Délmagyarország, 1915. január (4. évfolyam, 1-28. szám)

1915-01-10 / 10. szám

6 DÉLMAGYARORSZÁG. Az ostromlott Varsóban. Egy olasz újságíró a rémes napokról. (Saját tudósítónktól.) Több ízben/ kaptunk hivatalos német híradást a lengyel (főváros­nak, Varsónak a /bombázásáról: Hol Zeppeli­nek, hol repülőgépek jelentek meg a város fö­lött s adták le borzalmas üzenetüket hatal­mas, gyilkos erejű bombák utján. Hogy mi­lyen lehet 'a helyzet, a lakosság kedve s fő­képen, hogy szirapadiias, látványos nézőpont­ból milyen egy-egy ilyen irtózatos látogatás, - arról érdekes, festői és megiható képet ád egy nagy olasz újságnak, a Torinóban meg­jelenő Stampának Varsóban tartózkodó mun­katársa, a kitűnő tollú C. Pettinato. Hosszú tudósításában mindenekelőtt azt mondja el, hogy miután Varsóban már unatkozni kez­dett, eredeti terve szerint az orosz csapatok­hoz akart eljutni. Hogy ezt elérhesse, Varsó katonai parancsnokától, Turbinn generális­tól kellett engedelmet és ajánlást kérnie. Ime, •miként játszódott lé a jelenet: Fölszerelve a római orosz nagykövet ajánlólevelével, — írja Pettinato — amely egyként szólt Oroszországi polgári és katonai hatóságai/hoz, nefcimerészkedtem a cárba vivő Inának. Semmi fél/elem! Az ágyuk, mintha hason feküdnének és— ásítoznának. Lent, a •falak aljában, ameddig csak eltet a szem, a fákat döntögetik. A lóidnál két, a szájáig föl­fegyverzett őrszem fogad. Kihallgatnak, út­levelet kérnek,. megkérdik külön is .a neve­met, apáin, anyáim nevét, ám minden rend­ben van, S ekkor nnegimondom, 'hogy a pa­rancsnokkal óhajtok beszélni. —'Nem fogad senkit. — hangzik az el­utasító válasz. — Ám, ha akar, próbálkozzék meg a kormányzósági épületben. Amint átvergődtem az őrök során, im­már teljesen szabad vagyok. Ez az orosz lo­gika. Sehol egy teremtett lelket sem látni s ha volna a zsebemben néhány bomba, leve­gőbe röpíthetném az egész citadellát, Turbinn IMranosnokkal egyetemben. De nincs a zse­bemben egyéb,. csak egy zsebkendő és egy skatulya gyújtó. Sétálgatni kezdek a várban, s a .sok ér­dekesség között egyszerre csak szemembe öt­lik a katonai parancsnok kicsi palotája. Fölmegyek s ott áll előttem a parancs­nokló generális és már meg is szólal udva­riasan: Jó napot! Mivel szolgálhatok ... Szőke, .egyszerű, jóképű ember, ha nem tudnám kicsoda, azt hűlhetném, hogy vidéki képviselőjelölt, oly biztatóan, sokat, Ígérően néz rám és beszél hozzám. Körülbelül ezeket mondja: — Szerencsésen utazott? Ah, igen, értein. A frontra óhajt menni. Az nagyon érdekes. Az én ajánlásomat kéri? Gondolja, hogy az szük-éges? Oly szép a nagykövet levele. Iga zán, szeretnék a hasznára lenni. Van is egy ötletem: menjen Bia,lisztokba, ott van a fő­hadiszállás, ott kezdheti. Ajánlólevelet aduk önnek barátomhoz, Leontiev tábornokhoz. Onnan azután tovább mehet Kelet-Porosz­országba, vagy Pietriko felé, amerre tetszik. öt perc múlva megvolt a levél és ékes pecsétet is ütött rá a tábornok. Azután el­búcsúzott udvariasan s még jó utat is kívánt. Én azonban bizalmatlan voltaim a lezárt le­vél iránt s egyébként is sejtettem, hogy a gyors siker nem jelenthet jót, Hosszas tépe­lődés után fölbontottam a levelet,, melynek ez veit a tartalma: Kedves Iván Georgievics! E s-or-cik átadója — olasz ember és azon­felül újságíró — 'a harcvonalba szeretne jut­ni. Tudom, ez lehetetlen. De mert nehezemre esnék egyenesen elutasítani, hozzád küldöm, tedd meg te. Igy cselekszem rniíndazckkall, a kik ilyesmit kérnek. Udvariasnak kell lenni az idegenekkel, nemde? Bocsáss meg e kis háborgatásért. Megkaptad a keztviiket, ami­ket küldtem? Feleségem és Eunadia Pavlov­it. i üdvözölnek . . . Ezek után Varsó lengyeleinek a hangu­latát mondja el az olasz tudósító. A lengye­lek nagyon elégedetlenek és dühösek az oro­szokra. Különösen az önkormányzat ígére­tének a komédiája bántja őket, amit az em­lékezetes manifesztum ígért nekik. A kiált­ványt azonban nem a cár irta alá, hanem Nikalajevics nagyherceg. Kétségtelen, hogy most igen finomak az oroszok a lengyeleknek, A hivatalokra lengyel fölír ásókat akasztot­tak és megengedték a lengyel lapok árusítá­sát. olyan városokban, ahol azelőtt tilos volt. A lengyelek igen jól tudják, hogy az oroszok a lengyel katonákat mindig olyan föladatok­ra használják, amelyekből élve vissza nem kerülhetnek. Egyébként Varsóban bölcsen tudja mindénkíi1, hogy ciz oroszok rengeteg elbukott leánynak vörös-keresztes karszala­got adtak, akik most mindenüvé nyomon kö­vetik a cár csapatait... Színes, plasztikus képben vázolja ezután C. Pettinato azt ,az izgalmat és kétségbeesést, amelyet a német légjárók bambái okoztak egy hajnali látogatásuk alkalmával. Eleinte— írja — olyan volt, mintha csak tovább tartott volna az éjszakai álom. Há­rom dörrenés hallatszott, gyöngén, messziről. Később ismét egy dördülés, miajd pedig kö­zelebbről gyors, ideges robbanó zaj. Semmi kétség, ágyútüzelés. Félig felöltözöm és ma­gamra rántom a huindát. Az ágyuszó a Vita­nor-erőd irányából érkezik. Igy leltet bízni a hivatalos jelentésekben. Aizt mondották, a németek messze vannak. Az ágyúdörgés egy­re erősebb lesz és lasemkint valóságos pokoli lárma támad, Az utcán nincs egyetlen ember, noha mindenki ébren van, áim senki sem merész­kedik a szabadba. Már meg lehet különböz­tetni az egyes ágyuk hangját, amint felel­getnek egymásnak, mintha csak társalogná­nak. Az együknek tiszta, csengő, szinte zenei a hangja. A másiké olyan, mint a hamis pénz kongása. Van, amelyiknek a haragja ugy zsong, búgva hosszan, mint a harangütés. Is­mét másik gyors, tompa, süket ütést hallat, mint az izgatott szív dobbanása. Házigazdáin nem alkar kibocsátani az ut­cára. De hiszen talán már itt vannak a vá­rosban, — mondom. Egy okkal több arra, hogy ne menjen ki, — feleli. Az ablakok re­megnek. Erkélyem alatt a rengeteg Jeru­zsálem-ut egészen üres. Messzebb, a városi erdők fölött időről-időre valami sárgás, tü­nedező fény mutatkozik. Egyszerre csak dolgozni kezdenek a gép­fegy verek, egészen közel. S ugyanekkor irtó­zatos robbanás, eső módjára; hullani kezde­nek felülről a petárdák, megőrjítve, kétség­beejtve mindenkit. A borzalmas dörgésben nem látni egyebet, csak fent, az égbolton va­lami aranyfüst-szerü fényt. A mit látni, ab­ban nincs is semmi vészes, ijesztő. A dörgés­be ekkor uj liang vegyül: a kézi fegyverek ropogása. Szinte ugy érezzük, mintha, már az utcákon folyna a harc. Megszólalnak a ci­tadella nagy ágyul is és a levegőt olyan zaj tölti meg, mintha irtózatos nagyságú acél­os ércdarabok zuhognának egymásra. Lent, az utcákon kalap nélkül rohanó emberek s a felizgult fantázia már látja is az utcasarko­kon a véres szuronyiharcöt. Az izgalmak közepette lasankint hajna­lodik. Már tudja mindenki, mi történt. Nem a katonaság rohanta. meg Varsót, csupán több Zeppelin látogatott el ismét a város fölé.. Egy német léghajót — messzelátóval — könnyű követni útjaiban. Lassan, enyhe csil­logással siklik a bécsi állomás felé. Az ágyuk mind feléje fordítják öblös torkukat és ont­ják magukból a lövedékeket. Nem tehetek róla, kissé nevetségeseknek látom őket. Ekkorra már rengeteg tömeg hullámzik az utcán s mintha mindenki megőrült volna. Tisztek vágtatnák lovon, robogó kocsikon, mindannyian a fenyegetett állomás irányá­ban. Arra tartanak az emberek is. E pilla­natban kattogás ballatszik odafönt: egy re­pülőgép siklott el fölöttünk. Egy-egy villa­Szegted, 1915. január 4. nás mutatja légcsavarjának forgását. Oly kö­zel járt a földhöz, hogy okvetlenül érték a golyók. Ám könnyedén, nyugodtan röppent tova. Egyszerre csak irtózatos, mindent meg­rázó robbanás: bomba hullott l-e a Marsal­kovszka negyedben. Ugyanakkor az ágyuk is elhallgatnak, mint a fáradt kutyák, amikor kimerültek az ugatásban. Ezután lassan tel­jesen helyreáll a csend, a nyugalom. TIZENNÉGY HADSEREG. Genfből jelentik: A lengyelországi har­cokról az Echo de Paris a következő péter­vári jelentést kapja: A sochacevi küzdelmek leíoiy ása bizonyítja, hogy mennyire fontos Németország számára Varsó elfoglalása. Hogy a lengyel fővároshoz vezető utat Hin­denburg a serege számára megnyissa, a Visz­tula balpartja mentén 14 hadsereget vont ősz sze, ehez számítandó az a hat vagy hét had­test, amely a nyugati harctérről érkezett. A németek éjjel-nappal küzdöttek; különösen az éjjeli támadásokat forszírozták. Előfordult, hogv egy rohamot egy éjszaka tizenegyszer megismételtek. Alig volt egy támadás befe­jezve, máris ujabb csapatok intézték táma­dást az oroszok lövészárkái ellen. Az oro­szoknak arra se volt idejük, Ihogy halottaikat és sebesültjeiket eltakarítsák, ugy, hogy az ember-ember elleni küzdelem egész holttest­halmok felett tobzódott. Nem lehet képet : 1­kotni annak a pillanatnak a rrítenetességé­ről, amikor a németek, mint kísérteties ár­nyékok a fényszórók világítása mellett tömött sorokban zenévél, hurrá kiáltásokkal az orosz gépfegyverek tüzébe rohantak. UKRAINAI IFJAK AZ OROSZOK ELLEN. Budapesti tudósítónk jelenti; Az ukrainui ifjúkból alakított légió, amelyet Vassiikó kép­viselő teremtett meg, Bukovina északnyugati hegyvidékén gnerUluharcot folytat az oroszok ellen és már eddig is nagy veszteségeket oko­zott nekik. Az ukrainai ifjak, az úgynevezett huzalok, már gyermekkorukban megtanulták a fegyverrel való bánást, valamennyien kitű­nő céllövök és ismerik hazájuknak minden bokrát, hegyét, völgyét. Ezek a bátor csapa­tok hazájuk szabadságáért küzdenek. SZÁZ ANGOL HAJÓ PUSZTULT EL AKNÁN. Stockholm, január 9. Az Afíonbladet je­lenti: Scarborough bombázása után megsérüli angol-hajók esete azt bizonyítja, hogy az an­gol hajózás igen kritikus módon megneheze­dett. Hogyha Angliának aknák által szenve­dett kárairól nincsen is hivatalos jelentés: az aknák által elpusztított angol hajók számát mégis százra tehetjük és ezen hajóknak érté­két rakományostul harminc-negyven millió fontra. Ehez még hozzájárulnak az Emden ál­tal okozott károk, melyek magukban is 4—-5 millió fontot tesznek ki, valamint minden egyéb kár, melyet az angol hajózásnak a né­met cirkálók és segéd-cirkálók okoztak. Az angol hajózás kára jóval több 100 millió font­nál (vagyis 2 milliárd 400 koronánál). Az Evening News, meíy legutolsó számában köz­li ezeket az adatokat, azt hiszi, hogy az utol­só német haióíámadásnak nem is az volt a szándéka, hogy az angol partokat bombázza, hanem az, hogy fedezetül -szolgáljon egy né­met aknaszóró flouilának. Ez a londoni lap ebből az alkalomból arra szólítja föl az angol kormányt, hogy ama hajóraj -legénységi állo­mányát, mem az aknák kihalászásával fog­lalkozik. 6000 emberről 10,000 emberre emel­je föl.

Next

/
Thumbnails
Contents