Délmagyarország, 1914. szeptember (3. évfolyam, 218-247. szám)

1914-09-10 / 228. szám

Szeged, 1914. szeptember 10. DftLM A G Y ARORSZ A G HÍREK oooo Orosz főtiszt u> magyarok harcáról. (Saját tudósítónktól.) Ah. von Ponerteufl, az első orosz gránátos ezred őrnagya, a moszkvai egyesült sporttársaságok elnöke, orosz vivóbajnok, tegnap délután Budapestre érkezett. Mint hadifogoly. Nagyszerű ember Ah. von Ponerteufl, csupa izom, vöröses szőke és cvikkere van. Az édesanyja francia nő volt, ő pedig német származású, de orosszá vált. Egy újságírónak az angyalföldi állomáson érdekes dolgokat mondott él az orosz főtiszt. — Lemberigtől északra, — kezdte az őrnagy, — tiaOjálkozcitit ia Moszkvában áJfamá>'Ozó ©kő gránátos ezred az elitensóggieh Nekem nemi uj aiz 'ütközet, végigküzdöttem az orosz-japán háborút, de mondhattam önnek, hogy eddig kevés fcigialtmiajm volt .arról1, mi az a bábára. Magyar honvédgyalogság gat kerültünik isizeimbie, fcora délelőttől egész estig lövöldöztünk egymásra. Ekkor egyszerre irtózatos kiáltás irattatsízott iaz eltenség felől, s egy pillanat mulva ott csillogtak a szemünk előtt a szuronyok, összecsaptunk. Félellmeteselbbeit, bcrzalimasialbibat ell seim lehet képzelni a szuronyrelliamnáil. Ember ember ellen küzd s ha iméig ,csak páirok küzdenének egymás ellem', rendiben lenne. De vam, almikor öten fogják körül a;z eimlbert. Két vonal, mint két mesebeli óriási kigyó, vonaglott, bot ellőre, bel hátra. Az eílső saraink imár boimladozni kezdtek, aimifcor szembe kerültem valami őrmesterfélével. Rám emelte a kardját, s egyszerire ,mosolyogni tudtam. Az érmeim, ,a címeim igazolják, bogy én vagyok a legjobb vivója egész Oroszországnak. Védelmi állásba helyezkedtem, tudtam, bogy megölöm az őrmestert. Ekkor várattam dolog történt. Ellenfelem oly irtózatos ütést mért kardomra, hogy az markolatban ketté tört. Nézze, Csataképe k. — 5rapnelesőben. — Sabác, augusztus 19. Délután 6 óra. Balkarom fel van kötve. Fájdalmaim nincsenek. A vállam átlőve. A hajó, mely a sebesülteket szállítja Klenákra, csak hétkor indul, addig, ha kényelmetlenül is, kiegészítem jegyzeteimet. Most még friss minden emlékem, még blúzomon nem száradt meg a vér, mely végigcsurgott oldalamon, mellemen. De borzasztó éhes vagyok. Klenákon kapunk enni. Sabácon semmi sincs. Így történt: Félhatkor rajvonalba fejlődtünk. Megtámadjuk a tőlünk 4—6 kilométerre levő szerbeket. A mi feladatunk: megszállni egy magaslatot és tartani az utolsó emberig, ha túlnyomó erő is lenne az ellenség. Megindultunk. Egy kilométernyire már közénk csapott az első srappnell. Magyar vér omlott a szerb füre . . . Eddigi érzésünkhöz ujabb támadt: meg kell bőszülni az elesetteket! És mentünk előre a zugó, robbanó Israppnöllek ellen. Szerencsére nem robbannak jól a szerb lövegek. Ezt tudtuk ]űár a Száván túlról. A terep egyszerűen rettenetes. Sehol sem láthatni száz lépésre ... Minden négy-öt hold föld másfélméfoi'es árokkal bekerítve. Az árokparton akác rák és siirii kökénybokrok átfonva háromszoros szeges-dróttal. Minden szakasz négy embere csak drótot vág. Átugrunk az árokba. Centiméter pontossággal köztünk a srappnell. Minden árokról pontosan tudják, mennyire van tőlünk és '!Sy lőnek ránk. Mi megyünk előre, bár minden száz lépésnyire megismétlődik a órótkeritéses mulatság, melyben nem ér rá gondolkozni az ember arról, hogy mit hoz a következő pillanat. Általában csak egy része az egyes ember a tömegnek. Nagyon keit t v.aw a nyoma 'a keiziaman iámnak a kardexapásniak. HátraaigirotitaJm ia torok közé. A tisztek nem birták visszatartani a legénységet, megkezdtük a. visszavonulást. Niam pánikszerűen, imént tudtuk, bogy KamionkaStrumilova felőli egy egész hadtestünk jön irányunkba. 'Sajnos, imiknt másnap megtuctüfc, ezt az egész hadtestet szétverte az ellenség. Az ellenséges gyalogság egyszerre hagyta abba alz üldözést és széles utat hagyott testében m előretörő lovasságinak. Nem méhet tünk tovább, feli keltett vennünk ,a harcict a huszárokkal, iPiiillanaitolkig tartott az egész, a lovasság ellen nem volt védekezés. Vágtak, tiportak mindenkit, egész ezredünk megadta magát. Bókokat isizieuetnék mondani az elitens égnek azért a nagyszerű bánásmódért, a melyben minket, foglyokat részesítettek. Ki kelll azonban jieíllemteinetm, hogy hazudnak azok, aifeiik arról1 mesélnek, ibogy mi hadifoglyainkat Szibériába internáljuk, ékeztetjük, kínozzuk őket. Akik ezt mondják, szemérmetlenül hazudnak. A vitéz ellenfél minden kaitcmájávail ugyanolyan jól bánunk, mint maguk velünk, (A foglyokat európai Oroszország nagyobb városaiba intároáftuk, akoli igazán semmi, okuk nem lelhet a panaszra. — Ujabb sebesülteket hoztak Szegedre. Ma hajnalban 160 sebesültet hoztak ismét Szegedre a déli harctérről. A sebesültek nagy része csak könnyebben sérült meg; segítség nélkül szálltak ki a vonatból és foglaltak helyet a részükre fentartott villamos kocsiban. A sebesülteket a különböző kórházakban helyezték el, ahol a gondos ápolás mellett bizonyára hamarosan fel fognak gyógyulni. — Samurbe internált szegedi tanár. Horváth Lajos, állami főgimnáziumi tanár még a háború kitörése előtt a nyári vakáció alatt külföldre utazott. Azóta, bogy a háború kitört, nem adott többé életjelt magáról. vés önállósággal. Megyünk a kukoricásban. Az egyik megbotlik egy tökben. Hasra esik és a következő pillanatban az egész szakasz fekszik. Mindenki azt hiszi, vezényszóra történt. Hanem a bátorság, az csodás . . . Ugy megy előre a század, mint egy ember s csak akkor hallatszik hangos káromkodás, mikor valaki megsebesül: — Megöltek, azt a . . . Egyszerre kijutunk az ágyuk tüzvonalából. Megyünk tovább. Mintha országúton mennénk. Óránként megtesszük a magunk előírás szerinti négy kilométerét. Zinn . . . Zinn . . . Zinn . . . bent vagyunk a gyalogsági tűzben. Süvit a golyó. Eleinte süriin kapkodjuk le a fejünket. Aztán látjuk, hogy senki sem esik el. Hisz ezek nem tudnak lőni! Előre! Megyünk vagy ezer lépést, alig esett el valaki. A magyar vér megint lobot vet: a baka, mintha lövőtéren volna, levett sapkával integet, hogy nincs „treffer"! Lassanként egész jókedv kapja el a rajvonalat. Pipák az agyarak közt. Aki elesik, azt szomszédjai hirtelen bekötözik, megyünk előre, már feltűzött szuronnyal. Egy kis deszkakerítés állja utunkat. Hirtelen hangzik a parancs, magyarul: — Az ellenség kétszáz lépésre előttünk. Nieder, lőni! És lövünk. Zinn . . . Zinn . • • Zinn . . . Sortüzet kaptunk kétszáz lépésről. Káromkodás hallatszik innen is, onnan is. Hangos nyögés, jajgatás. Nekem eszembe jut a két négylevelii lóherém . . • Zimn . . . Zinn . . . Zinn . . . Ujabb sortűz, ujabb káromkodás. Hirtelen balkarom kiesik a fegyver alól, mintha görcsöt kaptam volna. A mellemet, karomat jóleső melegség futja át. Tyüh, azt a ... A somogyi bicskások elcsudálkoztak volna azon a mondaton, mellyel megsebesülésemet bejelentettem: — Meglőtték a karomat! Löjjetek gyerekek, mig egy rác van a világon. Kárpáti Károly dr., az állami főgimnázium •igazgatója a. konzulátusnál tudaikozódoti Horváth tanár hollót© iránt. Ma erire vonatkozólag a következő értesítést kapta: Horváth Lajcs tanár ur (kiiváuságára úrtesitijük, hogy jelenleg Saanuirbe viain internálva és teljes .tehetetlenség szeptember l-ére állását elfog latna. {Éterin, 1914. szeptember 4. A császári és> kiráyi Cisztrák-mjaigyar követség, Svájc. —. Uj napközi otthon. Szeptember 9-én szerdán, nyilt meg a Petőfi Sándor-sugáruti óvóintézetben a negyedik napközi otthon a hadbavonult katonák gyermekeik részére. E napközi otthon bizottsága élén Meskó Antalné áll, akit működésében Székely GáiMn;né alelnök s 30 tagií választmány támogat. A bizottság tagjai meleg szeretettel karolják föl az itthon maradt gyermekek sorsát s minden rendelkezésükre álló eszközzel törekszenek arra, hogy az otthont látogató gyermekek felügyeletéről és élelmezéséről minél jobban gondoskodhassanak. A választmány tagjai a teendőket maguk között felosztották s naponkint három választmányi tag gyakorolja a felügyeletet s segédkezik a szép, a nemes munkában. A megnyitás alkalmával Meskó Antalné elnökkel a bizottság több tagja jelent meg az uj napközi otthonban. — Sebesültek névjegyzéke. Sok szegedi és horgosa szegény asszony járt ma nálunk azzal a 'kéréssel, hogy méz nénik meg az elesettek listájában, ,benne vain-e az egyiknek a férj©, a másiknak az unokája, a harmadiknak a fia. Mind olyanok, .alkiik egy-egy listáért szívesen megfizetnék az árát, die hiába vennék meg, nemi tudnának bennük ^igazodni. Készséggel tettünk eleget az aggódó asszonyok kérésének, de niem hiajgy2iatj.uk megemlítés nélkül, hogy gondoskodni kellene arról, Eddig is nyugodt voltam. De ezerszeres nyugalom fogott el. A zápormódra hulló golyók fütyülése közben belém gyökerezett az a tudat, hogy: én megkaptam a magamét, lehetetlen, hogy több lövés érjen . . . Pedig már oldalról is jött az ellenséges tüz. A pokolban fogant rácok oldalra is fogtak bennünket! \ század előre ment ... Mi ott maradtunk a szakaszunkból húszan. Mintha megszűnt volna karom zsibbadása, feltápászkodtam: — Fiuk, akinek ereje van, jöjjön velem oldalt az árokba. Egy fiu fölugrott és sántítva jött felém. Csudálatosan nyugodtan, mint én is. Nagy nyugodtsággal mentünk a sánta bajtárssal a még mindig süvítő golyók között. A legelső árokban letelepedtünk. Itt eszembe jutott, hogy egy vitéz sebesültnek pipázni illlik, vagy talán a torkom száradt ki nagyon. Előkerestem hát utolsó szivaromat épen maradt kezemmel, aztán már csak az az élvezet volt hátra, amit infanteriszt Laci okozott a szivarra gyújtásnál. Olyan akkurátusan nyálazta végesvégig az ötös szivart, mintha felettünk szúnyogok zümmögtek volna a szerb golyók helyett. Negyedóra mulva az árokban fütyültek a golyók. Kint a kukoricásban egy sebesült zugsfüiper feküdt ... Be kellett kötözni a lábát, mert nagyon vérzett. Magamnak meg az infanteriszt Lacinak már nem jutott a kötőszerből. Azután nagyon nehezen haladtunk hárman négvlábon. Délután négykor bekötöztek. Meglepetést csak az okozott, hogy nem a karom, hanem a vállam volt átlőve. De jól esett, hogy a borjut leszedték rólam. A seb nem fájt. A zugsführer elájult. Kicsit bánt, hogy negyjven centiméteres 'karjaimat ilyen korán lehetetlenné tették, mielőtt komolyan odavágtam volna velük. Boszantó, hogyha az ember tehetetlen . . .