Délmagyarország, 1914. július (3. évfolyam, 153-182. szám)

1914-07-08 / 160. szám

GYARORSZÁG laerkesztótég Kárász-utca H TddMnta: 305. Ecr» mám fira Ifi Ufir. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24*— félévre . . K 12 — negyedévre K 6 - egy hónapra K 2-— ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28 — félévre . . K 14.— negyedévre K 7 — egy hónapra K 240 Kiadóhivatal Kárász-utca fi Telefonszám: 81. Egym szim ára Ifi fillér. Szeged, 1914. fii. évfolyam 160. szám. Szerda, julius 8. Kezdődik a munka. Napokon ált megbénított Magyaroi^Zágon minden köz-tevékenységet a szerajevói véres tragédia. Most azonban, hogy Megadtuk az áldozatai esett trónörökösPárnak a végső tisztességet is, — nyomott hangulatban és sebzett felekkel bár, de kötelességszerűen ismét munkához látunk. És munkáihoz látott, (mint az ország életének legfőbb funkcionáriusa, a képviselőház is; tevékenységét, önként értketőleg a szerint a program szerint folytatván, melyet előzetesen imaga elé tűzött. Ezt mindenki megérti, csak a — szövetikezett ellenzék nem, mely nagyon felháborítónak, sőt egyenesen „ibrutálitás"Ua'k tartja azt, hogy a kormány közvetienül a nemzetet ért katasztrofális gyászáét után „forszírozza" a közigazgatási és egyéb oly javaslatok tárgyalását, a teélyek egyike sem olyan égető szükséges'séy, hogy mentené a „súlyos kegyeletsértést." Fölösleges dolog ezzel- a különös feíf°gással vitába elegyedni. Fölösleges, kiv'á1t olyanokkal szemben, akiket a ször"yü csapás, mely msullt vasárnap a monarch:iát és ebben Magyarországot érte, jtembogy megálllitott voín'a a pártpolitikai kérnédiázás és gyülölefszitás utján, de fnég ezt a gyászt is kihasználták pártpo\ litikai céljaikra. Mindazonáltal provokál í egynéhány megjegyzést az a körülmény, hogy Andrássy Gyulla gróf is beállott a halasztást követelő ellenzéklek kórusába, azt mondván, hogy a mai hangulat nem alkalmas arra, hogy a törvényhozás íontcxtabb munkát végezzen. A halasztási argumentumra vonatkozólag Andrássy gróffal szemben sincs mondanivalónk. Ha alkalmas az idő s a közérzés az ellenzéki f-éfctelenkedésekre, bizonyára alkalmas a komoly munkára is. De egyebeket is mondott Andrássy azokban a nyilatkozataiban melyekben a közigazgatási javaslatok és ezek tárgyalása ellen sikra szállt. Mondotta például mindjárt akkor, mikor a Ház asztalára került a 'három javaslat, hogy összes részleteikben rosszak és egy fabatkát se érnek. Azután pedig felpanaszolta, hogy a bizottságok felületes gyorsasággal tárgyalták le a javaslatokait és hogy ezek tár gyalására nem elég annyi idő, amennyit ráfordítottak. Andrássy Gyula grófnak elég volt egyetlenegy nap, hogy a három javaslatot áttanulmányozza és mindenestől elvetendőnek állítsa; ellenben kevésnek tartja, hogy a bizottságok— amelyek különben is csak előkészítő munkát végeznek — hosszabb időn át tárgyalták a reformjavaslatokat. Pedig ezenkívül a vármegyei tisztviselők is kimerítően., megbeszélték töb napos kongresszusokon a reformot. És sok tekintetben igen figyelemreméltó észrevételeket téve, érdemben arra a megállapodásra jutottak, hogy igenis a törvénytervezetet áltálában jó, üdvös, korszerű s annak megvalósítására szükség van. Pedig, ha valaki, épen a vármegyei tisztviselők szakemberek ebben a kérdésiben s mert legközvetlenebbül őket érdekli, hivatottak és illetékesek is véleményt mondani. A kényelmes semmittevésnek is vége közeledik. Az ellenzék ép a vidéki párthívek elégedetlen hangulatának nyomása alatt kénytelen felhagyni az amerikázással és passziv rezisztenciával. Kelletlenül elhatározta tehát, hogy a plénumban részt vesz a közigazgatási reform tárgyalásában. Sőt már nagyhangú szólamok is jelentek meg egyes vezérek nyilatkozataiban, hogy ágy-ugy, az ellenzék a „legelszántabb küzdelemre készül1" a javaslat ellen! Sőt maga Andrássy is bejelenti, hogy szákaszról-szakaszra fogja birálat alá venni annak minden rendelkezését. Nagyon helyesen. Igy is kelik Várjuk azt a készülődést. Várjuk azt az elszánt küzdelmét. Várjuk azt a sza'kaszról-szakaszra való birálatot. Ennek nem is lesz semmi akadálya. Komoly, alapos kritika elől bizonyára sem a kormány, sem a többség nem fog kitérni. Lesz is rá elég idő. A házszabályok megengedik a vita Hét leány. Irta: Szekula Jenő. Heten ültek talpig feketében a baió érten, __ jlét jeány _ áujjr begombolt, diszti!en és sötétszinü blúzokban. S ott gubbaszíytak egymás mellett némán, szótlanul, a a°dólzet simára gyalult padján kuporodva, s r ingert nézték, amely titokzatos és vad ry'sztiériumiokat rejtegetett a számára. Angiban szállottak hajóra, de mert Rómából teáztak idáig, a pápát mentek megnézni, ugy ^•ndolom, talán egy üdvözítő .kézcsókra. agy valami áldásfélét .reméltek, de az • ranytnosolyu főpap nem fogadta őket, m-aga ,s beteg volt s jóságos nénék s aggódó rojteok ápolására szorult. S a hót leány, ugy rólékszeim, a bajuk szőke volt, mint a frisJ. " til-olt kender — most szomorúan tette visszafelé az utat, hogy összekuporgafilléreiket ime hiába szórták ki egy célu 'an és sivár utazásra. Nem tudom, kik le-'H\ A nyelvüket sem. igen értetlem. Ugy jjródplan.i, lengyelül szóltak néha egymás , de kurtán loppal és elnyelve a szavak tp 4' mintha nem akarnának felocsúdni a n nKei" hipnotikus bámulásából. Most mégis fSypn, kedveseknek és rokonszenveseknek fiin nek fel előttem, ha rájuk gondolok. ' alám .betegápoló' apácák .voltak, vagy gy elhagyott zárda elhanyagolt növendő valami távoli és titokzatos, de mindenképen katiholikus országból, talán — Galiciábóh S csak nézték az eget és a vizet, s a messze elrebbenő tengeri madaraikat, amelyek fehér .ruhában jártak, nem. uigy, mint ők: talpig feketében. A itaible d-hote-hoz nem jöttek el vetünk, hanem a retikülből kotorásztak ki valami eiemózsia'félét. Istenem, imia ugy rémlik, hogy ti a m-u zsírban sütött pogácsát ettek. Háilófiilkét sem béreltek. Künn aludtak a korlátra dőlve a szabad ég alatt. S engedték, hogy szabadon játszék .szőke hajfürteikkel'a forgószél, amely egész este kísértetiesen táncolt a hullámokon. Igen, 'hét leány ült a hajó orrán. Összegubbaszkodva és talpig feketében, mint a csókák. S mégis, m-a mgy tűnnek fel a képzeleteimben, mint a szerelem és a bánat dísztelen géniuszai! Nem tudtam elaludni. Kábultan ömlött cl a nyitott tejablak alatt a tenger s szelíden zsonglak a hullámok a tájra meredt, csillagsugaras éjszakában. A társalgóban egy aszszony ült a zongora mellett, — valami olasz szállodásnak a felesége — halkan játszott; s énekelt hozzá, valami szomorú és felejthetetlen dalt, amelynek hangjainál a piemonti alogoso'k vonultak a harcrnezőre. Valami méla és áliiatlan szomorúság borult az én lelkemre is, felöltözködtem és kisiettem a fedélzetre. -A 'hét leány akikor -is ott ült, néma csendben, összefonódva. Még ébren voltak. Beszélgettek. Vigasztalták az egyik társnőinket. aki nagyon szomorú volt és kétségbeesett, néha sirva -is fakadt, néma és visszafojtott zokogás volt, amelynek jajszava, nincsen, csupán könye. A leányt Apollóniának hivták. Igy szólították a társnői. Magasabb vo.lt a többinél fél fejjel, délceg, karcsú és szép növésű, mint a napraforgó, vagy a fiatal jegenye. Hozzám csak néhány töredezett szó jutott e-! a társalgásból. Á leányok lengyelül beszéltek .hozzá, ö pedig franciául felelt: — Je l'aime — mondotta Apollónia szenvedélyesen. (Én szeretem öt.) Egy amulettet húzott ki óvatosan sötétszinü -blúza alól. Ezüst láncon viselte. Egy lovastisztet ábrázolt, akinek kék szeme volt és búzavirágszínű aítiltfja. Piros 'szájához vonta — amely olyan volt most, mint egy széttépett, harmatvert virág — és csókolta a képet, eszelősen, lázas elragadtatással. — Je ne veux pas Fo-uhlier — nyöszörögte. (Nem is akarom sohasem elfelejteni.) A többi nevetett, kacagott és évődött vele. Nem érdemes férfit szeretni. — mondották — mert az mind romlott és hitvány,