Délmagyarország, 1914. március (3. évfolyam, 50-75. szám)

1914-03-12 / 59. szám

4. DÉL-MAGYARORSZÁG 1914. március 11. A képviselőház üiése. — Román vita. — (Saját tudósitónktól) Az ellenzék nem panaszkodhatik a szerencséje miatt. Valami kicsiny sérelem minden nagy kérdésben marad a számára, amelyen még egy darabig el lehet 'tépelődni, vitázni. Az oláh kérdésben sem marad egyélb a kicsiny angyalkák dolgánál, mert ezenkívül az egész kérdés elintézettnek tekinthető. Ezt maga az ellenzék demonstrálja parlamenti magatartásával, a 'román kérdés, a nagy hazaárulás ma már nem érdekli az ellenzéket, el se jön a 'tárgyalására. Pedig (hir szerint még egész sereg fölszólaló várható a részéről. A mai ülést tudvalevően a nyilvánosság előtt lefolyt vita előzte meg, melyet az ellenzék önmagával folytatott' arról, hogy tagjai kellő számban vesznek-e részt az üléseken; vagy sem. Tegnapelőtt nyilatkozott Károlyi 'Mihály gróf és kijelentette, hogy az ellenzéket nem lehet közömbösséggel vádolni, 'tehát egy ellenzéki lapnak áz erre vonatkozó közlése nem födi a valóságot. Igaz, mondta Károlyi Mihály gróf, hogy az üléseken nincsen jelen minden ellenzéki képviselő, de a .kik távol maradnak, azokat magánügyeik tartják távol. Az ellenzéki pártok nem semmisitik meg tagjaik egyéniségét, mondta a gróf fés, nem kényszeritik őket olyan eszközökkel, mint a munkapárt, az üléseken való részvételre. Megállapíthatjuk, hogy ha az ülésekről való távolmaradás ' csakugyan az önálló egyéniség jele, akkor az ellenzéki pártoknak a jellemvonása a mai ülésen is szinte imponáló mértékben nyilatkozott meg. Ugyanis, a mikor Beöthy 'elnök az ülést megnyitotta, mindössze hat ellenzéki képviselő volt a Házban, egy alkotmánypáéti és öt függetlenségi. (Az ütés.) Beöthy Pál elnök féltizenegy órakor nyitja meg az illést. Az elnöki előterjesztések után a Ház mindjárt áttér a napirendre, a román tárgyalás megvitatására. (Richter János.) Richter János munkapárti képviselő az első szónok, aki azzal a vallomással kezdi beszédét, hogy lelkét megfürösztötte az utolsó ülésen abban a két remek szónoklatban, a mely itt elhangzott. Apponyi gróf ós Tisza István gráf nagy beszédei után csak sajnálatát fejezi kii, hogy a haza legkiválóbb fiai szemben állanak egymással. De szent az a, meggyőződése, hogy á gondviselés, amely a nemzetet idehozta és itten tartotta, aunyi baj és viszontagság közt a jövőben is fönn fogja tartani a nemzetet. iHogy világtörténeti mászszióját hogyan fogja teljesíteni a magyar nemzet, az attól függ, hogyan oldja meg a legnagyobb politikai kérdést: a nemzetiségi kérdést. A miniszterelnök .február 20-iki beszédében, amely határkövet jelent Magyarország történetében, megjelölte azokat a szempontokat, amelyeknek figyelembevételével meg lehet oldani a nemzetiségi kérdést. Kétségtelen, liogy a félreértések gyújtópontja a kulturális kérdésekben, főként a nyelvi kérdésben van. Egy egységes államnak feltétlenül szüksége vau egy egységes állami nyelvre. A hol csak két nemzetiség van, ott lehet még a nyelvek egyenlő jogosultságáról beszélni, de ahol annyi a nemzetiség, mint nálunk, tagadhatatlanul szükség van állami nyelvre. Mindazoktól, akik közszolgálatban vannak, tehát az utolsó baktertől is, meg kell követelni a magyar nyelv ismeretét, de .mástól senkitől sem. .A nemzetiségiekkel szemben csak két ut lehetséges: vagy összetiporni, vagy megnyerni őket. IMivel pedig népeket kiirtani, nemzetiségeket letiporni ma már nem lehet, mindent el kell követnünk, hogy megnyerjük őket. A teljesen homogén németség hatvan milliónyi népével, nagy gazdasági erejével és óriás haderejével a négy millió lengyelt és a néhány százezer dánt nem tudta nemzetiségéből kivetkőztetni. Berlintől két óra járásra ma is ép ugy laknak lengyelek, mint kétszáz évvel ezelőtt. A másik utat: a megnyerést kell tehát követni. Ezzel eredményt kétségtelenül lelhet elérni. A magyar társadalain, ha egyetértene, busz év alatt megteremthetné a Tisza István gróf által megjelölt utón az ©gyüttérző húsz millió magyarnak a nemzetét. Az erőszakos magyarosodást föltétlenül elítéli, mert az ember önkéntelenül is irtózik mindentől, amit ráerőszakolnak. Ne bántsuk tehát a nemzetiségeinknek a nyelvét és kulturáját A miniszterelnök nyilatkozatait készséggel tudomásul veszi. (Bethlen István gróf.) Bethlen István gróf arra hivatkozik, bogy ötven óv óta ez az első eset, hogy _ a nemzetiségi kérdésben a magyar pártok véleménye nem egyezik meg. E kérdésnek eddig mindig vallott fundamentumáról a ma.i többség akar Legelőször letérni. Ezért a feleiősség kizáróan a nemzeti munkapártot fogja terhelni. Az ellenzék áll a legitim alapon és a többség kötelessége annak a bizonyítása, hogy miért akarnak a régi alaptól eltérni. Idézi Tisza Kálmánnak 1894-iki nagyváradi beszédét, amelyben a paktumos politikát elitélte és tiltakozott az ellen, hogy a nemzetiségeket bárki is Ígéretekkel vagy előnyök nyújtásával csábítsa a közéletben való részvételre. Amit Tisza Kálmán e kérdésről mondott, azt az ellenzék ma is liiszi és vallja. A miniszterelnök tárgyalásainak sikertelenségét a mai viszonyok között a legjobb megoldásnak tartja; kezdettől fogva attól tartott, hogy az ország keleti felében a nemzetiségi ellentétek el fognak hatalmasodni, akár sikeres lesz a tárgyalás, akár nem. Még nem engedhető, hogy a magyar állam szuverenitásába tartozó kérdések széles mezején alkudozásokat folytassanak. Ahol ilyen alku folyik, ott az államnak nem lehet tekintélye se befelé, se kifelé, mert -azt a lát; szatot keltjük, hogy az ország némely részei az állami egység elismerését föltételekhez kö tik. Ez olyan állapotokhoz vezet, mint aminőket a keLeten láttunk, ahol mindenkinek volt befolyása az állam dolgaira, csak ép azoknak nem, akik erre az alkotmány szerint hivatva voltak. Bethlen gróf azzal fejezte he mondanivalóit, hogy becsületes, tisztességes és okos közgazdasági, valamint közigazgatási politikával lehet a nemzetségi kérdésen könnyíteni, de megoldani nem lehet. (Juriga beszéde.) Juriga Nándor tót nemzetiségi képviselő beszélt délután négy órától kezdve. Pole'tanitotta'm. Köziben odasúgtam: — Ne feledje .. . teljes sötétség . . . egy hang, egy lehellet sem . . . S az 'éti beálltával besvklottam szobájába. Természetesen, a pongyolái, és csipkés patyOlatnemüt, csakúgy, mint az illatszert, úrnőm szekrényéből kölcsönöztem. A szoba sötét volt . . . Kis lovagom halkan beszélni akart, de én mindannyiszor kezemmel, majd ajkammal zártam le ajkát. Két héten keresztül a legbübájosabb éjszakák következtek ... de szerencsétlenségemre, már oly tökéletes biztonságban éreztük magunkat, hogy megfeledkezve a köteles óvatosságról, egy izben a szokottnál nagyobb zajt ütöttünk s néhány perc múlva léptek közeledését hallottuk a folyosóról. — A férjed! — súgta ijedten. Én elég ügyetlenül, sohasem zártáin be magam után az ajtót. S csakugyan a következő percben gazdám jelent meg a küszöbön, gyertyával a kezében. Én fejemet a takaró alá rejtettem, de a kölyök fölegyenesedett és lovagiasan kiáltotta: — Uram! rendelkezésére állok! — Ellenkezőleg fiam, már nem áll rendelkezésemre, mert holnap reggel ktdodom! --- Bocsánat uram . . . bocsánat ... de nem vagyok az, akinek látszom . . . Rögtön átadom a névjegyem . . . Ám a másik zavartalanul folytatta: — És maga is Julié . . . Holnap lesz szives elhagyni a házat! Julié! . . . elárult . . a majom! Mit szól most a kicsi? Az ajtó becsukódott, magunkra maradtunk a sötétben s kis lovagom jóizüen fölkacagott: — Jul le! ... a szobaleánynak gondolt! . . . Haha! milyen szerencse! — Igen, — lihegtem boldogan a szerencsés fordulat miatt, — igen ... de most visszaszököm a szobámba! Ö be sem várta a reggelt s kora hajnalban elhagyta a házat. Én még a délelőtt folyamán fölkerestem. Még kissé zavartan, az éjjeli kaland hatása alatt, de mélységes határozottsággal: — Úrnőm mindent elmondott! Mit tehettem? Föláldoztam magamat érte ... elvállaltam a szerepet! . . . Pedig bizony nehezemre esett, olyan kitűnő helyet elhagyni .. . De hát annyira sajnáltam szegény asszonyt! Eléggé szerencsétlen már ugy is. hogy önt el kell. veszitemie! Mert ezek után . . . — Ah! gondoltam ... — sóhajtotta keserűen, majd igy kérlelt: — Mig uj helyet kap, jöjjön el olykor hozzám . . . Legalább valakivel beszélhessek róla! Természetesen ,nem siettem a helykereséssel, annál kevésbé, mert nagylelkűsége minden anyagi gondtól megóvott. S oly gyakran kerestem föl, hogy végül is kényszerült észrevenni szépségemet. — Mintha kissé hozzá hasonlítana! •• • — S mikor végül teljesen meghódolt, ne® egyszer szinte megdöbbenve kiáltotta: Bámulatos, mennyire emlékeztetsz reá! Szegény kicsi! Miért oszlattam volna szerte illúzióját? Kivált, mikor rövidesen feledte előbbi szerelmét csakúgy, mint ahogy néhány hónap múlva engem is elfelejtett. De sebaj! . . . mégis csak mulatságos gondol®' hogyha valaha úrnőmmel 'társaságban össz*e: találkozott s talán eszébe juttatta szere},®1 kalandjukat, micsoda furcsa jelenet fejlőd' hetett közöttük! első kézből, nagy választékban csakis az ifáníhan Cvnnnrinn Tisza-Lajos körút 19. szám alatf p kaphatók, esetleg részletfizetésre