Délmagyarország, 1914. július (3. évfolyam, 153-182. szám)
1914-07-31 / 182. szám
2. DÉLMÁG Y ÁR/OUSE ÁG Szeged, 1914. julina 31. Várakozó állásponton. Budapestről táviratozzák délután: A diplomáciai tárgyalások ezideig érdemleges eredményre nem vezettek. A monarchia és Németország várakozó állásponton vannak azirányban, hogy Oroszország elrendeli-e a nagyobbmérvii mozgósítást vagy sem s ezután döntenek majd az általános mozgósítás elrendelése fölött. Kétszer hetenkint lehet fürödni a gőzfürdőben. A város tanácsa csütörtökön délelőtt Bokor Pál helyettes polgármester elnöklésével ülést tartott, amelyen az elnök előterjesztést tett, hogy a háborús időkre való tekintettel korlátozzák a városi gőzfürdő üzemét. A személyzet nagyrésze bevonult, azután a szénkészlet is kevés volna hosszabb időre. A tanács ezért ugy határozott, hogy a városi gőzfürdőt hetenkint csak kétszer és pedig: vasárnap és csütörtökön bocsátja a közönség rendelkezésére, a többi napokon a gőzfürdő zárvan marad. Szeged lessz a tábori kórházak központja. A tegnapi és a mai napon nyolc vaggon kórházi ágy érkezett Szegedre, minthogy az első számú tábori kórházat Szegeden fogják berendezni. Evégből a középületek, főleg az iskolák legnagyobb részét rögtönzött kórházakká alakítják át. A városi főgimnáziumban az átalakítás már meg is történt. A legnagyobb tábori kórház a szegedi állami felsőipariskola lesz, ahol ezer ágyat helyeznek el. Hasonlóképpen az internátusokatis kórházakká alakítják át. Azokat a sebesülteket, a kik vasúton szállíthatók, mind Szegedre hozzák és innen helyezik szét a többi tábori kórházakba. A király utazása. Ischlből jelentik: A király Berchtold gróf külügyminiszterrel, Krobatin vezérkari főnökkel, az egész vezérkarral, a külügyminisztérium személyzetével, valamint egész udvartartásával a legközelebbi napokban Budapestre érkezik és hir szerint augusztus első felében a főhadiszállásra megy. Ischlből jelentik: őfelsége csütörtökön reggel hét órakor a lakosság viharos és tüntetően meleg ovációja közben Bécsbe elutazott. Bécsből jelentik: Arra a hirre, hogy őfelsége ide megérkezik, a délelőtti órákban valóságos népvándorlás indult meg a pályaudvar felé. A császárváros is rég látott ekkora tömeget és ilyen lelkesültséget. Valóságos mámorban ünnepelték megérkezésekor az agg uralkodót, aki fellobogózott házak között a tüntetők egyre fokozódó lelkesedése közben hajtatott a Hofburgba. Hírek az orosz mozgósításról. Bécsből jelentik: Az osztrák fővárosban az a hir terjedt el, hogy Oroszország, bár a diplomáciai tárgyalások még tartanak, már is javában mozgásit. A cár tegnap állítólag a vilnai, kievi és krakói hadtestek mozgósítását rendelte el, tehát öszszesen hét hadtest mozgósítását. Oroszországból érkezett hirek szerint a határon dupla muníciót osztottak szét az orosz katonák között. A hidak védelmére külön csapatokat rendeltek ki. De bent az országban is fontos katonai intézkedések történnek. Kronstadt parancsnoka, fíawiloff tábornok megszakította nauhcimi kúráját és hazautazott Oroszországba. Berlinből jelentik: Az itteni lapok tudósításai szerint Oroszország nyugati határán csapatokat koncentrál, a határra vezető utakat gyalogság, lovasság és tüzérség szállotta meg. A varsói citadella légberöpült. Varsó, ^ hajdani Lengyelország volt fővárosa most különösen fontos, mert nagy haderőt koncentrált most oda az orosz és békében is 80 ezer katona van a Prága nevü városrészben. Krakóból ma azt a szenzációs hirt jelentik, hogy a varsói citadellát, — amely különböző lőporokkal volt megtöltve, — a tegnapi borzalmas vihar alkalmával a lesujtő villám légbe röpítette. A mentést a folyton felrobbanó srapnelek és gránátok lehetetlenné tették. Hogy emberáldozatban esett-e kár, arról eddig semmi jelentés nem érkezhetett. Az orosz hadseregre számbajövő kárt jelent ez a nagyméretű lőporveszteség. A miniszterelnökségi sajtóiroda jelentése Budapestről: A pancsovai határrendörkapitányság jelenti távbeszélőn 29-én este 11 óra 50 pereikor: Belgrád előtt az ágyuk ma este féltiz óta ismét szólnak. Három monitor Zimony és Pancsova között oldalról, bombázza Belgrádot. Belgrád ég. Az ágyuharc heves. A csapatok jelenleg a Duna és a Száva balpartján állanaík. A verseci rendőrkapitányság jelenti julius 30-án éjjel 3 óra 30 perckor: A tüzérharc szakadatlanul folyik. Eredmény ismeretlen. Szerb részről már csak egy-egy lövéssel viszonozzák az állandó tüzelést. Budapestről jelenítik félhivatalosan: A Belgrád elfoglalásáról szóló hirek ezideig nem nyertek megerősítést. A tüzelés, harc egyre folyik. A hadügyminiszter kijelentette, hogy a bombázás azért kezdődött, mert a szerbek megkísérelték a nemzetközi védelem alatt álló zimonyi hid íölróbbantását. A csapatoknak először oszlopba fejlődve kell ielvonulniok és csak azután kezdődik meg a hadi operáció. Gyűjtenek az utcán az uri hölgyek. A Délmagyarország szerkesztősége felhívja a szegedi úriasszonyokat és leányokat, hogy Szeged város utcáin, a Széchenyi-téren, a Kárász-utcán, az állomások előtt perselyekkel gyűjtsenek a háborúba ment katonák itthagyott családtagjainak segélyezésére. Szeged város hölgyei soha nem felejtették kötelességüket, aimidőn jótékonysági akcióról volt szó. Csak emlékezzünk, milyen lelkesedéssel, ügyességgel és eredménnyel gyűjtöttek a gyermeknapon. Az idén nem is volt gyermeknap és Szeged város társadalma a gyermekeknek és kereset nélkül maradt édesanyjuknak áldoz most, amikor az életüket is föláldozni kész családfőket háborúba vitték. Szeged honleányainak meg kell talál niok ezekben az órákban a szivüket. A szegedi magyar nőknek tudniok kell kötelességüket. A legfontosabb pedig most — mindenekelőtt — az, hogy a családfők nélkül maradt éhes szájaknak enni adjunk és igy adjunk némi vigaszt a szomorkodóknak és síróknak. Szeged honleányai! Mindenki lelkiismerete és szive szerint teljesítse kötelességét. Örömmel jegyezzük fci, hogy a mai napon már meg is jelent a korzón az egyik gyűjtő leányka a jótékony persellyel: Nónay honvédezredes leánykája, Lilike. Munkaadók és munkások figyelmébe. A mostani viszonyokra való tekintettel igen humánus módon akarja a szegedi hatóság kenyérhez segíteni a nyomorban levő bevonultak családjait. A városháza földszintjén levő 1 l-es számú szobában fölállítják a hatósági munkaközvetítőt, a mely ugy a munkaadók, mint a munkakeresők részére díjtalanul közvetíti a munkást, illetve a helyet. Tekintettel arra, hogy a jelenlegi viszonyok között nagyon sokan vannak munkanélkül, a hatósági munkaközvetítő aira kéri a munkaadókat, hogy jelentsék be feltétlenül, ha munkásra van szükségük. A főzsde. Budapestről jelentik: A tőzsdetanács népes lüsén elhatározta, hogy az értéktőzsdét további intézkedésig, az árutőzsdét pedig csütörtökön és pénteken zárva tartja. Uj üzletek kötését a 'legszigorúbb fegyelmi büntetésseL sújtják. | Értesítés! i I Az ANGYAL-drogeria teljes ^ áru-raktárát # megvettem s az összes áru- € kat olcsó árban árusítom. W Tisztelettel Segesváry Dezső. # Vendéglőben KÁVÉHÁZBAN MINDENÜTT KÉRJEN HATÁROZOTTAN r SZT. ISTVÁN CsemegcOzIcfben {J || • ÓVAKODJÉK • az UTÁNZATOKTÓL!!