Délmagyarország, 1914. május (3. évfolyam, 102-126. szám)

1914-05-03 / 103. szám

DÉLMAGYARORSZÁG 1914. május 3. szerübbnek látszott, mint az istennek ter­mészetes rendelése. Ez a morális és filozófiai elem ma is megvan az emberi lélekben, de már nem tart semmi rokonságot a művészettel. A modern intellektus elválasztotta a filozó­fiát a költészettől. Amazt ridegebbé, tisz­tábbá, súlyosabbá tette, mert meggyőzhe­tetlen logikája minden téren érvényesül, ahol komoly, nagy, szociális érdekek érvé­nyesüléséről van szó, — emezt zenei és festői elemekkel bővitette iki és azzá tette, amit egy dus erőfölösleggel rendelkező, szabad idejében érzékeinek fokozott fog­lalkoztatására képes és belső szükségletek által kergetett lélek a természettől, naptól, tavasztól kiván: viruló, meleg, élettel teli szépséggé. Mondják: a modern költészet beteg idegélet terméke. Az idegélet, mig termő állapotában van, sohasem beteg, legfölebb nem reális. A nem reális lélek természe­tesen nem tökéletes ember, mert nem érti meg az élet szavát, az érvényesülésre haj­tó, őserejü, tavaszi hullámokat, — de a tökéletes ember sem láthatja más szem­mel a napot, csak éppen hogy jobban oszt­ja be az idejét és izommunkát is végez. Ez az egész különbség. A vizió, hangulat, megérzés nem beteg szellem gyermeke, hanem az anyagon túlemelkedő értelemé. A modern poéta nem rabja érzékeinek, hanem fejedelme. Szavai színek, gondola­tai tónusok, versei képek. De ezek a ké­pek nem a természt kópiái, hanem a Clau­de Monet lebilincselő, frappáns, csodasze­rü szin'költeményei; szinek buja bakkaná­liái; mesevilág, álomvilág. Sokszor nem akarnak egyebet, mint összecsengő, sely­mes szavak simulását. Máskor ötletek el­lentétét. Vagy diszharmóniát a tünedező régi árnyakkal. Egy alkonyati óra tompa melankóliája, gondolatok nélkül, csupán szavakban adva: már kép, melynek finom szürkesége megkap és sirni késztet. Ké­pek, képek és sehol események. A szinpa­:don nagy, dráimai festmények. Hátterük az egész világ távlata, melynek ölében, egy kicsiny és intim környezet mozaik­szerű illeszkedéssel kapcsolódik bele a nagy mindenségbe. Ezek a poéták megkö­tik a percet, megállítják a napot és meg­hatványozzák az összes dimenziókat. Bol­dogok ők: többet tesznek, mint amennyit a pénzcsináló nábobok egész kartellje, mert ezek sohasem fognak eljutni az eléghez, imig amazok mindig tul vannak a pillana­ton, melynek virágját egészen, igazán, lelkük teljességével élvezték. A költészet visszaszállt a természet­hez. Nem több, mint egy rövid életű, szí­nesen pompázó, gyorsan hervadó virágos kert. Letapossuk: újra föléled. Kipusztul­nak belőle a termő fák: nem baj, nő he­lyettük más. Aki elment, pihenjen békével. Jöjjenek ujak, fiatalok, merészek. Mindig a legfrisebb nemzedék adja az élethez va­ló kedvet és a halottakat engedjük pihenni eltűnt pillanatok, hervadt levelein. Megtagadott válaszok, Berlinből jelen­tik: A birodalmi gyűlésben ina a kormány ííét esetben tagadta meg a válasziti kisebb kérdésekre. Az egyik a szociáldemokraták kérdése volt, akik felvilágosítást kívántak a katonák megbetegedéseiről é;s öngyilkossá­gairól Strasszburgban. Wild vezérőrnagy ki­jelentette, hogy a kérdésben fölsorolt tény­beli adatok tévesek, egyébként pedig a kér­désre nem hajlandó választ adni, mert sem a birodalmi kancellár, sem a birodalmi gyű­lés nem illetékes arra, hogy ia csapatok ki­képzésének ügyével foglalkozzék. A másik ügy a centrum kérdése volt a száj- és 'kö­römfájás gyógyszere ügyében. Jonquiéres, a belügyminisztérium igazgatója, elvben meg­tagadta a válaszadást, mert a beható tudo­mányos fejtegetésre nincs mód. A Ház ez­után mind a három olvasásiban egyhangúlag elfogadta az 'emberi életnek a tengeren való védelméről kötött nemzetközi szerződést, majd apróbb javaslatokat intézett él. Ki kaparja ki a szászoknak a gesztenyét? — Viszály a szászok közt a szerbek miatt. — (Saját tudósítónktól.) A múltkoriban megemlékeztünk a munkapártból kiléped Brandsch Rudolf szász képviselőnek azon te­vékenységéről, hogy délmagyarországi sváb fiukat helyezett el az erdélyi szász középis­kolákban, hogy azokban pangermán érzelmű sváb intelligenciát neveljen. Megemlékez­tünk arról is, hogy a szászság zöme nem he­lyesli ezt az akciót, mert ez, azáltal, hogy a magyarságot gyöngíti, veszedelmet jelen' a hazai németségre nézve is, miután csak az Oláhok malmára hajtja a vizet. Brandsch­nak hűséges munkatársa ebben az akcióban az ugyancsak a munkapártból kilépett Ko­pony Trangott, szintén szász országgyűlési képvisélő. Az egyébként ellenzéki Der Freimiitige c. temesvári lapból erre vonatkozólag vész­szűk a következőket: Annáik idején röviden jelentettük, hogy Kopony szász képviselőnek balul sikerült sziizbeszédét nemcsak Tisza utasította visz­sza, ha-nem Melczer szász képviselő is. Mivel a Délmagyarországom folyó szász agitáció megbélyegzése által nemcsak Kopony, ha­nem Brandsch is elitélve látta magát-, nem maradt számukra más hátra, mint hogy a Lázár, a gazdag szabó. Irta: Bródy Sándor. Egy csúf kis öreg ember volt Lázár és nem szabott, nem varrt, egyáltalán nem dol­gozott emberemlékezet óta. Azért neveztetett gazdagnak, mert gyermekei voltak, szép­számmal. — Kilenc leányom van! — kiáltotta és horpadt mellére vert büszkén és vigyorogva, mert nejének hü hűségéről soha még halandó nem vala ugy meggyőződve, mint ezen em­ber, aki az asszonyi hűtlenség némely ese­teiről csak az ótesttamentumból tudott egyet mást. Szintigy lehetett felesége is , összetö­pörödött, kesely-szemű asszonyka, kevés vé­re, kevésszavú és már régen néhai. (Az utol­só, a tizedik leány születése alkalmából hagy ták elaludni.) Ilyen módon tiz tulajdon lánya volt Lá­zárnak, a szabónak. Mind más szinti, a sze­me is mindegyiknek -más, de valamennyié tü­zes, mivel már egy sem volt gyermek, a leg­kisebb, a tizenkétesztendős is annyira fej­lett, hogy egy izgatott éjszakája után sirva követelte, hogy mihamarább férjhez adják. — De kihez, de kihez? — Mindegy nekem, csak fiu legyen! Es fekete. F lánv viláprnsvörns volt. A lecjdősehh viszont sötétvörös. A közbeneső három — vagy talán négy is — a feketeség árnyalatai­ban volt tartva. A gazdag Lázár személy szerint a legalaposabban ismerte és a leg­szívesebben ismertette őket. — Lábán-Leonór olyan erős, mint egy arabs hatnál, ellenben olyan finomcsontu, mint a zerge madár. — Gittil-Georgina mint a játékos kis fe­hér bornyu, kinek hó-homlokán ott a legfe­ketébb csillag. Csípője és tompora egy pil­lanatra is meg nem áll, mindig reszket, eb­ben különbözik a felkelő naptól. így jellemezte Lázár az ő leányait Sa­lamon királyból kölcsönkért szavakkal, de közvetettemül benne gyulladt tűzzel. És ha tudta volna a veszedelmes szót, hogy „sze­relem", bizonyára mondta volna azt is, hogy atyai, égi, tiszta lánggal szerelmes va­lamennyibe. És egynek a nevét is soha el nem tévesztette, megkülönböztette őket a természetűiknél fogva: Kádi-Karlotta büszke volt, Hannan-Johanna mérges volt, Zsenedu­Jenny vicces volt. Akadt közöttük rossz SZÍ­VŰ is: Marja-Marianne. Megbírálta ezt is, de ezt is'megimádta. Nem igen gondolkodott róluk és fölöt­tük Lázár, a szabó. Inkább csak bennük élt és soha eszébe nem jutott, hogy firtassa és keresse: mely játéka a természetnek ez, miért van npVi pnnvi Át ilvpn c-rén Át kii­lönböző leánya? Az elmúlt ősök mely időből és milyen sorrendben tértek vissza, hogy az élet nagyszerű játékában megint résztvegyp' nek. Sok ezer esztendő előtt élt papnők, rabnők, királynék támadtak föl itt nyilván és a kis szabó ágyékát választották, hogy újra inkarnálódjanak. A gyönyörű tünemé­nyeket és hallatlan csudákat egyszerűen ter­mészetes dolognak nézte az összetöpörödö" ember, ez a koldus zsidó. (Mert az volt és ezt többé eltitkolni nem lehet.) Lázárnak mi vagyona sem volt, csak ezek a leányai, ám nem éli:1 ezekből. Magyar­honi rokonaiból .és abból élt, hogy jómódú haldoklók mellett imádkozott, idegen embe­rek temetésén, vett részt és olykor-olykor betolakodott egy-egy üzletbe is, minit1 a köz­vetítő közvetítője. Ágense az ágensoknak szent embereket kisért haza a templomból, vagy a kávéháziból. A .legtöbbet még azon 'ke­resett, hogy a szentföldről íaháncs-skatu­tyákban rögöt küldött haza a másik szén' földre, nagy Magyarországba, ahonnan már egy negyedszázadja elszakadít1. A leányok már mind itt születtek Jeruzsálemben, közel a nagy templomihoz, egy földalatti nagy szo­bában. Mégis, bár .sohse látták, emlékeztek a földre, ahonnan szüleik eredtek, magyar nyelven, beszéltek, amelyet hol gyöngébben, hol eröseb'ban arabs és héber szavakkal eljjF crviV>p.Fpü Ec vátrvnrítnV vo.lq a víz után. 3"£? , MOHI ÍS WM Itt HÍM első kézből, nagy választékban csakis az Tisza-Lajos körút 19. szám alatt l| kaphatók, esetleg részletfizetésre I*

Next

/
Thumbnails
Contents