Délmagyarország, 1914. október (3. évfolyam, 248-278. szám)

1914-10-17 / 264. szám

Imkcixtfiiés Kfaáswrta 1 Egyes atíhu éra 1$ SObr. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24-— félévre . . K12-— negyedévre K Gr— egy hónapra K 2•— ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28-— félévre . . K14.­negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Kiadóhivatal Kárász-utca ft, Telefonszám: 81. Egyes szára ára 10 Büér. ^ " Sxeged, 1914. 119. évfolyam 264. szám. Szombat, október 17. Berlin, október 16. A Wolfi-ügynökség jelenti: A nagy vezérkar köz!: október 16-án, délben: Az oroszok 14-én ismét meg­kísérelték, hogy elfoglalják Lycket. Táma­dásukat visszavertük, nyolcszáz foglyot ej­tettünk, egy ágyút és nyolc gépfegyvert zsákmányoltunk. Csapataink 14-én Briiggét, 15-én pedig Ostendét szállották meg. A fran­ciáknak Remistől északnyugatra intézett he­ves támadásait visszautasítottuk. A francia hivatalos tudósításokban azt jelenti, hogy a harcvonal különböző helyein, igy például Berry au Becnál, Reimstöl északnyugatra, látható elöhaladást tettek. Ezek a hirek egy­általában nem felelnek meg a valóságnak. (Közli a miniszterelnökség sajtóosztálya.) Budapest, október 16. A főhadiszállásról jelentik: A harcok egész arcvonalunkon, Stary-Sambortól a San torkolatáig tegnapig folytak. Máramarosban az ellenséget üldöző csapataink birtokukba vették Rahót. A fekete Blstrica völgyében az oroszok, akiket csa­pataink RafajlowánáJ megvertek, Ziclona fe­lé vonulnak vissza. Hőfer vezérőrnagy, a vezérkar főnökének helyettese. (Közli a mi­niszterelnökség sajtóosztálya.) Máramarosszigetröf jelentik: Csapataink bevonultak Rahóra s bevonulásuk alkalmá­val lelkesen ünnepelték őket a lakosok. A Kőrösmező felé menekülő 4000 főből álló utolsó orosz csapatnak az ország határán va­ló kiveretése minden órában várható. Berlinből jelentik a félhivatalos Buda­pesti Tudósítónak, hogy a franciák veszte­sége szeptember végéig madridi jelentések szerint százötvenezer halott és háromszáz­ötvenezer sebesült. Berlinből jelentik: Délafrikából jelentik, hogy Botha tábornok erős csapatokat kül­dött Maritz ezredes, a fölkelők vezére el­len. Szófiából jelentik: Radoszlavov bolgár miniszterelnöknél fontos diplomáciai tanács­kozás volt. A szófiai szerb követ állítólagos nagy szerb győzelem hírét közölte. A mi­niszterelnöknek ugyanekkor megküldötte a monarchia követe a hivatalos táviratot, a mely hiriil adja, hogy legutóbb a szerbek rettenetes vereséget szenvedtek. A sajtóhadiszállásról jelentik: Az összes haditudósítóink Przetnyslbe érkeztek e hó 13-án. vezérkar titka Az orosz nagyvezérkar gondosan elő­készíti az elkövetkezendő eseményeket. Elő­re jelenti, liogy nincs- és nem is egyhamar lesz jelenteni valója. A szövetségesek meg­újult támadása arra kényszeríti Nikolaje­vics Miklós nagyherceget és generálisait, hogy lángemléjü haditerveiket a titok fekete, át nem látszó fátylával takarják le. Ha előre jelzik, hogy hallgatni fognak jövendő ter­veikről, akkor ezzel jogot váltottak arra is, hogy hallgassanak már megszerzett kudar­caikról. Tudjuk mi jól, hogy a titoktartás ele­mei kötelessége és egyik legfő védekező eszköze minden hadvezetésnek. A mi vezér­karunk is élt, fog is élni ezzel a harci esz­közzel. De mégis csak csodálatos, hogy az oroszok egész eposzokat tudtak előadni hős­tetteikről, amig szinre-szemre ők voltak fe­lül, amig ők nyomultak be ellenséges földre. Csak a porosz határon raboltak és harsány heroldjaik már Königsbergben, Boroszlóban, sőt Berliriben látták vágtató kozákjaikat. Csak a Kárpátok övét léptéik át és meg nem érték, — és soha nem is fogják megérni, — hogy meglássák a mi áldott Alföldünket és a külföld rosszindulatú sajtója már Budapest és Bécs falai alatt köszöntötte őket. Most, a hadviselés második szakaszában a fecse­gők egyszerre diszkrétekké lesznek, össze­ráncolják homlokukat, fontoskodnak nagy­szabású terveikkel, ajkukon az ujjuk: mi hallgatunk, mi vezérkar vagyunk, mi nem árulhatjuk el szándékainkat. Miért? Mert Magyarországból olv rettentő veréssel me­nekültek el, hogy annak a kárát és szégyenét még. hosszan meg fogják emlegetni. Mert Galíciából kénytelenek kitakarodni és se­bes tempójú menekülésük hirdetőjéül még többet rabolnak, gyújtogatnak, mint eddig. Mert Bukovinában ég a föld lábuk alatt. Mert Przemysl alatt a legszörnyűbb hekatombát áldozták föl lelketlen generálisai, nem száz ökröt, mint a régi hellének, hanem félszáz­ezer jó orosz katonát; mert égig érő tor­nyot emelteik az ágyútűz, á puska, a robba­nó akna háromszoros poklában elkárhozot­tak teteméből. De légiósként mégis azért az önmegtartóztató hallgatás, mert a német, magyar és osztrák hadak ma már Oroszor­szág belsejében harcolnak, mára körülzárták Varsót is, ugy, hogy a legrövidebb időn be­lül megkezdődik Varsó ostroma. Hát ez az orosz titok alapja. Elhallgattak, inert az igaz­ságot tényleg nern mondhatják el Oroszor­szág számára . . . Auffenherg a harctéri eseményekről. Auffenherg Móric, a ikomarovi győző, itt­hon van. Egy magyar ujságiró beszélgetést folytatott a tábornokkal, aki a következőket mondotta: — Hazajöttem és őfelsége ujabb rendel­kezéséig itthon is maradok. Megváltozott körülmények következtében állásomat a harctéren mással töltötték be s nem tudha­tom, mikor áll elő ismét az eset, hogy szük­ség lesz rám. Azt mondhatom, hogy mihelyt hivnak, készségesen megyek. Ez idő szerint nem maradhattam volna tovább, mert na­gyon meghűltein és egy könnyű vérhasro­hainom is volt. Végtelen örömmel látom az újságokból, hogy az északi harctéren most jól állunk. Remélem, hiszem, hogy a mi igaz­ságunk végleg győzni is fog. Derék sere­geink tiszteletreméltó bátorsággal küzdenek. Mondhatom, hogy a hat, általam vezetett magyar divizió emberei, ugy harcoltak, mint az oroszlánok. Isten segítse őket továbbra is! Azonban lenéznünk nem szabad az ellen­séget. Ebben a háborúban bizonyitotta be az orosz először, hogy jó katona és hogy se­regeinek jó vezetői vannak. Az orosz tüzérség elsőrangú, szurony­rohainban azonban a rni embereink kiváló vitézsége érvényesül — Büszkén mondhatom, hogy a konia­rovi csata fényes diadalunk volt. Annál in­kább válik dicsőségünkre, mert orosz tüzér­ségi terepen, lovassággal és gyalogsággal vivtuk ki. Ravaruskánál aztán olyan ellen­séges túlsúllyal állottunk szemben, mely ez idő szerint lehetetlenné tette számunkra az elönyomulást Mind a mellett a ravaruskai csata eredménye eldöntetlen maradt s az el­lenség kiszámíthatatlan emberveszteséget szenvedett. Az orosz csatavonalon négy méter­nyi magasságban feküdtek a hullák egymás fölött, ugy, hogyha az ellenség tűz­vonalból akart lövöldözni, előbb meg kellett másznia hullákból emelkedő torlaszait. — Hogy a háborúnak mikor lesz vége, az kiszámíthatatlan.. Mi nem fogunk enged­ni, ez bizonyos. Lehet azonban, hogy a küz­dő ellenfelek táboraiban beálló kimerültség mégis siettetni fogja a háború végét. KÉTSZÁZ KILOMÉTERES HARCVONAL. Pétervárról táviratozzák a milanói Se­cólo-nak: A Visztula bajpartján nagy csata áll. A harcvonal SandiCimirnál kezdődik és közel kétszáz kilométer hosszú. A német tá­madó sereg igen nagy és erős. L

Next

/
Thumbnails
Contents