Délmagyarország, 1914. április (3. évfolyam, 76-101. szám)

1914-04-03 / 78. szám

2. DÉLMAGYARORSZÁG 1914. április 29. kertel, nem diplomatizá'l, hanem nyíltan kimondja, ami minden jó románnak a szivén fekszik: elkövetkezik majd a pillanat s akkor sorakozni a zászlók alá és megindul az erdélyi havasok felé! Mert szép az a második Svájc, de sokkal szébb és kívánatosabb az Erdéllyel kibővült Románia. S ide vezetne a „magyar Svájc." Ezt pedig falán a magyar radikálisok sem akarnák. S ezért van igaza Tiszának, aki a románoknak s egyéb nemzetiségieknek békét, méltányos engedményeket hirdet, de széthúzó törekvéseikkel szemben éreztetni tudta és tudja majd a magyar állam erejét. Tisza István gróf — mint a lapok hírül adták ma, — Bécsiben hosszú tanácskozást folytatott Berchtold gróf külügyminiszterrel. Azt hisszük, Románia ilyetén föJháboritó viselkedéséről és a monarchia további magatartásáról és a jövő eshetőségeivel szemben leendő berendezkedéséről lehetett szó a két státusférfiu között. Mert, hogy Tisza cikke Oroszország ambíciójáról vagy nagyra vágyásáról tette szükségessé a miniszterelnök bécsi útját, a mi nálunk is mellesleg szólva egy sajtóhibával súlyosbított félreértést és korrekturai hibát okozott: azitnaiv és gyermekes mesének tartjuk. Az osztrák 14. szakasz. Bécsből jelentik: A Fremdenblatt egy prágai lap aima jelentésével szemben, ihogv miniszteri tisztviselőkből összeállított bizottság uj képviselőházi házszabályokat szerkeszt, amelyeket azután a 14. szakasz alapján oktrojálnak, illetékes oldalról szerzett értesítés szerint meg állapítja, hogy ez a híjával vau minden tényleges alapnak. Mi okozta az ulszteri forradalmat ? — Vallás, nemzet és profit. — (Saját tudósitóntíiól.) Az ulszteri protestáns nacionáiisták ellentállása a homerule ellen tisztára vallási és politikai mozgalomnak látszik. Azonban minden efajta küzdelem mögött föl lelhet fedezni a gazdasági rugókat is, amelyek vallási és nemzeti eszmék köntösében jelentkeznek. Az ulszteri gazdasági é'let fejlettségének nagy része van a (homerule ellen irányuló harcban. A harc központja nem az egész Ulszter tartomány, hanem Belfadt, amely az egész Nagyibritannia egyik legfejlettebb ipari városa és London, Liverpool és Bristol után Anglia legnagyobb kikötője. Belfastban két nagy ipar van, a hajóépítés és a vászonszövőipar. A Hurland et Wolf-féle Ihajóépitő-vállalat a világ legnagyobb hajógyára, amely 15,000 munkást foglalkoztat. A hajóépitőipar természetesen Angolország, Amerika, Németország számára épiti a hajókat és csak egészen kis részüket az ir kereskedelem számára. Ez azt jelenti, Ihogy ez a nagyipar ir földön telepedett ugyan meg, de egyáltalán nem ir ipar. Igy hát a belfasti Ihajóépitőipart szerfölött erős gazdasági kapcsok fűzik a nagy angol közgazdasági élethez. Ugyanez a vászonszövőipar helyzete is, amely sok ezer munkást foglalkoztat. Ez az ipar azért települt meg Belfastban, mert a nedves éghajlatnak kedvező hatása van a fehérítésre. Kicsiny vállalatokból hatalmas iparággá fejlődött ki ez is, de ezzel együtt bizonyos tekintetben túlnőtt Írország határain. Az ir mezőgazda ez iparág számára csak 'kevés kendert tud szárítani, mert ez az iparnövénv árfolyamában szerfölött ingadozik és az ir mezőgazdák inkább olyan művelési ágakra tértek át, amelyek kevésbé vannak a piaci áringadozásoknak alávetve. A belfasti szövőgyárak nyersanyag szükségletük egy részét Oroszországban, más részét Belgiumban szerzik be. Ez is 'hozzájárul ahoz, hogy a belfasti vászonkereskedők és kereskedők igy okoskodnak: miért vessük mi, akik a nagy brit gazdasági életnek részesei vagyunk, alá magunkat egy olyan képviselőiháznak, amely gazdaságilag visszamaradott parasztok szavazataiból alakul ki és amelyben minden valószínűség szerint nacionálista ügyvédek és papok lesznek a képviselők. Amíg egészen érthetők és osztályérdekeikkel összihangzatosak a vállalkozók készülődései: a munkások majdnem mindenben érdekeik ellen cselekszenek. És igy a vallási fanatizmus lázától gyötört országiban a .munkásoknak az a tragikus sors jutott osztályrészül, hogy ők viselik azoknak a harcoknak minden kártevését, amelyek az ő számukra semmi haszonnal nem is járhatnak. Az Ulszter-kérdés bizonyos tekintetben munkáskérdés isi 'Munkások alkotüák azokat az önkéntes csapatokat, amelyek Sir Edward Carson vezérlete alatt vérüket is hajlandók ontani, csakhogy a Nagybritanmiával való állami egység továbbra is fömnaradjon. A belfasti munkások abban a sakkjátszmában, amelyet a konzervatívok az államhatalom meghódításáért kezdtek meg, a parasztok szerepét játsszák, amelyeknek az a föladatuk, hogy a királynak és a futónak előnyomuiását födözzék1. 1886-ban, az első homerule ' 'tárgyalásakor hdtvan munkás esett el Belfast utcáin. És valószínű, Ihogy most még sokkal több proletárvér fog folyni, ha az angol reakció vissza nem hökken föllépésének eddigi következményeitől. A homerule hivei is elismerik, hogy a nacionálista párthoz csatlakozott munkások komolyan veszik a katonai készülődéseket. Ezek a munkások meg vannak győződve arról, hogy o homerule azt jelenti, hogy Irpr.zág a pápa uralma alá kerül és hogy ez az ő számukra valami borzasztó, rettenetes szerencsétlenséget jelent. De maguk sincsenek tisztában azzal, ihogy imifajta szerencsétlenség az, amelytől annyira félnek. Nem is gondolatok, (hanem érzések, hagyományok, elfogultságok vezetik ezeket a munkásokat. A — Maga jó fiu — mondta. — Szívesen hallgatja az egyedülálló vén ember fecsegéseit. Jó fiu! Ha föl akar keresni, jöjjön ide délután . . . mindig itt talál ilyenkor. Igazán sajnálom, de nincs névjegy nálam. Martin a nevem. Isten vele, fiam. Hagyja csak, majd én fizetek. Menjen mulatni! (Ha én is fiatal lennék! Viszontlátásra! Mialatt) az utcákat róttani föjndig rá gondoltam. Milyen gentleman és milyen lelkes! Nagyon .megszerettem őt. Sajnos, váratlanul öl kellett utaznom három hétre Hollandiába és igy nem mehettem el a kis kávéházba. De mikor visszatértem Brüsszelbe, első dolgom volt fölkeresni a találkozó helyünket. i Adolpih egy levelet nyújtott át nekem. — Már egy hete itt fekszik, uram — mondta. A levelet az ezredes ur irta és arra kér benne, hogy látogassam meg, mert beteg. Alig akartam hinni szemeimnek, mikor a jelzett házhoz megérkeztem. Nagy bérkaszárnya volt ez a külvárosban, előtte piszkos gyerekek játszadoztak. — Itt lakik az ezredes ur? — kérdeztem egy gyerektől. — Második emelet, négy. Az utolsó ajtó, volt a felelet. — Barátja neki az ur? leren — Az ezredes ur nagyon beteg. Már egy hete jár hozzá az orvos. Rohantam föl a lépcsőkön. Mindenütt szegénység kiáltott felém, amerre néztem a háziban. Benyitottam az ajtón és szegényes, szűk szobában, keskeny ágyán mozdulatlanul fekve láttam meg az ezredest. Vékony keze erőtlenül csüngött le az ágyról s az arca viaszsárga volt. Aludt. Leültem melléje a székre és 'körülnéztem a szobában. Szegénység, de ragyogó tisztaság mindenfelé. Az ablakban cserépvirág, a falakon újságból kivágott csataképek. Egyik sarokban az ezredes toilettes-asztala, rajta fésű, kefe és egyéb apróságok. Mialatt ott üldögéltem, fölébredt és rám esett a tekintete. Boldogan mosolygott. — Csak most jöttem vissza külföldről — mondtam neki, — különben már rég eljöttem volna. Reszkető keze megkereste az enyémet. i — Jó fiu maga, — mondta. — Ugy látszik ezúttal megver az ellenség. ... az Élet urával csatázok most. Megsimogattam á kezét. Ugy meg voltam hatva, Ihogy szó nem jött az ajkamra. Még akkor este meghalt. Egy borítékban találtam pénzt, mely a temetésére vo'lt szánva. Adolphe és én voltunk az egyetlen crvászolók. Nekem vérzett a szivem, ihogv nem volt csákó és kard a koporsóján s ugy éreztem, pótolhatatlan mulasztás történt, mikor nem lőttek bele a sírjába. Mikor visszatértem a lakásába s az Íróasztalát rendezgettem* egy nekem címzett levélre bukkantam. „Édes fiam, — irta benne az ezredes, — a könyveimet magára hagyom, legyen emléke annak a kellemes órának, melyet együtt töltöttünk. Nincs senkim s igy senkinek sem tartozom felelősséggel. Most haldoklom s ugy érzem, magának meg kell vallanom valamit. Katona volt a vérem, a vágyam és ambícióm. Én magam sohase voltam az. Már régóta csak az az öröm éltet, hogy annak tartanak az emberek s magam is elhiszem magamról, hogy az voltam. Mikor kicsi gyermek voltam, ólomkatonákkal játszottam háborúsdit, most már évek óta magam játszom a kis ólomkatonák szerepét. Bocsásson meg és gondoljon szeretettel rám. John Martin." Az irásai közt volt egy igazolvány, a mely szerint ötven évig hűséges hivatalnoka volt egy bőrgyárnak Londonban. De azért, (ha a könyveit olvasgatom, vagy a csataképeit nézem, sohase Jolhn Martin, a hivatalnok van előttem, hanem Martin ezredes, a hős, aki haláláig jellemes és hős maradt a zászlójához. Az ő tragikuma volt, hogy csak ólomkatonát faragott belőle az élet. első kézből, nagy választékban csakis az Tisza-Lajos körút 19. szám alatt I kaphatók, esetleg részletfizetésre Is.