Délmagyarország, 1914. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1914-05-10 / 109. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG Szeged, 1914. májua 10. alanyokat teremtenünk. Hogy erre az iparfejlesztés tényleg képes, azt a régebbi iparfejlesztési törvények tapasztalatai kellőképen igazolják. 1881-től 1910-ig az állam 296 uj gyár létesítésére és régebbi vállalatok kibővítésére szubvencióban negyvenegy millió koronát áldozott. Ezzel szemben kikötötte 150 millió korona álló töke befektetését és 40000 munkás alkalmazását. Az eredmény az volt, hogy ezeknek a vállalatoknak a befektetése és munkáslétszáma a kikötött összeget, illetve létszámot jóval meghaladta és évi termelésük elérte a 350 millió koronát, ami két és félmilliárd összes ipari termelésünk mellett igen jelentékenynek tekinthető. Köztudomásu az is, hogy az adóelengedések, illetve mentességek az államra nézve nem terhet, hanem úgyszólván jövedelmező befektetést jelentenek, mert mint Wekerle Sándor számításai igazolják, az adóelengedések, illetve mentességek összege rendesen már az első esztendőben posta- és vasúti szállítási dijakban különösen pedig a munkásök által fizetett fogyasztási adóban megtérül. Szerbiai levél. — A magyar kereskedelem és ipar feladata. — Nis, május 4. (Alkalmi tudósít ónktól.) Alig négy évtizede, hogv Szerbia, ez a fiatal .ba'likáná'llatn ónálló lett. És ime, a napjainkban lezajlott háború eredményeként területét a rokkant török birodalom rovására, az előzőnek máris kétszeresére növelte. S lehetetlen elismeréssel nem adóznunk annak a produktív munkásságnak, amelyet a szerbök az újonnan szerzett területeken — a személy és vagyonbiztonság helyreállitása után — kifejtenék, hogy a régi Szerbiát és az 1913. esztendő szerzeményét ne csak politikailag, hanem gazdaságilag is erős egységgé forraszszák. Elmondhatjuk, hogy a háború sikere okozta munkakedv, pezsgő elevenség és természetszerűleg <az ennek nyomán járó föllendülés és jólét mutatkozik u?ry az állami élet, mint a magánosok minden működési terén. Ettől a szép készültséggel indult munkától kell remélnünk nekünk is, hogy Szerbiával való kereskedelmünk — az utclbbi évek pangása után — újra lendületek, fog venni és Hbpy a régi és ui Szerbia összeforrasztása a magyar kereskedelem és ipar hozzájárulásával fog végbemenni. Hogy ez nem optimista magyar hiu ábrándozás, hanem közgazdasági momentumokból szigorú következetességgel fakadó tény, azt talán már a közeljövő eseményei is igazolni fogják. Köztudomásu, hogy Basznia és Hercegovi na annekszi/ójáig a szerb piacot úgyszólván monopolizáltuk, de ez és a később keletkezett vámháboru által előbbi biztos pozíciónkat teljesen elvesztettük, pedig ez a vagyonos és fejlődő ország van ós volt hivatva arra, hogy ott — a még most is, de főként az 1906. év előtti jelentéktelen iparnál fogva — a magyar ipartermékek, .mint a 'hozros nem tudja, hogy van, nem érzi, hogy lennie kell, nem vágyódik azután, hogy mindig és más, nagyoíbb, igazabb legyen. Városok, ha egy bizonyos életkort érnek, erkölcsi és értelmi öntudatra ébrednek. Némelyik a történelem termő talajába ereszti gyökerét és jelentőségéit egy szimbólumban hordja zászlaján és polgárai szivében; olyik létét és fenmaradását valami nagy esetihez fűzi, a mely véletlenül, sorsképen vele megesett. A nemzeti fővárosokat a népek sziive /dobbanása élteti, minden harangjuk minden ütemében a lét vagy nem lót nem kételye, de nagy akarása bug, csak a nagy falvak, a termőföldhöz, egyedül a humuszhoz tapadó közösségek öntudatát nem szüli meg a közösség, nagy életenergiája. Ezt a várost is évtizedékig éltette az egykori nagy árviz, a várost és lakosságát pusztító; mártírok emléke, királyi szavak legendája, országos és nemzeti erőfeszítések muzsikája alkotta meg wagneri vezérmotivumát, de minden megfakult az idővel és ma lomhán terül az éjszakai, tavaszi Tisza partjai mellett ós mozgása olyan mint az elhajított kődarabé, egyre lassuló az egyszer nyert végsebességben. Sehol egy igazán nagy egy 'valóban világos koncepció, sehol egy zánk történelmi hagyományok folytán fűződő és legközelebb eső fogyasztási területen piacra találjanak. Helyzetünk a szerb piacon az 1906-tól 1910-ig húzódó vámháboru következtében mindinkább rosszabbodott, amit az agrár védő politikánk még jobban elősegített azzal, hogy az őrlési forgalom megszűnte után elterelte Budapestről a szerb gabonát, majd meg hogy az állategészségügyi intézkedések önve alatt, kitiltotta a szerb élőállatok behozatalát hazánkból. Ennek aztán meg lett az az eredménye, .hogy Szerbia — a szükségtől kergetve, belekerülvén a világkereskedelem forgatagába — dacára minden akadékoskodásainknak, 1910-ben rekordüzletet ért el, amely mellett természetesen a bevitel is igen sokatmondó számokkal szerepelt, mindkettőben jelentős helyet fogla,Írván el a németek, akik a szerb piacról való kiszorulásunk után ügyesen használták föl a kínálkozó kedvező konjunktúrákat. E, most felsorolt ballépéseinkből, magyarázható meg továbbá az is, hogy Szerbiában — a jelentékenyen fölemelt ipari védvámok oltalma alatt — nagy gyorsasággal kialakult a szerb gyáripar, melynek rohamos voltára elég legyen felemlítenem, hogy a sokat emlegetett 1906. évtől 1911-ig 266 gyár létesült, melyeknek berendezéseit, fnellesleg szólva, szintén a németek szállították. Szerbia őstermelő állam lévén, makacskodó huza-vonánkat megunva és a szükségtől is űzetve, terményei elhelyezésére ujabb piacot keresni kényszerült, ami — tekintve most a háború után is 1.000,000 darabra rugó állatállományát, élő és "Vágott baromfi készletét, szilvatermését, zsir, tojás, fa és dohány, de mindenekfelett gabona produktumát, amelyeknek mindegyikéből tekintélyes feleslege van, nem csekély fontosságú kérdés volt számára. És Szerbia az elveszett magyar piac helyett ujabbakat talált Belgiumban, Törökországban, Itáliában, Egyiptomban és amelyet nagy fontossága miatt először kellett volna említenem, Németországban, ahol e terményeket igen szívesen fogadták. S ez a körülmény, hogy a német piiac komoly célban acélozódva társuló férficsoport; széles;, fejedelmi aszfalt az utcákon, vízhiány az emeleteken; ragyogó lánca az elektromos és gáz/világoknak ós sötét borisnaság és kilenc órai kapuzárás, nyolcszor egymásután Böském a szinkázban, halódó egyesület esdi és a többetakarók pipa- . dohányszagu kiviccelóse a .homoki szőlőkben és a füstös kávéházi asztaloknál. A hatóság bürokrata, a társadatom elszigetelt, társaságiatlan, a gazdasági élet kicsinyes és tájékozatlan, a tőke gőgös és gyáva, a földbirtok feudális korbeli, a sajtó szegény, a művészek részvétlen részvét kenyerén élők, az iskolák kevesek. Nincs semmi a népszórakozásra, még sétálni sincs hol és Újszegeden tegnapi süteményt ha kapsz a cukrászdában, de mai, egyre friss szúnyogok szivják ki a véredet, mint valahol az egyenlítő szigetein moszkito-rajok a néger rajkók /vérét. Egyszázezer ember ÓTZÍ, sinyli, ba nem is tudja mindezt és a társadálom mégis erőtlen, még jó, ha kasztokban, mert inkább sehogyse él és a familiáris kapcsolat az egyetlen az emberek között, mint valahol legelöl a világtörténelemben. A szegedi ember nem érzi magát szegedinek és a város is csak törAz angol bankkamatláb felemelése. Londoni jelentés szerint a magánkamatláb erősen emelkedő tendenciát mutat. Általánosan várják az Angol bank kamatlábának felemelését, miután — ahogy az Esti Újság már napok előtt jelentette — a tömeges oroszországi aranyvásárlások íolyrán az angol barik már hetek óta nem tud aranyat kapni. Ez a körülmény és áltálálban a konjunktura a bankkamatláb felemelését szinte elkerülhetetlenné teszik. Mennyi baj, visszásság, hideg inkonveniencia, közöny és kulturátlanság és mégis mennyi meleg szin, termő lehetőség, szerelmes jövővágyakozás van e városbaji! A beteg polgármester szóles ablakú szolbájában pihenő alvásban gyűjti az erőket a holnaphoz és itt, e görbe, templommegetti utcában egy nagy szegedi költő álmodik a legszűkebb honszeretet kertjében nőtt dicsőség-azaléáról. Valahol — nem is messze a tavaszi éjszakai Tiszától — egy prófétai kedélyű, heroikus emberbarát szövi a szociális akarások gondolaitban olyan erős pókhá lószö vetét (nappal az alföld bűnösen előjogositott baktérium-miriádjainak csatasorait reszketteti), egy kis kocsmában most isszák a kétségbeesés borát e város Qiitevesztett nagykedélyü öregjei és kóbor fiataljai, irók, akik politizálnak, városépítők, akik versekben élnek; rideg dogmái fenségével Prokruszter-ágyán szorul álomban ökölbe valahol a szociáldemokrata párttitkár eres férfikeze e város botor nemtörődömsége felett; egyek érzik, hogy tízezrek szeretnének, egyek tudják, hogy tízezrek tudnának és mégis mind-mind elkerüli egymást, nem talál egymásra, nem hisz egymásnak, tragikus, ájult sorsüldözöttségben. Nincs öntudata ennek a városnak. A VaHa „SZEPLOITOL" szabadulni akar, használja a biztosan ható, valódi ií gperííra Főraktár I. Lerakat: Vajda Imre és Társa drogériájában SZEGED, Kárász-utca.