Délmagyarország, 1914. szeptember (3. évfolyam, 218-247. szám)

1914-09-15 / 232. szám

15. lminlfc , uiár ©gylőnyo; vesz kötteilépésc. A píedcodern r csak szákatosateLiig az ibbiiák törést, közelis. Ez alábbképesit lembe, ntailék azonb esetr mikor fiajtáséggd u reniődöt>t, iterepmadik véde'ctóreii sok a erülik. njelöre i nagy uflm.il., EF 5je utca 14. :emben hiányterendeShely. alamtnt tőrdlszdelések. !—59. HL n fogakjat teloroná;s árak légitve inikus •••••••• ujai Szeged, 1914 szeptember 15. DBLMAGYARORSZAG A jótékonyság ellensége. (Saját tudósítónktól.) Szeptember 11-én Pénteken Szeged-Rókus-állomásra ' pancsovai menekülteket szállító vonatok érkeztek. A menekülők, akiknek félelme és rettegése, mint az később kiderült, korai és hiábavaló volt, elszéledtek a városban s részint a Tisza-szállóban, részint jó emberektől felajánlott lakásokban helyezkedtek el. Szeged-Rókus-állomáson vasúti raktárbók Kovácsik János, aki feleségével és 5 gyermekével a Rákóczi-utca 19-ik számú Házban lakik. Mikor Kovácsik látta a vasúti perronon didergő szegény embereket, megesett a szive és családjához hazavitt egy anyát 8 gyermekével, akik között a legkisebb még csecsemő volt. A Rákóczi-utca 19-ik számú ház tulajdonosa Engi Péter, vagyonos, tanyával biró gazdaember. Az emeletes házban Szolga József lakik Kovácsikon és a házigazdán kívül. Tágas udvara van Engi Péter házának sok félszerrel és színnel. A Rákóczi-utca minden házában a katonai kvártélymester népfölkelőket szállásolt el a napokban. Mikor a 19. számú házban fél század katonát ákart elhelyezni, a házigazda rájuk ripakodott: — Mit, sebesülteket akar itt az ur elhelyezni. Itt nincs hely, hacsak a lakóimat ki nem dobom. Szolga József felajánlotta az egyik szobát emeleti lakásából, de a kvártélymester a hallatlan inzultus után nem vette igénybe szívességét. Mikor a mult pénteken Kovácsik kilencedmagával tért haza s a nyolc pancsovai sváb gyerek játszani kezdett az öt Kovácsik gyerekkel, Engi Péter kiment az udvarra s botjával hol az egyik, hol a másik gyereket piszkálva, először enyhén morfondírozott, majd hangos lármát csapott: — Minek ez a sok gyerek itt? Hát hánynak adtam én ki ezt a lakást? Kikergetlek benneteket, ha el nem hallgattok! Ma levelet hozott a posta számunkra: Tekintetes szerkesztőség! A Rákóczi-utca 19. számú ház gazdája, Engi Péter, ma oly felháborítóan viselkedett, hogy méltán megérdemli a kipellengérezést. Most, mikor mindenki tehetségéhez mérten iparkodik egymás baján segíteni, ez a könyörtelenszerü ember nemhogy segítene, de még másnak is kellemetlenkedik, ha az szive sugallatára hallgatva, jót tesz. Ugyanis egyik lakóját, aki tegnap a menekültek közül egy egész családot meghívott éjjelre, sőt — bárha szerény viszonyok között élnek, még élelemmel is ellátta őket, lehordta mindennek, hogy nem annyinak adta ki a lakását s nem türi, hogy mindenféle jött-ment népség az ő házában zajt csináljon. A gyereket, akik a legnagyohb esőben a kapualjban csendesen játszottak, bottal verte ki, mig azután nőm is beleavatkozott s megmagyarázta neki, hogy azt a derék népet inkább dicséret, mint szitok illeti a szivességért. Épp ily szívtelen módon viselkedett a napokban az elszállásolásnál. Nem lehet az ilyen basáskodás ellen semmit sem tenni? Nem elég, hogy ő maga egy fillért sem áldoz jótékonycélra, még mást is visszatart a jótékonyságtól. Kiváló tisztelettel; Szolga József. A levél vétele után a Délmagyarország munkatársa beszélt Szolgánéval és Kovácsiknéval, akik a következőket mondották: — A házigazda a legbrutálisabban viselkedett a pancsovai menekültekkel s fizeCsataképek. Egy magyar tiszt naplója. Augusztus 23. öt órai jó alvás után nem is érezzük a fáradalmakat. Alig várjuk, hogy szembe kerüljünk és leszámoljunk az ellenséggel. Addig is siet mindenki levelet irni otthon maradt szeretettjeinek megnyugtatására. Fájt őket elhagyni, de ugy érezzük, hogy az ő boldogulásukért, jövőjükért kell megküzdenünk az ellenséggel, melyet ha meg nem semmisítünk, akkor ők semmisitik meg ezeréves hazánkat és népét. .— V. főhadnagy deriti fel hangulatunkat. Csupa kedély, csupa vigasság. Énekel, dalárdát szervez. Minden állomáson udvarol, énekel, táncol. Kacagtatóan kiabálja az integető parasztoknak, hogy „aztán Írjanak". Jó menázsi után (délben gulyás, este marhasült) alszunk egy jót és erősen érdeklődünk a jövő bizonytalan tervei iránt. Augusztus 24. Jó alvás után folytattuk az utazást, mig vúgre este fél 8 órakor G. egyik kis községében kivaggoniroznak bennünket. Fél H-kor éjjel hordágyon a szabadban alszunk. Az éjszaka hűvös. Augusztus 25. Reggel fél 7-kor 25 km. lovaglás után számos nagyon szegény zsidó falu passiro'fása után W.-be érkezünk, hol örömmel fog'alunk le magunknak egy szalmával telt Csürt, ahol. fáradtan, de a harci vágytól felcsigázott kedéllyel ütjük fel tanyánkat. Gubásból álló vacsoránkat szalámival füszebzziik meg. Már itt tudják, hogv az ellenség a közeli határoknál van. Fél 9 órakor térünk nyugvóra, természetesen le sem vetkőztünk. Augusztus 26. Hajnali fél 4 órakor riadó, 10 perc alatt készen állunk, csakhamar lóra kapva 23 km. utat teszünk B.-ig. Itt az egész zászlóalj kocsikra ül s falvakon át este 6-kor H.-ba érkezünk. Az egész uton hallatlan tömegű kocsitábor, százezrekre menő katonaság között vonulunk annak a dombnak, mely jelenleg határát képezi a betört orosz hadseregnek, mely azóta már onnan kitakarodott. Csapataink elfoglalják a dombtetőt s rajvonalba felfejlődve kis ezredünk az orosz túlerővel felveszi a harcot a kora hajnali órákban. Támadásunk, melynek egyedüli célja volt az ellenség feltartóztatása, több órai erős tüzelésünkkel sikerült és az orosz a dombok aljáról eltakarodott, bizonyára más irányban. Augusztus 27. Reggel 8-kor feladatunkat elvégezvén, visszavonulást rendeltek el, hogy a hadseregeinkkel, melynek egy előre tolt része voltunk, egyesülhessünk. Fél 11-kor á D. partján ebédelünk a szabadban, miután előbb egy felüdítő szabad fürdőt vettünk. Ez bizony a tábori életben elsőrangú élvezet. Még rendes mosdásra sem jut mindennap idő, hát még szabad folyóvíz fürdőzésre?! Délután 2 órakor egy lengyel faluba érkezünk, ahol egy barátságos lengyel néni szívességéből igen jó szobát kaptam. Persze háborúban nyugalomról szó sem lehet, mert minden percben készen kell állanunk az ellenséggel szemben. Itt kapjuk hírül, hogy L. mellett véresen megverték csapataink az oroszokat. Mi is minden percben várjuk már az I ellenséggel való összeütközést. A legénység 5 tést követelt tőlem, mert két napig nálam tartózkodtak. Ehhez a történethez nem kell kommentár. omiiiiiiiiiiiiiihiiinuiiiumuiuiimiuiii Hirlapkiadás háborús időben. — Milyen üzlet ilyenkor az újság? — (Saját tudósítónktól.) A kávéházi diplomaták, hadvezérek és .matematikusok, akik 'kiszámítják, hogy miben hibázott Hötaen•doríl Konrád vezérkari főnök, azt ,iis kiszámítják, valahányszor 4 fillért fizetnek :ki egy különkiadásért, hogy a hirllapváLlala/ttoik a mai háborús időbenm milyen nagy jövedelmekre tesznek szert. Hogy ez a véleményük ép oly alaptalan, mint stratégiai hirálat.tfk, azt meggyőző adatokkal bizonyítja most be a német hírlapkiadók orgamuma, a Zeitungs Verlag, mely következő tényekkél oszlatja el a közönség tévhitét: — A legendák köziil, — irja az említett lap, — amélyek ezekben a napokban születtek és születnek egyre, érdemes félemlíteni azt a mindenütt 'elterjedt véleményt, hogy háborús időben a sajté „üzl!et"-et, pláne „kitűnő üzlet"-et csinál ÍMiként jut a közönség erre ia meggyőződésre, azt nehéz megmagyarázni. Talán azért, mert az újságok mint közvetítői a nagy feszültséggel várt uj hiineíkmjek, több érdekességet. nyújtanak most, mint normális viszonyok között, vagy talán 'azért, mert a kiadóhivata.lotknt megostromolják a hírekre kíváncsi emberiek s ;a külön kiadások és egyes lappéldányok árusítása a megnövekedett üzleti forgalom látszatát kelti. A valóságban egészen másként festsnek ezek a tények: Alig van vállalat, amelnyek annyi áldozatot kellene hozni s iamely annyit szenved a háború alatt, mint épen az újságkiadó. A .kereskedelem és ipar .bizonyára szintén megérzik ia háború nyomasztó hatását, áltaéánossáigba.n mégis csak foJytiaitódmeg. épen féktelenül türelmetlen. Alig várja, hogy az ellenség közelébe kerülhessen, hogy szuronyával is dolgozhasson. A harci vágy mindannyiunkat elragad, félelemről szó sincs. Szerencse fel! Minden percben várjuk az összeütközést. Egyesülünk ... ezredekkel, nagyszámú tüzérséggel és rengeteg honvédhuszársággal. Tejet hoz a lengyel néni és próbálunk végre aludni. Álmunkban is persze verjük az oroszokat és meg sem állunk Szentpétervárig. Istenem, ha ez az álom valóra válna! Augusztus 28. Hajnali fél 4-kor riadó, 50 kilométer biztosított menetelés alatt minden ember ég a vágytól kozákot foghatni, mig végre R.-ba érkezünk, ahol — a zászlóalj tisztjeivel megebédelve — a térkép tanulmányozása közben latolgatjuk az esélyeket. Felderítő szolgálatunk annyit megállapított és hirül hozott, hogy három hadtest odesszai orosszal állunk szemben. Tisztjeink azonban bizva seregeink kitartó, lelkes, önfeláldozó harcképességében, a túlerő dacára bizik az elkövetkezendő harcok sikerében. Eközben kapjuk a parancsot, hogy vonuljunk fel éjszakára a mellettünk fekvő dombokra s üssünk ott tábort. A hegytetőn azután, hogy zászlóaljunk fedezékbe ásta magát, az oda összehordott szalmában megkísérlem az alvást. Hajnali fél 3 órakor jelenti egyik őrszem, hogy előrenyomulunk. Első ritkásan jelentkező tüzelés hallatszik. Az oroszok minden este illuminálnak égő falvakkal. Augusztus 30. Miután tegnap az oroszokat visszavertük, ma már csak üldöztük az ellenséget, déltájban kezdődött a csata az óriás orosz