Délmagyarország, 1915. február (4. évfolyam, 29-52. szám)

1915-02-26 / 50. szám

Szeged, 1915. február 21. DULMAGYARQBSZAG, 5 Hindenburg jellemképe. Irta öccse, a költő. Mi volt Hindenburg, mielőtt belépett a világtörténelembe? A nagyvilág előtt .ismeretlen, csöndes munkás. Hindenburg? Egy régi porosz nemzetségből való, nyugdíjas tisztnek a neve. Após, nagyapa és férj. Elintézett, pályafutását bevégzett embernek látszott és mégis nemzete fejlődésének egyik eredménye ő. Tisztek voltak az ősei, tiszt volt az atyja, az a fia, a veje, az apósa, röviden: A Hindeuburgok közül elesett a magyarországi harctereken 10, Stralstund előtt 2, Németalíöl dön 1, Brabantban 1, Toulon előtt 1, Csehországban 1, Sziléziában lJPrága előtt 1, Lengyelországban 1, Franciaországban 1, összesen: 23. Kötelességüket teljesítették és mivei katonák voltak, elestek a harctéren hazájukért. A Beneckendorífok nemzetsége 1772-ben átvette a kiihaló rokon Hindenburg csalán utolsó tagjának a nevét és címerét, akinek bölcs előrelátása és a 'halhatatlanság utáni vágyódása időtlen időkre megörökitette a nevét. Egy .ilyen Beneckendorfí orosz tábornok volt. Egy másik Beneckendorfí Kolin mellett az osztrákok javára döntötte el a győzelmet. Mindegyik megtette a kötelességét ép azon a helyen, ahol éppen állott; egy-egy kötelességhű kerék az önmaga által választott, vagy a sors által meghatározott államgépezetben. Az utolsó egyenes leszármazási! Hindenburg két sziléziai hadjáratban vett részt és a királytól megkapta a Pour te méri te érdemrendet s két birtokot kapott; a király mellett való lovaglása közben egy ágyúgolyó elvitte a lábát. — Halálos ágyán a következő irást találták: „Mikor átmentem a Visztulán, nem volt egyebem a botomnál és mo'st két birtok urává lettem? Ki vagyak én és rni az én érdemem, Uram, hogy ennyire vittem?!.... a Te kegyelmeddel meg lesz áldva szolgádnak a háza!" És most megint egy Hindenburg megy át a Visztulán, igazi folytatója annak a nemzetségnek, melynek a családi várát Ouedlinburg mellett a parasztháborúban a németek szétdúltak. Istenbe vetett bizalom és becsületesség volt a Hinden'burgok lelki címerének a jelszava: Az Altmarkban egy Hindenburg volt az első, aki felvarrta a mellére a keresztet a Jeruzsálembe vezetendő hadjáratkor és 1806-ban egy Hindenburg nem akart Napoleon alatt szolgálni ás azért .mint tiszt buesut vett a hadseregtől. Le vagy föl, de becsülettel ! Háborús idők adózásai és beszállásolás folytán elszegényedett a család, a családi rög idegen kézre került, csupán csak a temető, az a föld, amely már nem terem, földi javakat, maradt meg a családnak. A jogukból nem engedték: mint csöndes emberek hűségesen továbbra is ide temetkeztek. 1914. nyaráig a tábornagy két évvel .ifjabb öccsének a koporsója ott állott a kis kápolnában. A háboru kitörésekor, tekintettel az ellenséges határ közelségére, szükségesnek látszott a halottat a föld védelmére bizni... Csendes, komoly gyászünnepe a gondterhes falusiaknak, akik közül már sokan hiányoztak, imiivei bevonultak a zászló alá. Egy másik Hindenburg, egy nyugalmazott tiszt, aki íboszadalmas, odaadó békemunkát teljesített, miután már 1866-ban sebet kapott és 1870-ben megkapta a vaskeresztet, nyugtalanul járt föl és alá Hannoverben a szobájában. A nyugalmazott tábornok már mint 12 éves hadapród, elkészítette a 'végrendeletét ezzel a záró mondattal: „Békét és nyugalmat mindenkorra kikérek magaminak!" Nyugdíjaztatása után mint németet, első utja persze Olaszországba vitte. Hannoverben pedig kíváncsi feszültséggel várta, vájjon* mikor és milyen szerep jut nefci a háborúban. Micsoda órák! És mégis: biztos volt benne, hogy rá szükség lesz, hiszen ezért az óráért élt! Minél inkább sulyosodott rá a visszamaradás, annál nagyobb volt öröme és a császár iránti hálája, amikor egy szombati napon, augusztus 22-én délután 3 órákor sürgönyt kapott, Ihogy őfelsége magasabb parancsnoki állásra szemelte ki, legyen készen, hogy vasárnap délben utrakeljen. Egy fél órával későbben már egy második sürgöny érkezett, hogy a vezérkari főnöke v. Ludendorff már szombat éjjel 3—4 óra között különvonattal várja a hannoveri pályaudvaron. Este fél nyolc órakor jött a harmadik értesítés, hogy a császár hedsereg-vezérnek nevezte ki a keleti frontra. Éjjel kiment a pályaudvarra, onnan különvonaton elment Marienburgig, a hová vasárap délután fél két órakor érkezett meg. Azután jött a tcinnenbergi győzelem hire ós a .Hindenburgé. A legjózanabb romanticizmussal, mely kétszeresen csodálatosan Ihat, mindenki átal felismerhetően kultúránk védelmezője lett, a világháború hőse, a céljaiban biztos lángelme, a nagy hadvezér, akinek a neve a világtörténelem legnagyobb nevei mellé került, a csoda, a kincs, a megszabadító, a — 'Hindenburg... „Szeretett nőm Lujza szül. Schwiekarí ma délután 3 órakor egy élénk és erőteljes fiúcskát hozott a világra, amit, jelenteni szerencséim! van! Bősen, 1847. október 2. Beneckendorff v. Hindenburg, hadnagy és segédtiszt". Ennek az élénk és erőteljes íiucskának a dajkája egy markotányosnő volt, anyai nagyatyja 1813. a Kulni melletti ütközetben megkapta a vaskeresztet a ikombattánsek szalagján, mivel mint orvos az ütközetben egy századot vezetett, miután annak öszszes tisztjei elestek. Kleist v. Nollendorf, a győztes vezér, egy ezüstnemüvel telt szekrényt ajándékozott neki, melyet most a tábornok fia örököl. „Mesélj valamit a háborúról!" igy kunyorált sokszor a kis. Pali Schwickart nagymamának, miközben lábainál ült és nern tudott betelni 1806-al s a franciákkal, az orosz 'háborúval, a Berezinán. való átkeléssel, 'melyben .a nagyanyja atyja is részt vett, a kozákokkal, a lengyelekkel... Visszatekintve minden emberi életnek megvolt a maga célja, legalább a rendező szemnek olybá tűnik. Hindenburg élete, íha most nézzük, kezdettől fogva 1914-re irányult, önmagában bízó erő, a történés igazságában való. feltétlen ibizalonn és a szakadatlan előkészület volt az ő élete, vasbizonyossága annak, hogy 'helyesen cselekszik az ember, íha anélkül, hogy jobbra vagy balra tekintene, hivatásbeli és életkötelességét teljesiti, mindenekelőtt: önmaga 'ráinti szigorúsággal! Ha átlapozzuk az első Hindenburg-életrajz képmellékleteit, láthatjuk a. sovány ihadapródot, a tiszthelyettest, a nagyon ifjú tisztet, a férfit, a komolyan jóságos atyát, a tábornokot, a negyedik hadtest .megtestesedett parancsnokát a nyugdíjazás előtt és végre a — tábornagyot (1915. január felvétel!), annak'hatalmas vonásait, irgalmas szigorát, az emberfölötti; felelősség egész öntudatát és nehéz szellemi munkáját. Minden életkorából kiolvasható az rettenetes zárkózottsága, a tévedést kizáró, magától értetődő bizalma, rcgrendithetetlen nyugalmai Sem külsején, sem belsején nem látszik említésre méltó szórakozottság vagy elégedetlenség; egyik állomáshelyről és parancsnokságról a másikra megy, amint és ahová azt legfőbb hadura parancsolja, egész ,,'hullaengedelmesség", aminek azt gyorsszáju ellenségeink —saját kárukra a német hadseregnek előttük érthetetlen vas kötelességt'ndáisit elnevezték. A hosszú kaszárnyaéleten keresztül változatlanul öröklődött át az arcba az energikus száj, széles, hatalmas homloka, mélységesen komoly, befeléirányuló tekintete a hadnagynak, aki kártyához sohasem nyúlt és szivart nam vett a szájába. öreg korában sem, amikor karrierje minden észszerüség szerint befejezettnek látszott, nem engedett meg magának egy kis ebédutáni álmot, mert „tábori 'szolgálatra alkalmasnak" kell magát tartania. Férfin, akinek egész élete pihenő nélküli iskolázás nagy tettekre és aratásra, amely rája vár, melyet lelke sejt, az Hindenburg. Nem véletlen, hogy ilyen férfiú a veszély idején mint a német nemzet megmentője jelenik ímeg; vérének évszázados felépítésében gondosan megteremtette és fegyverévé aeélositotta őt nemzete. A nagy választófejedelem, II. Frigyes, Bismarck, Stein, Scharnhorst, Yorcik.... a német hősök egész nagy hőscsarnoka, ki van érdemelve? Hindenburg élete és alakja energikusan kényszerítenek az elmélkedésre. Szerencse, véletlen, az isteni előrelátás rendelése, jihogy a háboru kitörése ezt a lángelmét még erejének a teljében, találta. Acsászárnak, vagy a nagy vezérkarnak, vagy éppen Hindenburg személyiségének az érdeme, mely éppen Hindenburgot állította kellő időben a müveit Európa oly súlyosan veszélyeztetett keleti 'határára? Ezek kérdéseik, haszontalan kérdések! A népérzés cselekszik ős már ezerszeres legendát szőtt az ő alakja körül, a költészet pedig követi a népérzést. És Hindenburg maga? ö Isten eszközének érzi magát, ő teljes meggyőződéssel és alázatossággal istennek tulajdonit mindent! Miként tudná egy halandó elhatározásainak mérrhetetlen. felelősségét különben elviselni? Az állameszme alá való rendelése, a nemzetének és császárának felelős és mintaszerű kötelességteLjesitése, emberies szivjósága és mindenki iránti bajtársiassága. önmaga és íha kell barát és ellenség iránti kérlelhetetlen szigora által nevel; ő, mint mintakép, a jövendő Hindenburgjait, amint a múlt német nagyjai őt nevelték! Szegedi hoszárezredes Megírtuk, Ihogy Csemovicban szegedi huszárok jelentek meg először és leírhatatlan lelkesedéssel fogadták őket. A Ibonvédhuszárok alezredese, felsőéőri Cseresnyés László szintén Bukovinában küzd és katonái rajongásig szeretik. Egy levél leirja, hogy a bukovinai harctéren küzdő huszárjainkat a legszebb emlékek Hindenburghoz fűzik. Még a háboru elején harcoltak a nagy hadvezér seregében, fenn, a porosz határon, ahová egyenesen vitte őket a vonat. Az asztalfőn efy pirosképü, daliás katona. Cseresnyés László alezredes ül. Ugy ad elő magyarul, mintlha Vas Gereben valamelyik ékesszavu, nyugodt táblabíró ját öltöztették volna fel huszár egyenruhába. Időnkint kimért, lassú .mozdulattal niegpödri őszülő bajuszát, legfőképpen olyankor, amikor jómaga is elérzékenyedik. Kedves szegedi huszárgyerekeiről beszél, olyan klasszikusan jellemző erővel, mint akinek minden szava mögött két évtized tapasztalata van. — A mi embereink, — mondja — áldott jószivüek. Ha harcolni kell, nincsen, szükség semmi biztatásra, verekedik az ugy, hogy Napoleon is sirva fakad a ímenyországban az irigységtől, de ha vége az ütközetnek, ha elüli az ágyuszó és a fegyverropogás, olyan lesz, mint a legszelidebb bárány. Nem ártana az a légynek se idegen helyen, akkor se, ha magára hagynák, őszintén szólva, nagyon tartottam tőle, hogy ellenséges földön baj lesz velük, mert hát a háborúig nem próbáltam ki a hu'szárgyerekeket az ellenség földjén. És gyönyörű szépen viselkedtek. Áldott jólelkű nép ez; lehetetlen, hogy ennek párja legyen a világon. — Hogy miképpen ment a sorunk Hindenburg seregében? Ugy bánni emberekkel, ahogyan, ott velünk bántak, nem láttam egész életemben. Valósággal ugy kezeltek bennünket, mint a hímes tojást. Huszárjaink mindig együtt voltak a porosz katonákkal; ezek ugy udvaroltak az enyéirnnek, mintha másféle katona nem is lett volna a környéken. A hu-