Délmagyarország, 1914. június (3. évfolyam, 127-152. szám)

1914-06-06 / 130. szám

Szeged, 1914. ISI. évfolyam 130-Szám, Az ellenzék és a radikálisok. A választójogi reform és az áítiálán°s választások közeledése természetszerüen már most Idéz elő bizonyos hullámat a politikai élet vizein. Uj eszmék, uj 'terveik, uj ,emberek keresnek érvényesült- A taÜajit elő kell készíteni, a választat ,meg bellii dolgozni, mert e nélkül Hncs érvényesülés. Eb'bőíl az érvényesülésből és érvényesülni akarásból bárkit is kizárni, senkinek sincs joga. Legkevésbbé )'an joguk erre azoknak, akiknek a paliba 'az egész ország és az egész világ el°tt nylvámvalóan csődöt mondott, Ds Az ellenzék maprólmapra mmdszétmáló, ezerfelé széthúzó *ja feljogosítva érzi magát, nem: ba7%ot vesz magának arra, bogy fugsatlenségi, alkotmányos, demokrata es éjázi átokkal! sújtsa a radikálisok partIli../. » Arw®^' A^an is benne valami igazság, talol? csak a hatalomért lés csakis a haW 3rt 'tülekednek, hogy nem; tartják ^ely z hónaik azt a pártalakuliást, a ta A^lvekért készül harcba menni. MióSaAt b ali°i|ó haltaimon volt, annyira kivedlik az élveként való harc szüiktnd .^Sének ia tudata, hogy meg sem érteni, hogy olyan emberek is aiL^' akiket politikai ákciójuikban nem e/íenJtamra törtetés vágya vezérel, akik s2áliae, oldalon elvekért alkarnak sifcra A radikálisoktól bizonyára nem a hatalmat féltik, hanem azért 'lármáznak ellenük, mert az eltemetett elvek hazajáró lélekként figyelmeztetik ölket a régi szép múltra, aimiíkor elvekért folytatott harcaikban nemcsak pártjaiknak, hanem az egész nemzetnék tettek tisztes, becsületes szolgálatot. Mert tették szolgálatot. De nem a legutóbbi tiz év alatt, amikor a hatálomvágy mámora elkápráztatta a szemüket, hanem iáikkor, amikor elvi magaslaton állott a küzdélim'ülk. S akkor népszerűek is voltak. Népgyűlések, folvonulásoik, tüntetések voltak egy-egy kérdésben elfoglalt álláspontjuk helyességének a fokmérői. A régebbi kormányoknak azután nem egyszer állott módjukban egyegy követelésüket honorálni. Nem egyszer magának ia kormánynak tettek szolgállatot, amikor a bécsi tullkövetéléseikkel szemben megkönnyítették a magyar kormány helyzetét. A kormánynak módjában állott a felzudullt közvéleményre hivatkozni és a tülfcöveteiésekkel szemben állást foglalni. Igen, de ez akkor volt. Régen volt. Régi szép idők amiéke. Az akkori tisztult politikai levegőben erőteljes fejlődésben volt a nemze. De most? . . . A magyar politikai életnek egyik létfeltétele az elvekhez való visszatérés. Következésképpen szükség van olyan ellen zéki pártra, meily a kormánnyal szemben ideális dvi küzdelmet folytat. Ez a szükség szülte a radikális pártot és nem — a munkapárt. A sók személyi torzsalkodás, Szombat, junius 6. törtetés, felkinálkozás, oélelejtés szükségszerű következménye a radikális párt megalakítása. Politikai frázisokkal, Andrássy, Apponyr, Károlyi, Vázsonyi és Zboray nyilatkozataival nem lehet a kialakuló uj pártot embriójában megfojtani. Sem frázis, sem nyilatkozat, sem gyanúsítás, sem rágalom, sem támadás nem fogja visszarettenteni a zászlóbontókat. Az előbbiekből önként következik, hogy a munkapárt nem nézi rossz szemmel a radikálisok pártalaikitását. Azért nem, mert elvi küzdelembe szívesen bocsátkozik akármilyen ellenzéki párttal, ellenben sípotokkal1, dobolólkkat, trombitáló'kkal, tentatartó-hajigáló'kkai és verekedőikkel, mint a múltban, ugy a jövőben is mindenkor annak rendje és módja szerint fog elbánni. A radikálisak az ellenzék parlamenti modorával nem értenek egyét, mert ha egyetértenének, nem éreznék szükségét annalk, hogy külön párttá tömörülj enek. A radikálisok igenis nyiil'tan 'és férfiasan kijelentik, hogy nem hajlandók vállaikat egy mindenképpen céltalan és meddő küzdelem latapzatáut odaadni. Küzdenek a maguk elveiért a maguk eszközeivel és fegyvereivel a maguk taktikája szerint. Hogy miért fáj ez az ellenzékieknek, ők tudják, mi csak — sejtjük. De azt hisszük, jól sejtjük. Fáj, mert ha a radikálisok élveivel nem is fog egyetérteni a nemzet nagy zöme, de elvi küzdelmük éles reflektorként fog rávilágítani az I A halott ház. Irta: Schalom Asch. éöÜW Mező közepén hatalmas, szürke várS^Mjlteszkedik, körülötte széles folyam: lik és Es'te' amilkor minden elcsöndesetalf _ 'n'aü»at, a hullámok sejtelmesen zug!yoiífcnn az épületben minden teli van íogNapközben (halott épületnek látszik, V^s p/?un,aik' de barlangiai't eleven, egész^kj^Mberek lakják. A foglyok szalma,%'ak heverésznek és iaz örülésig báH Val egy'fo|ly|tában a kályha peremére 'tk ^Mi 'más ilyesmire. Gkon ;3t0felé megelevenedik az épület. A W' \ át töri iiniegöievencuLR. ac, tymw. Mmdenütt kopognak és hála a titkos % hosszú beszélgetések folynak. Egyw^Hia Wspés a folyosón, időmként elírt ri7 „ • AiT f? egész házat. De alig hogy az őr Jra és annál jobban megélénküli JláJ fogiydk hozzászoktak a némasághoz, úgyszólván csak az ujjaikkal tudnak llri^'k Jj? Víégüi fölismerik a kopogásról J|ikénf'MMét, ;sőt társadalmi állását > is. tés fe^'őződjenek" arról, vájjon kétlt iOl 'LarsauailIIll cuiaoa 1. Wsv?eTSze 'hedvet kapnak a rendes beV JMez is, de leginkább csak azért, azért, tétlenlh KátOi """jv-iivív im, Vtt.ij"" Hának Ztat0tt 'szervü,k megfelel-e még 'H'^Sí0!" egy este az egész fogházban salgás folyt, hirtelen erőteljes csengésű, üde kacagás hallatszott — egy fiatal leány zengő hangja volt. A foglyok összerezzentek. Valami rendkívül in ek kell történnie. A falakon való kopogás megszűnt és az egész ifogház elnémult. De a kristálytiszta kacagás másodszor is megcsendült a falak között . . . különös . . . mintha egy halott beszélni kezdene. A nevető leány majdnem gyermekkorban volt még. Amikor az ahyja mellől elhurcolták, nem is tudta az eset komolyságát fölfogni. Gyermekes büszkeséggel követte a rendőrség embereit. Azt várta, hogy e kaland után valami borzasztó komolyságiu dolognak kell következnie és ennek majd ő lesz a hőse. De a négy fal közt való magányosság mégis nagyon aggasztotta. Sokáig csöndesen sírdogált. Később mégis megnyugodott és ekkor megint hősnek érezte magáit. Ökölbe szorította a kezét, fölemelkedett helyéről és bátran kitárta a mellét, mintha katonák golyóit várta volna. De aztán hirtelen elhagyatottságára gondolt és fájdalmasan zokogott, mint a gyermek. Ekkor az őr nyomban az ajtó előtt termett és mérges pillantást vetett a kémlelő lyukba. Amikor az őr szeme megvillant a kis nyílásban, a leánynak nevetnie kellett. És amikor a katona is meglátta őt — az egyetlen női foglyot — ő is ellágyult és nevetett. De nyomban fölülkerekedett benne a kötelességérzet is, érdes hangon rámordult a leányra és haragos ábrázatot vágott. Igy sértették meg először a fegyelmet ebben a szomorú házban. Nemsokára szétröppent az egész fogházban a hir, hogy egy fiatal leányt hoztak. Hogyan tudták ezt meg? Amikor becsapódott a leány mögött a cella ajtaja, többet nem hallották a hangját. Csak a titkos ábécé kopogásai hatoltak keresztül a falakon. Nem is láthatták őt, mert egyedül vezették sétára. De bizonyára megismerték a nőt a lépéseiről, amikor áthaladt a folyosón. A leány nagyon szerette a zenét és hogy megvigasztalódjék amiatt, mert zongoráját nélkülöznie kellett, mindjárt az első napokban a cella egyik sarkába ült és lábaival verte a taktust néhány kedvenc dalához. A sötét lyukakban gubbaszkodó foglyok fölismerték az ütemeket és dúdolni kezdték magukban az isteni melódiát. Ennék az asszonyi lényinek a jelenléte teljesen megváltoztatta ezt a szomorú épületet. A leányéval szomszédos cellában egy fiatal ember raboskodott. A börtönfalak már nyolc hónapot raboltak el az életéből, de a szive tüzességét imég sem tudták teljesen elfő jtaini. A tűz csak szunnyadt a keblében A mikor reggelente fölébred, kinyújtózkodik fekhelyén és órákhosszat elmereng gyermekévein, amelyek ilyenkor álomként mosolyognak feléje. Lassan-lassan elpihent igy minden cselekvő készsége. Már teljesen közömbös volt előtte, hogy napsütés van-e odakünn vagy záporként hull-e az eső. És mégis, érez