Délmagyarország, 1914. április (3. évfolyam, 76-101. szám)

1914-04-05 / 80. szám

10. DÉLMAGYARORSZAG 1914. április 30. vetkező vendégek jelentkeztek az installációra: Mátéffy Ferenc dr. polgármester, Fekete Márton országgyűlési képviselő, Bugyi Antal polgármester-helyettes, Kálmán Imre tanácsnok, Zilahy Kálmán rendőrfőkapitány, Purjesz János dr. főügyész, Papp László főszámvevő, Mátéffy László, (Nagy Gy. Bálint, Csúcs Károly törvényhatósági bizottsági tagok. Hódmezővásárhely hetven tagu küldöttséggel képviselteti magát. Az impozáns kíséret tagjai a következők: A tanács kiküldöttei: Juhász Milhálv polgármester, Faragó Sándor, Fejérváry Bertalan, Vetró L. Endre tanácsnokok; Csáky Lajos dr. főügyész, Szathmáry Tihamér (főkapitány, Reich Ede főmérnök, Horváth László főszámvevő. Csatlakozásra jelentkeztek: Fari Antal, Wihs Béla, Friedlender Pál dr., Bereczk Péter, Barnátsky Ferenc, Trbojevics Petrónipsz dr., Halmi János, Zehery Lajos, Kokovay Mátyás, Borbás Sándor, Siinger Andor, Bárány Béla, Szombati Pál, Császtvay István, Kenéz Lajos, Bleier Antal dr., Kánitzer Sándor, Bauer Gyula, Kónya János, Nagy Kardos József, Szél János, Pá'l János (Klauzál-iutca), ifjú Maczelka János, Lázár Dezső, Szeles János, K. Szűcs András, Nagy István, Hegedűs Ernő, Janáky Gyula, Ajtay Gyula, Háhn Dávid dr., Czukor Bálint dr., Dániel Jenő dr., Goldmann Mór dr., Szomor István, Róth Antal, Ániszfeld Sándor, Mattiasics Dezső dr., Vészi Artihur dr., Groák Dezső, Reiter Oszkár dr., Genersich Antal, Genersiűh Rudolf dr., Tereh Gyula, Kovács Ferenc dr., Hajdú Béla dr., Vidonyi Jenő, Kádár Lajos, Fejérváry József, Wilheim Mór, Kmetykó Károly, Dósics Elemér, Juhász Mihály dr., Darvassy Gyula, Arany János, Palócz Imre dr.. Molnár Mihály, Draskovics Ernő, Juhász Ferenc, Reisinger Gyula, Lázár Lajos. Csanád, Torontál és Bácsbodrog vármegyék, Makó, Szabadka és Nagyibecskerek városok szintén jelentős számú küldöttségekkel képviseltetik magukat. Gerliczy Ferenc báró egészségi állapota miatt nem vehet részt a főispáni installáción. Ezt közölte egy üdvözlő táviratban Cicatricissei s a főispán a táviratra telefonon értesítette Gerliczyt, 'hogy vasárnap Deszken meglátogatja s nála ebédel. A főspám: a déli vonattal utazik Dezskre s fél négykor érkezik vissza. Bokor Pál helyettes-polgármester tegnap délután Szentesen volt a főispánnál, aki beszélgetés közben érintette installációs székfoglalójának a tartalmát. A helyettes-polgármester ur erre vonatkozólag a következőket volt szives mondani munkatársunknak: — A főispán ur programbeszédét illetőleg annyit jelezhetek, hogy hangzatos Ígéreteket nem fog tenni, de amit megígér, azt keresztülviszi minden körülmények között. Hasznára kíván lenni a városnak mindazon nagyfontosságú ügyeiben, amelyeknek a megvalósulása elé akadályok gördültek a minisztériumokban. És hozzá tehetem, hogy Cicatricis Lajos dr. a városnak igen sok ügyét fogja előre vinni. na&snqahab»aaabbssseahbbh9baebb33uiiqci3;ibea2asi!a£aa Ferenc Ferdinánd utja. Bécsből jelentik: Ferenc Ferdinánd királyi herceg trónörökös húsvét hétfőjén este Miramareból Münchenbe utazik a bajor királyi pár meglátogatására. Felesége, Hohenberg Zsófia hercegnő erre az útjára nem kiséri el. A trónörökös udvarmesterével, Rummerskirch báró udvari tanácsossal kedden érkezik Münchenbe és a királyi palotában: száll meg. Két napig ott tartózkodása alatt a király diszebédet ad tiszteletére, azonkivül színházi díszelőadás lesz és fogadással egybekötött villásreggeli Velics osztrák és magyar követnél. Az orosz cár megvesz egy magyar bányát. — Gurulnak a rubelek. — (Saját tudósítónktól.) A guruló rubel, a melyről annyi titokzatos legenda került; a nép szájára Seregben, a bukovinai s a máramarosi havasokban, most a határszéli vármegyékből egyre beljebb merészkedik. A hetven percentnyire magyar megyében, Szatmárban csendült meg most a vakmerő muszka tallér s akik a körülményeket ismerik, ugy mondják, hogy egészen sikeresen. Az egyik részen egy eladósodott magyar bányatulajdonos áll, aki kétségbeesetten keresi a vevőt, a másik oldalon maga az orosz cár áll, a hatalmas atyuska, aki kapva-kap a kínálaton, ihogy egy szép darab magyar földet hatalmába kaparintson. A cár megbízottai hetek óta tárgyalnak Nagybányán a borpataki Pokol-bánya megvétele iránt. A tárgyalások annyira előrehaladtak, hogy rövidesen már a szerződést is megkötik. A borpataki bányának nem mindennapi a története. Tulajdonosa Pokol E'lek, aki valaha szegény tanitó volt, amerikai stílusban szedte meg magát a kincses aranybányából. Délutánonkint, amikor hazatért a kis oláh iskolából, mekiállott a hegynek, ahol a feleségével kapott kis háza és telke feküdt és szorgalmasan csákányozta az ércet. Tekenővel hóna alatt kopácsolt a fáradhatatlan verkes s csakugyan nem kis szerencsével. Gazdag érre bukkant s a kincstár nehéz pénzekkel váltotta be a szegény román tanitó aranyban gazdag érceit. Pokol Elek egyre több munkással dolgoztatott, mig a tarpataki bánya végre egyike lett a legjobban megművelt nagybányai aranybányáknak. Utóbbi időkben leromlott a kincses bánya. Pokol Eleknek is rosszul kezdett' menni, veje, Tatár János dr. szinérváraljai ügyvéd százezreibe került. A tékozló vő váltót is hamisított apósa nevére s kiszökött Amerikába. Pokol nem birta pénzzel vállalatát, lasAmit az erdő mesél. Irta: Domokos László. Emlékek szállanak át az erdőn. Évezrek óta rajzanak igy, apró hullámai a merengő időnek: jönnek, susognak és mennek tovább, az örökkévalóság felé folydogálva. Dalok, a melyeket a hervadó ősz nagy sírja fölött sírtak a lombok. Szinek, melyek a fáradtan leszálló nap útját csókolták. A földhöz simuló haraszt álmai, melyek ott születtek a titokzatos csöndben. Telve az élet és mulandóság változó képeinek varázsával, olyan rejtelmes, elragadó, nagy és bánatos a rengeteg, mint valami magába mélyedt lélek, mely messziről feléje integető ifjúságáról álmodik. Emlékek szállanak át az erdőn . . . A fák alatt egy leány halad. Arca hamvas és fehér, mint a virág szirma. A lombok bizalmasan integetnek feléje s ő üdvözli valamennyit. Egy öreg fenyőnek mohos törzsét végig simogatja finom ujjaival, aztán odasimul hozzá és meztelen vállát pajkos izgalommal szorítja a mohához: — Szeretlek, édes, bársonyos, szép fám! A nap már a hegyek ölében pihent s pirosló fényével áttörve a levelek között, beragyogta a fák alját. A leány belenézett a napiba és arca kipirult, szeme összehúzódott, ajka remegni kezdett, mintha valami halk melódiát keresne a szivében.. Vólt az arcában egy vonás, mély dacossá tette azt; amint ott állott a hallgató végtelenség közepén, olyan volt, mint a viruló élet maga; keblére akarta ölelni a világot. Nemsokára tovább haladt. Korsóját megmerítette a patak vizében s azután odanyújtotta lábát a frissen csörgedező haboknak, melyek tolakodva és csacsogva futottak arra, hogy megcsókolják. A búzavirágot keblére szorította s azután, hajába tűzte. Kötényébe szamócát szedett s vidám, gondtalan, nyugalmas lélekkel bujdosott tovább, tovább. Csaknem sötét lett, mire hazaért. A ház az erdőben állott, egy kicsi tisztáson, melyet süppedő, puha fü födött be. Az ajtó előtt öreg eperfa árnyékozta be a ház falát; nagy sötét foltjai odarajzolták az éjszakát a szelid fehérségre. A kékesszürke sötétben egy öreg embert pillám,tott meg, ki a nagy eperfa alatt ülve, révedező tekintettel nézett le a földre. Az öregnek hosszú, fehér szakálla volt és vállára omló, ősz haja. Kinyújtotta a kezét és szemében pu'ha melegség ragyogott, mikor a Hányra tekintett. — Atyám, — szólt a leány félhangosan. Hangja dallamos és tiszta volt, mint a pásztorok éneke. — Jer, kicsi tündérem, ülj ide a földre. Nagyon, hiányoztál nekem. Nélküled az én fáradt lelkem nem egvéb hamvadó tűznél, melv sohasem fog többé lobogni. Olvan vagyok, mint a száradó fatörzs: odvas és mohos; hiányzik belőlem a nemesebb rész. Jer, vigasztalj meg; egyetlen szavad több melegséget ád, mint a mennyit öreg szivem álmodni képes . . . A leány átölelte az ősz ember térdeit és odahajtotta fejét az Ölébe. — Atyám, a te szakálad oly fehér. Arcod tiszta és mozdulatlan, mint a prófétáké. Tekinteted jóságos és türelmes, éles és mély. Atyám, a bölcseség nem tesz téged boldoggá? Az öreg ember tekintete belemélyedt a kékes árnyékokba, önmagába nézett és a lelke nagy távolságaiból rebbenő fény integetett feléje, mint valami fehér kendő. És a szava mély volt és zengő, mintha melléből búgó menydörgés törne föl. — A boldogság a tiéd, gyermekem . . . Az én csillagom már búcsúzik az égtől, az én; örömem veszendő virág . . . — Atyám, ne légy szomorú, kis tündérkéd akkor sirva fakad, látod . . . Te jó vagy és nemes, mint a Jézus. Én szeretlek és csodállak téged. Mikor ott benn szolgáltam a kővárosban, hol az emberek csak nevetni tudnak, kétségbeejtően és borzalmasan nevetni, de sirni, édesen és boldogan sirni nem, akkor Jézusról álmodtam minden étijei. Az asszonyom megvert, mert a szép harangszót hallgattam s elfeledtem behajtani a kis csibéket. Kötéllel vert és a kötél vizes volt, mégis égetett. Kifutottam az éjszakába, mint első kézből, nagy választékban csakis az Tisza-Lajos körút 19. szám alatt I kaphatók, esetleg részletfizetésre is.