Délmagyarország, 1914. szeptember (3. évfolyam, 218-247. szám)

1914-09-22 / 239. szám

8. A madridi Epoca a következőket jelenti: A Tuzától Mulugáig húzódó vonalán egy uj Kohi lépett föl, aki a szent háborút hirdeti a franciák ellen és fölszólítja d kabilakat, hágy seregeikkel vonuljanak a franciák ellen és űzzék ki őket az országból. Az a tény, hogy a francia helyőrségek Marokkóban néhány pozíciót elhagytak, igen jelentős mértékben járul hozzá a kabilok önérzetének és ellenszenvének növeléséhez. A szabadkai szerbek hűek. Szabadkai tudósítónk jelenti: Izgalmas szenzációként hatott augusztus közepe táján a hir, hogy négy előkelő, gazdag szabadkai szerb nemzetiségű polgárt a katonai hatóság tuszul kijelölt és Szabadkáról elszállíttatott. Szükségesnek mutatkozott a katonai hatóságnak ez a ténykedése, mert a bácskai és szer érni községeik szerb lakói nyugtalanítani kezdték a községek békéjét, csendjét és amint utóbb ki is derült, a magukról megfeledkezett szerbek egy része a leggyalázatosabb hazaárulást követte el. Egy hónapig voltak távol Szabadkától és családjuktól Manojlovics János dr., Manojlovics Vladiszláv dr., Manojlovics Gvetkó és Rádics József gazdag, előkelő szerb polgárok, ma azután rájuk nézve kedvező fordulatról értesítette a katonai parancsnokság Purgly Sándor főispánt'. Minthogy a szabadkai szerb polgárság hazafiúi kötelességeit e nehéz órákbán is híven teljesiii és mind ez ideig a legkisebb pdrtasz ellenük fél nem merült, — a katonai hatóság nem tartja szükségesnek a túszokat tovább is fogva tartani, ezért mai napon szabadon bocsájtotta őket. A CSINGTAUI ERŐD OSTROMA. Páris, szeptember 21. Rómán át a IJavas-ügynökség jelenti Pekingből: szeptember 19-iki kelettel: Eisenach báró, a pekingi német követség második titkára, aki mint önkéntes a csingtaui helyőrségben szolgál, az előőrsök összeütközése folyamán elesett. A németek elbeszélése szerint egyik repülőgépük bombát dobott a japánokra. A bomba 30 japán katonát megölt. A japánok csoportonként közelednek az erődökhöz. Az oroszok és a mi sebesültünk. Egy s'zékelyudvarhelyi őrmestert ápolnak. most Kolozsvárott, akiről kiderült, hogy először orosz Vöröskeresztesek ápolták és hogy az oroszok bocsátották haza Magyarországba sebesülése után. A székely vitéz a következő dolgokat mondotta el: — Kettős megsebesülésem után a harcmezőn, ahol még akkor erősen dult a harc, elvesztettem eszméletemet. Mire öntudatomat visszanyertem, már kórházban voltam, betegágyon feküdtem. Körülöttem csupa idegen arcokat találtam. Teljesen idegen beszéd, az ellenség nyelvén kiejtett szavak ütötték meg fülemet. Orosz tábori kórházban voltam. Egyszerre aggódni kezdtem életem, sorsom felett. Közelebb éreztem magamhoz ekikor a halált, mint pár órával előbb a csatában, a golyózápor közepette. Lassan azonban megnyugodtam, mert az orosz orvosok előzékenységéből s az ápolónők gyöngédségéből valóban nem láthattam ki semmi közvetlen veszélyt. Parányi kis aggodalmam azonban mégis maradt fenn s ezt pár nappal később egy magasrangu orosz tiszt teljesen eloszlatta. A tiszt szemlére jött a tábori kórházba. Minden ágynál megállt és minden sebesülthöz volt néhány szava. Engem sem keDÉLMAGYARORSZÁG rült el. Talán még figyelmesebben, előzékenyebben érdeklődött tőlem kilétem és egészségi állapotom iránt. Tört németséggel feleltem szintén német nyelven hozzám intézett kérdéseire. A kezelőorvosom is közbeszólt s igy tűnt ki, hogy bárom-négy nap múlva már annyira jobban leszek, hogy a kórházból továbbithatnak. Ekkor az orosz tiszt ezt kérdezte tőlem: — Innen hová akar menni? Újra megdobbant a szivem, mert a kérdést félreértettem és nagyon aggódni kezdtem. Jóakaróm, ugy látszik, leolvasta arcomról aggodalmamat, mert most már valósággal faggatni kezdett, hogy nem akarok-e visszamenni a mieink táborába, hogy onnan azután családom körébe kerülhessek. Felszakadt belőlem a vágyakozás és mohón nyilatkoztam: haza akarok menni! A tiszt rögtön kiadta a parancsot, hogy mihelyst felkelhetek, két katona szállítson vissza az előőrseinkig. Harmadnapra e jelenet után a szabadító parancsot végre is hajtották. Két orosz katonát adtak mellém, akik, mivel sebesült lábamon menni nem tudtam, kezükbe fogott fegyvereikre ültettek. Én jobbról is, balról is átöleltem az orosz katonák nyakát és elindultunk előőrseink felé, mintha világháború nem is volna. Előőrseink tüzeléssel fogadtak, miikor lőtávolba érve megpillantottak. Süvítettek körülöttünk a golyók, de szerencsére egyik sem talált. Erre az orosz katonák elővették 'zsebkendőiket és azokkal integettek a mieinknek, akik be is szüntették a tüzelést. Elértük az előőrseinket. Az orosz katonák engem átadtak s azután visszamentek az övéik közé. A SZÁZADOS KUTYÁJA. Az északi harctérről érkezett egyik tiszt beszélte el az alábbi megindító történetet. — Egyik századosunk elhozta magával a kutyáját a háborúba is. Századosunk az első csatában — hogy ugy mondjam — eltűnt. Eltűnt, mert egyáltalában nem tudjuk •róla, elesett-e vavv orosz hadifogságba került. Pompás kutyája azonban továbbra is nálunk maradt. Csapatainkat, — szabad igy kifejezni, — ritka hűséggel, vakmerő elszántsággal több csatában követte tüzön-vizen keresztül. Mindig ott csaholt a lövészárkokban s ha; rohantunk előre, velünk futott az állat is. Az utolsó harcainkban, melyekben én is megsebesültem, egyszerre eltűnt a kutya. Néhányan látták, hogy a tűzharcban egyszerre csak felfigyelt az állat s azután egy határozott irányba elfutott. Mikor Ikerestük a százados kutyáját, egy magyar bakám jellemző megjegyzést tett: — Alássan jelentem: ne tessék keresni. Mi ugy tudjuk, hogy minden ebnek a gazdája sorsa jut ki . . . — Mióta itthon vagyok, sokan érdeklődtek nálam a százados sorsa iránt és én a baka megjegyzésére emlékezve, mindenkinek a kutyája történetét meséltem el . . . A GÖRÖG FLOTTA UJ PARANCSNOKA. Athén, szeptember 21. Itteni lapjelentések szerint Mac Keer tengernagy, a görög-, országi angol tengerészeti misszió főnöke átvette a görög flotta parancsnokságát. Kundurictis tengernagy, az eddigi flottaparancsnok két hónapi szabadságot kapott. Németország nem akar békülni. Berlin, szeptember 21. A Norddeutsche AHgemeine Zeitung irja: A Reuter-ügynökség washingtoni jelentése szerint az ottani német nagykövet kijelentette, hogy Németország kész a békére, ha Németország területi integritását nem bántják. Ilyen jelentések célja azt az impressziót kelteni, mintha Németország tekintet nélkül nyugati és keleti seregeinek győzelmi sorozataira, belefáradt volna a harcba. Németország e pillanatban egyáltalában nem gondol arra, hogy bármiféle békeajánlatot tegyen. Ismételjük, NéSzeged, 1914. szeptember 20. nietország egyetlen célja az, hogy az ellene bűnös módon fölidézett háborút becsülettel végigküzdje. A németek sikeres támadásai. Berlin, szeptember 21. A francia és angol hadsereg ellen való támadásban egyejS pontokon eredményehet értünk el. Reims a francia harcvonalbán van és mi kénytelenek vagyunk a tüzelést viszönozni. Edjlaljuk, hogy a várod ezáltal károkat szenved, léhát csapataink utasítást kapták, hogy legalább a székesegyházat tehetőiéig kíméljék. A Középső-Vogézekben, különösen a Donok melletti SenonCsnél és Saalesnál a francia csapatők támadásait viszszautasitőituk. A keleti hadszintéren ma események nem fordultak elő. A liszfanyag fokozás! A szükséges lisztanyag biztosítása céljából elsősorban szükséges, hogy az őszi vetés intenziv lefolytatása megtörténjék, másrészt a gabonavámok lehetőleg felfüggesztessenek, mindenesetre azonban kell, hogy a meglevő búza gyorsan és arányosan kerüljön feldolgozásra, hogy a malmok és a közvetitő kereskedelem vissza ne élhessen a rendkívüli helyzettel. A helyzet most az, hogy a vidékről további nagy szállítmányok érkeznek és a buza, illetve a lisztellátás gondja, hosszú időre eli volna vetve, ha megfelelő munkaerő állana rendelkezésre. Miután azonban a lakosság és különösen az ipari és mezőgazdasági munkásmép javarésze bevonult, a búzát a szérűkről nem lehet elég gyorsan beraktározni, a gabonaszállitmányokat nem lelhet a (kellő tempóban Budapestre juttatni, igy nehézségekbe ütközik a tömegesen érkező, illetve tovább szállítandó küldemények kirakodása, illetve elszállítása. A vasúti kocsik és az uszályhajlók egész serege vár arra, hogy drága terhétől1 megszabaduljon, a megfelelő munkáskéz azonban oly kevés, hogy sem a malmok, sem a kereskedők nem tudnak elég lisztet termelni, illetve értékesíteni, másrészt pedig a meglevő munkássereg munkabére annyira felszökött, hogy ezt a többletét be kell számítani a lisztárakba, ami lényeges emelkedést jelent. Itt keresendő a lisztdrágaság igazi oka, amivel természetesen egyesi lelkiismeretlen tényezők még vissza is élnek. Ép ezért feltétlenül szükséges, hogy a lehető legrövidebb időn belül gondoskodás történjék megfelelő m unk ás t áb o r bi zt ositásá r ól. Ezt a neihéz feladatot a mostani körülmények közt csa'k egy módón lehet meg oldani, még pedig ugy, hogy sok ezerre rugó hadifoglyaink alkalmas elemeit, tisztességes béreik mellett a buza szállításához, kirakodásához és továbbításához szükséges munkára alkalmazzuk. A hadvezetőségnek úgyis gondot okoz a több mint félszázezernyi fogolytábor ellátása és beosztása, nem is szólva arról, hogy ezidőszerint valósággal é'lősdiek az ország testén és semmi hasznúikat nem vesszük.