Délmagyarország, 1915. január (4. évfolyam, 1-28. szám)

1915-01-29 / 26. szám

Szeged, 1915. január 29. DÉLMAGYARORSZÁG. 3 Mohamedán lázadás az orosz hadseregben. Megállapítást nyert, hogy egy nagy erős mohamedán akció aknázta alá Oroszország mohamedán lakta területeit. E mozgalom irányitói Rosztowban, Tiíliszben, Jekatermodarban, Stanopolban, Vladikavikaszban, Elisabetpolban és Asztrákanban székelnek. Komoly, elszánt törökök, akik gyűlölik az orosz zsarnokságot és utolsó csepp vérükig feláldoznak mindent, hogy a szent háború parancsa szerint győzelemre juttassák <a török félhold lobogóját, Mohamed jogutódjának, a kalifának szent parancsát. Az orosz hatóságok kíméletlen eréllyel vetették magukat a Kaukázus szerencsétlen mohamedánjaira. A hadizóna közelébe eső békés krimi, kaukázusi falvak ártatlan lakosságát és mindazokat a szerencsétlen. törököket, akik a Fekete-tenger orosz partvidékén laknak. Transkaszpiába, a IKaspi-tó keleti partvidékére Internálták. Odessza, Szebasztopot, Kiew és Moszkva börtönei telve vannak török előkelőségekkel és sok -jobfomódu török hullája ékeskedik a falvak piacain rettenetes példaként. E mozgalomtól természetesen nem lehet hermetice elzárni az orosz hadsereg soraiban harcoló mohamedánokat sem. -f Lázitó iratokat, a szent háborura való felhívások ezreit csempészték a mohamedán csapatokhoz, az újoncok és csapatparancsmokok, valami furcsa, suttyomban szövődő lázas forrongás szimptomáit vették észre katonáikon. Az egyik ezredtől egy altiszt küldöttség jelentkezett a generális előtt és kérte, hogy nyugtassa meg őket, testvéreik sorsát .illetőleg. A generális rögtön összefogatta az altiszteket, vasra verve vitette őket Lembergbe, az ezredet pedig elvezényelték. Hogy mi történt az altisztekkel és az ezreddel, azt Informálóink nem tudják. A 17. számú délszibériai gyalogezred legénységét kikutatták és náluk igen sok lázitó iratot találtak. Ezért az egész legénységet leólmozott kocsikban továbbították Lembergbe, nem szabad velük érintkezni senkinek, még az őreiknek sem. Egy cserkeszezredet pedig megtizedeltek és az egész tábor szeme láttára főbe lőtték minden tizediket. Hetek óta nem kapnak a mohamedánok pótlásokat, újoncaikat nem merik az ezredekhez engedni1. Most pedig hire jött, hogy a mohamedán ezredeket nemcsak a keleti Kárpátokból, de Bukovinából is kivonták és felfelé meneteltetik. Ugy látszik, Oroszország belsejébe viszik őket helyőrségi szolgálatra, mert nem biznak hűségükben. Sikerűit egy Ilyen lázitó irat példányát tnegszrezniink, melyben a forradalmi1 bizottság oroszul és törökül adja tudtul a mohamedán katonákkal a szent háború kitörését, testvéreik üldözését és szólítja fel őket, hogy fegyvereiket forditsák saját hadseregük ellen. Ezt az iratot Jekaterfnodarban nyomták, tehát nem a mi hadseregünk által becsempészett proklamáció. Szó szerinti szövege pedig a következő: TESTVÉREINK! Oroszország megüzente a háborút Ausztria-Magyarországnak és Németországnak; nem hagyta nyugodni az Ottomán birodalmat sem. Miközben muzulmán országok területére lépett. Ez a muzulmánok császárját és az egész mohamedán világkalifáját, császári ő fenségét, Mahmud Ghan szultánt arra késztette, hogy Oroszország és szövetségesei, Franciaország és Anglia ellen a háborút megindítsa. Az ottomán hadseregek Bálámhoz közelednek, hogy azt meghódítsák és számos helyen betörtek a Kaukázusba. A muzulmán néptörzsek az ottomán fölszabadítok oldalán küzdenek. Az orosz flotta a Fekete-tenger kikötőiébe van bezárva es onnan nem tud kijönni. A szultán kalifa fetva által hirdette ki a szent háborút Oroszország, Anglia és Franciaország ellen. Egy másik fetva az idegen országokban és hadseregekben tartózkodó muzulmánokat figyelmezteti arra, hogy Isten haragját ne vonják magukra és ne harcoljanak az izlám barátai, Ausztria-Magyarország és Németország hadseregei ellen, mert ezáltal az izlám szent érdekei ellen vétkeznek. A kalifának ezen parancsai tudatjuk az orosz hadseregben küzdő összes muzulmán tisztekkel és katonákkal. Hagyjátok el a gonosz és engesztelhetetlen ellenségét az izlámnak, a kalifütusnak és az ottomán birodalomnak, Csatlakozzatok Ausztria-Magyarország és Németország hadseregéhez, kalifánk barátaihoz, akik nyilt karokkal fognak titeket mindig fogadni. Orosz nap alatt. Egy tartalékos töhadnagy elbeszéli egy erdő ostromát, kis áldozattal való megvételét és az erdőt megszállva tartott oroszok ügyes elfogását. •az ilyen csöndes előnyomulás .a sötét, ismeretlen Oroszországba. Az éjszaka fátyolként borul 'a földre és semimi sem látható azokból a f al v.akbóll, amelyeket jobbr ól-balról elhalgyunk, mit sem sejtünk azoknak az erdőknek a mélyéről, .amelyek megnyitnak előttünk és ismét bezárulnak mögöttünk. Talpunk alatt nem érzünk másít, mint homekot és agyagos földet és mindenre csak egy mértékünk van: az idő. Két nap óta semmit sem tudunk az ellenségről. iGépfegyivereiníkkei] az egész vonalán kipörkiöltük láthatatlan építményeiből. Eltűnt és csak a 'lövészárkok •vannak itt, amely cikke ujabb és ujajbíb ellenállásra ©kán-colta magát. Az alacsony földhányásofe tetején gyönge, ezüstös csillogás: a nap, amely tapogatózik a sötétségen keresztül . . . Széltében-Iiasíziábain egy hang sem hallható. Csak észak .felől fuj rövid roh'airnokban fagyos szél felettünk és fütyül a kopasz ágak között. Embereink némán és csüggedetlenül lépdelnek. Egyik-másik az eget kémleli* Vájjon elvonultak-e a nehéz felhők, a melyek egész éjjel fölöttük ülteik, vájjon nemi bujik-e még elő a nap. Mert a nap a — tegt'őibfb vágyuk. Róla álmodtak, amikor az eső órákhosszat dobolt pléhsajkájukon és u'tána epekedtek lövészárkaik nedvessége közepette. És ima elő fog bújni a nap. Bágyadt fénye már látszik a látóhatáron és száz meg száz borostás, szakállas arcon stiklik végig. Egyszerre csak nappal van. A menetelő hadoszlop körül ismét elterül az egyihangu, melanchól'ikus, fél és aiálhuUánizó föld, amelyet lábuk az utolsó hetekben bejárt és ásójuk keresztülszántott. Ugyanazok a szélmalmok, amelyek szótlődözött karjaikat felnyújtják a levegőbe, ugyanazok a fázós nyírfák az útszélen és jobbról ugyanaz a fekete, töm kos erdő femyegetődzik a hajnali szürkület ben, amellyel annyiszor találkoztunk. És egyszerre csak egy lövés hangzik onnan. Senkisem fordítja oda a fejét. Csak az egyik muníciót vivő állat hegyezi egy pillanatig a fülét. A századosunk az ur baloldalára irányítja a lovát és végignézi a szakaszokat. Szög letes arcáról, .amelyet még senkisem látctt mosolyogni, a legénység a reggeli köszöntést olvashatja le. Minden reggel várja a század ezt az üdvözlést és még sohasem esteledett be anélkül, liogy mindén egyes katonájának komolyan és vizsgálódva ne nézett volna a szeme közé. Ezt tudják az emberek év ez erőssé és szívóssá teszi őket. Vágtatva jő az ezred segédtisztje: „Százados ur, vegye át a zászlóalj -parancsnokságot. Első zászlóalj létesítsen összeköttetést az X-dik hadosztállyal. Az erdő földerítendő, esetleges ellenfél északkelet felé dobandó!" •Századosunk bólint a fejével és tiszteleg. Menetközben lóháton tanulmányozza a térképet és ahol elhalad, kiadja parancsait. Négy lliirszerzőpatrull válik ki az oszlopból és az úttól párhuzamosan jobboldalt haladnak előre a fehér és barna rögök közt. Mindegyik mögött biztositvia és ,a földre hajolva egy-egy század. A százados leszállott a lóról és vezet. Minduntalan niedert jélez a lovagló botjával és a távcsövével kémlel. A többi tiszt is átkutatja távcsövével az erdő szélét, amely most élesen rajzolódik bele a biborszinü liaj nailpirba. A pat'rnllok mind kisebbeknek látszanak és lassankint eltűnnek a szélső fatörzsek mögött, Néliány percnyi várakozás után tovább megyünk. Csaknem ugyanabban a pillanatbán messze előttünk rövid, éles kattogás. Az utolsó még egy gondolatnyi ideig, mint valami távoli énekhang a levegőben zeng, azután ismét csend. „Előre!" — mutatja lovagló pálcájával parancsnokunk. Az első század kifejlődik szélességben. A többiek Lassan követik, 'különkülön zárkózva A helyzet ínég nincs tisztázva. És megint ott ragadunk egy negye i óráig a Vizes, sikamlós barázdákon. A föict nedves hidege villámgyorsan beleveszi magát testünkbe. Néhányan a hátukra féküsznek, hadd védje hátukat a felszerelés. De itt van már a nap :s. Keskeny, vérvörös ujjaival átnyúl a fák koronáin és- ráhinti meleg, ragyogó sugarait a bánna föklre. Beérkezik az első jelentés. Az őrsveze tő, akinek a mellét a vitézségi érem díszíti, laposan a földre veti imagát a százados előtt: „Alássan jelentem: kozákok! Az egész erdő tele vau kozákokkal; mindnyájan gyalog." — „Jó". Parancsnokunk f-eLlélegzik. Most már tudjuk, hányadán vagyunk. Ezzel a bandával hamar el fogunk készülni. Az erdő elleni támadás megindul. Nem készítjük elő sokáig tűzzél, nincs vesztegetni való időnk. Amilyen gyorsan csak lehet, keresztül kell magunkat törnünk a szomszéd hadosztályhoz, .amely a mienkkel egy arcvonalban menetéi előre. Sullyos, taposó léptekkel mind közelebb jutunk az erdő széléhek fekete fenyőihez. A századparancsnok egy intésére meztelen szorqnyaiuík ott ülnek a fegyverek csövein. Egylk-niásik rövid, villogó szuronyról egy-egy pillanatra a nap fehér visszfénye ibefleösilog az erdő sötétjébe. Mind vastagabban tapad a sár bakik anesa lukihoz ós mind gyorsabbá válik a tempónk. Az aircok kipirulnak. Tudják, mit jelent: az erdő. Azt jelenti: vagy az első rohamnál győzelem, vagy eanlber emjber ©Illeni küzdelem, puskátusok és dühösen lesújtó öklök munkája. De az erdő csendesen terül él előttünk. Mintha aludnék. Csak a fák koronái fölött egyforma zu|gás. (Századosunk legelői van. A sötétség függönyként ereszkedik le mögötte. Még mindig nem esik lövés. Embereim kinyújtott nyakkal rohannak keresztül a szélső fatörzseken. Arcuk kemény és irgalmatlanul. zárkózott. Itt-ott élesen körvonalazott piros folt izzik az arcon. 'Egyszerre csak eldördül egy lövés és mindjárt, utána sortűz. És odaát — szemben az első századdal — második, a harmadik