Délmagyarország, 1914. március (3. évfolyam, 50-75. szám)

1914-03-21 / 67. szám

f 2. délmagy arország 1914. március 21. ke sem Magyarországon, sem tul a Laf­tán valami nagyobb emóciót nem 'keltett. Ha pedig azt a célt akarta netalán szol­gálni, hogy megrendítse Németország szö­vetségi hűségében való hitünket, teljesen célt tévesztett. Németországgal való szö­vetségünk nemcsak kölcsönös érzelmi kö­zösség, de egyúttal kölcsönös érdekközös­ség is. Sokkal nagyobb érdekközösség, semhogy azt ellenséges indulatu nemze­tek sajtóközleményei felbontani, vagy csak befolyásolni is tudnák. Ha ellenben arról számol be a No­voje Vremja, hogy Francia- és Oroszor­szág készülnek Ausztria-Magyarország feldarabolására, azt készséggel lel'hisszük. Erre vall az eddigi előkészületeken kivül az orosz és román uralkodócsaládokban készülő nász is, mellyel Romániát — a siker nem minden reménye nélkül — a hármas ententehoz akarják végleg csatol­ni. A jutalom a cári atyafiságon kivüll: Er­dély. Erről azonban egyelőre a Novoje Vremja nem ir, nem mintha nem tudna minderről, hanem mert még nem érkezett el az ideje annak, hogy erről irjon. Majd megjön az az idő is. Készületlenül azon­ban nem fog bennünket találni. •••^^••••••••••••••••••••••••••^••••••••••••aaaca* Osztrák hang Teleszkj expozéjáról. Teleszky pénzügymiiniaater expozéjának mél­tatása folyamán a Fremdenblatt a követke­zőket irja: — Teleszky pénzügyminiszter igen figye­lemreméltó módon beszólt a jelenlegi hely­zetről, miközben a magyar nemzetgazdaság mozgató erőinek alapos ismeretéről adott bi­zonyságot. Mi .megértjük a miniszter nézetét, hogy a társadalom a legutóbbi krízis tapasz­talatai alapján még mindig tartózkodó .ma­gatartást mutat. A pénzügyminiszter fölhiv­maradása sérteti/ er.gem, magyon sértett. Mindig arra az ötszáz márkára gondoltam ezzel kapcsolatban. Sápadt lett és tiltakozni akart. — Ugyan kérem! Szó se róla! Még jobban beléje karoltam'. — iMos't legalább megnyugtatott — mon­dottam. — De hiszen ostoba is voltam. Mi haragudjunk imajd egymásra? Én és önj? Nevetett hozzá egyet, de láttam, hogy nem szívesen nevet. — Hát ha még sem haragszik . . . — Isten ments! . . . — . . . hát akkor . . . tetszik tudni . . . A dolog ugyanis ugy áll1 ... én tudniillik most megint pénzzavarban vagyok ... és azt hiszem, talán ön . . . Ezúttal vörös lett mint a rák. — Én . . . én . . . hebegni akart vala­mit és gyöngéd kísérletet tett arra nézve, hogy a karjaimból szabaduljon. — Brinckmayer ur! ön elutasítja . . . — Azt inem ... de . . . — Elutasítja . . . Megállott és szinte siró könyörrel kér­dezte: — Mennyit? — ötszáz márka csak . . . — De . . . — Hát! jól' van Brinckmayer ur! Ön ís •Reszketve nyúlt a 'belső zsebébe, miköz­ben fájdalmas megadással hebegte: — Dehogy . . . dehogy! ... De az üz­let a rossz pénzviszonyok . . . Tessék itt van! A pénz nálam volt és én azt a lehető leggyorsabb kézmozdulattal zsebembe csusz­ja a magyar társadalmat egészséges kezde­ményezésre, ami az országnak nj impulzuso­kat ad és fontos előfeltételeit teremti meg a gazdasági fellandülésnek, inert hiszen .az erő­teljesen fejlődő nemzet könnyebben viseli el a terheket, melyeket a szomszéd államok vé­dőerőfejlesiztésével párhuzamos intézkedések kategorikus szükségessé rá hárít. A magyar pénzügyminiszter az előirányzatban meg­nyugtató megerősítését Játja annak a tény­nek, hogy a monarchia meg tud felelni en­nek a kategorikus szükségességnek és elő tudja teremteni a kultúránk ós közgazdasá­gunk fejlesztésére szükséges eszközöket. • ••••••••••••••••••••••••••••••••••(••••••••••••••uk A Rochette-botrány kulisszatitkaiból. (Saját tudósítónktól.) Ma, amikor utolsó útjára kisérték el a Figaro megölt szerkesz­tőjét, egész Párisi és Franciaországot a Ro­chette-botrány izgatja. A Caillaux-iigygyel kapcsolatban mindtöbb szó esik most a Ro­hette-öotrányról is. Éppen a jövő 'héten lesz hat éve, hogy a párisi rendőrség letartóztat­ta elegáns palotájában Rochettet, a millio­mos szélhámost, a Crédit Minier igazgató­ját. Rochette, aki a finánckapacitások közé küzdötte és szélhámoskodta föl magát, kez­detben igen szerényen indult. Egy vasúti ál­lomás étkezőjében volt pikoló, azután szülő­városában, Nélunbem pincénkedett. Véletlen szerencse, egy csekély örökség vetette meg alapját Rochette millióinak. Amikor az ifjú Róahette megkapta né­hány száz frankját, sietve Parisba utazott, ahol rögtön a leggyanúsabb bankár-specie­sekkel szövetkezett. Lassan grüdolni kezdett, ugy, hogy amikor a rendőrség /kezére ke­rült, a még csak harminckét éves szélhámos négyszáz banktisztviselőnek és hat direktor­nak volt a főnöke, mig a páncélszekrények 150 millió frankról szóló elismervényt tar­talmaztak, csupa Rochette-részvényről, ame­lyek a kispénzű francia polgárság körében voltak elhelyezve. Közöttük szerepelték a hírhedt Rio Tenendo-részvények: is, ame­lyeknek nevét megtévesztésre használta Ro­chette. Van ugyanis egy Rio Timto nevű hí­res rézbánya is. A szélhámos lapot is alapí­tott és ebben csinált! reklámot bankjának és részvényeinek. Amikor Rochettet letartóztatták, egy­szerre szédületes mértéket öltött a botrány. Kisült, hogy csőposta-levéllel figyelmeztették beavatott helyről, hogy letartóztatják. A fi­gyelmezitetés egy kicsit megkésett. Cruppi ügyvéd, aki /akkor pénzügyminiszter volt és Rabier, a kép vi sel ők ama ra elnöke, magas fizetésű igazgatói voltak Rochette bankjának és csak a letartóztatás előtt néhány nappal mondottak le állásukról. Kivülök még egész tömeg előkelő személyiség viselt 'a szélhá­mosnál felügyelő tagsági és egyéb funkcio­náriusi állást. Rochette barátjai félelemből és hálából rendkívüli erőfeszítéseket tettek a dolog el­tussolására. Telekiabálták a világot, hogy a bankár ártatlanul került börtönbe és ebben az ügyben interpelláltak is a kamarában, majd pedig vizsgáló bizottságot küldte ki. Majdnem öt évig húzódott az ügy, mig vég­re 1912. december 19-én ítéletet hozott a francia biróság. Három évi börtönt szabott iki Rochettere, aki azonban már előzőleg nyomtalanul eltűnt, miután 200 ezer frank kaució fejében ideiglenesen szabadlábra her lyezték. Mexikóban telepedett le, ahonnan a valentumos pénzügyi szakférfiú 25 milliós ál­lamkölcsönt helyezett el Franciaországban. Persze, a francia bíróságok szemet hunytak az előtt, hogy a szélhámos már 'életjelt adott magáról és egyszerűen ugy könyvelték el, hogy nem lehet megtalálni. A párisi pletyka minden élő és szereplő politikus nevét bele­vonszolta a botrányba. Igy került az ügybe Caillaux is és a gyanú abból nyer folyton táplálékot, hogy a botrány részletei volta­képen még ma sem1 kerültek ' nyilvános­ságra. lattam. Majd köszönetem hálás hangú kife­jezése mellett kérdeztem tőle: — Remélem Brinokmayer ur, nem hiszi azt, hogy a pénze elveszett nálam . . . Fájdalmasan. legyintett a kezével'. A karom erre ismét az övében vol't s én elérkezettnek látva az időt, a világ legőszin­tébb hangján kérdeztem: — Hanem én számon tartom ám a ma­ga témáját! Mi is van azzal, amit a muítkor kezdett el? — Majd máskor! — válaszolna s kezet nyújtott nekem, amivel távozni akarását ad­ta tudtomra. Most már 'teljes egy évig került engem a jó öreg Briinokmayer. Még a lakását is megváltoztatta ugy, hogy meg ne találhas­sam. Az utcán sem mutatkozott, mindenxi azt hitte, hogy örökre eltűnt. A lakása cí­mét azonban később sikerült megtudnom s irtam oda neki. Figyelmeztettem a mi ba­rátságunkra, amit ő teljesen indokolatlanul negligált. Figyelmez'tfettem egyben a meg­ígért témára is. Nem válaszolt. Erre egy erélyesebb hangú levéllel pró­bálkoztam meg. „Kedves Uram! — erélyeskedtem a le­vélben. — öntől, mint egykori legmeghit­tebb barátomtól kérdem azt, hogy igaz do­'log-e az, ha valakit azért kerülnek, mert egy csekélyke adósságot a szegénysége folytán inem tud kifizetni? Ha önnek volnék, szé­gyelném magamat. Válaszát várom." Brinckmayer megint 'hallgatott/ Erre a következő telegrammot küldöttem a laká­sára : „Brinckmayer! Holnap délután ötkor a Rat&kellerben várom. Feltétlenül ott legyen!" Este a Rastikellerben értesültem, hogy Brinckmayer délután egy fürdőbe utazott. Ellenben: sikerült megtudnom- a vissza­térése napját s reggeltől ott vártam a per­romon. Délután- megérkezett két csomaggal a kezében. Szó nélkül és váratlanul megölet" tem. Brinckmayer ijedtében a földre ejtett0 mindkét csomagját. — Csakhogy már itt vagy! — áradoz­tam. — Alig tudtam megvárni . . . Han-e® most Briinokmayer ur! Semmi kifogás! 4 Ratskellerbe megyünk! Ott elmondja neketó azt a 'témát, amivel tartozik nekem. Ne higyje valahogy, hogy magának ajándéko­zom. Ezt ön nekem ígérte és én most köve­telem. Elcipeltem a Ratskel'lerbeni. Rendelne® s ő készséggel szivta magába a bort. Az (első pohárl lu-tán előhozakodt/a® magam dolgával. — Nos mi vau azzal a témával. ,, Brinckmayer keserű iróniával bá®1"' rám s szinte sirva kérdezte: _ , — Mennyi -pénzre van szüksége, fi®3 ember? — Hát bizony a jelenlegi végtelenül' tő szükségem folytán ötszáz márkára • • ' Izzadott az izgalomtól. a. — Jól van! — válaszolta megadass9 — de egy feltétel alatt . . . — Nos? ' — Ha megigéri, hogy ez az ütolso­— 'Becsületszavamra ígérem! Másnap reggel egv kétezer márkás pj^, zes levelet menesztettem Brinckmayer ® ^ sara. Még aznap délután már az u'tcan v Engem azonban a mai napig került.11 } szintén az irodalmi témákat is.

Next

/
Thumbnails
Contents