Délmagyarország, 1914. április (3. évfolyam, 76-101. szám)

1914-04-11 / 86. szám

2 DÉLM AGYA RORSZÁG 1914. április 11. Végeredmény. (Saját tuáósitónlétól.) A francia kamara szombat éjszakai ülésén' a következő napi­rendet fogadta el: — A kamara tudomásul veszi a vizs­gáló bizottság megáíHapMsait, helytelení­ti a pénzügyeknek a politikába és a politi­kának az igazságszolgáltatásba való be­avatkozásával! elkövetett visszaéléseit, hangsúlyozza a parlamenini1 összeférhetet­lenségről szóló törvény szükségességét és azzal az elhatározással tér a napirendre, hogy a leghatásosabb módom fogja bizto­si'taim az erők szétválasztását. Mit jelent ez 'a 'határozat, arra az ügyre vonatkozóan, amelynek a befejezője lett? Mit jelent a pártoknak ez ügyiben vívott vad közdelmére? És mit jelent az általános politikai és társadalmi' megismerésre? A határozat első mondatát, amely a visszaélésekkel való beavatkozásokról szól, egyhangúan fogadták el. Ez nem bizonyítja ugyan azt, hogy a bizottság végső követ­keztetései!:.' részleteiben) is általános helyes­léssel fogadták. Hiszen az egész délutánt Briandnak és Baéthounak a kísérletei foglal­ták el, hogy kimutassák a következtetésben foglalt elitéltetésük igazságtalanságát. Bari­kon aboz ragaszkodott, Ihogy helyesen járt el, amikor a Faibre-féle okiratokat közzé­tette. Barthou nagyon szánalmas alak volt a kamarában, nem kevésbé azért, mert Briand két döntő -kérdésben cserbenhagyta. Ez utób­bi nyilvánvalóan meggyőződött, hogy a,/mér­sékelt pártok koncentrációjában nem bizha­tik, a radikális baloldal' pedig annyira szerte­bomloíh ós Caillaux bukása óta nagyon sze­gény a vezető szerepre alkalmas emberek dolgában^ hogy talán hajlandó lesz megint Briandot vezérének elfogadni. Brianddal Másnap féli hatra rendelte magához Rá­tóti Jenőt. — Jenő — mondta sírva — Jenő, Jenő. Jenő roppant előkelően: karolta át és véghetetlen boldog volt annak tudatában, hogy ő e magasztos pillanatban otkolom­szagu. — Társam, — mondta 'halkan — édes boldogtalan társam, ön izzik. Az asszony sokáig izzott némán, Jenő nyalkán. Aztán feltépte a szekrényt és valami különös, egyáltalán nem emberi, baimem asz­szoniyi vigyorgással megmutatta neki az igaz gyöngyöt. — Találtam, loptam — börögte. Jenő behunyta a szemét a kéjtől, ö mo­dern volt és most ugy érezte, hogy ő egy vad párisi apache tolvaj perditána'k az or­gazdája, szeretője. t VI. — A tied vagyok, — mondta a doktor­né, Lovag-utca 64., II. 15. alatt a szobában, amelyet -Rá tóti Jenő pont abból a célból bé­relt!, hogy a doktorné ott ezt mondja. Bs üldögéltek a csúnya, szegény, cifra plüssfoteleken és az asszony a gyöngyöt mutatta. Sehol máshol, senkinek másnak ezen a nagy világon nem mutathatta volna. Viselni nem lehetett, dicsekedni nem lehetett vele, éhez a vállalkozáshoz társát; kelllett venni. Ez nem ment másképen. — Nem szeretsz — mondta Jenő, mert érzett valamit abból, hogy nem ő kellett az asszonynak ilyen; nagyon. — De szeretlek — mondta az asszony és meggyőződés nélkül, csókolta Jenőt. Á gyöngy az asztalon volt, halvány, horpado­zott volt, mint egy nagy íkukoricaszem, de ott vote és az asszony nézte. — Dobd el, — mondta Jenő. szemben etl keli ismernünk, hogy a Roclieite­iigyben, a többi szereplőhöz viszonyiitva, ke­vésbé szigorú megítélés alá esik. Azok közé az okos emberek közé tartozik, akik elmond­hatják magúikról, hogy megöregedtek, die még sohasean Ihudtak semmit rájuk bizonyi­tani. Jaurés megdönthetetlen érvei ia bizott­ságban meghiúsították egyes, funkciók szé­pítő manővereit. Jaurés beszéde pedig rész­leteiben mutatja be a korrupciónak a mecha­nizmusát. Igaz, hogy egy miniszterelnök az államügyésztől kicsikarta egy pörnek az el­halasztását és hogy egy biróság elnöke für­gén, teljesítette a kormány kívánságát. Igaz, hogy egy miniszterelnök az. 1912-iiki vizsgáló bizottság előtt elhallgattta az igazságot. És mi birtia rá a pénzügyminisztert, hogy tár­sát arra bírja, hogy befolyásolja az igazság­szolgáltatás menetét? Igaz az is, hogy som az egyiknek, sem a másiknak nem voltak személyes, anyagi előnyei ebből a közbelé­pésből. De csak Jaurés fejtegetéseit kelt kö­vetnünk és megértjük az egész összefüggést •és Caillaux politikai érdekét. Jaurés ezt mon­dotta: — A Mouiis-konmány megalakulása után egy újságírót, azon számos lapok egyikének szerkesztőjét, amelyek a rosz­szu'l szervezett pártok 'rendetlenségében ke­letkeztek, meglátogatta IRocbette, bjizalr masa és védence. És, Rochctte azt mondta neki: „Az óra közeleg, az Ítélet küszöbölni áll. önnek politikai barátai vannak, akik uralomra jutottak, önnek érdeklődnie ke'lil irántam." És az (u'jságiró hozzáfogott. Caiilauxt egyszer, Monist hároim'szor doli­gozta meg. A pör elnapolását követelte, (el­lenőrizte, hogy ez csakugyan megtörtén t-e, Igy a csaló Rochette azon, áldatlan pajtás­kodások révén; amelyek bűnös, segitségeíi jelentenek, megmozgatta a kor-mányhatal­Az asszony ránézett olyan undorral, mintha Jenő valami aljasságot tanácsait vol­na neki. Ugy nézett rá, ahogy az asszonyok olyaini férfiakra néznek, akik egyáltalán nem értik őket. — Pfuj, — .mondta a férfinak, — te en­gem nem magamért szeretsz. VII. Két hónapig tartott ez igy. Az asszony már nem volt sem piros, sem egészséges. Sá­padt lett; nem aludt, nem1 evett jól'. A doktor aggódott miatta. — Mi bajod; fiam? — kérdezte tőle. A doktorné felelet helyett a nyakába bo­rult és sírva fakadt. Ezt! Sírta: — Én nagyon boldogtalan vagyok, én nagyon, boldog tálam vagyok. A doktornak könny szökött a szemébe, mert ugy érezte, hogy pesti doktor létére most megérte aZf a pillanatot, amikor a fe­lesége bevallja neki a házasságtörést és ő e magasztos pillanatban nem fogja tudni, hogy hogyan cselekedjék. VIII. Aznap estig nem szólt semmit a doktor. Estére azután elhatározok1 magában, hosz­szas lelki tusa után, hogyha a felesége be­vallja neki a rettenetes titkot, megbocsát ne­ki. Remegve vette az ölébe a nőt1: — Beszélj édesem, — mondta neki orosz főúri hangom, — beszélj, 'mintha a testvéred volnék. Az asszony csendesen sirt. Aztán' ezt mondta: — ölj meg! — Miért? — kérdezte lesütött' szemmel a férj. — Mert loptam. Találtam egy igaz­gyöngyöt a Vigadóban és nem szóltam róla senkinek, most is nálam van. urnát és voltak olyan lealacsonyító, borzal­mas pillanatok, amikor a köztársaság két miniszterét Rochettiétől, csak egy, a gaz­embernek lekötelezett újságszerkesztő er­kölcse választotta el; Érthető, 'hogy ezek a szavak korbács­ütésként hatottak a polgári sajtó kalando­raira. Ennek a botránynak a korrumpált ura­lom általános bomlásával való szoros össze­függése szükségszerűen megszüntette mind­azokat a pillanatnyi politikára való tekinte­teiket, amelyeket a hamis, bölcsesség és az opportunista zűrzavar tanácsolt. Ez az érzés jutott kifejezésre Colly és Sembat nagy sza­bású beszédében. Nem alapvető ellentetek, csak a helyzet gyakorlati lehetőségeire vo­natkozó véleménykülönbség volt az, ami Jaurés't elválasztotta a szociálista csoport­tól, amikor ez utóbbi azt javasolta, hogy a bűnösöket az illető bíróságok elé állítsák. Jourésnak ugyanis az volt a fölfogása, hogy az állami törvényszék igazságszolgáltatásá­ban nem lehet megbízni és hogy a, minisz­terekre bizonyítható cselekmény természeté­ből az- következne, hogy csak Monist, a Fab­rera 'gyakorolt befolyás közvetetten elköve­tőjét büntethetnék meg, Caiilauxt azonban, akii pedig az egészet sugalmazta, a kivitelért közvetettemül nem lehet felelősségre vonni. Barátságunk Oroszországgal. Pétervár­ról jelentik: Szápáry Frigyes gróf osztrák és magyar nagykövet, aki kedden reggel érkezett, ide Bécsből; tegnap hosszabb ta­nácskozást folytatott Szasszonov külügymi­niszterrel, amelyben szóba kerültek az ak­tuális politikai kérdések mind. 'Részletesen megvitatták Ausztria és, Magyarország és És nagy sóhajtással, mint aki végre min­den kínjától! megszabadul, átadta a gyön­gyöt a doktornak. — Nem baj, fiam — szól't a doktor, — holnap elviszem a rendőrségre. A doktor aztán kiment és sirt az öröm­től .. . IX. — Miért nern jött tegnap? — kérdezte Jenő az asszonytól, miikor egy pillanatra maguk maradtak. De rögtön bejött, a férj. — Tessék? — kérdezte hangosam az asszony és mosolygott. Jenő elpirult. A doktor mosolygott. — Tessék? — ismételte az asszony. — Miért nem beszél? Mikor az előbb a férjem kimeint, súgva kérdezett valamit, de nem jól hallottam. — Semmi: . . . nem érdemest ... — dadogott Jenő és hideget érzett' a lábában. Néhány szót diskurált még és elment. Soha többé nem látta az asszony. X. — Édesem, — mondta a doktoraié a fér­jének, — amióta a gyöngytől megszabadul­tam, megtaláltalak téged. Hidd el . . . nem merteim a szemedbe nézni... féltem tőled . . . szégyeltem' magam előtted . . . rögtön oda kellett volna adnom neked de . . . ugy érzem, hogy nem volnék asszony, ha rögtön odaadtam volna . . . Egy kicsit sirt, egy kicsit nevetett, éne­kelt is egy kicsit, aztán elgondolkozva né­zett -ki ai ablakon; aztán felöltözött és el­ment a színházba. — Boldog vagyok, — mondta, imlkor hazajöttek. — Boldog vagyok, boldog vá­gyók és te egy drága, jó, becsületes fiu vagy És megcsókolta a doktort szívből'. Eddig volt.

Next

/
Thumbnails
Contents