Délmagyarország, 1914. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1914-05-03 / 103. szám

DÉLM AGYAKORSZÁG Szerkesztőség Kárász-utca 9. Tddaaniis: 305. Egyes szán ára 19 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12-negyedévre K 6*— egy hónapra K 2-— ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28-- félévre . . K 14.negyedévre K T— egy hónapra K 2 40 Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefonszám: 81. Egyas szán ára 11 fillér. Szeged, 1914. III. évfolyam 103. szám. Vasárnap, május 3. Irodalom. Irta: Domokos László. Vasárnap délelőtt előadást fognak tartani Ady Endre költészetéről, fölolvasással és recitálással méltatván az uj magyar lira jelesének mindenesetre példátlanul álló, nagy irodalmi hatását. Egy egész matinét rendeznek egyetlen élő iró művészetének, — gondolja az idegen, ki lapjainkat véletlen kezébe veszi, — ez mégis csak nagy dolog, ilyent másutt nem csinálnak; milyen kulturás, lelkes, irodalombarát város ez a Szeged! Boldog idegen, — igy válaszolhatnánk neki mi benszülöttek 'halk rezignációval, — te persze nem tudod, hogy a mi irodalompártolásunk mindössze kéthárom lelkes magánembernek a nyughatatlanságából sarjadt /ki s terjedelemben sem jelent többet annál. Ez egy halott város, nyájas idegen, ahol olvasni nem szokás, ami még csak hagyján, —de irni sem szokás már manapság! Hol vannak a mi rági szép hagyományaink! Letűnt évtizedek izgékony forradalmárai, akik mindig bontogatták a rendet egykor, rég csendes emberek immár valahol, ki más városokban, ki a föld alatt. Hajdanta pezsgett az e'et, forrt a gondolat, egyik eszme a máikat követte s a közönség állandó érdeklődéssel kisérte Íróinak dolgát, készülő I müveit, minden szereplését. Az iskola-utcai régi Hungária-épület kávéházában találkozott a hajdani irodalmi társaság, majd az Oroszlán-kávéházban, későbbi modern időkben a Tisza-kávéházban; — ma már ott sem. Mit csinálnak az irók? Nem kávéznak többé. Nem beszélgetnek. Nem Írnak. Pedig csodaszép változatokat nyújt? az uj irodalmi irány, melynek épen Ady Endre egyik leggazdagabb tehetségű képviselője. Az uj irányt egy igen nevezetes momentum választja el a régitől. Amit ezelőtt költészetinek neveztek, az tisztán és egyedül egymásba kapcsolt gondolatfűzés volt, melyben a mese vitte a főszerepet. Ma a mesét más elemek szorították vissza. A szinpadon festői hatások kezdenek érvényesülni, a versek zenei ritmusát naiv impressziók eredeti bája helyettesíti. Képzőművészeti elemek vonultak be az irodalomba és ezzel közelebb hozták azt á nagy, egységes művészethez, melyben nem előzetesen fölállított szabályok, hanem a perc hangulata, a dionizoszi mámor intenzitása és a természetes ragyogásában akcióképes lélek termő gazdagsága szabják meg a művészeti termék belső értékét. Kérdjük: mi adott jogosultságot ennek a fölfogásnak? A pittoreszk effektusok tovább fogják-e megtartani D'Annuzio színpadi munkáinak frisseségét, mint a nagy Galeotto tiltakozása Echegaray kieszelt kényszerhelyzeteiét, vagy Brieux szentenciái azoknak a történeteknek idegizgató érdekességét, melyek egy újság lapjairól Vett meggyőző reálizmussal vannak megírva? Bizonyára nem. Egy Shakespere, ki oly mélyen nyul bele az élet és világ titkaiba, hogy képes annak öszszes kapcsolatait játszva föltárni az emberiség előtt, századoknak és millióknak irt; D'Annuzio csak kora tulfinomodott idegéletet élő, igen érzékeny, nyugtalan, kielégíthetetlen és gondolatéhes szellemi rokonainak ir, kik hangulatok, tónusok, ötletek, illúziók rabjai, szóval a pillanat poétái. A költészetben nem keresünk többé mesét. Régi világban ez volt a főérdem; ma a mese olyan viszonyban van a művészethez, mint a fotográfia a genrefestészethez. Kópiája a természetnek. Nincs benne művészet, ha olyan történeteket eszelünk ki, amelyek az életben megtörténhetnek, ha akarnak. A vaíószinüség látszatát túlbecsülték az emberek; azt mondták, ime, mit tudnánk csinálni, ha ránk volna bizva a világ igazgatása? Minél jobban realizálta az iró a maga eseményét, annál nagyobb volt sikere, mert az emberek örültek a leleményességnek és valami kiváló egyéni tulajdonságot láttak abban, ha a poétái divináció igazságosabbnak és nagyVersek. Irta: Kemény Simon.*) ÉJSZAKAI IMA. Adj — aki ezeket adod — Pár vig reggelt, pár jó napot, Pár szép hetet és hónapot. Fehér, meszelt kastély szobát, Zöldpenészes pincék borát, Nőt, ékszert, dalt és zongorát. Fén, fényes, barna sifonért, Benn hüs fehérneműt, — féhért: Kis semmiket, a mindenért. Adj aratást, adj szüretet, Sáros őszt, havas teleket, Két jó lovat, két gyereket. *) Mutató szerzőnek most megjelent „ Balkon'' cimü kötetéből. Egy tehénkét, egy hű kutyát, ötven- hatvan szép régi fát: Halas ér fusson köztük át. Adj békét, hogy ne fájjanak A vágyak és ne vájjanak, Mint éhes holló madarak. Adj megvetést, gőgöt, derűt Az édes mellé keserűt, Halált: könnyűt; sirt: egyszerűt. EGY RÉGI TÜKÖRHÖZ. Ah, nem ma volt, de nem is tegnap. Hogy kék szemem tavába mélyedt. Hol van? S ha van, ugyan kié lett? A drága, vén, kopott üveglap? Azóta kik néztek beléje, Hogy én tizenhat éves voltam, S ránevettem, belebókoltam, S aminek már tizenhat éve? Száll szivemből felé a bánat: Ki látta lánynak nagyanyámat: Hol van ódon aranykertje, Ezüst tava, benn ifjú képem? Hol pusztult el, milyen szeméten A vén tükör, a bús ereklye? DAL A vágyaim smaragd s rubinkupék, Kinsineken futnak hozzád, te szép. Bus csókjaim, a néma madarak Fészket raknak szemed árka alatt. Agyamból az öngyilkos gondolat Koronázza rendkívüli hajad. Mellettem áll a halál, rád nevet S mint telt kupát, felhajtja szivemet. Vendéglőben KÁVÉHÁZBAN Fűszerkereskedésben H MINDENÜTT KÉRJEN HATÁROZOTTAN M SZT. ISTVÁN: ÓVAKODJÉK • CsemegeOzletben dUplailialátaSOrt." UTÁNZATOKTÓL II