Délmagyarország, 1915. január (4. évfolyam, 1-28. szám)

1915-01-14 / 13. szám

6 DÉLMAGYARORSZÁG. Szegted, 1915. január 14. Német katonák a szegedi korzón. (Saját tudósítónktól.) A háború kitörése óta gyakran lehet látni Szegeden német katonákat. Különösen a legutóbbi napokban fordult meg a városban sok vaskeresztes tiszt és közlegény, derék szövetségesünk világszerte félelmetes hírnévre szert tett hadseregéből. Lokális szempontokból igen érdekes feljegyzéseket lehet tenni a német katonák itteni látogatásáról. Hü szövetségesünk katonáit rajongó szeretette! veszik körül mindenütt. Ha vidám szemlélődéssel, nevetve baladnak a sima képű. csupa-szőke fiuk, csak ugy özönlenek a hangos német-magyar megjegyzések; — Brawe Menschen! Szép szál emberek! Jóképű gyerekek! Ezek se félnek a maguk árnyékától ! A német katonák már egészen megszokták azt a meleg szinmátiát, amelv megnyilvánul irántuk. Olyan biztonsággal és tájékozódással járkálnak Szeged korzóján, -min ha legalább is Berlinben sétálnának. Néha azonban tuiheves megnyilvánulásban mutatkozik a mi vendégszeretetünk és ilyenkor valóságos kicsapongása az őszinte szeretetnek. Ilyen eset a minap történt, délelőtt a Széchenyi-téren. Egy német nevelőnő -két kis gyerekkel sétált a városháza előtt levő parktükörnél. A másik oldalon feltűnt egy jól megtermett, szélesvállu, fehér uniformisos német katona alakja. A nevelőnő, amint meglátta, elfe'edett csapot-papot, a bámuló két kis gyereket otthagyta a faképnél és szaladt át a másik oldalra. Már messziről kiabált a katona felé: — örüss dich Gott! — aztán mikor oda ért hozzá, mindjárt a vállára tette a kezét, majdnem megölelte és rettenetes sebességgel kérdezősködni kezdett A német katona jóizün mosolygott és; látszott rajta, hogy nagyon meghatotta a forró szövetségi érzés. Nem kevésbé érdekes a magyar baka vonzalmának a megnyilvánulása. Égy német huszár sétál a Kárász-utcán, a katona-oldalon. Szembe jön vele két sebesült 46-os baka. Már felgyógyultak és csak.arról látszik sebc— istenem, Istenem! Hol lehet a gyermekem? Három hete már, hogy keresem és nem tudom megtalálni. Nemrég még Eclooban volt az apácáknál, de most már onnan is elment a Rózával. A karmeliták összébb húzódnak és figyelnek. Az egyforma ruhában ugy néznek ki, mintha valamennyien vér szerint is testvérek volnának. Az arcaik még szinte gyermekesek. Az asszony tovább panaszkodik. — Róza nagyon jó lány, de engem ínég sem pótolhat gyermekem mellett. És Iám, milyen hamar elvesztette a férjét. Egyik helyről a másikra menekülnek. Ecloot is elhagyta. Onnan valószínűleg szüleihez ment kis leányommal. Most oda igyekszem s át keli mennem a németek harcvonalán. Csak ke resztül engednek tán, ha a gyermekemet keresem? A kocsiban ülők -közül -megszólal valaki : — Ha a németek át is engedte, de hogyan akar keresztül jutni a francia és belga vonalakon? Hátha lőnek? — Én csak a gyermekemet keresem. Azt meg kell engedniök! Nemde? A karmelita barátok némán igent bólintanak fejükkel. Ök nem látják a háborút. Csak az anyát látják, aki gyermekét keresi. Egy üzletben, melyben karcsú fiatal lány volt, valamit vásároltam. Igen udvariasan fizettem s a kisasszony mégis nagy megvetéssel dobta elém a visszajáró pénzt. Méltatlankodva szóltam: — Talán nehezére esik önnek, 'hogy egy tisztességes vevővel másképen bánjon, mim valami favágóval. sült voltuk, hogy mindkettő szakállt növesztett. Mikor oda érnek a német huszár elé, megállnak előtte, mindegyik baka a mutatóujját a sipkához teszi, de csak egv ujját és miután a tisztelgésnek igy eleget tettek, az egyik megszólal: — Hová mégy germán sógor? Ez a népies, eredeti és uj elnevezése, megszólítása a szövetségesünknek. A magyar baka az osztrákot még mindig „nimöt"-nek hivja, de a németet a „germán sógor" megszólítással titulálja, pedig aki ismeri a nép pszichológiát, az tudhatja, 'hogy a sógor cim már nagy bizalmat jelent a magyarnál. A német huszár természetesen nem érti, I hogv a baka mit kérdez tőle magyarul, de azért természetes érzéke folytán egyszerűen mondja: — Ich geh' spazieren! A baka ehhez már konyít valamit, mert rnegpödri bajuszát, aztán olyan atyáskodva feleli: — Hát nem bánom, akkó' spaeéroijunk együtt. Ezzel 'közrefogják a huszárt és elindulnak A bakák folyton beszélnek, i e-oda mutogatnak. magyaráznak, a német huszár pedig megelégedetten bólogat . . . Levél az olasz fővárosból. — Ellenszenv Anglia és Oroszország ellen. — Róma, január 6. (Saját tudósítónktól.) Sokak tekintete irányul ez utóbbi hónapokban Olaszország, az egyetlen európai nagyhatalom felé, amely semleges tudott maradni a szörnyű bonyodalomban. Minél tovább tart a háború, minél jobban fogyasztja a háborút viselő államok erejét és ezzel egyidőben Olaszország katonailag és pénzügyileg minél jobban fegyverkezhetik, annál nagyobb lesz a jelentősége esetleges közbelépésének és -ezért annál jobban igyekeznek a háboruba-n á ló csoportok a maglik oldalára vonni Talán semmi sem járult hozzá annyira Olaszországban a háborús hangulat felidézébez és megerősítéséhez, mint a hatalmaknak ez a törekvése. Az olaszok nagyon haj Ír ndók arra, hogy nagyrabecsüljék a saját katonai erejüket és szervezőképességüket. A nyílt kritika korlátlan szabadsága és a demokratikus uralomban élő vágy, hogy egymást túlszárnyaljak a leleplezésekben és a vádaskodásokban, az olasz közönséget is annyira vitte, hogy keveset bizik a hadseregben és még kevesebbet a kotorni szervezet összességében. Csak a külföldről jövő csáb'tgatáso-k érlelték meg a nemzeti önérzet általános fokozódását, amelv tna már a túlhajtott öntudattá való elfajulással fenyeget, amelynek groteszk kifejezését Mussolininál találjuk meg abban a fölfogásában, hogy Olaszországnak csak meg kell jelennie a viEelelet helyett -könny pereg a szeméből. Szép fekete szeme van, az arca pedig olyan, mint az alabástrom. Nem lehet több tizennyolc évesnél. Látom. amint büszkén kiegyenesedik, kezeit ökölbe szorítja s aztán indulatosan mondja: — Ó, hogy gyűlölöm ezeket a németeket! Hogy gyűlöllek benneteket mind! Az -egész leány ugy néz -ki, minit valami baba s azért nem volt rá okom, hogy kifakadása miatt megharagudjak. Azt mondta, hogy megvan a maga oka, hogy a németeket gyűlölje, de leginkább „őt" gyűlöli. — Ah! — mondom nr glepődve. A leány elvörösödik, aztán beszéli: — Szer-etem őt. Gyűlölöm őt-. Jobban gyűlölőin öt, mint a többit mind. Nem tudok nélküle élni. És ;ha napjában nem jönne el tízszer az üzletbe hozzám, megbolondulnék. Közben a boltajtón át kinéz az utcára. — Siessen tehát, uram, siessen. Minden pillanatban itt lehet. Borzasztóan féltékeny. Tudom, hogy ha a felesége leszek, -még boldogtalanabb leszek, mint most vagyok. Ó, ezek a németek! —• Hát komoly a dolog? — Komoly hát! Dacára, hogv tudom, hogy boldogtalanság vár rám. mégis a felesége leszek. Rettenetes dolog, -ezt a német tisztet szeretni! Mennyire gyűlölöm öt, menynyire gyűlölöm a németeket mind. Előveszi zsebkendőjét és letörli könnyeit. Majd u'jra sürg-et: — De inost menjen, nehogy önt itt találja. mert nagyon féltékeny . . . + Mennyire átváltoztatja a háború a nők lelkeit! lágháboru szinterén, hogy megszabja a békét •és annak föjtéteieit. Talán a külföldről jövő rábeszélés arra a meggyőződésre juttathat egv országot, hogy nagyobb a katonai jelentősége, mint amilyennek önmaga tartotta. Arra azonban még sem elég. hogy más érdekeket beszéljen -rá, mint a saiát, valóságos érdekeit. Az utóbbi hónapokban annyiszor -elmondták már és bizonyították, hogy Olaszországnak. minden irredentizmus leszámításával, életbevágó erdekei vannak az Adrián, hogy céltalan ezt újra megismételni. Másrészt pedig az országnak, mint a világ minden más országának érdeke, hogy a háborút elkerülje. A tulajdonképeni kormánykörökben, azok közölt a személyek között, akikre az utolsó döntés esik, úgylátszik, nagyon is tisztában vannak ezzel. Az az aggodalom, hogy végül a győztes, bárki legyen is az, nem veszi figyelembe Olaszország érdekeit, arra kényszeríti a kormányt, hogy az orsrágot harckésszé tegye és harcra készen tartsa. Amikor azonban egy ország harcra készen áll, a tartalékosok sok korosztályát tartja fegyverben, egy milliárdnál többet szavazott meg katonai kiadásokra és amellett a közvéleményben mindegyre jobban meggyökeredzik az a meggyőződés, hogy a -háború elkerülhetetlen lesz, akkor túlságosan is megnyilatkozik a konfliktusra szolgáló minden -o-k veszedelmessége, sőt -minden bonyodalomra való ürügy veszedelmessége is. Könnyen megtörténhetik, hogy a békére való akarat, amelyet a kormányról feltételezünk, az utolsó piU lanatban nem tud szembeszállni a tömegirányzattal. Akinek érdeke az olasz semlegesség, annak keli gondoskodnia a bonyodalomra vezető okok elhárításáról, amelyek különösen Törökországból jöhetnek, amint ezt a hor'eidai eset mutatja. Nagyon helyesen, kellőképpen számolni kezdenek Olaszországnak az Adrián való érdekeivel, amint ez Vulona megszállásából is kitűnik, ami ellen a monarchia részéről, nem lettek kifogást, fia az osztrákmagyar diplomácia nem lenne arról meggyőződve, hogy Olaszország nem tűrhet el semmilyen hatalmi megerősödést az Adria keleti partjain, anélkül, hrgv önmagát kitörölné a nagyhatalmak sorából, hogv szembe -kell szállania ezzel a hatalmi megerősödéssel azzal, hogv maga veti meg a lábát a keleti partokon és biztosítsa magának az otrantói csatornán az Adria kulcsát: ha erről nem volnának meggyőződve, akkor nézzék tneg Ausztriában, Olaszország -háborús lapjainak Valona megszállásával szemben való magatartását. Nagyon nehéz megállapítani, hogy az olasz burzsoázia egyrésze — mert csak ezekről van szó — miért lett az utóbbi időben annyira háborus-párti. Bizonyára közrejátszik •ebben az az általános idegesség, amelyet az élet nagy bizonyta'ansága -okoz, de sokban hozzájárul az a vágy is, hogy szerephez jussanak, ha már egyszer lejátszódik a világtörténelem legnagyobb drámája. Emellett meg van az a homályos fél-elem, hogy minden oldalról energiátlannak tekintik és az ország eljátsza a jövőjét, mint nagyhatalom. Minden tanácsot, amely a külföldről jön, föltétlen bi-