Délmagyarország, 1915. január (4. évfolyam, 1-28. szám)

1915-01-22 / 20. szám

4 DÉLMAGYARORSZÁG. Szeged, 1915. január 21. A franciák porosz föidön. Egy hires francia visszavonulás emiéke Irta: ZSOLDOS BENŐ. Ben ne élünk immár ,az egyre juhiban fejlődő világháború miagy forgatagában. A szövetségeseinkként harcdió német seregek győzelmet jelentő hadviselése már eddig is ec-zülklbe juttatta a müveit franciáiknak, hogy olykor a visszavonulás valamivel mégis jobb a biztos halálba menésnél. És ihabár ezek most végső erejüket összeszedve, igyekeznek viszrzatartani a vitézül küzdő német áradatot a Parisba való íbevomiHástól: lilissziik, érezzük, hogy ez nincs messze már, — addig ugyan még sok francia és néniét -vér fcigja áztatni a galliusok földjét. Visszavonul ásókban sem leisz imég hiány bizonnyal. Az ilyetén hadműveleteknek: is hozzá Ikelll tartozniick a háborúk izgató fejleményeihez. A történelem az élet mestere lévén, ezt a tamitó mestert hÍvjuk kalauzul ezúttal is ainnlak bizonyságául, hogy a jó franciák már :a uiiufltlban is elegenidő gyakorlatában voltaik la visszaivonulásrirfk, — nam akarjuk mondani: ímeglfutaimodásnalk, — épen a szövetséges eeztráik-porasz haderő diadalmas előnyomulása dkiálbóil. Jellemző példaképen szólván: ekképen 'volt ez különösen a nagy iNiapdleom első hadjáratainak idején, százhúsz esztendővel ezelőtt, az akkori rajnai hadjárat viharos napjaiban... 1795. második felében már teljes joggal áTiapitibatta meg Klió őnagysága a francia seregeik akkori rajnai erőlködéseivel szemben ugyanazt, aminek kijelentésével csak nem régiben Óhajtott kedveskedni a Prze/iny-1 várát ostromló orosz hadak balkezü vezére a megtámadott erődök parancsnokának, hogy t. 1. elhagyta őiket a szerencse. A fiatal Károly főherceg, tmeg a hétéves háborúiban oly híressé lett öreg Wiurmser tábornagy osztrák seregei egymásután ütötték az érzékeny sebeiket a Pichegru, imlajd Morcán franda hadosztályain. Ez a szeszélyes Ihaidi szerencse CSiak nem akart állandósulni a franciák mellett :a következő, 1798-ik esztendőben sem, bár ekkor már Moreaii ós Jourdau fővezéreik látszólag haitiallmais eredményekkél számolihatitiak be, hiszen iMoreau egészen Münchenig nyomult előre, Jourdau pedig szinte ia cseh határokig vetette a sikereikben bizakodó seregeit. Hanem hát iá nagyeszű Károly főherceg aztán nem is késett iá legderekasakban megtépázni ezeket ia frissen szerzett blabérclkat. Augusztus 16-án tönkresiilányitja ia Bernadotte diadalszomijas hadtesteit Ingolstadtnáll; hogy aztán Jourdannial mit csinált ia következő liónap'okhah: minid járt meglátjuk. 1796. szept, 19-én már javában fut a francia. Szorosan a nyomában a Károly főherceg osztrák ármádiája. Elvégre is a szövetséges poroszuk területéről kellett Ikiverni az erősen betcöiakodótt s ia Rajna pompás vidékére áhítozó ellenséget. Nem sefc ideje vcfltt annak itt alaposabban onegvetni a lábát, ímert az akkori osztrák ^porosz hadvezetés iderekasán gondoskodott arról, hogy a Jourdau ési Bernadotte seregei a Rajina mellől mind jobban eltávolodjanak észak felé. Az emiitett napon ez az „eltávolodás" már valóságos meneküléssé fajult. A mindössze 27 éves, zseniális Francois Se ver in Marceau -tábornok vezetése alatti francia csapiatok e u!ap reggelén már kiürítették Freyliingent s a kis Wallroddal szemben a höchstenbaebi erdőhöz vonultak viszsza. Itt kellett volna aztán a Jourdauék terve szerint bármi áron is feltartóztatni egy darabig az osztrák csapatokat, mig Jordán megfelelő 'erősítéseiket nem küldhet nekik. De mire a Jordán üzenete elérkezhetett Marceau-thoz, alklkor imár ez a tábornok a höclhste-nbaciliii erdőt is kiüritetite s erősen vonullt vissza észak ifeLé az altenlkiiréheni szoroshoz. Nam. nagyon volt tanácsos bárhol ás vesztegelniök, -inert iaz őket kitartóan üldöző osztrák-porosz haderők rohamosan haladtak előre a Freylingenltől délre levő Montaibiauerből. Jean-Baptiste Jourdau gróf fővezérseregének centruma és hálszárnya minden erővel azon volt, hogy az altenkirdbeuii szoros mögött a Wied folyó felé fejleszthesse a harcvonalat, — Bernadotte seregei pedig Altenkirchen városka mögött helyezkedtek el. Sikerült nékik ilyen módon fedezni a többi hadosztályok visszavonulását, — s a iBernadotte-élk fedezete mellett vonultak vissza Altenfkirdbenhez a Maroeau seregei is. Ez a kis Alitenkirchen, mely a mai Koblenz porosz kerületinek egyik járási székhelye — nagyon emlékezetes pont lett mindenképen af randákra nézve. A Wied folyócska, mögött két hegylánc közt fekvő városnál néhány hónappal elébb, 1798. jun. 4-én, már kemény csatákban mérkőztek ,az osztrákok a Klefher francia seregeivel. Most, szept. 20-án pedig magikheitősen lealázó visszavonulásuk közben maga Károly főherceg- méri ezekre a kegyelemdöfést. A visszavonuló franciákat érzékeny veszteség érte ezúttal is Aflterkirchen közelében. Itt a höehstentiacihi erdőn tul kapott halálos lövést a még ugy szólván gyéreik-ember (tábornok, a Lord Byron által megénekelt Marceau, akiiről nam frázisképen jegyzik föl ezeknek a nagy időknek a krónikásai, hogy a katonái imádták! Az osztrák seregéknek Altlkirtíhenibe történt bevonulását megelőző napon, szept. 19-én, mialatt a höchstenbaehi erdőnél húzódó francia csapatok Ihat könnyű ágyujuk folytonos tüzelése által ipaikodtak előnyomul ásukban valamennyire föltartöztatbi az osztrákokat: az ellenség hadállásaid kémlelő Miarceaut, aki gyönyörű gesztenyebarna paripán lovagolt, egy előőrsi szolgálatot teljesítő tiroli chcmeur keresztüllőtte. Sebe halálos volt, de cealk harmadnap reggelén halt meg. Az osztrák eeregék által már akkor megszállott Altenkirchenlben, a kerület porosz kormányzóságának a házában. Jourdlaoi levert seregéinek ugyanis az osztrák hadtestek kitartóan üldöző előnyomulása következtében Ueni volit más választásúik, mint menelküllésszerüen folytatni visszaivonulásufcait, s a francia főveizér végső szorultságában kénytelen volt találósán -beteg barátját iaz ellenség nagylelkűségére bízni. Pedig a szegény iMonceau több Íziben kérite Jouidaiut, hogy ne hagyja őt az ellenség kezei közt, s inkább (haljon meg azonnal, semmint hadifogoly legyen. Az ellenség nagylelkűségének feltételezése azonban nem bizonyult alaptalannak a huszonhétévies badvezén-ial szemben. Feljegyezte a történetírás, hogy maga la győzelmes Károly főherceg küldte el a raját orvosát Maroeau betegágyához, hol az osztrák seregnek sok főtisztje, Iköztük Iladiik tábornok is megjelent, s maga az öreg Kray generális könnyező szemekkel szorította meg a fiatal haldokló ellenfél kezét. A isakáig oly legyőzhetetlennek tartott Jourdau gróf francia seregei pedig iákkor már ungon-beríken tul jártak. Nem volt vesztegetni idejük; búcsúzás nélkül, számottevő veszteségek árán kellett otthagy nicik a kis Wied folyó megnyerő, békés vádéikét is. A nyomukban robogó osztrák haderő bizony épensóggei nem marasztalta, őket, hacsak égy kis „barátságos mérkőzésre" nem, lalmíbe pedig Jourdau és Bernadotte embereinek a történték után épenséggel semnni kedvük sem volt belemenni. Fnitottak tehát biztosabbnak Ígérkező pozícióik felé. Az osztrák-porosz szövetségesek uieiiett volt a szerencse s Károly főherceg gyors hadvezetésének volt köszönhető, hogy ez la szerencse nem is maradt kiaknázatlanul. Jourdau gróf többször találja uióg francia seregeivel szemben Károly főherceget: mindjárt a következő éviben, 1797ben, Bonaparte olaszországi hadjáratainak második esztendejében Würzburgnáil teszi csúffá Jourdaniékait a főherceg, a campoforiniioi béke után, 1798-ban pedig Stockaeh mellett kényszeríti megadásra a legyőzött franciáikat. ' A anosióani világháború bizonyság reá, hogy a. derék franciáknak minden nyilt és titkos óhajtásuk ma is, hogy minél mélyebb barázdáikat hasibba,ssanafc ki [maguknak a vitéz poroszok földjén, Nos, ettől ugyan ezúttal derekasan messzire -estek: azok ;a bizonyos barázdák épen Franciaország testén vonulnak végig -a rendíthetetlen kitartással küzdő nétoet seregek győzelmei nyomán. Néhai való jó Berzsenyi Dánielünk, ha élne, teljes joggal döröghetné oda uicst -a békés fejlődés ellenségéül szegődött franciának azt, amit épen a fenti események időszakában, 1796-ban, iá magyaroknak irt: „Nern látod a bosszús egeknek Ostorait nyomorult hazádon!! Délmagyarországi levél a lakosság hazafiságáról. Zmejanovics Gábor, a verseci görög keleti szerb püspök, a délvidéki szerb lakosság egyik legérdemesebb, becsüle b n és hazatiságban megőszült vezér'érfia, kará sonyi pásztói-levelében oly hazafias bangón szólt híveihez, hogy fejtegetéseit bármely magyar főpap is magáévá tehetné. Frcntiu Trajéit Valér, lugosi görög katholikus rcmán püspök, több izben intézett szózatot híveihez, -királyhűségre és hazaszeretetre intve őket. Számos: szerb nemzetiségű miagyar állampolgár nagyobb adományokkal járult hozzá az Auguszta-alaphoz s főleg a temesvári szerbek azok, akik Joanovich Sándorné, a temesmegyei főispán és 'kormánybiztos ntmeslelkü nejének felhívására úgyszólván, anyagi erejüket felülmúló áldozatkészséget tanúsítottak. Krassószörény-, Temes- és Torontál vármegyéknek a szerb határon fekvő község:! a legnagyobb ren-d és nyugalom kétrét mutatják; a lakosság nem menekült el, végzi megszokott napi teendőit és a legteljesebb bizalommal van vitéz 'hadseregünk és fáradhatatlan hatóságaink iránt. Az oly nehéz, talán legnehezebb helyzetben levő orsovai lakosság egész Magyarország közvéleményének csodálatát érdemli k;, amiért oly kitartással, bátorsággal és odaadással viseli magát a hónapok óta folyó világháború alatt. Ami pedig a katonák viselkedését illeti, ha magam nem láttam volna, talán el sem hinném más leírását olvasva, azt a rendkívüli lelkesedést és testvéries szeretetet ragaszkodást, amellyel a különböző nemzetiségű ezredek legénysége a harctérre indult. Láttam a lugosi 8. és verseci 7. honvédgyalogezredek, a temesvári 61. és 29. cs. és kir. gyalogezredek s a 43. karánsebesi gyalogezred legénységének lelkedését, hősi hangulatát, láttam a lugosi 8. honvéd1 ágyusezr-edet és a 21. cs. és kir. tüzér-ezredet, amelyeknek egész legénysége piros-fehér-zöld zászlókkal és szalagokkal diszitve indult a nagy küzdelembe! A négyes huszárok, a nyolcas honvédek, a népfölkelő menetzászlóaljak, oravicaiak, verseciek, karán,setesiek, orsovaiák, — magyarok, németek, szerbek, mind-mind pirosfehér-zöld szalagokkal, kokárdákkal diszitve, bokrétás sapkákkal és csákóval, énekelve indultak útnak. A Délvidék minden városában sok-sok helyen ott van a kirakatban a király babérkoszoruzott arcképe és semmiféle hatóságnak még nemi akadt dolga olyanokkal, akik bármely kis mérvű nemzetiségi kihágást követtek volna el. A Bánság lakói megőrizték hűségüket, a mellyel a Király és Haza iránt tartoznak! Sz. G.