Délmagyarország, 1914. szeptember (3. évfolyam, 218-247. szám)

1914-09-01 / 218. szám

Szeged, 1914. szeptember 1. DBLMAGY A.RORSZ A(? 3 Ni irt kii Nüi mi orosz miai. Saját tudósítónktól.) Részletesen beszámolt a „Délmagyarország" vasárnapi számában az adomány-gyiijtő bizottság legutóbbi üléséről. Vasárnap a központi bizottság ülésezett, ennek a tanácskozásait is ismertettük. A gyűjtés, a jótékonycélra való adakozás tovább folyik, a közönség a lapokállandó közléseiből, legtöbbször lelkes hangon tartott kommentáraiból bizonyára azt hiszi, hogy várakozáson felül való eredménnyel. Kénytelenek vagyunk kis csalódást szerezni. A gyűjtés eddigi eredményével maga az adomány-gyűjtő bizottság is elégedetlen. A szombati ülésen ez az elnöki székből nyert megállapítást és a feltűnően kis számban megjelent tagok között egy sem akadt, aki más véleményen lett volna. A hiba már ott kezdődik, hogy ennek az adomány-gyiijtő bizottságnak sok, nagyon sok tagja van. A bizottságosdit a békés magyar közéletből nagyon jól ismerjük. Nagyon sokan vannak, akik futnak egy-egy bizottsági tagság után, de irtóznak a vele járó munkától és azt nem is végzik. Ezt a bizottsági tagságot talán még se szabadna ilyen nagyúri nemtörődömséggel venni. Nincs helye most a válogatásnak, még atekintetben sem, liogy elfogadom-c a rem ruházott tisztséget, vagy se. El kell fogadni és el kell végezni a vele járó munkát, ha máskép nem: pihenésre szánt időm feláldozásával, fizikai és szellemi erőim megfeszítésével. Könnyű dolog kávéházban zene mellett vigadni, miközben milliók a harctéren a legnagyobb fáradalmakat és veszedelmeket viselik cl. Aki az epedve remélt győzelem áldásait tudja majd élvezni, az tudjon e győzelem olyan kivívásában közreműködni, hogy az minél kevesebb áldozattal járjon: ott és akkor, ahova és a mikor kirendelik. A másik baj az adakozók kis számában van. Tessék végignézni azok névsorát, akik az eddig összegyűjtött összeghez hozzájárultak. Találkozunk azok neveivel, akiknek bőkezűségét évtizedeken át állandóan igénybeveszi a társadalom; találkozunk a kis, sőt legkisebb ekzisztenciák egész sorával. De nem találjuk még ebben a névsorban sok virilista nevét, nem találjuk meg a nagykörúton kivül lakó polgárság zömét — ez hivatalos megállapítás — és nem találjuk meg a tanyát. Az adomány-gyűjtő bizottság különben ezekre a teriiletekre a jövőben fokozottabb mértékben terjeszti ki működését. Kíváncsian várjuk, milyen eredménnyel. Több száz sebesültet vittek Nagyváradra s ezek a katonák az északi harctéren váltak harcképtelenné. Tudósítónk több székely és román fiút kikérdezett és mind oly egybehangzóan egyformán beszélte el háborús élményeit a rettenetes ütközetekből, ugy, liogy azok valódiságában és helyességében nem lehet kételkednünk. A legalaposabb felvilágosítást egy kereskedő adta és egy székely közhuszár. Az oroszok betörését beszélték el, amiről már táviratainkban is hirt adtunk. — Négy ezred állott kedden a galíciai határon. Az volt a rendeltetésünk, hogyha az oroszok azon a vonalon betörést kisérelnének meg, feltartóztassuk. Én járőrvezető voltam és hétfőn éjjel egy hegytetőről rengeteg néptömeget pillantottam meg. Hajnalhasadáskor tisztán láttuk az orosz hadsereg egy részét. Mint a hangyaboly, ugy nyüzsgött a rengeteg ember a messzi távolban. A huszárok szétvitték jelentéseinket és reggel 4 órakor már megdördültek az ágyuk mind a két oldalon. Azt már mi is láttuk, hogy tulnyomó ellenséggel állunk szemben, de hogy hat orosz hadtest nyomul előre, azt csak később tudtuk meg. Mikor csapatomat tiizvonalba vezényelték, olyan sortűz fogadott bennünket, mint a záporeső. Elkezdődött a harc tízszeres ellenséggel. De fel kellett venni a harcot, hogy feltartóztassuk bármi áron, különben elsöpör bennünket a rengeteg haderő. Kérdezze meg kérem itt bármelyik bakát s megmondja, hogy bármelyik lövésünk talált. Uram, minden idegünk összpontositásával célzott ott minden ember. Es hogy élünk, liogy nem pusztultunk mind el, azt magunknak köszönhetjük, mert jól lőttünk és az oroszoknak, akik elképzelhetetlenül rosszul lőnek. A tüzérségünk természetesen keményen dolgozott. M.inden pillanatban felrobbant egy srappnellünk az ellenség sorai között, irtózatos lánggal és detonációval szazával pusztította az oroszok tömött sorait. Az orosz ágyúgolyók gyerekjátékok, nem láttak még egyet sem felrobbanni. A hátam mögött vágódott egy a földbe, teleszórt földdel, de senkit sem sértett meg. Reggel 4 órától este 9 óráig álltuk a rettentő harcot a tulnyomó ellenséggel: a mi négy ezredünk, a hat hadtesttel szemben. Mondanom sem kell, rengeteg sebesültünk van, de aránylag nagyon kevés halottunk. De — nem dicsekvésből mondom, — kérdezze meg bármelyik katonát, legalább húszszor annyi halottat vesztett az orosz sereg. Esti 8 óra felé megérkeztek a segélycsapatok, fölváltottak minket és most kezdődött az igazi harc. Az oroszt három oldalról szorították. Agyúinktól rengett a föld, reggelre öt kilométerre dobták vissza az orosz hadtesteket a határ felé. Az oroszok gyávák. Letérdelve adják meg magukat és kegyelemért könyörögnek. Hanem senkitől sem félnek ugy, mint a huszártól, fogalmam sincs miért, "bizonyosan kegyetlenül verik őket. Jellegzetes kemény arca elárulta a sérült huszárt, hogy a csiki hegyek közt szüDaaeaaaaaauuiaaaaaaaaaaaaaaaaaaaBaaaaaEaaiiBBaaijjcaBaBa] letett. Kurta mondatokban beszél és arca a dühtől többször kipirul: — Gyáva nép a kozák. Már ötször verekedtünk össze. Olyan a nyerge, mint itt a szegény embereké, azért nem tud gyorsan fordulni s ez a veszte. Aztán a huszár egyedül is huszár, de a kozák csak kettesben kozák. Kettő tesz ki egyet, mert az egyiknél van a lándzsa, a másik közvetlen mellette lovagol és pisztollyal lö. Hiszen ha találnának, sem volna veszedelmes. En tizenötöd magammal előőrs toltam, mikor egy-egy hatvan főnyi kozákkal találkoztunk, mert azok nagy csoportban járnak. Azt mondja az őrmester: Kard ki kard! fogjuk körbe és vágjuk őket. Rárohantunk. Már tudtuk a módját: oldalt ugratni, a lándzsát félrecsapni. Ennyi az egész, amig ők megfordulnak, földön hemperegnek mind. Alólam a félkozák kilőtte a lovat. Mire kibújtam a ló alól, már alig voltak tőlem száz lépésre. Ekkor súrolt egy golyó a szemem alatt. Elöntött a vér, de még jobban a méreg: hogy megyek haza. Rugdalózó lovamat leszúrtam, aztán nekiestem a leesett kozákoknak: élő vagy holt volt, nem néztem, hanem beledöftem. Volt vagy huszonöt szerteszét. Szétverték a fiuk. En voltam az egyetlen köztük, aki leesett. Nincs kegyelem! A sebesült orosznak sem kegyelmezünk. Elmultak már azok az idők, nem kap ma olyan katonát, aki foglyot fogjon, vagy az orosz sebesültbe bele ne szúrja szuronyát, ki mondtuk mi azt már egy héttel ezelőtt. És szikrázott a közeli padokon ülők szeme és szálltak a cifra káromkodások, de mindnek az ült az ajkán: csak mehetnék már vissza! Szól is egy a sok közül: — Nem tudnék már itthon maradni. Ugy van vele az ember, mint a legtöbb veszedelemmel. Amig nem tapasztalta, idegenkedik tőle, de ha belekóstol, akkor szenvedéllyel vágyik utána. A gyáva természetű emberek nagyszerű iskolája lenne a mi csapatunk, mert a gyáva emberből is vitéz hős válik, ha bele kerül a mámoros lelkesedésnek abba az izzó forróságába, ami a háborúban a mi vitéz katonáinkat átfiiti, vitézül harcol ott mind egy szálig. Sok náció verte már el a port a kozákokon, de amit most tőlünk és a németektől kapnak, az halálos lesz arra a buta, sötét orosz masszára. Hogyan kell olvasni a hadi tudósításokat. A „Pester Lloyd" augusztus 30-iki esti lapja vezető helyen irja a következő érdekes sorokat: Haditudósítónk ma a következőket sürgönyzi: Pompás őszi időjárás. A hivatalos vezérkari tudósitás tegnap igy szólt: „Meleg, napos idő." _ . „ Furcsa. Meteorologiai megállapítások — egy hadi tudósításban. Egy hadi tudósításban a legnagyobb csatáról, amely ezen a földön valaha meg vívatott, egy csatáról, amelyben két millió ember küzd egymással. Tizennyolc szó az egész távirat és ebből a 18 szóból három: „pompás, őszi időjárás," tegnap is három, ma: „meleg, napos idő." Nem merül-e fel önkéntelen a gondolat, hogy az időjárásra vonatkozó utalás valami must akar jderíteni? A háború folyamatának természetesen titokban kell maradni és innen a hivatalos távirati tudósitás szűkszavúsága. De a távolban szülőknek és testvéreknek milliói epednek egy reménysugár után, az egész monarchia eped egy jelzésért, hogy mi lesz a sorsunk, tudva, hogv itt a monarchia létéről van szó. De a háború törvénye nyers. Amikor egy tilalomról van szó, milliók aggódó bánatának is el kell hallgatni. Azok, akik a harctéren vannak, bizonyára maguk is érzik annak a kényszerítő szükségét, hogy a tilalomhoz alkalma zkodniok kell s bizonyára ez indíthatta őket arra, hogy a köteles titoktartás megszegése nélkül szükszavu távirataikban megüssenek egy akkordot, mely rezgésbe hozza otthoni a sziveket! Nem akar-e ez egy tudósitási mód lenni?.