Délmagyarország, 1914. szeptember (3. évfolyam, 218-247. szám)

1914-09-24 / 241. szám

Szeír&d, 1914. szeptember 24. DELMAGYARORSZAG 3 Konstantinápoly, szeptember 23. Egyip tómból ideérkezettek beszélik, hogy a hely zet különösen Felsö-Egyiptoinban igen komoly. Az arabok között igen nagy nyugtalanság észlelhető. Több esetben megtörtént, hogy az angol őrségeknek a lakosság megtagadta az engedelmességet. A lakosok panasziratokat juttatnak el a khedivéhez és bejelentik, hogy harcolni akarnak az angolok ellen. Kairóban a helyzet nagyon komoly, napról-napra tüntetések vannak, amelyeket azonban nagy eréllyel nyomnak el. Egyiptomban forradalomtól tartanak. Ausztrália Japán ellen. Berlin, szeptember 23. Mint Londonból táviratozzák a Daily Cityen egy Gitt nevű ausztráliai polgár tiltakozik Japán közbelépése ellen. Szerinte Anglia Szamoát és UjGuineát is elígérte Japánnak. Ausztrália, biztos tudomása szerint, sohasem engedi meg, hogy Japán megvesse lábát a déli tengeren. Ha Ausztrália részt vesz a háborúban, akkor csakis Japánország ellen fog harcolni. Oroszország és Anglia ellentétes érdekei. Bukarest, szeptember 23. A Journal des Balcanes munkatársa előtt az egyik román politikai párt elnöke igen érdékes nyilatkozatot tett Anglia és Oroszország egymáshoz való viszonyáról s megvilágítva azokat a körülményeket, amelyek a legutóbbi időben Oroszországot és Angliát sokszor ellentétbe helyezték. Megállapította, hogy Oroszország és Anglia érdekei majdnem minden térén, ugy politikailag, mint gazdaságilag egymással ellenkeznek s megrajzolta azokat az elválasztó vonalakat, amelyek Anglia és Oroszország között a távol keleti érdekszférák között vannak. Az emiitett igen előkelő és befolyásos román politikus, habár egyáltalában nem hiszi Oroszország és Anglia győzelmét a most folyó háborúban, de feltesz egy lehetőséget arra vonatkozólag s azt mondja, hogy Anglia sohasem egyezne bele abba, hogy Oroszország területi kompenzációkat nyerhessen, még a Balkánon sem. Oroszország nem tehetné még egyszer azt, amit Romániával tett. Még jó — fejezte be nyilatkozatát a román politikus, —hogy az entente győzelmét csak elképzelni sem tudom. MEGCÁFOLJÁK AZ ENTENTE HAZUGSÁGAIT. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A hármas entente jelentései az állítólagos galíciai orosz győzelmekről a nevetségeséggel határosak. Az angolok tudni vélik, hogy az egyik győzelmes seregünk egyáltalán nem létezik többé és galíciai haderőnk immár 60—100,000 emberre fogyott ie. Páris azzal a hírrel nyugtatja meg magát, hogy veszteségeink több százezer embert tesznek ki és az állítólag segítségünkre jött német hadtestek megkezdték a visszavonulást. Az oroszok pedig ugy vélekednek, hogy váraink nem is játszanak többé szerepet. Ha az ellenfelek ekkép értékelnek, akkor meglepetések bizonyára nem fognak elmaradni. A FRANCIA FLOTTA MEGINT „HŐSKÖDÖTT". Budapest, szeptember 23. (Hivatalos jelentés.) A francia flotta, amely Punta d'Ostronál szeptember elsején való eredménytelen bombázása óta az Adrián kivül tartózkodott, az utóbbi napokban újból hőstetteket vitt véghez. A flotta e hó 19-én reggeli 6 órakor újból megjelent a Bocche előtt legnagyobb ágyúival, ismét egy órán át bombázta a bejárat erödjeit. Három izben talált és egy tüzért megsebesített, azután a flotta, mely összesen körülbelül 40 egységből állott, visszafelé hajózott. Tiz órakor délelőtt a szemafor-állomást és a világítótornyot ágyúzta, két embert megsebesített, különben csak jelentéktelen kárt tudott tenni. A flotta nagyobb része körülbelül délután 5 óráig operált a lissai vizeken, azután délnyugati irányban elhagyta tevékenységének színhelyét. Visszavonulás közben a flotta egy része Pelagosa előtt is megjelent, itt is a világító tornyot bombázta, miután a jelző-állomást elpusztították. A partra szállott matrózok az ivóvizet undorító módon bemocskolták és a szegény toronyőrök kevés élelmiszerét és néhány darab fehérneműjét magukkal vitték. Ez a hajóraj is elhagyta az Adriát. (Közli a miniszterelnökség sajtóosztálya.) A Bocche di Cattaró, az Adriai tenger mély fjordalaku öble Dalmácia legdélibb részében. A bejárat a Punta d'Ostro és Punta d'Arza közt van. NÉMET CSAPATOK FOKFÖLDÖN. Londonból jelentik: Benyomultak a Fokföldre a németek délnyugatafrikai csapatai, a!hol elsáncolták magukat. NICZKY GRÓF MEGHALT. Megírták a lapok, hogy Niczky Ferenc gróf tartalékos főhadnagy a harctéren megsebesült és Sopronba szállították. A grófot megoperálták, de nem lehetett az élet számára megmenteni, ma meghalt. a nyomor miatt veszti eS a háborút. A világháborúnak egy eredménye máris van: a kapzsi Anglia hegemóniája véget ért. A diadalmas Németország hatalmas iramban tör a cél: a francia és orosz haderők megsemmisítése felé. És Anglia méltán retteg attól, mi lesz azután? Vájjon Németország megelégszik-e ennyivel s nem fog-e sort keríteni a büszke Albion végleges megtörésére. A nagy probléma rövidesen ei fog dőlni s talán nem állunk messze attól, hogy német csapatok szállnak ki az angol partokon és német hadsereg fogja megszállni a nagy angol városokat. Hogy ez a feltevés épen nem áll messze a vaióságtól és Angliát egyébként is katasztrofális válság fenyegeti, arra érdekesen világit rá Györffy István dr. kolozsvári unitárius teológiai tanár nyilatkozata. Györffy hosszú évekig tartózkodott Angliában, mint teológus s rendkívül érdekes kijelentéseinek az ad súlyt, hogy a saját szemével látottakról számol be. — Azok a hirek, — mondotta Györffy — amelyeket a lapokban olvasok, nagyobb angol üzemek beszüntetéséről, széles határu perspektívát tár elő arról, milyen rettenetes arányokat ölthetett már eddig is Angliában az inség a háború miatt. Néhány évvel ezelőtt volt alkalmam a szénsztrájk okozta borzalmakat végig nézni. Mindazok az üzemek, amelyek bármi vonatkozással állnak a szénhasználattai, természetesen egyszerre szűntek be s London munkásnegyedeiben a nyomorúság legelképzelhetetlenebb mértékben lett úrrá. Százezrével maradtak kenyér nélkül az emberek s itt nálunk talán el sem lehet képzelni, hogy a gazdag Anglia nincstelen szegényei miken mentek keresztül. A szénsztrájk miatt Londonban nyolcszáz gyermek halt meg éhhalálban s ez az egyetlen számadat mindennél többet beszél. A nyomor és éhség elleni küzdelem természetesen megmozdította az angol társadalmat, de ki tudná egyszerre letörölni -millió meg millió ember könnyeit. A nyomor elleni védekezésben még a legsikeresebben a missziók jártak elől. Egy-egy ilyen telepen száz meg száz ember kapott állandóan élelmet. Felejthetetlen látvány volt az, amelynek egy ilyen misszió-telepen tanuja voltain. Egy szeretetreméltó angol lelkész kalauzolt itt engem, de előzőleg jóakaratulag figyelmeztetett arra, hogy piszkos és rongyos ruhát öltsék magamra. Kíváncsi arcot vágtam, amire aztán felvilágosított: — A jó ruha itt alkalom a bűnös szenvedélyek fölkeltésére. Egészen bizonyos, hogy valamelyik végsőkig elszánt csavargó követni fogja s az ilyen ember könnyen kioltja az ember életét. — Megfogadtam a tanácsot s rongyos ruhában néztem végig a nyomor siralmas fölvonulását. Nem tudnám szavakkal leírni az arcokról ierivó mérhetetlen, vigasztalan kétségbeesést. Láttam én már itthon is szegény embert, de a londoni nyomorultak nem voltak összehasonlíthatók velük: az élő szerencsétlenség és kétségbeesés szobrai voltak. Én el tudom képzelni, milyen lehet az angol munkásság helyzete. Amit én tapasztaltam, mindaz fokozottan történhetik meg mai napság. Anglia ipara már eddig is annyit szenvedhetett, a mennyi pusztító háborúk rombolásával érhet fel. — És az angol-német háború önkéntelenül eszembe juttatja az angliai ílottagyákorlatok pár év előtti csúfos kudarcát. Akkor is kint voltam Angliában. A lapok óriási szenzációként harangozták be a csatorna déli részén folytatott nagy flottagyakoiiatokat. A feltevés az volt: az angol flotta kétharmad részének meg kellett akadályoznia azt, hogy a flotta egyharmada katonákat helyezzen el az angol parton. A közvélemény rendithetetlen felfogása természetesen az volt, hogy a nagygyakorlat tárgya képtelen feltevés, amiről beszélni sem lehet. Es a vége az lett, hogy a csatornában felállított kétharmadrésznyi fioíta önmagát bombázta és a kisebb rész akadálytalanul elvégezte feladatát. A felsülés nagv lehangoltságot és példátlan botlányt idézett elő. Az angol lapok most már mint lehetőséget tárgyalták azt, hogy egy idegen hatalommal való háború esetében az idegen flotta hadsereget szállíthat Angliába s a hadsereg nélküli országot leigázhatja. Egész csomó lapot elkoboztak, de azóta minden angol fölött ott fiigg a Damokles kard, hogy a szabad Anglia nemcsak hegemóniáját veszítheti el, hanem arra a szomorú sorsa kerülhet, mint Nagybritannia rabsorsra kárhoztatott gyarmatai.