Délmagyarország, 1915. február (4. évfolyam, 29-52. szám)

1915-02-04 / 31. szám

Szeged, 1915. január 31. űíLM A OY ARÜESZÁÖ. $ A Zeit Tisza István gréiröS. (Saját tudósítónktól.) Panaszkodnak a bécsi lapok a cenzúra tulszigorusága miatt. Ez a szigor annál jobban fáj nekik, m'vel —ők ugy tudják, — a budapesti lapokkal szemben a cenzúra sokkal enyhébb. Ebben különben lehet is a bécsieknek igazuk, üe jusson eszükbe az is, mennyivel komolyabb és érettebb a magyar sajtó, mint ra bécsi. Nincs egyetlenegy magyar lap sem, amely a tárgyilagos kritikán tul menő vagy épper. gyűlölködő cikket hozott volt Ausztria e'len. A magyar sajtó elég érett arra, hogy felismerje az együttműködésnek ez idő szerinti megbecsülhetetlen értékét és tartózkodik mindén sortól, minden betűtől, mely disszonanciát kelthetne; mert tudja, hogy ez nagy örömére lenne ellenségeinknek és egyáltalán nem épülésére a még ingadozó semleges országoknak. Nern igy egyes osztrák lapok. S mert ez a különbség a magyar és az osztrák sajtó között, csak természetes, hogy a cenzúra velünk szemben liberálisabb. De ugy látszik, ínég igy sem elég szigora Bécsben a cenzúra, mert különben nem hozhatta volna Die Zeit keddi száma -az itt fordításban következő cikkét Tisza István grófról: Most, amikor nem szónak van a7 ideje, de a tettnek, Auszrtra-Magya-o"szágon az egyetlen államférfi, aki mi t szónok -is észrevéteti magát: Tisza gr f. Antikor bármenoy're Is temperamentumos, de r.em egészen ki fogás tabui újévi beszédjét tartotta, azt a kevésbé időszerű szónoklatot a különös nnptarszakos"nak lehetett betudni. Most azonban kitűnik, hogy Tisza gróf nemcsak mint újévi, hanem mint havi szónok ;'s -akar babérokat aratn-i. A múlt hó végével az egyik budapesti hangversenyen mint koinlterencier lépett föl és szüksége^, hogy ez?n utolsó beszédjének is néhány biráló szót szenteljünk, hogy azokra a legközelebbi február végén esedékes beszedjében tekintettel lenni szíveskedjék. H'szm el kell ismernünk, hogv azokra a kifogásokra, amelyek újévi beszéd 'évei! szemben felmerültek, némileg tekintettel vól-t. Mert január 1. túlságosan egyoldalúan, mint magyar politikus beszélt és január 30-'n láthatóan azon fáradozott, hogv azt jóvá tegye, amennyiben birodalmi-hazafias (reichspatriotisch) (??!) húrokat pengetett. mi bizonyára az egész monarchiában helyesléssel fog találkozni. Mindnyájunk szive szerint való. ha a komoly megpróbáltatás ez idején nyomatékos hangsúlyozással halijuk Ausztriának és Magyarországnak az összetartozására vonatkozó érzelmeket és ha Tisza gróf megelégedett volna újévi beszédje túlságosan magyar szövegének hazafias kiegészítésével, nagyon meg volnánk vele elégedve és nem volna kifogásunk a havi szónok azon lecsiílap'thalatian vágya ellen, bogv önmagát hallja. De Tisza gróf ez alkalommal, amikor sikerrel iparkodott visszatérni a tetves vágányra, más old tton ismét kisiklott a pályából, ő ugyanis, anélkül, bogy a körülmények ezt szükségessé tették volna, .a rendkívül kényes és nehéz délszláv -kérdést érintette. Hu csak azt akarta, hogy dicsőítse az összes •magyarországi nemzetiségek egyformán tevékenv hazafias áldozatkészségét és hogy különösképpen kiemelje a (horvátok vitézségét s harci derékségét, ugy az minden bizony nyal a nemzetpolitikai igazságérzetnek ne nies megnyilatkozása lett volna. De nagyon is helytelen volt, hogv az e'öbbivel való összefüggésben megemlékezett aznkr.l az érdekellentétekről is. ámelyek a magyarok és a horvátok között a legutóbbi időkig fennállottak és hogy a horvát nacionalizmust arra oktatta, hogy mely utakon kell a jövőben haladnia és mely „tévutakat" elkerülnie. A horvát, vagy általánosabb értelemben: a délszláv kérdés a legnagyobb és legfontosabb birodalmi (?) ügyek közé tartozik, azok közé, amelyek a háború után tárgyalandók és rendezen-dők és bizonyos, hogy ennek a kérdésnek a végérvényesen kielégítő megoldása csak okos nemzeti kiegyezés utján törté' hetik meg, nem pedig Tisza, gróf magánbeszédjei által. Nem járja, ha egy államférfi azt az esetleges kegyét a sorsnak, hogy a nyilvános szószéken mint egyetlen! és egyedi'!' szónok jelenhetik meg. arra használja fel, hogv ezen magánelőadásrtval azt a látszatot keltse, mintha a monarchia jövendő politikai viszonyairól csak neki magának és a saját feje startút volna joga dönteni. Ez nem áll és Tisza gróf maga is egészen jól tudja, hogy ez nincs ugy. De akkor aztán hagyta is -abba. hogv monológjaiban olyan kérdésekben nyilvánítson véleményt., amelyek csak az összes érdekelt és illetékes tényezők alapos uézetaseréte által oldhatók meg. .Egyáltalán kínos benyomást tesz, ha mindig csak egv valaki viszi a nagv szót, még pedig rem tekintélye erejénél fogva hanem csak másoknak idő'eges ukadá'yc tatása folvtám Ő nem azért beszé', úrimba neki arra egyedül volna joga, hanem azért, mert a többiek momentán nincsenek abban a helyzetben, hogy beszélhessenek. Ily időben legyen az ilven szerencsés férfin tapintatosan tartózkodó és ne terpeszkedjék szét tolakodóan az előtérben. A nyilvános szószék beszédekre és eMenbeszédekre és nem arra való, hogy egy férfi tartson rólla beszédeket, monológokat. Tisza gróf sokkal belátóbb és taoasztaltabb no'ltt'kus, smfbogv a külfölddél szemben a momrehh diktátorát vagy csak annak prenot°us fejét h -karja játszani. De kerülie még a 'látszatát is annak, mintha azt akarná. A belső Hke e nnpja'ban hagyja békén a veszedelmes problémákat és ha feterar végén újból beszédet mond, inarkod'ék az ezen alkalommal okozott kárt 'óvá tenni, anélkül azonban, hogv — ismét ujat okozzam. Magyar embernek ehhez, azt hisszük, nem kell kommentár. Ha a Die Z'át azt hiszi, hogy Tisza siklott ki a vágányból, amikor egy tisztára magyar belügyről: a horvát kérdésről nyilatkozott, a háború után meg fogjuk mutatni, mennyire siklott te a pályáról a Die Zeit és táborkara, amikor birodalmi hazafiságról beszél és amikor a mi be'iigyemkbe beleszólást vindikál magának. Mi magyarok egyelőre a harcmezőn küzdünk a magunk igazáért és hogy nem dicstelenül, azt talán még a Die Zeit sem vonja kétségbe. Ha n°m élnénk olyan véresen komoly időket, mulatnánk az ilyen tehetetlenségükben toporzékoló cikkeken, amelyek mindenesetre arról- tesznek bizonyságot, hogy milyen erős magyar Tisza István. De háborúban, sőt világháborúban állunk és amikor az ilyen boszantó hadarságokat olvassuk, önkéntelenül is eszünkbe jut, iiogy a Die Zeit-mk ezt a cikkét majd le fogják fordítani és közölni az orosz, angol és francia lapok. És az ilyen cikkekből ezek az ellenséges lapok tőkét kovácsolnak, ellenségeink pedig erőt fognak meríteni a további kitartáshoz. Az ilyen bécsi lapok számára ugy látszik nincs és- nem is lehet elég szigorú cenzúra. Csak még egyet: a berlini lapok a legnagyobb egyöntetűséggel a legmelegebb hangon ismertetik Tisza István a Die Zeit által ennyire kifogásolt beszédjét. A meghódított országban. Brüsszel, január végén. A brüsszeliek élete egy kissé unalmassá lett. Dolguk az embereknek nincs, tehát sétálnak sokat. 'Brüsszel, a nagyváros most igazi fészek és ha valaki mindig csak az orra után megy is, hamarosan célnál van. sőt t"l is azon. Ép azért a brüsszeli ember mindenféle kerülő utakat és szórakozásokat talál ki macának, hogy valamivel agyonüsse az időt a Wekvés'g. Ezt persze kényszerből é". rem kedvtelésből teszi. Mert mindenütt szivesebben van és minden egyebet szívesebben csinál, mint tétlenül a szobában, ülni. De más módon ;s kerülő-utakat csinál. Mindenképpen megmérgezi és elkeseríti az életét vagy tovább hazudik és tovább kacag, as'terint. amint derüli kedélyű nék vagy savanyúinak született. Most példának okáért elrendelte a -német helytartó. hogy ezentúl a cukrászdák hetmkint mnk kétszer süssenek kalácsot és rateményt. Nem -csinált egyebet a német korrráir'zó, mint hogv a rémet birodalomban foganatositatt intézkedéseke* kiterjesztette a m©yHóditett országra is. És erre mi tör'éttk? 0Kran "müerek. akik araDtt a tortát legföljebb kirakatban ha látták, egyszerre csak elnyomottaknak és megbántott 'hazafias Ínyenceknek érzik magukat. Azt mond iák: „Tiltsák el a süteményt Németországban! Ott -szükség' •van rá. mert ott az éhínség dühöng. De nr'nket, belgákat ellátnak az amerikai lisztes hatók!" Ez azonban korántsem akadálya annak. hogv a szegény emberek ezrei ne lessék a kiosztandó kenyéradagot és mel°g levest. És nem akadálya annak. brgv ezeket mi németek lássuk el erre a célra feléffiitott ttkező házakban és az olcsó tanlálkozás e'forrásainá'l félnapokig is elvárnak a tekrté, sürü rajok. Német fogságban 'élő belga barátaim fe'esétai gva-kran mevtuHak-alják tőlem-, mi Tót küldhetnének és Írhatnának uraiknak. Fértóíktől érkezett leveleiket r H szoktak nekem olvasmi és azok ©gv cs;b>net s°m krtségb-ee'tőek Egvik-másik gyöngéd fe'essg meg talált egv-eev német nőt, ,k;'vn-"vebbc" iuthat el Munsterlaeer-ha és Rnltau-ba a rtgo'vtáborba, ahová a foco'-v bel-gákfiak milrrtanfé'ét visznek. 'Más enekedő fc'esécek. akiknek az uraik Hollandiában .fcg'vok, titkon egész a holland határig jutottak eb bt íovolv uraiktól nyíllal kaniák- a leve'e'ktt. -Ez érmek a háborúnak leguiab'b találmánya. Mhy*einifé1e ;rá^t ós nyomtatást — akár megengedett, akár Eltett dolgot tartalmaz — a nvi'lnnk a '-égére erős iáik és átröpítik 'a beírta-holland határon. •D'itido szerelmi rivi'la ismét szeriedhez bitott. Csakhogv Kupído itt izmos férfivá ife;|ődött és nemcsak gyöngéd szerelmi vallomásokat röpít át a határon, hanem Parisban és Londonban nyomatott ujsáy papirost is. Csempészet és kémkedés nyitttt — az a legújabb divat a holland-belga há*áron. Amikor ősszel annyi foglyot ejtettünk Mamiimul és Antwerpenben, nem egy belga katonának sikerült megszökne. A többek közt egy 'ixellesi kereskedőnek is. Utja egyenesen a feleségéhez vezetett. Néhány hetet töltött nála, amikor egyszer csak két német katona beállít hozzá hajnalban, hogy elfogják. Beletörődött a sorsába, de arra mégis, kíváncsi volt, ki árulta el öt a németeknek. „A saját feleséged! . . ." „A feleségem'?! . . . Ugyanaz — villant át az agyán — akivel az előbb a szomszéd szobában enyelegtem?" Egy darab'g némán és tétován ott állott, majd torkaszakadtából felordított: „Hisz akkor a fogolytáborban ezerszer jobb dolgom lesz, ntint amellett a , . ." Mivel a német katonák is nős emberek voltak, rögtön tisztában voltak vele, mi volna most ,az ő belgájuk legfőbb vágya, azért azt mondták neki: „Előbb menj tiz nercre a szomszéd szobába és búcsúzz e! a feleségedtől annak rendje és módja szerint." A belga felkacagott, feltörte a kabát- és az ingujját, bemént a szomszéd szobába és elbúcsúzott az ő kedves oldalbordájától — annak rendje és módja -szerint . . .