb gyanúja alatt állanak. Csak azokkal 'bánik el érdemük szerint, akiknek a bünös'sége egy hajszálra bebizonyul. Bezzeg máskép csinálják az oroszok. Ok mindenkit felakasztanak, akinek az ártatlansága nemi világos, mint a nap. Nincs királyi herceg, akinek az udvartartása a barevona'lban egyszerűbb lehetne. Ttf .nincs kamarai elü'íjáró, nincs főudvarmester. Az egyetlen instancia itt az ö személyi segédtisztje, Detricli főhadnagy. Románia és az oroszok harca a Dardanellákért. Szasszonov és Miljukov urak feltűnő egyértelműséggel újították fel azt a jelszót, hogy Konstuntinápolynak és a Dardanelláknak Oroszországhoz kell tartoznia. A Ruskoje Slovo világgá hirdeti, hogy a Fekete-tengernek a jövőben Orosz-tenger lesz a neve és: Miljukov sem árul zsákban macskát és azt erősíti. hogy Oroszország a Dardanellákat és mindent, ami hozzá tartozik, u maga számúra fogja igénybe venni, Egyelőre természetesen még a medve bőréről van szo, miután az oroszok a háború kitörése óta eltelt idő alatt egy lépéssel sem jutottak közelebb a Nagy Péter által kitűzött célhoz. A semlegesekre nézve azonban ezek a nagyszájuskodások fölötte fontosak. Romániában felmerült az a kérdés, minő helyzete lehetne a leendő Orosz-tenger partján és vájjon nem ütne-e Románián halálos sebet, ha az orosz uralom minden pillanatban elzárhatná a Duna torkolatát, ami Romániát egész létében fenyegethetné. Az orosz kolosszus akkor csupán a saját túlsúlyánál fogva is elnyomná Romániát és még önállóságának a látszata is eltűnnék. Románia csak abban az esetben élheti egy tiszteletet parancsoló és öntudatos állam életét, ha Oroszország nem lesz még erősebb, mint amilyen most, és ha a Dardanellák kulcsa nincs egy olyan állam kezén, amely Romániát megfojthatja. Érdekes látni, mint nyilatkozik meg igen élénken ez a meggyőződés Bukarestben. Vintile Bratiunu, a miniszterelnök öccse, azt iria, hogy Romániának az az érdeke, ha a Dardanellák és a Fekete-tenger kérdése nem egyetlen hatalom befolyása által oldódik meg, mert ennek a kérdésnek meg kell tartania nemzetközi jellegét. Bratianu amellett erősködik, hogy Romániának nem lehetne kifogása, ha ennek a kérdésnek a megoldásában Ausztria-Magyarország, Németország és Olaszország venne részt. A Duna-torkolat európai érdekeltsége, igv ír az Independance Roumaine, Románia létének a biztositéka. A Dunán való hajózás .szabadsága és ennek a szabadságnak Európa részéről való biztositéka — a román miniszterelnök öccsének a szavai szerint — Romániára nézve a legfontosabb. Az orosz államférfiak csak nyilvánítsák ki őszintén Konstantinápoly utáni sóvárgásukat. A semleges államok akkor legalább egészen tisztán fogják láthatni, hogv az olyan mértéktelen uralo'mvágyu országok, mint Angol- és Oroszország ostoraikká lesznek. Dánia ma minden kerülgetés nélkül kimondja, hogy az angolok lobogócseréje nem felel meg már a mai viszonyoknak. Eddig a semleges lobogó arra való volt, hogy a hajókat megvédelmezze. Az angol eljárásnak pedig az lesz a következménye, hogy ebben a világháborúban a bizonytalanságnak és pusztításnak már nem lesz határa és ihogy a semleges hajózás' veszélyei a mérhetetlenig megnőnek. Az orosz és angol szemérmetlenség útmutatója lehet a semleges államoknak. A háborúról a dé Annyit beszél iink, annyit olvasunk — te- I le gyomorral — a k.iélheztetésrőí, liogy már •szinte kezdünk vele — jóllakni. Mindazonáltal vannak egyeseik, akik csakugyan lehetségesnek tartják kiéheztetés ihíket s ezen hitükhöz a legfőbb alaipot azok a hatósági intézkedések nyújtják, amelyeknek célja a gabona- és lisztkészleteknek kényszeruton is takarékos beosztása és felhasználása. Ezek miatt az intézkedések miatt egyesek ugyancsak sopánkodnak, hogy milyen kevés lehet már a lisztünk és gabonánk, ha már ezekre az intézkedésekre .szükség volt. Holott, akik higgadtabb vérmérsékletüknél fogva józanabb gondolkodásra képesek, éppen ezekben az erélyes hatósági intézkedésekben látják a legmegbízhatóbb garanciáját annak, ihogy a mi kiéhestetésünkről szó sem lehet. Mi városiak persze, akik a mostani háborús viszonyok miatt lehetőleg még távolabb vagyunk a falutól, mint békeidőiben, vajmi kevés tudomással bírunk a báborus faluról. Milyen most ott, a bogárhátú házak között a hangulat, mit szólnak a háborúhoz, unják-e már, van-e miből élniük, kibirjáik-e uj termésig'? stb. stb. Oly kérdések, amelyek nagyrészt már csak azért is izgathatnak bennünket, mivel mi magunk is; első sorban a faluból élünk és nem érinti a kérdés lényegét és borderejét, ha ez a falu, ha ezek a falvak, tanyákra nemcsak felaprózva, tanyákként vannak szétszórva. Én azonban itt azon információimat akarom papírra vetni, amelyekét a fönti kérdéseket illetően kimondottan falusiaktól szereztem. A legutóbbi napokban megfordultak nálam Nagyzsám, Szakáiháza, Temmgyarmat, U.1arad községbelick, tehát alsó-, középső- és felsö-temesiek, csened, nagy szentmiklósi és rudalfsgtuidi emberek, vagyis Torontói megye legkülömbözőbb részeiből valók, végül Regőcze, Szépliget és Militicsből való bácskaiak. Ezektől mindtől megtudakoltam egyes dolgokat, amelyekre úgyszólván teljesen egyöntetű válaszokat nyertem. Érdeklődtem mindenekelőtt az iránt, tudják-e mi a háború oka? A válasz: A trónörököspár meggyilkoltatása. Azokról a nagy gazdasági rugókról, azokat az egyéni, ha ugy tetszik nemzeti érzelmeinket messze felülmúló külpolitikai érdekekről, amelyek valójában okai a háborúnak, még a legértelmeeebbnek sincs sejtelme. Nem egyszer hallottuk igen magas és igazán illetékes helyről a magyar paraszt dicséretét, halálmegvető bátorságát, csodálatos, tüneményes vitézségét. A paraszt, akivel olyan nagyon-nagyon keveset törődött a ma- i gyar intelligencia s akiről olyan nagyon sokan jóformán alig tudnak egyebet, mint I Ividéki falvakban. bogy subaszaguak, ime .annyira bámulatba ejtette az egész világot, liogy ezentúl — talán! — mi is észrevesszük. A Iháboru érdekében levőnek tartanám, ha akár vándortanítók, akár okosan megirt, népies füzetekben felvilágosítanák az illetékes tényezők a mi derék, becsületes magyar népünket, hogy most sokkal többről van szó, mint hogy Szerbián hosszat álljunk. Ha megismeri a nép azokat az igazán nagy horderejű, egész nemzeti létünket érintő okokat, amelyekért ezt a véres ós borzalmas háborút viseljük, vitézsége mindenesetre kitartóbb, kitartása pedig föltétlenül szilárdabb lesz és még szívesebben lioz meg minden áldozatot a háború érdekélten. Elvégre nem szabadna nagyon csodálkoznunk, ha itt-ott elégedetlen hangok is hallatszanának a háború tartóssága iniatt, lia akadnának olyanok, akik azon a véleményen vannak, liogy bőszünk kitöltéséért már túlontúl sok áldozatot hoztunk, tulontul sok vasryon.t és vért áldoztunk. Ilyen hangok hál' Istennek még nem hallatszanak, de nagyon fontosnak tartanám, liogy a nép okos fölvilágositásával megelőzzük ezeknek a gondola toknak a felmerülését, ezeknek a gondolatoknak szavakba tömörülését. De ugy veszem észre, hogy túlságosan belemelegszem ennek a kérdésnek a tárgyalásálba, holott a faluról szerzett információmról Ígértem számot adni. Második kérdésem az volt, milyen a hangulat a falusi nép körében? A megegyező felelet erre vonatkozóan az, hogy az emberek nem türelmetlenkednek, nem elégedetlenkednek, nem jajveszékelnek és nem siránkoznak. Az itthon maradottak megadással viselik sorsukat és általános az a vélemény, hogy ennek igy kellett lennie és bogy egyszer, bármeddig is tartson, tiszta helyzetet kelt teremteni a szerbekkel, hogy azután békességben élhessünk tőlük. Más kérdésem: van-e elég gabonakészletük és általában elég élelmi cikkük az uj termésig? Erre is igazán megnyugtatóan hangzott az egyértelmű válasz. A szépligeti: Antink van, abból el tudnánk tartani még három-négy akkora községet, mint a mienk. A nagyzsámi: Van nekünk annyink, hogy még Angliának is juttathatnánk belőle, ha nem viselné magát olyan rosszul és nem fogná pártját ezeknek a szerb királygyilkosoknak. És általában mind arról biztosított, liogy a falvakban annyi a gabona- és lisztkészlet, hogy még gondolatnak is nevetséges a kiéheztetés. Érdeklődtem végül a legszegényebb nép,