Délmagyarország, 1915. január (4. évfolyam, 1-28. szám)

1915-01-19 / 17. szám

Szeged, 1915. január 5. DÉLMAGYARORSZÁG. 5 HÍREK OOOO Csak harmadszor . . . — A jct vithatatlan hős. — (Saját tudósítónktól.) Jókaii, akit ko­moly és emelkedett kritikusai is a lánglelkii fantasztáik közé soroltak, igazolta a legmo­dernebb fegyvergépelkkeíl vívott (háború. Szemfüles irodalmárok egymás mellé illeszt­gették a jövő század küzdelmeiről írott re­gényt meg a nyomdafestéktől friss riportot és csodálatos, az orosz ós ómagyar repülőgé­pek harca, mintha egy toill alól került volna 'ki. Amit a ílánglWkü fantaszta elgondolt, vé­iges-yógig megismételte & valóság: ;a világ­háború embereiket és népeket átformáló cso­dálatos kohója. A harctéren nincs lehetetlen és mint természetes dolog, (következik ed olyan esemény, mely tényleg hihetetlenül hangzik. A naigy idők megszüntették a kétel­kedést és ez ia változás az ck;a annak, hogy az aláibbi színigaz, de esed állatos história nap­világot látott. A történet hőse' egy híres erdélyi (faimilia gyermeke. Gyermeknek azért lehet nevezni, mert a családfája egy pár száz esztedővél ez­előtt is terebélyes, régi fa vollt és az ilyen hossznéletü növényeikhez képest valóban gyermekség hatvan esztendő. A hatvanesz­tendős ur, — akiinek a lelke még sclkkal fia­talabb, elindult a háború elején a vitéz szé­kely huszárokkal, ho'gy kiverekedj® magált isteni gazaiban a királyért, a hazáért; a ma­gyar becsületért és ímert különben ás jól esett neki. Igy - zclktúk az ősei i:-. Elindult ós ímeg eeim állott, aimig a; musz­kákkal szemben nem került. Illetve ottt még kevésbé vesztegelt, hanem mindig csak előre vágtatott és része veit azokban a hadi tet­tekben, amelyek örök dicsőségére tesznek az ezredének. Közben áz-on-bam ugy fordult a do­log, hogy a lovasság szerepét átvették a gyvn­logöeelk és a Iniszárrcham helyett a lövész­árkokban való rettenthetetlen nyugalom lett Hábortt. — Jack London rajza.*) — Angol eredetiből fordította: ZSOLDOS BENŐ (Folytatás.1) Madár lehetett. De várt. Ismét megmoz­dultak a bokrok s aztán olv hirtelen, hogy csaknem elkiáltotta magát, szétvált a bokor s egy arc bukkant elő közüle. Egy arc, ami­lyet több hét óta te nem borotvált vörös sza­káll fedett. Szemei kékek voltak, a szem­szögleteknél nevető-ráncokkal, melyek az egész arc fáradt és nyugtalan kifejezése da­cára is észrevehetőek voltak rajta. Mindezt szinte mikroszkopikus pontoy­sággal láthatta, hiszen a távolság alig volt több köztük husz lábnyinál. S ez alatt a rövid idő alatt azt is kivehette, hogv annak a vál­lán volt a fegyvere. Jobban szemügyre vette az egészet s meggyőződött, hogy olyan férfit lát maga előtt, kinek ő inkább a halálát óhajt­ja. Lehetetlenség volt elhibázni i'y akadály­talan távolságról. De nem lőtt. Lassan leeresztette a kara­bélyt és várt. Egv vizes palackot tartó kéz lett látható s a vörös szakáll lejebb hajolt, hogy megtöltse a palackot. A mi emberünk tisztán hallotta a viz csobogó hangját. Aztán a kar, a palack és a vörös szakáll eltűnt .az összecsapódó bokrok mögött. Hosszú ideig várt, — aztán, olthatatlan szomj uságában, vissza csúszott a lovához, lassan keresztül­lovagolt a napsütötte tisztáson és behaladt ott túlnan az erdő oltalma alá! . . . *) Jack London a mai anigol elbeszélő­irodiaDm egyik legizmosabb ifijatal tehetsége. Hazájában sokam ezt a „W,ar" ciiuiii rajzát szeretik legjobban, mélyet az orosz-japán háború idejében irt. Közvetlensége és idő­szerűsége érdemessé teszik a bemutatásra. Z«. B. az igazi virtus. A székely ur káromkodott, szidta az újmódi háborút, amely unalmas és eseménytelen. — Eli, a régi jó időkben nem igy volt, — sóhajtott ós mem találta a. helyét. Végre uj mulatságot gondolt ki. Föl lo­vagolt egy-egy magasabb domb tetejére és onnan nézte a nagy színjátékét. Az orosz tü­zérek nyomban eélha vették és a hosszabb meig a rövidebb lövések 'veszedelmesen köze­ledtek hozzája. Ilyenkor azután tovább lova­golt és egy pár száz lépésről odá'blb tette pró­bára az oroszok célozó tudomiáinyát. Közben azonban kiiad'tálk ,a jeliszót, liogy •visszavonu­lunk. A nagyszerű taktikai mozdulat meg­kezdődött, de a székely ifőur nem akart moz­dulni: Egy tapodtat se innen, — mondta dü­hösein, — hogy lehet visszavonulni, mikor ed­dig mindég győztünk? Ezt ugyanis nem szokták .meg az 'ősei. A visszavonulásom annyira elbuslalkodatt a vitéz öreg ur, hogy reggelre egy kicsit meglegyintette a szél. Haza kellett szállítani a sebesülteikkel együtt és a bajtársak szomo­rú érzéssel néztek a hordagya után: — Szegéin y öreg se jön többé vissza1... De visszajött. Három Iliét mul'va jelent­kezett: — Jelentem alássan itt vagycík! Hagyta­tok még muszkát? — De hogy kerülsz ide? Hiszen ... — A székely embernek nem elég egy gu­taütés: legalább kettő kell! Egy pár hétig boldogan szolgálta a ha­zát, aztán ismét baj történt. Egy folyón Ítél­ték át a huszárok, mert csak keskeny palló veretett a nyomorúságos vizem keresztüli. Az öreg ur nem szereti a sarat és derogált neki, hogy 'kantáron vezesse a lovát a pallóm. Ott maradt tehát a nyeregben és peckesen indult a pallónak. A (közepéiig gyönyörűen eljutott, ott azonban bokázott egyei a lova és lebuk­fencezett a magas hidrái. A szegény paripa rögtön kimúlt a gazdája pedig ájultan ma­radt az iszapban. A'z öreg urat isimét haza kellett küldeni: ezúttal agyrázkódással. II. Másnap, — forró és lélegzetíoj.tó idő. Egy elhagyott nagy tanyai ház áll a tisztá­son, sok melléképülettel és gyümölcsössel. De­res lován, nyereg'kápáján a karabéllyal az erdőből lovagolt elő a fürge fekete szemű fia­tal ember. Megkönnyebbülve lélegzett fel, a mikor a házat elérte. Nyilvánvaló volt, hogy itt a nyáron korábban már ütközet folyt le. Mindenféle törmelékek, r-o-z-s d-alepte üres töl­tényhüvelyek hevertek a földön, amelyeket a lovak patái begázoltak az akkor nedves ta­lajba. A konyhakerthez közel sírhantok vol­tak, sorjában és megszámozva. A konyhaajtó melletti tölgyfáról összetépett, viharázott ru­házatban két férfi holtestte csüngött alá. Osz­szeaszott és eltorzult arcuk már semmi ha­sonlóságot nem mutatott emberi archoz. A deres ló nagyot. horkantott alatta, a lovas megcirógatta és babusgatta lovát s egy tá­volabbi fához kötötte meg. Belépve a házba, nagv pusztulásra' talált annak belsejében. Üres töltényeken gázolt, a mint szobáról-szobára haladt, hogy szétte­kinthessen az ablakokból. Katonák táboroz­tak és aludtak itt mindenfelé annak idején s az egyik szoba padlózatán félre'srnerhetet­len foltokra talált, ahol a sebesültet lefektet­ték. Ismét kimen v-e az épületből, a lovát körül vezette a csűr mögé és bement a gyümölcsös­kertbe. Egy csomó gyümölcsfa unatkozott benne, megrakva érett almákkal. Megtöltötte velük zsebeit és szakítás- közben evett az érett gyümölcsből. Aztán egyet gondolt, a napra tekintett, a táborba való visszatérésének ide­jét mérlegelgetve. Levetette kabátját s össze­kötve annak ujjait, kis zsákot csinált belőlük. És megtöltötte azokat almákkal. Mikor épen felhágni készült a lovára, az állat hirtelen hegyezni kezdte a füleit. A férfi hallgatózott s a íágv földön tompán hallotta közeledő lovak patáinak a dobogását. A csűr A napokban azután két vonat találkozott egy felvidéki pályaudvaron. Az egyik észak­ról jött, a -másik észak felé tartott. Az egyi­ken sebesült huszárok jöttek, a másikból a székely ur, a javíthatatlan iliős dugta ki a fe­jét. A sebesült buszárok közül kivált egy cso­dálkozó arcú tiszt: — Bátyám, — szólította ímeig -az öreg urat — hát már megint, — Meginti — méltatlankodott a székely ur hiszen csak harmadszor igyekezem föl­felé ... — Közgyűlés. A Magyarországi Pénzinté­zetek Országos Szövetsége január 24-én, va­sárnap délelőtt 10 órakor tartja évi rendes közgyűlését Budapesten, a budapesti keres­kedelmi és liarkatoara taná.osterméíben. A napirend 'letárgyalása után igen érdekes elő­adást tart a moratóriumi rendeletekről Kál­mán Sándor kisvárdai bankigazgató és a vi­déki pénzintézetek imoratoriális anyagának .mobillá tételéről Blaskovich Ferenc, a temes­vári délmagyar országi gazdasági bank él­nökigazgatója fog értekezni. A közgyűlésre utazó pénzintézeti képvisel öltnek kedvezmé­nyes vasúti utazási jegy váltására jogosító utalványokat ad a Szövetség szegeid,i 'körzeté­nek titkárb: Vogel Antal (Szeged-Osongrádi Takarékpénztár.) \ — Takó hadnagy a harcias gyerek ap já­hoz. Megírtuk, hogy a szegedi Korzó-mozi nép­szerű igazgatójának fia, a 11 éves Vas Zol­tán megszökött azzal, hogy meg sem áll az északi harctérig. A szegedi bakák persze egyengették a „virtusos gverök szándokát", — jó dolog is az. amidőn ki-ki mint fiát vagy öcscsét dédelgetheti az itthon hagyott gyer­mekek helyett. Igaz az is, ho-gy a kurázsi­nak megfelelő veszedelem is meg lett volna, dehát csak majd vigyáztak volna az ezred fiára. Hanem történt, hogy a szigorú, de ki­tűnő hadnagy ur Takó, másként határozott: a katonavonatról leszállította a gyereket s lát­ván. hogy az inkább előbb sir, minthogy le­szálljon. — kardja körül motoszkált és tán­coltatta a bajuszát, hogy mindjár szétváglak. szögletéhez csúszott és körültekintett. Egy csapat lovas katona közeledett a tisztás át­elleni oldaláról, — megeresztett kantárszár­ral; alig voltak valami száz yardnyi távo'­ságra. A házhoz lovagoltak. Néhányan leszál­lottak, még többen a nyeregben maradtak, mintegy annak jeléül, hogv ottlétük csak rö­vid ideig fog tartani. Ugy látszott, hogy ta­nácskoznak valamin, mert hallhatta, amint izgatottan beszélnek az ellenséges támadó fél gyűlöletes nyelvén. Az idő múlt. de ugy 'át­szőtt, hogy sehogy sem tudnak megállapodás­ra jutni. A mi emberünk csizmájába dugta karabélyát, felhágott a lovára s türelmetlenül várt, mialatt az almákkal megtöltött kabátja jobbra-balra lengett a nyeregben. Közeledő lépéseket hal'ott, mire sarkan­tyúit oly hevesen vágta bele a deres ló szü­gyébe, hogy e?v hirtelen nyögés tört elő az állatból, amint az előre szökött. A csűr szög­letében; meglátta aztán, hogy egv alig 19—20 éves katona jő be oda, ki látására vissza­riadt és elfutott. Ugyanebben a pillanatban megfordult a deres és ennek vasát észrevet­ték a ház mellett a figyelmessé lett emberek. Néhányan lovaikhoz ugrottak s ő tisztán ki­vehette, amint azok fegyvereiket a vá'laikhoz kapják. Elsietett hát a konyhaajtó előtt s az árnyékban csüngő aszott hullák mellett és a ház előrésze felé rohant lovával. Egy puska eldörrent, utána mindjárt a másik is, de ő csak ment sebesen, előre hajolva, lelapulva a nyergében, egvik kezével az almákkal telt kabátot fogva, a másikkal pedig a lovát za­bolázva. A sövény legmagasabb széle négv láb­nyi magas volt, de ő jól ismerte lovát s tel­jes gyorsasággal átugratott rajta, több puska­lövéstől kisérve. Egyenes irányban 800 yard­nvi távolságra volt az erdő s a deres hatal­mas futással szelte át ezt a távolságot. Va­lamennyi ellenséges férfi dühössé lett erre. Oly gyorsan; töltötték puskáikat, hogy az ül-

Next

/
Thumbnails
Contents