Délmagyarország, 1914. április (3. évfolyam, 76-101. szám)

1914-04-03 / 78. szám

Szerkesztős ég Kirász-utea 9. Tdrfomzáv: 305. Eoret seim ára 19 Bflér. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN Részévre . K24-— félévre . . K 12-— negyedévre K 6 — egy hónapra K 2 — ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28— félévre . . K 14.negyeaévre K 7 — egy hónapra K 2 40 Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefonszám: 81. Egyes szám ára 10 fillér. Szeged, 1914. ül. évfolyam 78. szám. Péntek, április 3. búknak. Románia nagy erőfeszítéseket tesz, hogy minden állammal a legjobb viszonyban éljen, anélkül, hogy a saját érdekeit alárendelje más állam érdekeinek s abban fáradozik, hogy lojális támasztéka legyen az európai békének. Ezt a politikai elhelyezkedést a román állam felelős tényezői állapították meg ekképpen. Az utca izgalma, ha még oly nemes érzésből táplálkozik is, nem változtathat azon a felfogáson, amely a mai diplomáciánkról és a dölgok állásáról uralkodik." A román kormány tehát csak arra szorítkozik, hogy magyarázza és mentegesse a maga diplomáciai bölcsességét, de egy szóval sem utasítja vissza la Liga szó-, nokainak és katonai résztvevőinek a monarchia ellen intézett támadásait, sőt még dicséri őket, hogy mily nemes forrásból fakad az agitációjuk. Ez méltán kelt megütközést nemcsak nálunk Magyarországon, hanem Ausztriában is. Ott is fölvetik azt a kérdést — a legélesebb formában a N. Fr. Pr. — hogy barátunk-e Románia vagy sem? Mert ha Romániában szabadon lehet fölhívni a polgárságot 'és a katonaságot arra, hogy álljon készen, amikor ütni fog az óra, a Bukovinába és Erdélybe való bevonulásra: akkor végre is követelnünk kell a imi viszonyunk nyilt lés őszinte tisztázását. A Ihármas-szöVetséghez tartozik-e Románia, vagy sem és barátunk-e vagy ellenségünk: ezt a kérdést tisztázni kell. Mert ha barátunk, akkor kérdenünk kell, hogy miért nem szállnak szembe az ilyen izgatással és miért nyilvánítják Bukarestben félhivatalosan nemes eszmének az Erdélybe és Bukovinába való bevonulásnak gondolatát? Ha pedig ezt eltűri, sőt magasztalja a román kormány: akkor mirevaló nekünk az ámitó diplomáciai barátság Románia részéről? Besszarábiában könyörtelenül nyomja a románt a muszka hatalom, de Oroszország ellen egy hang se hallatszott a Liga gyűlésén s a szónokló katonák nem irányították a román sereget Besszarábia határai felé. Csak Magyarország ellen és Ausztria ellen tajtékzott romániai — barátaink gyűlölete. Nos, az ilyen barátságból nem kérünk. Antonescu, a román hazafi s vele együtt számos más honfitársa különben azt is reményük, hogy a közel jövő mégis megteremti a második Svájcot. Ebben tehát a magyar radikálisok is megnyugodhatnak. De már azt alig hihetjük, hogy őket is ne nyugtalanítaná egy kevéssé az a másik beszéd, amelyet Boerescu az egyszerű és zord ezredes mondott, akinek, mint jó katonának, nincs beszélő tehetsége, „akii csák sortüzet és attakot tud vezényelni, de ennek öt perc alatt meg van az eredménye". Ah, az egyszerű és félelmetes ezredes, habár ugy tűnik föl, hogy egy kicsit henceg is, — nem A román-akarat. A román kormány félhivatalos lapjában az lndépendance Roumaine-ben foglalkozik azokkal a beszédékkel, melyek a román liga minapi gyűlésén ölyan élesen támadták Ausztriát és Magyarországot. A félhivatalos közlemény azonban inkább befelé védekezik, mint kifelé s a monarchiaellenes szónokoknak inkább dicséretét, mintsem lecáfolását avagy megrovását foglalja magában. A Liga gyűlésén egyes felszólalók s közöttük laktiv katonák arró'l beszéltek, hogy elkövetkezik az az idő, amikor a román katonák be fognak vonulni Erdélybe és Bukovinába s ezzel szemben az lndépendance Roumaine magasztalja azt az eszmét, amely a Liga szónokainak ajkán kifejezésre jutott. Azt irjia: legmélyebb tisztelettel viseltetünk ama polgártársaink iránt, akik nemes érzéstől indíttatva nemes ügyéét szállnak sikra, a mely minden rámán lélekben mély visszhangra talál. 'De miért vonják kétségbe azoknak a férfiaknak hazafiságát, akik Románia külső ügyeinek intézésóért a felelősséget viselik? Vájjon ezek kevésbé jó románok, mint a népgyűlések szónokai? Azok az országok, amelyek a külső politika vezetését kiragadták a felelős miniszterek kezéből s a közvélemény ingadozásainak rendelték alá, súlyosan megadták az árat az elkövetett hiA kis ólomkatona. Irta : Róbert W. Sneddon. A nap forrón sütött le Brüsszel utcáira és én céltalanul bolyongtam. Nézegettem a 'házakat és figyeltem a várost. Valaki gyöngéden megérintette a karomat. —• Ne mozduljon uram, — mondta egy vékonyka hang mellettem — egy darázs van a gallérján. Ha megengedi, majd én elkergetem. Na, már el is ment! Meglepetve néztem, az alacsony emiberkét, akinek ráncos arca, vörös szemhéjai és nedves .pillái voltak. Rögtön ráismertem a tipikus nyugalmazott angol katonára. Sötétkék ruhája térdlben és könyéken erősen ki volt kopva, de különben ragyogott a tisztaságtól. Fekete nyákkendőjében ezer lyuk volt a lovat ábrázoló nyakkendőtűtől. Sárga szalmakalapkot viselt s keztyüs kezében sétapálcát tartott. — Legyen szerencsém egy kis hűsítőre, .uram — mondtam udvariasan, .miután megköszöntem szívességét. — A nap nagyon forrón tüz le ránk, egy kis hideg ital nem fog megártani. Arcán némi borulat tükröződött, majd igy szólt: — Köszönöm uram, de máris elkéstem a dolgomról. Örülök, hogy szívességet tehettem önnek. — Megemelte a 'kalapját s büszke tartással ment tovább. Észrevettem, hogy erősen rátámaszkodik a botjára és a lábai reszkető öregek. Egy héttel később antikvárius boltja előtt vitt el az .utam. A (boltiból éppen akkor jött ki az öreg katona. Kezében pénzt szorongatott, amit hirtelen zsebébe csúsztatott, mikor meglátott engem. Biztosan kedves könyveitől vált meg épen. Odaléptem hozzá. — Ezúttal ne utasítsa vissza a meghívásomat, uram, mondtam megemelve a kalapomat. — Már ebédelt! Milyen kár. Hát talán tud egy helyet, ahol jó fekete kávét kapni? Rámnézett, majd elmosolyodott. — Aha, maga az én darazsas barátom! — mondta. — Gyönge már a szemem, nem ismertem meg azonnal. Hát jó, menjünk el, egy kis kávéházat tudok itt a közelben. Régen van már Brüsszelben? — Három. hete. És ön? — Oh, én már sokkal régebben. Már egészen otthonérzem magam itt. Kedves emberek a belgák, ugy-e? Nos, itt is vagyunk. Előre engedtem, s amint beléptünk a kávéházba, egy öreg pincér sietett elénk. — Hogy van az ezredes ur? — kérdezte meghajolva. A kis öreg leült. — öregszünk . . . öregszünk . . . — mondta, — már nem vagyunk kadétok, hiába! Hát a maga reumája mit csinál, Adoíphe? Elmúlt? Nagyon helyes, nagyon helyes. Adoíphe elsietett, hogy ifekete kávét hozzon. — öreg katona ez is — mondta nekem az ezredes. — Sokat beszéltünk vele Waterlooról. Milyen kár, hogy én nem lőhettem ott. A kis káplár mellett küzdöttem volna. Nagy ember volt, a dicsőség vértengerében fürdött, de Waterloonál 'hiába, nagv hibát követett el. Mert nézze kérem, ha Groudhyt ott is hagyja minden parancs és rendelet nélkül ... de Hougomontra rábízni egy rászlóaljat! . . . Tegyük föl, hogy Ney ideáll a tüzérekkel és hetvenkét ágyúval. Két óra hosszat lázasan magyarázott nekem és én mindvégig figyelmesen hallgattam. Vékonyka hangja tüzelt az izgalomtól és a márványasztalon lázasan Ihuzott csatavonalakat. Már kialudt a szivarja, akkor vette csak észre, hogy mi minden van az asztalon. Ceruzával húzott sok-sok vonal, közbe gyújtószálakból a katonák és ágvuk. Hirtelen belesöpörte a gyufákat a skatulyájukba és fölállt. A föl állás azonban nem ment olyan könnyen. Belekapaszkodott a szék támlájába, mire én fölugrottam, hogy segítsek neki. De ő legyintett a kezeivel és magától állt mégis föl. Azt mondtam, hogy majd hazakísérem, de hallani se akart róla. — Köszönöm., fiam . . ne fáradjon — mondta. — Majd hazajutok én igy is. öreg embernél már nem megy máskéip a dolog. Néha elszédül egy kicsit. 'De azért nincs semmi baj. Nagyon jól elszórakoztunk. — Valóban jól — feleltem én meggyőződéssel. Soha nem tanultam még ilyen sokat ilyen rövid idő alatt. Mikor láthatom újra az ezredes .urat?