Délmagyarország, 1914. szeptember (3. évfolyam, 218-247. szám)

1914-09-05 / 223. szám

Szeged, 1914. szeptember 3. DÉLMAG YARORSZAG — Via: Belgrád—Nis—Pirot—Szófia—Bukarest—Predeal. — — A hadüzenet után őrült kapkodás volt kirakatban közszemlére kitett ágyúgolyó darabokat Szőke Sándorné hozta magával Belgrádból. Szókéné is egyenesen, azaz dehogy egyene rc'grádbö! "jött azokkal az asszonyokkai és gyermekekkel, akiket a belgrádi amerikai konzul feleségének a közbenjárására a szerb kormány szabadon bocsátott. Hogy mennyire nem egyenesen jött Szókéné Belgrádból, kitűnik abból, hogy utirányuk a következő volt: Belgrád-Nis-Pirot-Szofia-BukarestPredeal. Szókénének az ura bognár, aki februárban ment ki Belgrádba egy magyar embernek: Baksa Istvánnak a kocsigyárába mint bognár. Két hónappal ezelőtt utána ment az asszony is és a háború kitörése alkalmával ott rekedtek Belgrádban. Szókéné a következőket beszélte: — A hadüzenet után örült kapkodás volt Belgrádban. A belgrádiak első sorban az élelmiszer-üzleteket rohanták meg és hihetetlen mennyiségű lisztet, kávét, cukrot, szalámit vásárolták össze. Mikor pedig megkezdődött Belgrád bombázása, a gazdagok mind beljebb menekültek az országba, ugy hogy csak a szegénye maradt a szerb fővárosban. Minket magyaroklat a háború első két hetében szabadon hagytak, ami ugy értendő, hogy lakásainkon kellett tartózkodnunk és az utcára nem volt szabad mennünk. Baksa kocsigyárosnak a munkásai, igy mi is, ö nála huzódtunk meg. Két hét múlva, este tiz órakor értünk jött egy szerb zsandár, azzal, hogy menjünk be a kvartra (csendőrlaktanya). Útközben szembejött velünk a hazatérő Baksa, akinek a közbenjárására éjszakára ismét visszamehettünk ő hozzá azzal az utasítással, hogy reggel nyolc órakor jelentkezzünk a kvarton. Másnap aztán Baksával együtt meg is jelentünk a megparancsolt helyen Baksa gyáros vezetése alatt. Itt megkérdezték, ki akar szerb alattvaló lenni. Baksa, aki huszonöt év óta lakik Belgrádban, ahol virágzó kocsigyára van, szerb alattvalóvá lett. öt erre szabadon engedték, úgyszintén minket asszonyokat és a gyerekeket is, de a férfiakat egy gimnáziumba internálták. Huszonnégy óra múlva mi is odakerültünk őrizet alá. Élelmezésünkről magunk gondoskodtunk. Néhány nap múlva elválasztottak bennünket a férjeinktől és egy másik iskolába vittek. Az ostrom alatt a férfiak fogdájába beleütött egy osztrák-magyar shrapnel, mely megölt négy és megsebesített huszonhét magyar alattvalót. Az én uramnak nem történt semmi baja. Ellátásunkat később ugy intézték a szerbek hogy elszedték a pénzünket és abból élelmeztek bennünket. Néhány osztrák és magyar bankártól, kereskedőtől és utazótól annyi pénzt szedtek el, hogy abból bőven futhatta ,korpa:kenyérre és más szegényes élelmünkre. Két héttel ezelőtt jött egy csán, valami szolgabíró lehet, aki megkérdezte, kinek mi a kívánsága. Persze mind azt kértük, ereszszenek bennünket haza. És felirta személyi adatainkat, mi meg remegve vártuk, mi lesz velünk. A várakozás ezen ideje alatt mindenféle rémképekkel ijesztgettük és gyötörtük egymást. Ahányszor jött egy katona, mindig attól remegtünk: most visznek bennünket az akasztófára. Mult csütörtökön hajnalban minket aszszonyokat és gyerekeket kocsikkal kivittek Belgrádból. Kilenc órakor egy katonai táboihoz értünk, addig fel voltak szedve a vasúti sinek. Itt felültettek bennünket a vonatra és Nisbe jutottunk. Az egész uton szerb katonaságot nem láttunk, csak Nisben találkoztunk sebesülteket szállító vonatokkal. Az egyik vonaton volt két kocsival magyar sebesült is, akiknek kenyeret, sajtot és limonádét adtak a. nisi állomáson. Nisböl Pirotba mentünk. Innen Bulgáriába, Szófiába szállítottak bennünket, ahol várt reánk az osztrák-magyar konzul. Szófiában elhelyezett bennünket a konzul két elegáns szállodába és egyáltalán mindenről gondoskodott. El is kisért bennünket a román határig s mindegyikünknek öt-öt koronát adott az útra. Hogy meg ne feledkezzem róla: Szófiában a bolgárok nagy szeretettel fogadtak bennünket, uri emberek vitték a batyuinkat. Bulgáriában a vonat mentén mindenütt sok táborozó katonaságot láttunk. Bukarestben nem tapasztaltunk sem rokonszenvet, sem ellenséges indulatot. Romániában is nagyon sok a katonaság. Minél közelebb jöttünk a magyar ha tárhoz, annál kevesebb román katonát láttunk. Predeálnál mindnyájan vasúti szabadjegyet kaptunk. Szőkémé meg is mutatta munkatársunknak ezt a jegyet, mely leánykori nevére van kiállítva a predeáli állomásfőnök álta, igy: Tóth Júlia és fia elszegényedett állampolgárok részére. Belgrád ostromáról a következőket beszélte: Volt nap, amikor egyetlenegy ágyudörgést sem hallottunk a magyar partról, máskor meg kétszáz ágyúlövés is esett egy nap. A mi ágyúink felgyújtottak egy nagy malmot, mely négy napig égett óriási gabonaés lisztkészletet pusztitva el. A Száva partján nincs egyetlenegy ép ház sem, kivéve négy nagy lisztraktárt, ezeket azonban az ágyútüzelés miatt mem tudják megközelíteni a szerbek. Erősen megsérült a konak 'és a Terazián is, minden össze van rombolva, valamint az összes rendőri aktanyák. Az üzletek mind zárva vannak. Pék egyetlenegy sincs Belgrádban. A magyar partról Belgrádba röpített ágyuk hatása irtózatos. Eleinte pincékbe menekültek a szerbek, és menekültünk mi is, de hasztalan. Három plafonon keresztül is átvágtak az ágyúgolyók és óriási károkat okoztak a pincékben is, ugy, hogy hasztalannak találtuk a bujkálást. A szerbeknek bánásmódjáról ezeket mondta: A szerbek bánásmódja ellen nem panaszkodhatunk, mert nem bántottak bennünket. Ellenben izgattak minket mindenféle szerb képes újságokkal, amelyek azt ábrázolták, mint koncolják fel az osztrák és a 7. magyar katonák a szerb asszonj>okat és gyermekeket és gúnyosan mondották: — Mi meg tejjel tápláljuk a ti gyermekeiteket. Ehhez csak annyit füzünk hozzá, hogy jó volna, ha szerb képes újságok olyan képeket is hoznának, amelyek azt jelenítik meg, amikor a szerb asszonyok és gyermekek orvul lövik le a tisztjeinket és katonáinkat. Védtelen és békés asszonyokat és gyermekeket bizonyára nem bántanak a mi katonáink, ellenben a hadi jog szerint járnak el azokkal szemben, akik ezt kierőszakolják gyilkosságokkal és orvtámadásokkal. Még csak annyit Szókéné elbeszéléséből: — A szerbek még/niindig bíznak abban, hogy azon a találkán, melyet az orosz cár adott nekik Budapestre, ott lesznek. Ha továbbra is ilyen tempóban haladnak a szerbek Budapest felé, mint eddig, akkor ugy járnak, mint a — mádi zsidó, vagy még — ugy se. Szegedi epizódod a galíciai harctérről. A legújabban Szegedre került sebesültek, ötös honvédek és negyvenhatos közösök érdekesnél érdekesebb epizódokat beszélnek el a galíciai harctérről. Közöljük a sebesült tisztektől hallott következő apróságokat: Egyik közös őrnagyunk egy két napos ütközet után annyira kimerült, hogy irtózatos mély álomba merült. Az elcsigázott őrnagy ugy feküdt ott mint a hulla. Annak is hitte egyik századosa, aki abban a hiszemben, hogy az őrnagynak ugy sem lesz többé szüksége a köpönyegére, lehúzta róla azt. Hogy milyen mély volt az álma, abból lát szik, hogy meg sem moccant. Nagyot bámult, amikor felébredt és észrevette, hogy hiányzik a köpönyege. Egyik sebesült honvédtisztünk egy fel nem robbant orosz shrapnelt talált a harctéren. Ezt a löveget, miután a töltést kiszedte belőle, útközben virágvázának használta fel. Lakásán most is virágok díszlenek benne, azok a virágok, amelyeket haza érkezte után a menyasszonyától kapott. A sebesült tisztet egyébként Lembergben ,ahová megsebesülése után továbbit ott ák, Máchánszky László dr. kötözte be. Honvéd előőrseink felderítő szolgálatuk közben észrevettek egy fogatot, amelyben három orosz tiszt ült. Persze mindjárt tüzelni kezdtek rá. A tisztek leugrottak a kocsiról és futva menekültek a közelben levő bokrok közé. Miután előőrseink hiába üldözték a kámforrá vált orosz tiszteket, rátették a kezüket a gazdátlanná lett fogatra. A fogaton különböző élelmiszerek, sok tea és egy láda kockacukor volt sok minden egyeben kívül. A zsákmányon persze mindjárt osztozkodtak. Az ezredorvos lószerszámhoz jutott, az egyik tiszt egy pokrócot kapott, amire annyival inkább'van szüksége, mivel az éjszakák rendkívül hűvösek. Annyira, hogy reggelre katonáink rendesen deresek. Maga a fogat Tahódy Zsolt őrnagynak jutott, akinek a hősiességéről csodákat mesélnek. A zsákmány legbecsesebb része: egy csomó speciális tér kép a harctérről, amelyen hős honvédeink operálnak.