Délmagyarország, 1914. június (3. évfolyam, 127-152. szám)
1914-06-09 / 132. szám
2. DÉLMAGYARORSZAG tett a körülötte állóknak és pár perccel később 'agóniába esett. Mintegy félóráig tartott az .agónia és félkilenc órakor Jászai Géza elszenderült. Henny káplán a .püspök mellére hajtotta a fejét, de Jászai szive nem dohogott többé: ; j — Vége ... — mondta. lAz inas átszaladt Regdon Sándor dr. orvosért, aki már csak a beállott halált konstalálhatta. Lamberg Dezső káplán Jászai utolsó óráiról azt mondja, ihogy a püspök lázálmában folyton ezeket a szavakat rebegte összefüggéstelenül: „Fogadalmi templom . . . (miniszter . . . alapkő •. . ." Általában betegsége egész ideje alatt a fogadalmi templom alapkőletétele foglalkoztatták legtöbbet. Szinte rajongással bes.zélt a (fogadalmi templomról, amelynek a ifölépitése érdekében nagyon sokat dolgozott. Bánkódott, Ihogy az alapkőletételi ünnepséget, amelyet most vasárnapra terveztek, el kellett halasztani. Szeged, 1914. junius 9. MI OKOZTA A BETEGSÉGET? A múlt bét elején terjedt el a ihire, bogi Jászai 'Géza súlyosan megbetegedett: tüdőgyulladást kapott. Akkor azt kolportálták a betegség okául, hogy meghűlt Kossuth .Ferenc temetésén és betegen jött haza. A plébánián, amikor érdeklődtünk a betegség oka iránt, ezt megcáfolták. A püspök május 26án betegedett meg. Ezen a napon Alisótanyán volt a kerületi papság gyűlésén, amelyen elnökölt s miközben kocsin hazajött, m uton megfázott. Ágybafeküdm azonban nem akart, bármennyire kapacitálta is a környezete. — Semmi az egész, kiheverem. Első a kötelesség! — mondta És dolgozott tovább, szakadatlanul, rnég éjjel is, pedig egyre rosszabbra fordult az álilapotaL És most se vette még komolyain a betegségét. Dolgozott, vizsgáztatott a képezdében, egyházi ügyeket intézett el — egyre betegebben. Pünkösd vasárnapján is rosszul érezte magát, mégis elment misézni. Hiábavalónak bizonyult minden igyekezet, nem iehetett visszatartani. Majdnem összeesett az oltár előtt, lázasan támolygott ki a templomból, hazament és lefeküdt. Amint a környezete mondja, azért nem vette komolyan a 'betegségét Jászai, mert két iztoen is átesett már tüdővérzésen s kispap korában is súlyos tüdőbetegséget küzdött le. Harmadszor azonban .már .nem tudott ellenállni a szervezet a 'betegségnek. Az utolsó napokban érezte a beteg, hogy nem birja sokáig a fájdalmakat s papot kéretett magához. A TANÁCS ÉS GLATTFELDER RÉSZVÉTE. Vasárnap reggel fél kilenc után terjedt el a városban Jászai Géza halálának Iliire. A plébániáról nyomban értesítették Lázár György dr. polgármestert, Bokor Rál .helyettes polgármestert és Somogyi Szilveszter dr. főkapitányt. A helyettes-polgármester délelőtt tiz órára rendkívüli ülésre iliivta össze a tanács tagjait, akik az ülés után mindjárt a gyászházba mentek és Jászai rokonainak kondoleáltak. A tanácsülésen Bokor Pál jelentette mély megilletődéssel Jászai Géza elhunytát. Az ülést, amint mondotta, azért hívta össze, hogy a részvétuyilvánitás ós .a temetésen való részvétel részletéit aneglbeszéljék. Az elnök javaslatára elhatározta a tanács, hogy a város hatósága a temetésen testületileg vesz részt ós a város koszorút küld .az elhunyt ifőpap ravatalára ezzel a fölirattal: „Főpapjának és közügyei lelkes bajnokának, Szeged váras közönsége." Elhatározta továbbá a tanács, hogy Jászai ravatalát virágözönnel boríttatja he. Ugyancsak a tanács intézkedésére ínég vasárnap délelőtt felhúzták a városháza tornyára a. fekete lobogót és 'megkongatták a harangot. A temetésig mindennap reggel fél kilenc órától tiz óráig a gyáisz jeléül harangoznak a városháza tornyában. Elhatározta végül .a tanács, hogy Jászai Géza nevére ötezer .koronás .jótékonysági alapítvány megtételét fogja javasolni a közgyűlésnek. A halálesetről még vasárnap délelőtt telefonón értesítette Várhelyi József esperesplébános, címzetes kanonok Glaltfelder Gyula csanádmegyei püspököt, aki a következő szövegű részvéttáviratot intézte a tanácshoz: „'őszinte megilletődéssel, fájdalommal veszek tudomást Jászai Géza püspökplébános, Szeged nagy fiának, buzgó papjának 'haláláról. Mély részvétemet nyilvánítom Szeged városának és jelentem, hogy a temetést magam kívánom végezni. Glattfelder." A TÖBBI KON DOiLEÁLÓK. A szegedi nemzeti munkapárt, amelynek Jászai Géza alelnöke volt, haláláról a követ kező gyászjelentést adta k.i: A szegedi nemzeti munkapárt mélységes bánattal tudatja Jászai Géza Szeged belvárosi esperes-plébános cimzetes püspök unnak, a párt egyik elnökének folyó hó 7-én délelőtt 8 és fél órákor bekövetkezett váratlan elhunytát. A párt a boldogultban lelkes vezérférfiát, az országos munkapárt elveinek hűséges apostolát és Deák Ferenc hagyománya inak t á n to r i th atlan gyászolja. Szeged, 1914. junius 7. ^ Az elnökség. A párt elnöksége ezúton is fölkéri a párt tagjait, hogy a temetésen minél nagyobb számban részt venni szíveskedjenek. Hétfőn az ország miniden részéből érkeztek részvéttáviratok. Csernoch János hercegprímás a következő szövegű táviratot küldte Várhelyi József cimzetes kanonoknak: „Já' szai püspök elhunyta alkalmából őszinte részvétemet 'fogadja Szeged város katlholikus népe, 'Csernoch." Nagy Mátyás csurogi plébános az alábbi táviratot küldte: ,Szülővárosom áldott lelkű plébánosa, Jászai .Géza elhunyta fölötti imóly fáj daimjukhan bensőséges részvéttel osztozom. Nagy Mátyás." Kiss Jáncs budapesti tanár szintén távirat útját kondoleált, Szele Róbert dr. tankerületi főigazgató pedig levélben. Gevliczy Ferenc báró és Kelemen Béla dr., Szeged város országgyűlési képviselői telefonón keresztül fejezték ki részvétüket. Kaiser Lajos makói plébános táviratot küldött, azonkívül a vidék többi .papságától is számos részvéttávirat érkezett a plébániára. oda csak testületek mehetnek be. A kor ^ i nöksége felkéri a tagokat, hogy minéll ' ! gyobb számmal már .fél 10 órakor nek meg a kör helyiségében, hogy on51'aíLent tiiletileg vonuljanak a templomba. A « . mise után tartandó gyászszertartáson együtt maradnak a kör tagjai. A KfuleL|a határozott, hogy a kör kegyeletének P } kör tagjai gyalog kisérik ki a kopof ^ temetőbe. A temetőből való visszatérés ^ jaira, valamint azok részére, akik '^j-^a ják gyalog megtenni az utat, a jit Dugonics-térről .megfelelő villanyos WS ^ dúlni s a temetöböl visszatérőknek 1 a kezésére állani. A sírnál dr. Do'bay uPíj kör világi alelnöke fog beszédet kör felkéri a magánfogat tulajdon ' h'ogy kocsijaikat kegyeskedjenek fe"jajjozésre bocsájtani. Úgyszintén a baz11 , a i nősök, különösen azon utcákon, .melye ^ gyászmenet végighalad, felkéretnek, házaikra a gyászzászlót kitűzzék. A RAVATAL ÉS A TEMETÉS- ^ A ravatalt a plébánia ebédlőjében , tották fel délután három órakor. Acj^j Zrinyi-utcára néző hálószobájában halott püspök, püspöki reverendájában/ .t, kendővel felkötötték az állát, kezeit » ^ be tették a mellén. A halottas ágy Jg^ sziliét, mellette két gyertya ég, a ágyon pedig nagy piros rózsa van. a ^iíIarcán nyugalom ül, semmi nyoma tusának. -a ö A halottas .szobában hétfőn egy®Vj)( ték a látogatások. Délelőtt >llt°indr, ii ment a plébánia elé Lázár Gyöm GIIVOIT vari tanácsos, polgármester, aki .a ^ $ rokonoknak és papoknak kondoleaim ^ nács tagjai közül a részvétiátogatok p voltak még Bokor Pál helyett.es P0>F p I ter, Gaál Endre dr., tanácsos, tovaf' goudozojat Myi József kanonok, Bontó József Ql0 gyesrendi gimnázium igazgatója, aj\ Kristóf, a tanítóképző igazgatója, [ fi Lajos iparkamarai elnök, Kovács fiV Fekete Ipoly, Szmollény Nándor, —tós tal népiskolai felügyelő. 'A ségek részéről Bereczk Sándor ref Sevity Lázár görög-keleti lelkész KJÉ 'ÍP tak a d.pilptnH fnlmmmi AÁhlián PSíűll' IC l KONDÍT ak a délelőtt TolyamánV'délutárJ Immánuel dr. főrabbi a zsidó ,ni ^f Thomay József pedig az evangélikus nevében fejezte ki részvétét a P'leYaéI', A szegedi hölgyek közül sZ>t0n- , sokan kondoleáltak személyesen "eA|adár • zár Györgyné drné, azután Nagy, * p drné az Oltáregyesület elnöknője. ,e>t Istvánné drné, a Katholikus Nővédo J. p let elnöknője pedig telefonon fejezre Vétét. és Ok Négy órakor Hollós József áUu0\plr ritza Sándor dr. bebalzsamozták a pf amelyet azután diszes érckoporsotrt tek ravatalra. Jéjj Jászai Géza temetése szerdán m tiz óraikor lesz. A szertartást. a*11' jo* felder sürgönyében olvasható, o rt^j végezni, természetesen fényes eg,Mt°Í gédlettel. A koporsó szerdán reggU átvJ a plébánia ebédlőjében .marad, akK pv a helvárnvi f.pmnlÁc nl't teSZ' „i c fentos Jiiszfe, LENZÉK A2 A CRDÉH FESFEN' N>ER FENTIÜL ÉP EN SZÉDEJ AZ ES 'ISZÁ, S S' héi,t lő 'SÉ'G. '5 a belvárosi templomba és ott tesz"^,^ ra. A temetés előtt a Demeter-m1 A KATHOLIKUS KÖR RÉSZVÉTE. A katholikus kör Jászai Géza püspökben egyházi elnökét veszítette el. A kör 8-án délután 6 órakor tartott gyűlést, melyen Várhelyi József kanonok, egyházi alelnök emlékezett meg kegyeletes szavakkal az elhunytról. Elhatározta a kör, hogy a temetésen testületileg részt vesz, a rokonoknak kifejezi részvétét, a koporsóra koszorút helyez. Az Oltáregyesülettel és a Katholikus Nővédő Egyesülettel együttesen ad ki gyászjelentést. Egy a Jászai Géza nevét viselő ala pitványra vonatkozólag a választmány fog előterjesztést tenni. A temetés szerdán délelőtt 10 órakor lesz a belvárosi templomban. Mivel a templom a gyász istentisztelet alatt elzárati'k, v^-.x.wi.v^o V/UUl A IVWliav- LV T/V' rekviem lesz, azután kezdődik P szertartás, amelyen a város hatosa résztvesz az egyházmegye paP^Ld' V tisztikara, kivonul továbbá a ,t « kar és a tanuló ifjúság. Az el®'"^ 0 i köt a belvárosi nyugalomra. temetőben JÁSZA,I ÉLETRAJZA Jászai Géza Szegeden szráeV^pJ FETT > S S s s s FEÁN, L % % S tóber ,25-én. Tanuimányait a v («reSrK J KE^RTJ szegedi gimnáziumában kezidte Gá ^oNf rott folytatta. Ott is végezte \e{fc Ur 1880-ban szentelték pappá. M^T'WÁ: végezxe ' A'éíVJk karriert csinált. Eleinte a I _ • I I J kinevezték a belvárosi plébánia * torává, ugyanabban az évben ^ gyei püspöki irodáiban belvárosi plébánián káplánosko"