Délmagyarország, 1914. március (3. évfolyam, 50-75. szám)

1914-03-21 / 67. szám

Szerkesztős ég Kárász-utca 9. Telefonszám: 305. Egyes síim ára !• altér. ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN egész évre . K 24— félévre . . K 12-negyedévre K 6— egy hónapra K 2-— ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28-- félévre . . K 14.negyedévre K T— egyhónapraK 240 Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefonszám: 81. Egyes szám ára ld fillér. Szeged, 1914. KII. évfolyam 67. szám. Szombat, március 21. Ausztria és Magyarország földarabolása. Amiről Európa egyes kisebb és -nagyobb hatalmai már régóta titkon ábrándoztak, azt kezdik hovatova nyíltan bevallani és hirdetni. A balkáni bonyodalmak előtt még fölényesen mosolyogtunk és nagyzási hóbortnak minősítettük, ha akár olyan szerb tétkép került a kezünkbe, a mely a Bácskát és a Bánság egyes részeit Szerbiához tartozóknak tüntette föl, akár román térkép, -mely merész nekilendüléssel a. Tiszáig tolta ki Románia határait. S amit még három-négy évvel ezelőtt is kiskorú népek gyermekes ábrándjaiként Jemosolygtunk, az most egész külügyi politikánk irányát szabja meg, úgyszólván kizárólagosan dominálja azt, sőt bizonyos irányban belügyi politikánk terén is érezteti hatását. A balkáni kis népek oly szédületes gyorsasággal változtatták -meg Európa elég tekintélyes részének a politikai térképét, hogy az, amit még néhány -rövid év vél ezelőtt lehetetlennek hittünk, a tehetőségek sorába emelkedett. Ez a tal'káni háború egyik legfőbb tanulsága. E tanulság után, mi türés-tagadás, szinte átment már a köztudatba, a mi saját magunk köztudatába: Most rajtunk a Sor-' Törökország után mi következünk. Annyira kialakult már e tekintetben a közvélemény, hogy társaságokban, kávéházi asztaloknál s mindenütt, ahol az emberek közügyekről beszélnek, alig akad egy-egy ellenmondó. Ennek a konstatálása elől ,már nem zárkózhatik el a sajtó sem, mely hü tükre a közvéleménynek. Csak az eredmény tekintetében térnek el egymástól a vélemények. A kishitűek a lehető legpesszimisztikusabban rajzolják meg Ausztria-Magyarország közéli jövőjét, a bátrabbak ellenben — s ezek közé számláljuk önmagunkat is — biznaik fegyvereink diadalában és nem festik oly sötét szinekkel a helyzetet. , Amikor tehát az orosz „Novoje Vremja" az osztrák-magyar monarchia .legközelebbi feldarabolásáról ir, nem lep meg bennünket ívéle. Ellenben ugy ethirkai, mint politikai -abszurdum, hogy éppen Németország és Franciaország közt került volna diplomáciai uton szóba az európai nagyhatalmak uj csoportosulása az osztrák-magyar monarchia összeomlása után. Mu'lt és jelen egyaránt ellene mond ennek. A mult azért, mert Franciaország sem el nem felejtette, sem meg nem bocsátotta a porosz-francia háborút, a jelen azért, mert az a nagy nekikészülődés, amely a francia hadseregnek a hároméves katonai szolgálat által való megerősítése, nemkülönben az orosz hadseregnek ezzel egyidejű létszámemelése által jut kifejezésre, elsősorban Németország ellen irányul. S igy a Novoje Vremja hirének minden tény ellene mond. Németországnak Ausztria-Magyarország létezése és integritása a legsajátosabb exisztenciális érdeke. Németország -egyenesen ránk van utalva s igy semmi áron sem nyújthat segédkezet az oszitrákmagyar monarchia földarabolásához, Németországra nézve ugyanis csak látszólagos erőnövekedést jelentene Ausztria német részeinek a német birodalomhoz való csatolása, vagy csatlakozása. Látszólagos volna az erőnövekedés azért, mert az osztatlan és vele szövetséges osztrák-magyar birodalom hadserege hasonlíthatatlanul nagyobb erőt jelent Németországra nézve, mint a Németországhoz csatolható -osztrák-német területekről kikerülő haderő jelentene. Az osztrák-magyar birodalom mai államalakulatának a fönmaradása- tehát Németországnak sokkalta nagyobb érdeke, min-t annak a megbontása. A Habsburg-jogar alatti szlávság, rólunk magyarokról külön nem is szólva, ma Németország legerősebb oldalvédje, mig a Novoje Vremja-jósolta földarabolás esetén az osztrák-magyar monarchiabeli szlávság ép az ellenkezőjévé válnék. Párisból már meg is cáfolták félhivatalosan az orosz lap cikkének a tartalmát, melynek képtelen volta a fent kifejtettek alapján annyira evidens, hogy berlini cáfolatra nincs is szükség. Ennek tulajdonitható, hogy a Novoje Vremja bizonyára szenzációnak szánt cikBrinckmayer eszméje. Irta : Hermsnn Wagner. Bor volt az asztalunkon, ketten ültünk mellette: én 'és a gazda Briinckmayer, akinek meglehetős 'irodalmi jelentőségű In re volt a ikis városkában azóta, amióta' minden megindokolás nélkül előfizetett Sudermann összes müveire. Az előttünk álló üveg bor nem az első veit már s a jó öreg Brinckmayer arca erősen nekivörösödött a jó karcostót, szemeiben szokatlan -boldogság ragyogott s mindenkePen elárulták, hogy a gazdájuk beszélni szeretne, nagyon sokat szerétbe beszólni. — Kérem, kedves barátom — mondotta érthetetlen elérzékenyültséggel.— maga tay végtelenül becsületes ember. En mindig híztam- a maga becsületességében. Ugyebár/ mi? — fejemmel intettem neki. — En szedtem magát. Velem tehet, amit csak akar. — Prost! — mondotta és megint kocinfottu-nk. Brinckmayer 'hosszadalmasan eregette le torhoz szokott torkán a hegy éltető nedűjét, majd elégülten csapta le a poharát. Megunt rám bámult, szemeiben most imár a szentimentalizmus beszélt, de nem sokáig, mert a következő pillanatban imár a borszagú száj Vette át a szót. — Higyje el, -kedves 'barátom. Nem sziVesen vagyok itt ebben a fészekben, mert csaik ketten vagyunk, akikben tudás van-. Nem való vagyok én ide. löt nincs irodalom ... Ki ért itt Sudertnannhoz? Hát jól van:, megbecsül az itteni társaság, tisztel is . . . De hiába, mi még sem valók vagyunk ide. De azután megbékült-ebb hangon- beszélt róluk. Majd bortól csapongó képzelete az irodalom témájára szárnyait ismét s én minden szavát jóváhagytam, aminek örömére megöleltett-etm magam vele. — Fiatal ember! nagyszerű témám van a maga számára. Ide hallgasson. Elmondom. Beláttam, h-ogy most már ráf-ér a büntetés, -mert különben nem lesz vége soha az ö irodalmi ellm-efuttatásainak. — Pardon, Brinckmayer ur! — vágtam a lélkes férfiú szavai közé, mielőtt még a témájára térnénk, volna egy tiszteletteljes szavam önhöz. — Kérem! tessék! Hiszen tudja, hogy -magát mennyire tisztelem és becsülöm . . . — Higyje el, kedves Brinckmayer ur, ez az én életem -legnagyobb öröme, az ön becsülése. Megint kellett ölettetnem magam vele. Az idő legalkalmasabbnak nyilatkozott. — Kérem1, kedv-es Brinckmayer ur . . . én . . . én . . . bizonyára eltalálja . . . pillanatnyi pénzzavarban vagyok . • . Brinckmayer elsápadt. Láttam az arcáról, hogy egy ötven márkás kölcsöntöl fél. — Oh! kérem — mondotta erőltetett örömmek — Tudom, hogy ön vagyonos és angyali jó szive van. Én szegény vagyok, pillanatnyilag vagyok ugyan csak az és . . ,. iha nem veszi rossz néven, ötszáz márka kölcsönt kérnék . . . Nagyot nézett, de restette a meglepődését és leszámolta nekem az asztalra, mind az ötszáz márkát. — És most beszéljünk arról az ön témájáról. Hangtalan lett, majd olyan hangon válaszolt, mint akinek hirtelen száll el a fejéből a borgőz. — Majd talán máskor . . . Fizetett. Kezet fogott velem és távozott. Brindkmayer egy negyed évig került engem. Egyszer azonban mégis sikerült elcsípnem őt. Nézett a szélrózsa minden irányában: menekülni akart, de ennek már jó előre útját állottam az által, hogy erélyesen karon fogtam. Majd a jóságos szemrehányás hangján szólítottam meg. — Merre bujkál. Már hetek óta nem- láttam. Beszélt valamit a sok üzleti dolgáról és elfoglaltságáról, imire én ismét a kedves szemrehányás hangján próbáltam meghatni. — Látja Brinckmayer ur, az ön távol-